A beszámolók szerint a vihar következtében az alagsori lakások hirtelen megteltek vízzel, a folyók és a patakok megduzzadtak, és az utakon hömpölygő víz szinte elnyelte az autókat.
Több mint húsz ember életét vesztette az egyesült államokbeli New York, New Jersey és Pennsylvania államokban a szokatlanul heves esőzések miatt, amelyet a déli államokban nagy pusztítást okozó Ida hurrikán okozott, miután trópusi viharrá szelídülve haladt át az Egyesült Államok északkeleti részén szerda éjszaka – jelentette csütörtökön az amerikai sajtó.
A beszámolók szerint a vihar következtében az alagsori lakások hirtelen megteltek vízzel, a folyók és a patakok megduzzadtak, és az utakon hömpölygő víz szinte elnyelte az autókat. A New York-i rendőrség tájékoztatása szerint nyolc ember halt meg a városban, amikor a víz csapdába ejtette őket a pincékben. A New Jersey városában található Elizabeth lakótelepen négy holttestet találtak – erről a város polgármestere számolt be. Helyi tisztviselők tájékoztatása szerint Philadelphia külterületén “több haláleset” is történt, de egyelőre részletes információk nem állnak a rendelkezésükre.
A trópusi vihar néhány helyen ismét tornádóvá erősödött, amely a Philadelphiától délre fekvő Mullica Hill-ben otthonokat és silókat tett a földdel egyenlővé.
A rekord mennyiségű csapadék New York városában a metróalagutakba zúdult, és legalább 17 szerelvényt csapdába ejtett, ezért a szolgáltatás egész éjszaka és kora reggel is szünetelt. Az internetre feltöltött felvételeken az látszott, hogy az utasok állnak az üléseken a vízzel teli szerelvényekben. A hatóságok szerint minden utast kimenekítettek.
Az amerikai Országos Meteorológiai Szolgálat (NWS) szerdán este egy óra alatt 8,91 centiméter esőt regisztrált a New York városában található Central Parkban, messze felülmúlva a korábbi rekordot, amely 4,92 centiméter volt.
A Pennsylvania államban található Schuylkill folyó a vihar következtében megáradt, és vize elárasztotta az autópályákat, autók merültek el a vízben, és Philadelphia környékén a vasúti közlekedés is akadozott. A városi tisztségviselők csütörtökön a Twitteren “történelmi áradásokról” írtak, miközben a folyók szintje tovább emelkedik. Az esőzés a három állam területén csütörtök hajnalban véget ért. A mentő egységek azonban folytatják a kutatást, és nem tartják kizártnak, hogy további holttesteket találnak.
“Ma történelmi időjárási eseményt élünk át, rekord mennyiségű esővel a városban, brutális árvizekkel és veszélyes körülményekkel az utakon” – mondta Bill de Blasio, New York város polgármestere, amikor kihirdette a rendkívüli állapotot.
Phil Murphy, New Jersey állam kormányzója mind a 21 megyében rendkívüli állapotot hirdetett, és azt kérte az emberektől, hogy maradjanak távol az elöntött utaktól. Az államban található Newark Nemzetközi Repülőtér szerdán este leállt, miután a terminálokra is betört a víz. Csütörtökön csak néhány repülőgép indult el, a hivatalos adatok szerint eddig 370 járatot töröltek.
Joe Biden amerikai elnök csütörtökön, a Fehér Házban elmondott beszédében köszönetet mondott azoknak a mentőosztagoknak, akik először a helyszínre értek, és egész éjszaka az emberek megmentésén dolgoztak. “Szeretném kifejezni szívből jövő hálámat az először a helyszínre érkezőknek, és mindenkinek, akik egész éjjel dolgoztak, hogy életeket mentsenek, és az emberek visszakapják az áramszolgáltatást” – fogalmazott az elnök.
Biden közölte azt is: biztosította a kormányzókat, hogy a szövetségi katasztrófavédelmi hivatal (FEMA) csapata kész minden szükséges segítség megadására.
Forrás: liner.hu
[type] => post [excerpt] => A beszámolók szerint a vihar következtében az alagsori lakások hirtelen megteltek vízzel, a folyók és a patakok megduzzadtak, és az utakon hömpölygő víz szinte elnyelte az autókat [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1630693200 [modified] => 1630666558 ) [title] => Több mint húsz emberrel végzett az Ida hurrikán nyomán kialakult időjárás az Egyesült Államokban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=59506&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 59506 [uk] => 59531 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 59507 [image] => Array ( [id] => 59507 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ida.jpg [original_lng] => 261428 [original_w] => 770 [original_h] => 513 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ida-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ida-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ida-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ida.jpg [width] => 770 [height] => 513 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ida.jpg [width] => 770 [height] => 513 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ida.jpg [width] => 770 [height] => 513 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ida.jpg [width] => 770 [height] => 513 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1630655758:3 [_thumbnail_id] => 59507 [_edit_last] => 3 [views_count] => 3529 [_oembed_e64362a183f302669e6a1ac58f35b76c] => {{unknown}} [_oembed_0eec80069e28318fb5a55d2654192af1] =>
I am declaring a state of emergency to help New Yorkers affected by tonight's storm.
