Sergio Mattarella olasz elnök a holokausztot „a legszörnyűbb bűntettnek” nevezte, és emlékeztetett az olaszok bűnrészességére a zsidók deportálásában a fasizmus idején.
Olaszország elnöke elítélte a növekvő antiszemitizmust, és erőteljes beszédben állt ki a zsidó nép mellett a holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából tartott római megemlékezésen. Az emléknapot beárnyékolja a Hamász október 7-i pogromját követő gázai háború, valamint az antiszemita incidensek számának növekedése Európa-szerte.
A Giorgia Meloni miniszterelnök és az olaszországi zsidó közösség vezetőinek részvételével tartott ünnepségen Sergio Mattarella elnök a holokausztot „a legszörnyűbb bűntettnek” nevezte, és felidézte az olaszok bűnrészességét a zsidók deportálásában a fasizmus idején.
Mint mondta, a Hamász október 7-i, Izrael elleni támadásai „a soá borzalmainak rettenetes mása”. Ugyanakkor fájdalmát fejezte ki az izraeli hadjárat következtében Gázában egyre növekvő palesztin halálos áldozatok miatt, és felszólított arra, hogy az alapvető emberi jogokat mindenhol tartsák tiszteletben.
Közben Róma rendőrfőnöke utasította a palesztinpárti aktivistákat, hogy halasszák el a fővárosban szombatra, a holokauszt emléknapjára tervezett tüntetést. Az izraeli zsidó közösség ugyanis emlékeztetett arra, hogy az ilyen tüntetések alkalmat adnak arra, hogy a holokauszt emlékét az Izrael-ellenes erők magukévá tegyék és a zsidók ellen használják fel (ilyen pl. a „népirtás” vádja Izraellel szemben).
A palesztin szervezők azonban közölték, hogy ennek ellenére megtartják tiltakozásukat, mondván, a rendőrséggel való esetleges konfliktus „kis ár a gázai palesztin halálos áldozatok számát tekintve.”
Több európai országhoz hasonlóan Olaszországban is rekord magasságot ért el az antiszemita incidensek száma: az október 7-i támadást követően 2023 utolsó három hónapjában 216 incidenst jelentettek, szemben az előző év egészének 241 esetével. Összességében tavaly 454 antiszemita incidenst jelentettek, ami minden idők legnagyobb növekedése.
A holokauszt emléke Izrael ellen fordításának ékes példája például, hogy pénteken közel 50 kis bronzplakett jelent meg a járdán az ENSZ római menekültügyi ügynökségének irodái előtt, a Gázában megölt palesztinok nevével. Ezek a holokausztra való emlékezés egyik leghatásosabb szimbólumának, a botlatóköveknek a mintájára készültek el.
🔴ITALY 🇮🇹 | A #fire ravaged an 8-storey building in east of #Rome (Colli Aniene district) killing one person and wounding at least 9, Italian officials said. Rome Firefighters managed to control the flames and an investigation is open. More than 100 residents are now homeless. pic.twitter.com/IdNtQlX6Vr
🔴ITALY 🇮🇹 | A #fire ravaged an 8-storey building in east of #Rome (Colli Aniene district) killing one person and wounding at least 9, Italian officials said. Rome Firefighters managed to control the flames and an investigation is open. More than 100 residents are now homeless. pic.twitter.com/IdNtQlX6Vr
Életét vesztette Harkivban Borisz Romancsenko, a náci koncentrációs táborok egyik foglya. A családnak segítségre van szüksége temetkezéshez.
A 95 éves férfi egy orosz támadás során vesztette életét lakásában – közölte unokája, Julia Romancsenko. Elmondása szerint az idős férfi egyedül élt, a lövedék a lakást érte, amely porig égett.
