Az Egyesült Államok délkeleti részén tovább folytatják az áldozatok utáni keresést a hurrikán és árvíz sújtotta területeken. Csütörtökön a mentőegységek elsősorban Észak-Karolina államra összpontosítottak, ahol több település továbbra is nehezen megközelíthető.
Fotó: CHANDAN KHANNA/AFP via Getty Images
A csütörtöki összesítések szerint a megtalált halálos áldozatok száma 200, a legtöbben Észak-Karolinában veszítették életüket, de emberéletet követelt a katasztrófa Dél-Karolina, Georgia, Florida, Tennessee és Virginia államban is.
A legsúlyosabb károkat az Appalache-hegység déli vonulatai között álló Asheville városa szenvedte el, ahol számos lakóépületet és ipari telephelyet mosott el a hegyekből gyorsan lezúduló víz. A lakosságnak az ivóvizet és élelmiszert kívülről szállítják, a kutatóegységek folyamatosan dolgoznak, a károk elhárítását is megkezdték.
Joe Biden elnök szerdán repülőgépen tett szemlét a térségben, majd bejelentette, hogy 1000 katonát vezényelnek ki, hogy segítsék a segélyszállítmányok szétosztását és eljuttatását az érintett közösségekhez. Az elnök szövetségi forrásokat is megígért a helyreállításhoz.
Az árvíz által érintett területen még szerdán is akadozott a mobiltelefon-hálózat működése, ezért az Elon Musk tulajdonában lévő Starlink műholdrendszerrel próbálják megoldani a kapcsolattartást.
Tennessee államban közben vizsgálat indult egy üzemnél, amelynek több dolgozóját a munkahelyéről ragadta el egy áradó folyó, közülük ketten életüket vesztették, öt embert eltűntként tartanak nyilván. A vizsgálat arra irányul, miként fordulhatott elő, hogy a veszélyes körülmények ellenére a dolgozók még az üzemben tartózkodtak.
A Katrina hurrikán óta ez a legpusztítóbb csapás
Az Egyesült Államokat múlt csütörtökön Florida északnyugati partvidékén érte el 4-es erősségű viharként a Helene hurrikán. A 200 kilométeres óránkénti sebességet meghaladó széllökésekkel érkező vihar észak felé vonult, és erejéből veszítve kiterjedt területen okozott rekordmértékű esőzéseket.
Az Appalache-hegység déli részén fekvő államokban már nem a hurrikánnal járó szél, hanem az árvizek jelentették a legnagyobb katasztrófát.
A Helene hurrikán az Egyesült Államok legutóbbi fél évszázadának második legtöbb halálos áldozatot követelő trópusi vihara volt. Csak a 2005-ös Katrina hurrikán volt pusztítóbb. Észak-Karolinában az idei árvíz súlyosabb volt, mint a Nagy Árvízként emlegetett 1916-os természeti csapás.
A károk mértéke közelíti a 19 évvel ezelőtti, a New Orleanst vízzel elárasztó Katrina hurrikán által okozott anyagi veszteségeket, és elérheti a 110 milliárd dollárt.
🚨#WATCH: As a major fire breaks out at a recycling Lithium Battery plant triggering massive explosions leading to mandatory evacuations⁰⁰📌#Fredericktown | #Missouri
Watch as numerous fire departments rush to the scene of a major fire at a lithium battery recycling plant in… pic.twitter.com/rLZIV11zCy
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
🚨❄️I-90 GRIDLOCK: LAKE EFFECT SNOW FROM BUFFALO NEW YORK TO ASHTABULA OHIO HAS CLOSED ROADS INCLUDING I-90 WITH SNOWFALL RATES OF 2” HOUR. #NYWXpic.twitter.com/jVhqSc6zk6
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
Florida Tornado. A woman was caught in here car yesterday morning when a tornado moved through the Lake Mary /Longwood Area just North of Orlando. In the car you can hear her repeating the words "Dios Mio" or "My God" right as the violent storm surges around her. pic.twitter.com/TCDlGeFupd
Today while walking my 3 year old daughter a group of “Slava Ukraini” protesters followed us around and shouted as my daughter grew increasingly anxious and scared.
