Izrael kijelentette, likvidált egy magas rangú Hezbollah katonai vezetőt, Haitham Ali Tabatabayt egy légicsapásban Bejrút déli külvárosában vasárnap az egy évvel ezelőtti, amerikai közvetítéssel megkötött tűzszünet ellenére – közölte a Reuters az izraeli hadseregre hivatkozva.
Az izraeli hadsereg közleményében azt írta, hogy a csapás, amely hónapok óta az első volt a libanoni főváros külvárosában, kifejezetten Tabatabay, az Irán által támogatott Hezbollah megbízott vezérkari főnöke ellen irányult.
A csoport megerősítette a halálát. Mahmúd Qmati, a Hezbollah képviselője kijelentette, hogy az izraeli csapás átlépte a „vörös vonalat”. Hozzátette, hogy a Hezbollah vezetése eldönti, hogy reagál-e, és ha igen, hogyan. A libanoni egészségügyi minisztérium közölte, hogy öt ember meghalt és 28-an megsebesültek a támadásban. A csapás egy toronyházat talált el, a törmelékek az alatta lévő főúton parkoló autókra zuhantak.
Az Egyesült Államok 2016-ban szankciókat vezetett be Tabatabay ellen, a Hezbollah kulcsfontosságú vezetőjének nyilvánítva, és akár 5 millió dolláros jutalmat is felajánlva a róla szóló információkért.
Az izraeli hadsereg nyilatkozatában azt állította, hogy Tabatabay „a Hezbollah egységeinek nagy részét irányította, és nagy erőfeszítéseket tett az Izraellel vívott háborúra való harckészségük helyreállítása érdekében”.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy rövid televíziós kommentárjában elmondta, hogy Izrael nem fogja megengedni a Hezbollahnak, hogy újjáépítse erőit, és hogy elvárja a libanoni kormánytól, hogy „teljesítse kötelezettségét a csoport leszerelésére”.
Az izraeli hadsereg (IDF) légiereje célzott légicsapást mért Hajtam Ali Tabatabaira, a Hezbollah vezérkari főnökére Bejrútban vasárnap – jelentette be az IDF és az izraeli miniszterelnöki hivatal.
Július óta ez volt az első, Bejrútban végrehajtott izraeli légicsapás. „Továbbra is határozottan fel fogunk lépni, hogy megakadályozzunk minden fenyegetést az északi lakosok és Izrael ellen” – idézi Jiszráel Kac védelmi minisztert a tárca közleménye.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala is megerősítette, hogy a bejrúti csapás a Hezbollah vezérkari főnökét vette célba. „Nemrég az IDF Bejrút szívében csapást mért a Hezbollah vezérkari főnökére, aki a szervezet katonai építkezését és fegyverkezését irányította” – áll a miniszterelnöki hivatal közleményében.
Tabatabait a Hezbollah síita milícia kettes számú vezetője Naim Kasszem főtitkár után. Elsőként az IDF közölte, hogy csapást mért egy „kiemelkedő” vezetőre Bejrútban.
Izrael az elmúlt hetekben fokozta a Hezbollah elleni hadműveleteket, s azt állította, hogy a terrorszervezet megsérti az egy éve kötött tűzszünetet, valamint, hogy Libanon lassan halad a milícia lefegyverzésével.
BREAKING - The Israeli Defense Forces recently tested the “Magen Or” (Shield of Light) laser interception system in northern operations.
The system effectively neutralized several hostile UAVs, including four Hezbollah drones, demonstrating high precision and reliability.… pic.twitter.com/iafWqYiaKW
„A csapás célpontja egy Hezbollah-terrorista volt, aki nemrégiben a Hamasz harcosait irányította, és segített nekik egy nagyszabású merénylet megtervezésében, amelyet az izraeli civil lakosság ellen hajtottak volna végre” – áll az IDF nyilatkozatában.
Hangsúlyozzák, hogy „a terrorista valós és közvetlen veszélyt jelentett”.