Monument to Soviet commander Georgy Zhukov was dismantled in #Kharkiv
The monument was dismantled by the military. The press service of the Kharkiv City Council, which has long and consistently opposed the dismantling of the monument, has not yet given any comments. pic.twitter.com/qVfHl1f9vu
At one of the impact sites in Kyiv, where Ukrainian firefighters are battling to bring a fire at a ruptured gas main under control. pic.twitter.com/yi9uuZCWXg
Breaking:Today, a Russian Kh-101 Air-Launched Cruise Missile was seen flying low over Kyiv during the ongoing missile attack. It's unclear if it hits anything on the ground.#Kharkiv Russia#UkraineRussiaWarpic.twitter.com/a0n3uI3Tst
In #Kharkiv Oblast, #Russian aerial bombs hit the territory of a civilian hospital.
38 people were evacuated, five of them were employees of the facility, and four were given first aid on the spot. The facade of the building, windows, and roof were damaged. pic.twitter.com/WBnrhi2tRd
For the entire day, Kharkiv has been under Russian terrorist strikes. The air raid in the Kharkiv region has been ongoing for more than 12 hours.
Guided aerial bombs and missiles are targeting the ordinary buildings of Kharkiv, the ordinary civilian life of the city. A… pic.twitter.com/DVLOhrq7Oq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 25, 2024
Russia has launched another brutal attack on our Kharkiv – on a construction hypermarket, on Saturday, right in the middle of the day.
As of now, it is believed that more than 200 people were in the hypermarket. All the emergency services are already on the site and providing… pic.twitter.com/9ItlGHkkEY
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 25, 2024
Today's Russian strikes on Kharkiv are yet another example of Russian madness—there is no other way to describe it. Only insane people like Putin are capable of killing and terrorizing people in such heinous ways.
Jogerősen elítélte a francia igazságszolgáltatás szerdán Alain Soral szélsőjobboldali publicistát, amiért relativizálta a holokausztot.
A 63 éves Soralt – valódi nevén Alain Bonnet-et – az egykoron Jean-Marie Le Pen vezette Nemzeti Front egyik volt fő ideológusát, azért ítélték el, mert az internetes oldalán közzétette ügyvédjének egy más ügyben elhangzott vitatott beszédét, amelyben „kisebbítette a koncentrációs táborok életkörülményeit és az áldozatok szenvedéseit”.
A publicistát 2020. június 25-én a párizsi fellebbviteli bíróság 5 ezer eurós pénzbüntetésre ítélte, amelynek be nem fizetése esetén az elítélt börtönbe zárható. Október 19-i ítéletében a semmítőszék megerősítette a fellebbviteli bíróság döntését – tudatta szerdán az AFP francia hírügynökség.
Az ügy 2016-ra nyúlik vissza, amikor Alain Soral Égalité et Réconciliation (Egyenlőség és megbékélés) című internetes oldalán egy holokauszttagadó karikatúrát tett közzé, amelyért jogerősen 10 ezer euró pénzbírságra ítélték. 2017-ben a honlap leközölte Damien Viguier ügyvéd tárgyaláson elmondott beszédét, amelyben a jogász Robert Faurisson holokauszttagadótól idézett.
A beszéd közzététele miatt a párizsi büntetőbíróság 2019 áprilisában egy év szabadságvesztést szabott ki Alain Soralra, és 5 ezer eurós pénzbüntetést az ügyvédjére. Az ügyészség a sajtószabadságra hivatkozva fellebbezett a döntés ellen. A fellebbviteli bíróság az ügyvédet felmentette, a publicista büntetését pedig enyhítette. A négy felperes civil szervezet ekkor a semmítőszékhez fordult jogorvoslatért.
Alain Soralt már csaknem húszszor ítélték el, elsősorban rágalmazásért, gyűlöletkeltésért és antiszemitizmusért. Legutóbb májusban kapott négy hónapi börtönbüntetést vallási gyűlöletkeltés miatt, miután azt állította, hogy a párizsi Notre-Dame székesegyház 2019-es tűzvésze mögött a zsidók állnak.