I decided to speak with the protesters in the hopes that I could trade a few minutes of conversation for them…
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
Apr 29: twenty-two people were killed and three injured in a fire at 厨娘饭店 (Chuniang Restaurant) in Baita District (白塔区), Liaoyang (辽阳), Liaoning province…
Four people are dead, including children, after a car crashed through an after-school camp in Chatham, Illinois, authorities say https://t.co/pH4gvIFRK4
🚨 Four people are dead, including children, and several others are injured after a car crashed through an after-school camp in #Chatham, #Illinois, authorities said. pic.twitter.com/iKeqydzWwT
Bus carrying about 70 Buddhist pilgrims in Sri Lanka veers off a cliffside road, killing 21 people and injuring at least 30, with an investigation into the cause ongoing 🔗 https://t.co/lvjQFPiePupic.twitter.com/j1gUrV254I
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
🚨 Un número indeterminado de heridos dejó el vuelco y caída a una pendiente de un bus interprovincial de la empresa de transportes Molina, de placa AOC.614, en el sector Shig Shag, a la altura del distrito de Palca, provincia de Tarma, región Junín.
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
A Helene hurrikán pusztítása után az Egyesült Államok délkeleti részén megkezdődött a kárfelmérés és a helyreállítás. A vihar legalább 43 halálos áldozatot követelt, és a hatóságok attól tartanak, hogy ez a szám még emelkedhet.
A pénteken poszttrópusi ciklonná gyengült Helene továbbra is is heves esőzéseket okoz több államban, életveszélyes áradásokat és gátszakadásokat előidézve.
Szombat reggel több mint 3,25 millió fogyasztó maradt áram nélkül öt államban. A legsúlyosabb helyzet Dél-Karolinában és Georgiában alakult ki, ahol összesen közel 1,8 millió háztartás és vállalkozás volt érintett.
A vihar jelentős csapadékot hozott: Észak-Karolina nyugati részén, a Mount Mitchell-hegyen közel 76 cm eső esett. Atlantában 33 cm csapadékot mértek, míg Dél-Georgiában a farmerek az állam 1 milliárd dolláros gyapottermésében keletkezett károkat mérik fel.
A Helene csütörtök este 4. kategóriájú hurrikánként érte el Florida partjait, 225 km/órás széllökésekkel. Útját felborult hajók, kidőlt fák, elárasztott utcák és víz alá került autók jelzik.
A mentési műveletek folyamatosak. Tennessee-ben több mint 50 embert mentettek ki egy kórház tetejéről, miután az árvíz elöntötte a környéket. Több gát is a meghibásodás szélén áll, ami további evakuálásokat tehet szükségessé.
Joe Biden elnök pénteken Tennessee-t is felvette a szükségállapotot kihirdető államok listájára, ami lehetővé teszi a szövetségi források felhasználását a helyreállításhoz.
Az elmúlt néhány órát odakint töltöttem, és úgy jellemezném, mint egy háborús övezetet – nyilatkozta Bob Gualtieri seriff a floridai pusztításról.
A hatóságok továbbra is arra kérik a lakosokat, hogy tartsák be az evakuálási utasításokat, és figyeljék a helyi híradásokat a további fejleményekről.
[type] => post [excerpt] => A Helene hurrikán pusztítása után az Egyesült Államok délkeleti részén megkezdődött a kárfelmérés és a helyreállítás. A vihar legalább 43 halálos áldozatot követelt, és a hatóságok attól tartanak, hogy ez a szám még emelkedhet. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1727602980 [modified] => 1727551870 ) [title] => Óriási pusztítást végzett az Egyesült Államokat ért természeti katasztrófa [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=180660&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 180660 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 180661 [image] => Array ( [id] => 180661 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/helene-706015.jpg [original_lng] => 718816 [original_w] => 1500 [original_h] => 844 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/helene-706015-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/helene-706015-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/helene-706015-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/helene-706015-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/helene-706015.jpg [width] => 1500 [height] => 844 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/helene-706015.jpg [width] => 1500 [height] => 844 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/helene-706015.jpg [width] => 1500 [height] => 844 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1727541071:12 [_thumbnail_id] => 180661 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1540 [_oembed_1f403261e6e36733cf15786f1819c741] =>
Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured. Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH
✋️ Who here thinks we should send the National Guard to Aurora Colorado to deal with these armed gangs of undocumented Venezuelan? This is domestic terrorism and FBI presence is needed. 👀😳 pic.twitter.com/vjvzoSCCC5
Your votes matter this November. An armed Venezuelan gang has taken control of an apartment complex as well as other parts of town in Aurora Colorado. Is this what you want? I never thought I'd live to see the day something like this happens in the U.S. straight out of a movie https://t.co/Zru9WhMCA5
Colorado Gov. Jared Polis says the viral videos of armed Venezuelan gangs taking over apartment buildings is just a figment of the "imagination" of local leaders. Fmr apartment resident Cindy Romero absolutely DESTROYS Polis:
The US THAAD system is deployed near Nevatim air base in Israel. This site is managed by the US Army Missile Conmand 1st Space Brigade. It acts as an anti-ballistic missile base.