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
🚨 BREAKING 🚨According to the information in the security establishment's possession, the bombs were supposed to explode this morning. The bombs were planted by a terrorist infrastructure from Judea and Samaria. This is the third bus. 👇 https://t.co/wl0nabt2Wgpic.twitter.com/w5D8t5EIsi
An Israeli Drone Strike on a Vehicle near the City of Sidon in Southern Lebanon has eliminated senior Hamas leader Muhammad Shaheen 🔥 pic.twitter.com/1Ux7raAtZT
BREAKING - The Israeli Defense Forces recently tested the “Magen Or” (Shield of Light) laser interception system in northern operations.
The system effectively neutralized several hostile UAVs, including four Hezbollah drones, demonstrating high precision and reliability.… pic.twitter.com/iafWqYiaKW
Rakétákat lőttek ki péntek délelőtt Dél-Libanonból Izraelre, amire az izraeli hadsereg egy Bejrút déli külvárosára mért légicsapással válaszolt. A radikális síita szervezet, a Hezbollah és Izrael közötti tűzszünet november 27-i életbe lépése ez volt az első alkalom, hogy Izrael a libanoni fővárost támadta – jelentette a Libanoni Nemzeti Hírügynökség (ANI) az MTI közlése szerint.
Halálos áldozatokról vagy sebesültekről egyelőre nem érkezett jelentés, az Izrael ellen elkövetett rakétatámadást egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta magára. Az izraeli hadsereg azzal indokolta a válaszcsapást, hogy a megtámadott bejrúti épület a Hezbollah egyik dróntárolója volt.
A Hezbollah egyik fő bázisaként ismert, de iskoláknak is otthont adó, sűrűn lakott városnegyedre mért csapás röviddel azután történt, hogy az izraeli hadsereg a terület evakuálására szólított fel, a dél-Libanonból Izraelre kilőtt rakéták délelőtti becsapódásait követően. Az izraeli felhívás pánikot keltett a lakosság körében, így ijedt szülők siettek hazavinni gyermekeiket a gyorsan bezárt iskolákból, miközben óriási torlódás alakult ki a déli külvárosokba vezető útvonalakon, amint menekülni próbált a helyi lakosság.
Navaf Szalám libanoni miniszterelnök felszólította a libanoni hadsereget, hogy találja meg és tartóztassa le az Izrael elleni rakétatámadások felelőseit, a hadsereg pedig néhány órával később bejelentette, hogy az izraeli határtól mintegy 30 km-re, a Litani folyó északi oldalán egy olyan területen sikerült azonosítania a rakétakilövő helyet, amelyet a tűzszüneti egyezmény értelmében a Hezbollahnak kell kiürítenie. Közleményükben hozzátették, hogy „nyomozást indítottak az akció elkövetőinek azonosítására”. A libanoni miniszterelnök egyúttal megerősítette Libanon teljes elkötelezettségét az ENSZ azon határozatának végrehajtása mellett, amely szerint csak a libanoni hadsereg felelős az országhatárok védelméért, hozzátéve, hogy „csak a libanoni állam dönthet a háború és a béke kérdésében”.
Az izraeli támadás hírére reagálva a Hezbollah a március 22-én tett korábbi nyilatkozatát megerősítve tagadta, hogy ő állna az Izrael elleni rakétatámadások mögött, és megerősítette, hogy tiszteletben tartja a tűzszünetet.
A párizsi hivatalos látogatáson tartózkodó libanoni elnök, Joseph Aun első reagálásában azt mondta, információi szerint „minden jel arra utal, hogy a Hezbollahnak nincs köze a rakétatámadáshoz”, hozzátéve, hogy „visszautasít minden arra irányuló törekvést, amellyel ismét az erőszak örvényébe szeretnék taszítani Libanont.”