Alain Soral, a francia marxista mozgalomhoz tartozó író, aki az 1990-es években hagyta ott a Francia Kommunista Pártot (PCF), amely szerinte felhagyott forradalmi elveivel, 2006-ban pedig belépett a Jean-Marie Le Pen vezette Nemzeti Frontba, amelynek 2007-ig a központi bizottsági tagja és egyben egyik legfőbb ideológusa is volt.
? Un homme s'introduit dans l'église Sainte-Agnès de Maisons-Alfort muni d'une arme blanche
Cet homme, «semblable à un sans-domicile fixe» a été interpellé par un équipage de police alors qu'il était assis sur un des bancs de l'église. https://t.co/yamPChriNJ
Clashes continue in the streets of Pointe-à-Pitre, Guadeloupe. Many young islanders are now joining protests against COVID tyranny/apartheid. COVID Brownshirts use of force & tear gas are being met with resistance & stone throwing by the demonstrators. pic.twitter.com/z818NKTQJS
Chaos cette nuit en #Guadeloupe. Le mouvement de grève générale contre le pass sanitaire, la suspension des soignants/pompiers non-vaccinés et les mauvaises conditions de vie, vire à l'ém*ute, avec des barrages et pillages. Un gendarme a été blessé par balle réelle au genou. pic.twitter.com/TdSzxBpmGe
Ecœurement : 1 an de travail des agriculteurs réduit à néant Cette pseudo-rébellion totalement hors-sol se rend-elle seulement compte que l' #agriculture lui permet de vivre préservée des famines qui menacent le monde actuellement ? Les responsables doivent rendre des comptes ! https://t.co/qLsA0qJlVu
Honteux ! Alors que la #guerreRussieUkraine démontre les tensions sur les livraisons #blé &que l’ @ONU_fr «redoute un ouragan de famines», des activistes aux ventres pleins détruisent votre alimentation en toute impunité &visage découvert!#justice rapide&ferme pr ces délinquants https://t.co/ICmBx2SkfO
Grève inédite des diplomates français et manifestation sur l'esplanade des Invalides à Paris contre la suppression du corps diplomatique voulue par Emmanuel #Macron. C'est la deuxième grève de l'histoire du Quai d'Orsay #diplo2metier
1/??Like most colleagues of the ?? Diplomatic service across the ?, I am on #strike ? today in defense of a professional diplomacy with its specific skills (including but not limited to languages #huelga#greve).
? Depuis hier soir, de virulents incendies touchent Landiras et la Teste-de-Buch en Gironde. Près de 1.400 hectares sont partis en fumée et 6.500 personnes ont été évacuées. (via SDIS 33) pic.twitter.com/jdm9AfZhzc
Les dégâts sont nombreux et particulièrement importants sur la commune de #Bihucourt dans le #PasdeCalais suite au passage de la #tornade. Des dizaines de maisons sont touchées, certaines voyant leur toit complètement arrachés. Photos : Anthony Choquet pic.twitter.com/7yjK3wuvTJ
?TORNADE confirmée ! Première vidéo du phénomène impactant la commune de Buhicourt dans le Pas-De-Calais. D’importants dégâts sont signalés. #France#orages#Tornade
Huge explosion on island - Jersey, Channel Islands, UK. Huge gas explosion, went off at about 4am, about 12 people are missing, few injured and one dead. It’s still burning as we speak. pic.twitter.com/P0NGwoe4GE
— Stefanie Kammerman/The Stock Whisperer (@VolumePrintcess) December 10, 2022
#Update: Just in - Reports says that the driver who hit the 11 pedestrians in #Berck, #France was an elderly person who had some medical emergency at the time of the accident. pic.twitter.com/qEmbZmGj8k
« Nous aussi, on passera en force ». A l’avant un groupe important de manifestants vêtus de bois et hostile à la police a déployé des parapluies pour se cacher du premier drone qui bourdonne dans le ciel lyonnais. pic.twitter.com/mPMSEJDyAu
? Vidéo impressionnante du #seisme qui a secoué l'ouest de la France ce vendredi en fin de journée. L'épicentre était situé entre Niort et La Rochelle.