THAAD uses the AN/TPY-2 radar to track enemy ballistic missiles as they fly into space, the radar… pic.twitter.com/TwzbamqTGx
🚨🇮🇱#BREAKING | UPDATE SEVERAL US 🇺🇸THAAD MISSILE DEFENSE SYSTEMS HAVE BEEN SEEN IN ISRAEL ALONG WITH US TROOPS TO BOLSTER ISRAEL’S AIR DEFENSE IF IRAN🇮🇷RETALIATES⚠️⭕️ pic.twitter.com/qknfPgUXLr
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
Watched the NJ drones fly around the Hudson River, near the Freedom tower, and over the W hotel in Hoboken last night. They were circling for a good 20-30 minutes. Crazy they can fly so close to our most valuable assets with full impunity. pic.twitter.com/PKhl7Ip6ki
Last night, beginning at around 9:45 pm, I personally witnessed (and videoed) what appeared to be dozens of large drones in the sky above my residence in Davidsonville, Maryland (25 miles from our nation’s capital). I observed the activity for approximately 45 minutes.
🚨❄️I-90 GRIDLOCK: LAKE EFFECT SNOW FROM BUFFALO NEW YORK TO ASHTABULA OHIO HAS CLOSED ROADS INCLUDING I-90 WITH SNOWFALL RATES OF 2” HOUR. #NYWXpic.twitter.com/jVhqSc6zk6
The driver of the Tesla Cybertruck that exploded on New Year's Day outside the Trump International Las Vegas Hotel "used ChatGPT to plan out his attack," according to authorities. https://t.co/c6r7MeVAeWpic.twitter.com/9hsnn2N364
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
Az Egyesült Államok a Mexikói-öbölben a nyersolajtermelés mintegy 29, a földgázénak pedig a 17 százalékát állította le Helene hurrikán miatt – közölte szerdán a környezetvédelmi hivatal. Ez napi 511 ezer hordó olaj és közel 313 millió köbméter földgáz kitermelésének a kiesését jelenti.
A hurrikán közép-európai idő szerint szerda este a floridai Tampától mintegy 775 kilométerre dél-délnyugatra helyezkedett el, a maximálisan fenntartható szél sebessége 130 kilométer volt óránként az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont jelentése szerint.
Szerdáig 17 olaj- és gázkitermelő platformot evakuáltak, ami a Mexikói-öbölben található összes olaj- és gázkitermelő platform mintegy 4,6 százaléka.
Többek között a Chevron is közölte, hogy leállítja a termelést az általa üzemeltetett mexikói-öbölbeli létesítményekben, és evakuálja a személyzetet.
A norvég olajtermelő Equinor szintén közölte, hogy kedd reggel óta leállította a műveleteket, és evakuálta a személyzetet a Mexikói-öbölben lévő Titan platformjáról.
Az Egyesült Államok hazai olajtermelésének mintegy 15, a földgázénak pedig a 2 százaléka származik a Mexikói-öbölből.
Életveszélyes vihar lesz
A BBC tudósítása szerint a Helene várhatóan veszélyes, 3-as kategóriájú viharrá erősödik, amikor helyi idő szerint csütörtökön lecsap az amerikai partokra. Életveszélyes vihardagályok, áradások és széllökések várhatók Florida jelentős és az ország délkeleti részén.
Ron DeSantis floridai kormányzó veszélyhelyzetet hirdetett az állam szinte egész területére.
Előtte várhatóan végigpusztítja a mexikói Yucatán-fészigetet, olyan híres turistaközpontok is veszélyben vannak, mint Cancún és Cozumel. Cancúnban már kedden reggeltől vörös vészjelzés volt érvényben az úszók számára, és nem mentek ki a tengerre a halászok sem. Az üzletek és a lakások ablakait bedeszkázták.
Jókora eső várható Kuba nyugati részén és a Kajmán-szigeteken is. Az Egyesült Államokban az előrejelzések szerint 13–25 centi esőt hoz a Helene.
The U.S. Coast Guard searched Thursday for a helicopter pilot and three oil workers who were on board a helicopter that went down into the Gulf of Mexico. https://t.co/qD9wSgz6Fh