A libanoni elnökkel folytatott tárgyalásait követően Emmanuel Macron Francia köztársasági elnök olyan „elfogadhatatlan” akciónak nevezte a Libanon elleni izraeli légicsapást, amely „megsértette a tűzszünetet”; hozzátéve, hogy „Donald Trump amerikai elnökkel és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel is beszélni fog erről a kérdésről a velük folytatandó, küszöbön álló megbeszélésein.”
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök országa válaszcsapását követően kiadott közleményében azt írta, „Izrael a továbbiakban sem fogja megengedni, hogy az északi országrészében élő közösségeit támadják, ezért bármikor készen áll a libanoni célpontok elleni válaszcsapásokra, így kikényszerítve a tűzszünetet és azt, hogy észak-Izrael lakossága visszatérhessen a libanoni határövezet közelében található otthonaiba”.
Today while walking my 3 year old daughter a group of “Slava Ukraini” protesters followed us around and shouted as my daughter grew increasingly anxious and scared.
I decided to speak with the protesters in the hopes that I could trade a few minutes of conversation for them…
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
BREAKING - The Israeli Defense Forces recently tested the “Magen Or” (Shield of Light) laser interception system in northern operations.
The system effectively neutralized several hostile UAVs, including four Hezbollah drones, demonstrating high precision and reliability.… pic.twitter.com/iafWqYiaKW
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
A novemberi tűzszüneti megállapodás óta először lőtt ki Izrael irányába rakétákat a Hezbollah. Az izraeli erők válasza sem maradt el, miután célba vettek Libanon déli részét. A tűzszünet nem enyhítette a felek közötti ellentétet.
Izrael nem cáfolta, hogy támadja a Hezbollah dél-libanoni célpontjait, mivel a terrorszervezet rakétákat lőtt ki az izraeli állam felé a novemberi tűzszüneti megállapodás óta először – adta hírül a BBC.
Benjamin Netanhaju izraeli miniszterelnök utasítást adott arra, hogy az Izraeli Védelmi Erők (IDF) lépjenek fel a libanoni szervezet célpontjai ellen. Az IDF tájékoztatása szerint a Hezbollah három rakétája ért el egy izraeli várost, de senki sem sérült meg. A légi fegyverek használatát egyik libanoni szervezet sem ismerte el, az ország kormányfője nem szeretné háborúba sodorni hazáját. A Hezbollah nem tud válaszolni az izraeli műveletekre, mivel a konfliktus károsultjainak kell pénzügyi segítséget nyújtania.
Az ENSZ libanoni békefenntartó ereje felszólította a két országot, hogy tartsák magukat a békéhez. A tűzszünet azonban nem csillapította a konfliktust. Az izraeli erők februárban több támadást indítottak északi szomszédjuk ellen. Előbbi ország hadserege a határidő ellenére sem hagyta el utóbbi állam területet.
BREAKING: The IDF is obliterating Hezbollah positions all over Southern Lebanon.
⭕️ Operational Update from IDF activity in Southern Lebanon:
- A Hezbollah 'Radwan Force' command center, which included an area for weapons storage, supplies for extended stays, motorbikes, living quarters, ammunition, and more was destroyed.
Amit állítása szerint csak akkor kerülhetnek el, ha szabadon engedik az izraeli túszokat.
Donald Trump leendő amerikai elnök olyan kemény hangnemet ütött meg a Hamász terrorszervezettel, amilyet a tavalyi október 7-i terrortámadás kezdete óta egyetlen amerikai politikus sem.
Trump azt írja közleményében, hogy amennyiben január 20-i hivatalba lépése napjáig a felelősök nem engedik szabadon a 2023. október 7. óta Gázában fogva tartott izraeli túszokat, akkor pokoli árat fizetnek ezért.
Donald Trump a túszok azonnali szabadon engedését követeli, és úgy fogalmaz, hogy amennyiben ez nem történik meg, akkor a felelősöket olyan kemény csapás éri majd, amilyet az Egyesült Államok még sosem hajtott végre történelme során.
A Hamász terroristái 2023. október 7-én vonultak be Izraelbe. A támadás során 1200 embert mészároltak le, 250-et pedig a Gázai övezetbe hurcoltak, akik közül máig sokakat tartanak fogva.
