Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a Nemzeti Rendőrség hat új rendszert leplezett le, amelyek a hadköteles korú férfiak mozgósításának kijátszására és illegális határátlépésének a megszervezésére szakosodtak – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál az SZBU sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint az Ukrajna különböző megyéiben végrehajtott nagyszabású akció eredményeként tíz szervezőt őrizetbe vettek, akik hamis dokumentumok alapján fejenkénti 3-20 ezer dollár kenőpénzt kaptak a mozgósítás elkerülésének megszervezéséért. Csernyihiv megyében őrizetbe vettek egy városi tanácsi képviselőt, aki jutalom fejében segített a hadköteleseknek elkerülni a mozgósítást azáltal, hogy egy helyi főiskola hallgatójaiként regisztrálta őket. Ez lehetőséget adott a férfiaknak, hogy haladékot kapjanak a mozgósítás alól a felsőfokú szakképzésnek köszönhetően.
Hmelnickij megyében leleplezték a járási területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) osztályvezetőjét, aki hamis orvosi igazolásokat készített, hogy törölhessék a hadköteles férfiakat a katonai nyilvántartásból. Más rendszerek Ukrajna különböző megyéiben működtek. Donyeck megyében a járási katonaorvosi bizottság vezetője segített a hadkötelesek „leselejtezésében” hamis orvosi dokumentumok segítségével.
Szumi megyében egy jótékonysági szervezet két alapítója hamis dokumentumokat készített azoknak, akik önkéntesként külföldre akartak szökni. Odessza megyében a tengeri kikötő egykori helyettes vezetője és az intézmény aktív alkalmazottja rokkantsági bizonyítványokat árusított, helyi orvosokat is bevonva a programba.
Cserkasziban őrizetbe vettek egy visszaesőt, aki katonának adta ki magát, hamis diagnózissal megszervezte a mozgósítást kerülők „kórházi kezelését”, ami okot adott a katonai nyilvántartásból való törlésükre.
A bűncselekmények szervezői ellen büntetőeljárást indítottak. Az elkövetőket 10 évig terjedő börtönbüntetéssel és vagyonelkobzással sújthatják.
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Egy 41 éves irpinyi férfi az útlevele mellé egy önkéntességet igazoló dokumentumot is csatolt, azonban a határőrök kételkedtek annak eredetiségében. Az férfitől megtagadták a határátlépést, miután kiderült, hogy hamis iratokat mutatott fel.
Az utazó elmondta, hogy a Telegramon rendelte a dokumentumokat, azt azonban nem árulta el, hogy mennyit fizetett érte.
Ugyanezen a határátlépőn egy 27 éves kárpátaljai személy is próbálkozott, akinek útlevelében hamis bélyegző szerepelt arról, hogy jelen van Ukrajna Magyarországi Külképviseletének állandó nyilvántartásában.
Mindkét személy ellen okirathamisítás ügyében indítottak eljárást.
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
Vlagyimir Putyin részleges mozgósításról szóló bejelentését követően olyan orosz Telegram-csatornák jelentek meg, amelyek azt állítják, hogy az orosz katonai szolgálat alól felmentő igazolásokat lehet náluk vásárolni – írja a Sky News.
A sorozás elkerülése Oroszországban illegális. A sorkötelesek azonban bizonyos esetekben mentesülnek a szolgálat alól, többek között akkor, ha egészségügyileg alkalmatlanok.
Vannak, akik ezt igyekeznek kihasználni azzal, hogy állításuk szerint náluk ezt az alkalmatlanságot igazoló, úgynevezett „fehér jegyet” lehet megvásárolni, igaz, borsos summáért. A „Vegyél fehér jegyet” nevű csatorna az orosz védelmi minisztérium logójának képét használta, amely fölé oroszul a „Nem szolgál” feliratot írták. A csatorna egy korábban megosztott bejegyzésében ez áll: „Tudjuk, hogy nem akarsz elmenni, meghalni, ám ez 2022 realitása, nekünk viszont van egy megoldásunk a számodra. Írj mihamarabb, hogy megoldást kapj a problémádra.” Az oldal több mint 42 ezer feliratkozóval rendelkezik és két évvel ezelőtt hozták létre. Pénteket megelőzően azonban mindössze háromszor posztolt, és ezek egyikének sem volt köze a hadsereghez. Ez arra utalhat, hogy a csatornát nemrégiben újrahasznosították.
Egy másik csatorna kedden posztolt hirdetést, amikor a mozgósításról szóló pletykák elkezdtek keringeni: „Mozgósítás és sorozásvédelem minden korosztály számára. Nem számít, hány éves vagy, soha nem hívnak be kiképzésre vagy mozgósításra. Egyszerűen megfeledkeznek rólad” – írták. A poszt szerint az ügyfelek 30 000 és 80 000 rubel közötti összegre számíthatnak a szolgáltatásért.
Nehéz megmondani, hogy az ilyen hirdetéseket feladó üzemeltetők valóban azt a bűnügyi szolgáltatást nyújtják-e, amit állítólag kínálnak, vagy pedig átveréssel házalnak. Az orosz médiafelületek is szkeptikusak és az online működő „csalókra”, illetve „szélhámosokra” figyelmeztetik az olvasóikat.
Mindehhez érdemes hozzátenni, hogy még ha nem is vernék át a sorozást elkerülni akarókat és valami csoda folytán hiteles alkalmatlanságot igazoló papírhoz is jutnak ezáltal, korántsem biztos, hogy megússzák a háborút. Ahogyan Jevgenyij Fuzsenko, az irkutszki terület katonai komisszárja elmondta: a „B” kategória a korlátozottan alkalmas személyeket jelenti, vagyis azokat, akik egészségi problémák miatt nem szolgáltak a hadseregben. A korlátozottan alkalmasnak ítélteket utoljára hívják be.