Please stay off the roads and avoid all unnecessary travel.
Footage shows devastating damage in Mullica Hill, New Jersey, after a tornado moved through the area. Remnants of Hurricane Ida are wreaking havoc across the Northeast. https://t.co/5nwItZ23l1pic.twitter.com/GjbYJlsCxU
#Ida's rage Extensive damage across Mathew was captured on video shortly before sunset on Sunday. The storm moved at 10mph & still held maximum sustained winds of 125 mph, making it a cat. 3 hurricane. Here's more about Ida's path & impacts after landfall.https://t.co/NtxYlcc6Qspic.twitter.com/CqD3ZI2Bf8
TRAGIC VIDEO: Firefighters with Engine 38 pulled a man from a collapsed house in Uptown New Orleans as Hurricane Ida approaches the city. pic.twitter.com/hb9Vig8J4g
ICYMI: “Ida is turning into a very very dangerous storm,” President Biden remarked during a briefing with FEMA on the ongoing preparations for the hurricane https://t.co/yuYzaforTppic.twitter.com/xf4ybWG0tu
⚡️The Mi-8 helicopter crashed in the Sosniv district of the Cheliabinsk region. 3 crew members died, the emergency services of the russian federation reported.
The previous cause of the accident was equipment failure. russian media reports that it was an FSB helicopter.
Libya resmi haber ajansı LANA, Derne şehrinde selde hayatını kaybedenlerin sayısının 5 bin 300'e yükseldiğini, binlerce kişinin de kayıp olduğunu duyurdu https://t.co/FqvXdS9Hiapic.twitter.com/sqD9HcQGEM
New York városában és államában is rendkívüli állapotot hirdettek a szokatlanul heves esőzéseket követő áradások miatt csütörtökre virradóra.
A szélsőséges időjárás a nagy pusztítást okozó Ida hurrikán következménye, amely trópusi viharrá szelídülve haladt át az Egyesült Államok északkeleti részén szerda éjszaka.
Az anyatermészet azt tesz, amit akar
A New York államot kormányzó Kathy Hochul a Twitteren azt írta: a döntésnek köszönhetően elérhetővé válik a szövetségi segély a rászorulók számára.
– Megtettünk minden óvintézkedést, mozgósítottuk erőforrásainkat, hogy felkészülten várjuk az eseményeket a terepen, de az anyatermészet azt tesz, amit akar, és ma éjjel tombolt dühében – mondta Hochul egy hírtelevíziónak.
A kormányzó azt kérte a lakosoktól, hogy halasszák el a nem sürgős utazásokat.
I am declaring a state of emergency to help New Yorkers affected by tonight's storm.
Please stay off the roads and avoid all unnecessary travel.
New York városában lezárták a metróvonalakat, miután a lépcsők vízeséssé alakultak át, és az alagutak mennyezetéről is folyt a víz.
Az amerikai meteorológiai szolgálat először adott ki riasztást villámárvizek miatt a kilencmillió lakosú metropoliszra, miután egy óra alatt 76,2 mm eső zúdult a nagyvárosra. New York polgármestere, Bill de Blasio a közösségi médiában figyelmeztette a veszélyes helyzetre a lakosságot.
A polgármester helyi idő szerint hajnali ötig megtiltotta a szárazföldi közlekedést a nagyvárosban, miután számos autóst ki kellett menteni az elárasztott utakról.
A szomszédos New Jersey államot vezető Phil Murphy is rendkívüli állapotot hirdetett szerda éjszaka, miután az államban tornádó pusztított.