⭕️ Operational Update from IDF activity in Southern Lebanon:
- A Hezbollah 'Radwan Force' command center, which included an area for weapons storage, supplies for extended stays, motorbikes, living quarters, ammunition, and more was destroyed.
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő este a múlt hét közepén életbe lépett tűzszünet óta először hajtott végre légicsapásokat Libanon déli részén lévő célpontok ellen, miután a Hezbollah két aknagránátot átlőtt Izrael területére, jelentette be az IDF.
A Guardian nem sokkal korábban még a Hezbollah által átlőtt két rakétáról írt, amelyek egy őrtorony közelében csapódtak be egy nyílt területen a vitatott fennhatóságú, a szíriai–libanoni–izraeli határháromszögben fekvő Dov-hegyen, kárt vagy sérülést nem okoztak. A libanoni terrorszervezet/milícia/árnyékállam közleményében „figyelmeztető védelmi reakcióról” beszélt, miután a tűzszüneti megállapodás sorozatos megsértésével vádolta Izraelt.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő kemény választ ígért a Hezbollah támadására. „Nagy erővel fogunk támadni a Hezbollah súlyos tűzszünetsértése miatt, és ezentúl így járunk el” – jelentette ki az MTI szerint Herci Halevi izraeli vezérkari főnök is. Az IDF szerint az izraeli gépek a Hezbollah tagjait és több tucat hozzájuk köthető rakétaállást és létesítményt támadtak.
Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfő este azt mondta, hogy szerintük a tűzszünet nem omlott össze, ha viszont a megállapodás megsértését látják, akkor jelezni fogják a feleknek, hogy ezt be kell fejezniük.
Szerdán hajnalban lépett életbe az Izrael és a Hezbollah 2023. október 8-a óta tartó, háborúvá váló konfliktusát befagyasztó tűzszünet. A megállapodás egy 60 napos „végrehajtási periódus”-sal kezdődik, amely során egyfelől az izraeli hadsereg csapatai visszavonulnak az izraeli határ mögé, másfelől pedig a Hezbollah fegyveresei visszavonulnak az izraeli–libanoni határral párhuzamosan, attól nagyjából 30 kilométerre északra lévő Litáni folyó északi partjaira. A tervek szerint az ENSZ 1978 óta a térségben állomásozó, a béke fenntartásában nem igazán jeleskedő békefenntartóin kívül a Hezbollah helyére érkező bejrúti kormányerők fogják elválasztani őket egymástól.
A fegyverszünet betartását egy amerikai vezetésű nemzetközi megfigyelőbizottság felügyeli. A megállapodás elfogadását az izraeli kormány nemzetbiztonsági kabinetjének múlt heti ülése után már előrevetítő Netanjahu azt mondta: „Ha a Hezbollah megszegi a megállapodást, és elkezd fegyverkezni, támadunk. Ha megpróbálja újjáépíteni határmenti terrorista infrastruktúráját, támadunk. Ha rakétát indít, ha alagutat ás, ha egy rakétákkal megpakolt teherautót indít, támadunk.” Azonban az Axiosnak amerikai diplomaták azt állították, hogy a közvetlen fenyegetést leszámítva a Hezbollah kifogásolt lépéseit először a libanoni hadsereg útján kellene megakadályozni.
Az ENSZ békefenntartó erejéből egy névtelen forrás azt állította a CNN-nek, hogy Izrael visszatérően megsérthette a tűzszüneti megállapodást szerda óta. Az IDF hétfő esti közleményében viszont felszólította az érintett feleket, hogy akadályozzák meg a Hezbollah támadásait libanoni területről. Izrael jelezte, hogy továbbra is kész betartani a tűzszüneti megállapodást.
Egy szíriai rádió szerint a libanoni–szíriai határt is izraeli légicsapások érték hétfő este. Az IDF korábban is támadta már az átkelőket, amelyeken szerintük iráni fegyvereket csempésztek át a Hezbollahnak.
