A délszláv háború óta rengeteg fegyver és robbanószer maradt a padlásokon. A biztonsági előírásokat nem tartják be, így minden évre jut egy hasonló baleset.
A robbanás szombaton valamivel éjfél előtt történt az észak-dalmáciai Knin egyik lakóházának alsó emeletén. A lakásban fiatalok szórakoztak, amikor a 25 éves házigazda poénból elővett az ágya alól egy M-75-ös kézigránátot, majd átadta barátjának.
A pokolgép ekkor lépett működésbe egy másik 25 éves férfival végezve. A balesetben két másik fiatal súlyosan megsérült. A rendőrség nyomozást indított, hogy kiderüljön: miként került a veszélyes gránát egy tinédzser szobájába és ki hibázott?
A horvát hatóságok 2007-ben hirdették meg azt, a Kevesebb fegyver, kevesebb tragédia elnevezésű kezdeményezését, amelynek keretében a lakosság mindenféle jogi következmény nélkül leadhatja a délszláv háborúból nála marad fegyvereket és lőszereket. Azóta több tonna robbanószert, több százezer lőfegyvert és több millió különféle lőszert szolgáltattak be a hatóságoknak az állampolgárok.
[type] => post
[excerpt] => A délszláv háború óta rengeteg fegyver és robbanószer maradt a padlásokon. A biztonsági előírásokat nem tartják be, így minden évre jut egy hasonló baleset.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1732475460
[modified] => 1732465921
)
[title] => Horvát fiatalok kézigránáttal játszottak egy házibuliban, a robbanás egyikükkel végzett
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=187199&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187199
[uk] => 187367
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 187200
[image] => Array
(
[id] => 187200
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/1920x1080-cmsv2-87642d0f-62f6-58db-bc74-b1c6c5792048-8870562.webp
[original_lng] => 318088
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/1920x1080-cmsv2-87642d0f-62f6-58db-bc74-b1c6c5792048-8870562-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/1920x1080-cmsv2-87642d0f-62f6-58db-bc74-b1c6c5792048-8870562-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/1920x1080-cmsv2-87642d0f-62f6-58db-bc74-b1c6c5792048-8870562-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/1920x1080-cmsv2-87642d0f-62f6-58db-bc74-b1c6c5792048-8870562-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/1920x1080-cmsv2-87642d0f-62f6-58db-bc74-b1c6c5792048-8870562-1536x864.webp
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/1920x1080-cmsv2-87642d0f-62f6-58db-bc74-b1c6c5792048-8870562.webp
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/1920x1080-cmsv2-87642d0f-62f6-58db-bc74-b1c6c5792048-8870562.webp
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1732620139:2
[_thumbnail_id] => 187200
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 763
[translation_required_done] => 1
[_oembed_d0a7c1bceb94f9a7582536c79456e8c6] =>
Zhuhai, China: A driver intentionally crashed into pedestrians near a sports center. Multiple injuries reported; medical teams responding.#Chinapic.twitter.com/E9tH8oYyqb
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk