Az ukrán rendvédelmi szervek azonosították az összes halálos áldozatot, akik a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Hroza falu kávézójára mért orosz rakétacsapás nyomán vesztették életüket, a számuk 59-re emelkedett – közölte Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter csütörtökön a Telegramon.
„A rendőrség kriminológusai azonosították mindazokat, akik meghaltak a kávézó elleni rakétatámadás következtében. Az oroszok 59 embert öltek meg Iszkander rakétával mért közvetlen csapással. Az áldozatok mind helyiek lakosok voltak. Nyugdíjasok, orvosok, gazdálkodók, tanárok, vállalkozók, valamennyien civilek. Több generációs teljes családok vesztették életüket” – fogalmazott a tárcavezető. Kifejtette, hogy 19 embert mobil DNS-laboratóriumok segítségével azonosítottak, a rendőrség szakértői hat napon át éjjel-nappal gyűjtöttek mintákat az elhunytak hozzátartozóitól, profilokat készítettek, és testrészek egyezését keresték. Megjegyezte, hogy az egyik halottat, egy 60 éves férfit húsz testrészből azonosították, további két elhunyt személyt pedig a lakásában lefoglalt személyes tárgyak alapján, mivel nem voltak közvetlen hozzátartozóik, akikkel összehasonlíthatták volna a DNS-üket.
Marjana Reva belügyi szóvivő az Ukrajinszka Pravda hírportálnak nyilatkozva hozzátette, hogy még további öt áldozatot ápolnak kórházban.
Hroza falu kávézójára október 5-én mértek célzott rakétacsapást az orosz erők. A létesítményben az ukrán hatóságok korábbi közlése szerint azért voltak annyian, mert egy aznap eltemetett ukrán katona halotti torát tartották.
Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet sajtótitkára csütörtökön az ukrán Szabadság Rádiónak megerősítette, hogy megrongálódott az orosz Fekete-tengeri Flotta Pavel Gyerzsavin nevű hajója az Oroszország által még 2014-ben Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím félszigeten lévő Szevasztopol közelében. További részleteket nem árult el. Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy korábban a média és Telegram-csatornák arról számoltak be, hogy a Pavel Gyerzsavint ismeretlenek felrobbantották.
Az ukrán nemzeti gárda 11. dandárja arról számolt be a Facebookon, hogy kamikaze drónnal működésképtelenné tették az orosz hadsereg egy nagyteljesítményű rádiókommunikációs tornyát Ukrajna déli részén. A toronyba becsapódó drónról videofelvételt is közzétettek a közösségi oldalon.
Az ukrán vezérkar legfrissebb, csütörtöki helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz hadsereg ukrajnai vesztesége mintegy 990-cel 284 890-re nőtt. Az ukrán erők előző nap megsemmisítettek egyebek mellett 42 orosz harckocsit, 32 tüzérségi rendszert és 21 drónt.
A critical infrastructure facility was hit in occupied Kherson
According to the leader of the local OVA, Alexander Prokudin, gas networks in the city were damaged as a result of the shelling . pic.twitter.com/jcGWwpIeH3
Last night, during shelling of #Kherson, the warehouse of the Kherson regional organization of the @RedCrossUkraine was destroyed. The fire, resulting from the direct impact, wiped out the #humanitarianAid stocks designated for the Kherson region's residents stored. pic.twitter.com/8QVlFceskT
After everything said in Kazan, Russian murderers have resumed their usual business. This proves once again that aggression cannot be stopped by words alone but only by decisive action in defense of the state and the people against whom this war is waged.
⚡️Russia terrorizes Ukraine with mass missile, drone attack on Christmas morning.
Explosions were reported in Kharkiv, Dnipro, and Kremenchuk on Dec. 25, as Russia launched a mass aerial attack against Ukraine. At least one civilian was hospitalized.https://t.co/w3Mv0MPnLL
Összesen 8 érkezés, ipari vállalkozás területére és lakóövezetbe is, hála a légvédelemnek. Halottról, sebesültekről nem számoltak be a ruszkik, pár embernek stresszesen indult a napja. 🤷♂️
❗️ Uwaga. W związku z intensywną aktywnością lotnictwa dalekiego zasięgu Federacji Rosyjskiej, wykonującego uderzenia na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie polskiego i sojuszniczego lotnictwa w naszej przestrzeni powietrznej.… pic.twitter.com/9rh1IW9mJx
— Dowództwo Operacyjne RSZ (@DowOperSZ) April 6, 2025
Since the night hours, our rescuers, firefighters, medics, and all the necessary emergency services have been working at the sites of Russian missile and drone strikes. The Dnipro, Poltava, Sumy, Mykolaiv, and Kyiv regions have been affected. The capital was the primary target of… pic.twitter.com/Cn8VMXoijE
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 31, 2025
‼️At night, the enemy again attacked the Odessa region with strike drones
The territory of the radio market suffered the greatest destruction - the fire destroyed dozens of trade pavilions, where electronics and household appliances were located. pic.twitter.com/pjyP6JpvQq
This is how the headquarters of Ukraine’s government now looks after this morning's Russian attack. Our whole team works in this building daily. Fortunately, no one was injured. Russian barbarism will not halt the work of Ukraine’s government.
In Chornomorsk (Odesa Oblast), Russians attacked a local market with attack drones: two people were killed and seven injured, according to local authorities.
Terrorist russia massively attacked Zaporizhzhia yesterday late evening 😡! Six civilians were wounded, all of em hospitalized 😞! Two apartment buildings, a store premises and civilian cars were damaged 😡 @IntlCrimCourt#RussiaIsATerroristStatepic.twitter.com/pKCH4cLCvV