[type] => post [excerpt] => Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő este a múlt hét közepén életbe lépett tűzszünet óta először hajtott végre légicsapásokat Libanon déli részén lévő célpontok ellen, miután a Hezbollah két aknagránátot átlőtt Izrael területére, jelentette be az IDF. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1733232540 [modified] => 1733219476 ) [title] => A Hezbollah megsértette a tűzszünetet [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=188020&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 188020 [uk] => 188093 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 188021 [image] => Array ( [id] => 188021 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/a657c18e69f043238c403d6085429673.jpg [original_lng] => 155597 [original_w] => 1347 [original_h] => 758 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/a657c18e69f043238c403d6085429673-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/a657c18e69f043238c403d6085429673-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/a657c18e69f043238c403d6085429673-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/a657c18e69f043238c403d6085429673-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/a657c18e69f043238c403d6085429673.jpg [width] => 1347 [height] => 758 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/a657c18e69f043238c403d6085429673.jpg [width] => 1347 [height] => 758 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/a657c18e69f043238c403d6085429673.jpg [width] => 1347 [height] => 758 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1733245089:8 [_thumbnail_id] => 188021 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 1623 [translation_required_done] => 1 [_oembed_f4e2228cc9d7dee3c1718d4965148cec] =>
⭕️ Operational Update from IDF activity in Southern Lebanon:
- A Hezbollah 'Radwan Force' command center, which included an area for weapons storage, supplies for extended stays, motorbikes, living quarters, ammunition, and more was destroyed.
A szervezet szóvivője tagadta, hogy a Hezbollah rakétakészletei csökkentek volna az izraeli támadások következtében, és hangoztatta, hogy a milícia készen áll egy elhúzódó háborúra.
A Hezbollah libanoni síita milícia egyik szóvivője azt közölte hétfőn, hogy nem kaptak semmiféle hivatalos ajánlatot a tűzszünetre, miközben az izraeli külügyminiszter azt állította, hogy sikerült előrelépéseket elérni az erről folytatott tárgyalásokon, az izraeli sajtó pedig már arról írt, hogy a kormány jóváhagyott egy tűzszüneti javaslatot.
Mohammad Afif Hezbollah-szóvivő újságírók előtt Bejrútban azt mondta, Donald Trump amerikai választási győzelme óta történt kapcsolatfelvétel Washington, Moszkva, Teherán és más fővárosok között, de egyelőre „semmi hivatalos ajánlat nem érkezett sem a Hezbollah, sem a libanoni állam felé”. Továbbra is a tapogatózás fázisában vannak, és egyelőre még csak ötleteket cserélnek és tárgyalnak a felek – tette hozzá.
Gideon Szaár izraeli külügyminiszter úgy nyilatkozott hétfőn, hogy történt előrelépés, de a legnagyobb kihívás továbbra is az, hogyan lehet majd a gyakorlatban megvalósítani mindazt, amiben a tárgyalásokon elméletben megegyeznek.
A Jiszrael Hajom című újság vasárnap arról írt, hogy jelentős haladást értek el a tűzszünetről folytatott diplomáciai egyeztetéseken, a Jediót Ahronót című lap pedig hétfőn már úgy értesült, hogy Izrael és Libanon konkrét tűzszüneti tervezetről egyeztet Amos Hochstein, az amerikai elnök közel-keleti megbízottja közvetítésével.
A Hezbollah szóvivője sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy az izraeli hadsereg továbbra sem tart egyetlen falut sem megszállás alatt Dél-Libanonban.
„Negyvenöt nap véres harc után az izraeli ellenség továbbra is képtelen egyetlen települést is elfoglalni” Libanon déli részén – mondta Mohammad Afif. Azt állította, hogy a Hezbollah harcosai Hiam városban vissza tudták szorítani az izraeli katonákat mintegy hat kilométerre a határól, és az izraeli hadsereg betörési próbálkozásai Bint Dzsebilnél is sikertelenek voltak.