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
En France, tous les jours des gens massacrés, plantés, molestés, agressés, aujourd'hui deux gamines de 6 et 11 ans attaquées au couteau à #Souffelweyersheim. Jusqu'à quand allons-nous tolérer l'intolérable? pic.twitter.com/RETdwIlS5q
🔴⚡️Alerte - Le château de #Versailles a été évacué. De la fumée se dégage du toit de l’édifice selon des témoins. Les pompiers sont sur place. - témoins pic.twitter.com/YIpp4QqfEq
Az Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön elutasította az Auschwitz könyvelőjeként is ismert Oscar Gröning panaszát, aki előzetesen azért fordult a strasbourgi testülethez, mert az ellene lefolytatott, 1977-től 1985-ig tartó németországi büntetőeljárás túl hosszúnak bizonyult.
Oskar Gröninget, az egykori auschwitz-birkenaui náci haláltábor őrét, jogerősen 2015-ban ítélte négy év szabadságvesztésre a német bíróság magyar zsidók százezreinek legyilkolásában való bűnrészességért. Az ítéletet 2016-ban megerősítette a német szövetségi legfelső bíróság (BGH), amely szerint az elítéltnek számos módon volt szerepe a tömeggyilkosságokban.
Gröning 2018-ban 96 évesen hunyt el, anélkül, hogy egy napot is letöltött volna kiszabott büntetéséből. Az ügyében 1977-ben megkezdett első vizsgálat 1985-ben zárult le végül, amikor is bizonyítékok hiányában nem emeltek vádat ellene.
A férfi 2017-ben azzal a panasszal fordult az EJEB-hez, hogy állítása szerint, a büntetőjogi eljárás ellene 1978 óta folyamatos volt, mivel a hatóságok elmulasztották őt értesíteni a vizsgálat 1985-ös lezárásáról.
Az egykori SS tiszt azzal érvelt, hogy a német hatóságok megsértették a tisztességes tárgyalásokhoz való jogát. A strasbourgi testület bírái azonban úgy határoztak csütörtökön, hogy a panaszt elutasítják.
A Hetek beszélgetése dr. Sándor Zsuzsa jogásszal, aki végigkövette a Gröning-pert:
Az ítélet szerint, a bírák több bizonyítékkal is alá tudták támasztani, hogy Gröning az első eljárás lezárása után „nem maradt bizonytalanságban jogi helyzetét illetően”, mert már 1985-ben is tudatában volt, hogy nem kell tovább tartania a büntetőjogi felelősségrevonástól.
Oskar Gröning 1944-ben, az úgynevezett magyar akció idején, a haláltáborba szállított és gázkamrába küldött emberek hátrahagyott csomagjait kezelte, előkészítve a terepet a deportáltak következő csoportjának, és bevételezte, majd az SS berlini központjába küldte a csomagokban talált pénzt.
A náci párt fegyveres szervezete, az SS önkéntesen csatlakozó tagjaként legkevesebb három napon a haláltábor vasútállomásának peronján – a „rámpán” – teljesített szolgálatot, legfőbb feladata az Auschwitzba deportált emberek csomagjainak őrzése volt
Ez a tevékenység azt szolgálta, hogy ne az áldozatok szeme előtt kutassák át a holmijaikat, mert az megtörhette volna gyanútlanságukat és lázongáshoz vezethetett volna. Jelenléte a rámpán a fenyegetettség érzésének fenntartásához is hozzájárult.
Auschwitzi lágerőrként állandó feladatai közé tartozott a deportáltak felügyelete, valamint az ellenállás és a menekülési kísérletek fegyveres erővel történő megakadályozása. Gröning 2015-ös elítélésekor „erkölcsileg bűnrészesnek” vallotta magát, és bocsánatot kért egykori tetteiért.
Neve azért is lehet ismerős idehaza, mert ő volt az egyik náci háborús bűnös, akinek az erdélyi magyar holokauszt-túlélő, Eva Mozes Kor – óriási megbotránkozást okozva – látványosan megbocsátott: 2015-ben a német bíróságon odament Gröninghez és átölelte.
A Mengele-féle rettenetes „ikerkísérleteket” is túlélő Eva Mozes Kor az esetről később így mesélt: „Egy ügyvéd hívott fel és kért meg arra, hogy vegyek részt az auschwitzi könyvelő németországi perében. Azért utaztam oda, hogy ott is elmondjam a nézetemet, miszerint én megbocsátok, és nem tudok egyet érteni azzal, hogy ezt a 95 éves embert börtönbe akarja küldeni a többség. Sokkal inkább arra köteleztem volna őt, hogy tartson előadásokat, ahol a holokausztról adna hiteles beszámolót.
Persze sokaknak minderről az a kép maradt meg elsősorban, ahogy a megtört, fizikailag korlátozott ember megpróbált engem átkarolni, én pedig akaratlanul is visszaöleltem.
Nekem ez természetes gesztus volt. Én már nem egy áldozat, hanem egy büszke és aktív túlélő vagyok. Én ezzel a szemléletemmel próbálom más meghurcolt embertársaimat segíteni.
Naponta kapok leveleket, telefonokat olyanoktól, akiket bántalom ért, akár fizikai vagy lelki. Próbálom ösztönözni őket arra, hogy ha kiírják magukból az áldozat szerepét, és helyette megbocsátóként próbálják folytatni életüket, sokkal nagyobb eséllyel fognak egészségesen élni.”
Ismeretlen tettesek törték össze a marosvásárhelyi Holokauszt-emlékmű talapzatát a hétvégén. A hírre Soós Zoltán polgármesterjelölt a közösségi médiában kétnyelvű posztban hívta fel a figyelmet. A marosvásárhelyi Holokauszt-emlékmű a városból 1944-ben elhurcolt több mint 7500 zsidónak állít emléket. A szobrot 2003-ban állították.
A húsz éve a Maros Megyei Múzeum munkatársaként, 2006-tól pedig az intézmény vezetőjeként tevékenykedő régész, politikus így írt az esetről:
„Tegnap éjjel ismeretlen tettesek megrongálták a marosvásárhelyi holokauszt emlékművet. Gyalázatos tettüket elítélem. Közös a múltunk, közös a jövőnk. A totális diktatúrák által meghurcolt, megkínzott és legyilkolt ártatlan áldozatok iránti tiszteletadás mindannyiunk közös felelőssége, és mindnyájunk erkölcsi kötelessége. Felszólítom a rendőrséget, hogy mindent tegyen meg azért, hogy a tetteseket mielőbb megtalálják és felelősségre vonják.”
Az RMDSZ jelöltje az ígéri, hogy jövőre térfigyelő kamerákat szerelnek azokon a közterületeken is, ahol Marosvásárhely emlékművei állnak.
Korábbi cikkünkben arról is írtunk, hogy Soós Zoltán révén magyar városvezetője lehet Marosvásárhelynek.
Demonstrators toppled statues of Queen Victoria and Queen Elizabeth in Winnipeg this afternoon during rallies honouring the children discovered in unmarked graves on the sites of former residential schools over the past month. pic.twitter.com/Zx0aqPGcOW
Two months have passed since Colombians rose to protest the Duque government’s neoliberal policies. Today, they continue to resist riot police oppression.
Human rights organizations have reported 4687 cases of police brutality and at least 74 deaths. pic.twitter.com/kATCJzgLqn
Just when you thought the summer of tourists behaving badly was over, another person on vacation wrecks another priceless artifact. https://t.co/aVSjxJUNuD
Just when you thought the summer of tourists behaving badly was over, another person on vacation wrecks another priceless artifact. https://t.co/aVSjxJUNuD