Az izraeli hadsereg szeptember 30. óta folytat szárazföldi offenzívát Libanon déli térségében, és rendszeresen mér csapásokat a határ menti falvak épületeire, de nem vonja megszállás alá azokat a településeket. A Hezbollah azzal vádolta meg Izraelt, hogy senkiföldjét próbál kialakítani a határ közelében.
Mohammad Afif cáfolta, hogy a Hezbollah rakétakészletei csökkentek volna az izraeli támadások következtében, és hangoztatta, hogy a milícia készen áll egy elhúzódó háborúra.
⭕️ Operational Update from IDF activity in Southern Lebanon:
- A Hezbollah 'Radwan Force' command center, which included an area for weapons storage, supplies for extended stays, motorbikes, living quarters, ammunition, and more was destroyed.
A libanoni radikális síita milícia, a Hezbollah vállalta magára kedden az izraeli miniszterelnök rezidenciája elleni szombati dróntámadást.
A libanoni főváros, Bejrút egyik déli külvárosában tartott sajtótájékoztatóján Mohammad Afif médiakapcsolati vezető a szervezet nevében teljeskörű felelősséget vállalt „a háborús bűnös Netanjahu ellen intézett cézáreai akcióért”; hozzátéve, hogy „noha ezúttal nem sikerült őt eltalálni, a következő napokban lesz még erre lehetőség”.
Afif elismerte, hogy a síita szervezet harcosai közül többen is izraeli fogságba estek, de pontos számukról nem tett említést, és arra kérte a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát (ICRC) hogy próbáljon utánanézni, életben vannak-e az említett hadifoglyok.
Elmondta azt is, hogy szervezete meg fogja téríteni azon betétesek anyagi kárát, akik abban a pénzintézetben tartották megtakarításaikat, amelynek több libanoni bankfiókja is elpusztult az izraeli légitámadásokban.
Az izraeli hadsereg közlése szerint a Hezbollah tucatnyi rakétát és több drónt lőtt ki múlt szombaton Észak-Izraelre, amelyek közül az egyik Benjámin Netanjahu miniszterelnök cézáreai hétvégi házát vette célba. Noha az izraeli kormányfő a támadás idején nem tartózkodott a rezidencián, az akcióra reagálva kijelentette, hogy Irán és a szövetségesei „nagy árat” fognak fizetni a dróntámadásért.
⭕️ Operational Update from IDF activity in Southern Lebanon:
- A Hezbollah 'Radwan Force' command center, which included an area for weapons storage, supplies for extended stays, motorbikes, living quarters, ammunition, and more was destroyed.
Early yesterday, the building where #Estonian amb @AnnelyKolk lives in #Kyiv was hit by a Russian drone. She was lucky not to be harmed.
No one is safe in #Ukraine until Russia stops its aggression. 🇺🇦needs more air defense to protect its residents. We must not get used to this. pic.twitter.com/bUTz3c5AT6
A drone hit and severely damaged an official vehicle of the IAEA on the road to Ukraine's Zaporizhzhya Nuclear Power Plant today, in what @RafaelMGrossi condemned as an "unacceptable" attack on Agency staff working to prevent a nuclear accident during the military conflict. pic.twitter.com/XsqImDjISF
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) December 10, 2024
🚨 BREAKING 🚨According to the information in the security establishment's possession, the bombs were supposed to explode this morning. The bombs were planted by a terrorist infrastructure from Judea and Samaria. This is the third bus. 👇 https://t.co/wl0nabt2Wgpic.twitter.com/w5D8t5EIsi
❗️Agents of the Main Intelligence Directorate of the Ministry of Defense of 🇺🇦Ukraine blew up the railway track of the 🇷🇺Trans-Siberian Railway near the settlement of Sosnovka, Khabarovsk Krai.
This railway is used by Russia to supply weapons and ammunition, including from the… pic.twitter.com/KYvL3YLdcc