Footage shows devastating damage in Mullica Hill, New Jersey, after a tornado moved through the area. Remnants of Hurricane Ida are wreaking havoc across the Northeast. https://t.co/5nwItZ23l1pic.twitter.com/GjbYJlsCxU
Footage shows devastating damage in Mullica Hill, New Jersey, after a tornado moved through the area. Remnants of Hurricane Ida are wreaking havoc across the Northeast. https://t.co/5nwItZ23l1pic.twitter.com/GjbYJlsCxU
#Ida's rage Extensive damage across Mathew was captured on video shortly before sunset on Sunday. The storm moved at 10mph & still held maximum sustained winds of 125 mph, making it a cat. 3 hurricane. Here's more about Ida's path & impacts after landfall.https://t.co/NtxYlcc6Qspic.twitter.com/CqD3ZI2Bf8
TRAGIC VIDEO: Firefighters with Engine 38 pulled a man from a collapsed house in Uptown New Orleans as Hurricane Ida approaches the city. pic.twitter.com/hb9Vig8J4g
ICYMI: “Ida is turning into a very very dangerous storm,” President Biden remarked during a briefing with FEMA on the ongoing preparations for the hurricane https://t.co/yuYzaforTppic.twitter.com/xf4ybWG0tu
Oye @ilianahcuba los cubanos nos caracterizamos por ser justos y solidarios y ni tú, ni esos a los que agradeces tienen esas cualidades, pues ya que están en #Chile debían ocuparse por denunciar los crímenes que allá comete el gobierno de #PiñeraAsesino y dejar a #Cuba en paz. pic.twitter.com/KOT8pcguOs
Tens of millions along the East Coast are cleaning up from the flooding rain and strong winds of a powerful nor’easter that became a bomb cyclone, leading to damage, power outages and high-water rescues. @stephgosk reports. pic.twitter.com/IyyvXwlkR9
Seems all the newly built verandas, balcony window structures cannot resist the extreme whirlwind of #lodos in #Istanbul The governors office issued a warning last night and this morning but nothing prepared the city for this type of #windstorm#Fırtınapic.twitter.com/uPEESW0MNs
??300 sapeurs-pompiers, sapeurs-sauveteurs et 2 hélicoptères #Dragon de la Sécurité civile sont mobilisés auprès des populations sinistrées en #Corse. 2 #Beech sont également engagés pour des opérations de reconnaissance. ☎️ Restez vigilants et en cas d'urgence 18/112 pic.twitter.com/A8TjLTiYhJ
Les dégâts sont nombreux et particulièrement importants sur la commune de #Bihucourt dans le #PasdeCalais suite au passage de la #tornade. Des dizaines de maisons sont touchées, certaines voyant leur toit complètement arrachés. Photos : Anthony Choquet pic.twitter.com/7yjK3wuvTJ
?TORNADE confirmée ! Première vidéo du phénomène impactant la commune de Buhicourt dans le Pas-De-Calais. D’importants dégâts sont signalés. #France#orages#Tornade
High winds continue to blow across Morgan County. Here is some of the damage Deputies, Officers, Fire Crews, Utility crews and road crews are working on across Morgan County. pic.twitter.com/hOe5Bh6ZZ7
— Morgan County Sheriff's Office (Alabama) (@morgan_sheriff) March 3, 2023
In Rostov-on-Don, a bleacher near the rowing channel collapsed. A woman died and 7 children were injured.
In 2018 the sports complex, where the bleacher was located, was opened after reconstruction for more than 800 million rubles. pic.twitter.com/HvM9jdrgCn
Currently numerous authorities and emergency personnel have been deployed following a collision involving a double-decker tour bus and a MTA city bus in… pic.twitter.com/4UeSNJAk4Z
Am frühen Abend zog eine Gewitterfront mit Starkregen und Sturmböen durchs Land und die Feuerwehren sind in den betroffenen Ortschaften (Video aus Gassl / Olang ? Privat ) bereits zu mehreren Einsätzen ausgerückt! ? ⛈ pic.twitter.com/mX1Ru39ogQ
"Looks like a mild tornado rolled right through my backyard." A severe storm with heavy winds take out a tree in a Tennessee backyard. pic.twitter.com/XvBui6etQs
?️ José Luis Martínez-Almeida, alcalde de Madrid: "El mensaje que quiero transmitir a los madrileños es que permanezcan en sus domicilios [...] Es una situación excepcional"
Después de 2 años volvemos a ver otra inundación incontrolable en Alcanar platja. El canal del frente es el causante de tal desastre donde se concentra todo el rio pero el ayuntamiento no hace nada. #alcanar#inundación#DeltadelEbrepic.twitter.com/RLE6bKeC6j
I am declaring a State of Emergency across New York City, Long Island, and the Hudson Valley due to the extreme rainfall we’re seeing throughout the region.
Please take steps to stay safe and remember to never attempt to travel on flooded roads.
At approximately 3:30 PM, there was a partial collapse of a six-story residential building in the Morris Heights section of the Bronx ⁰We have not confirmed any fatalities at this time. ⁰I want to thank our first responders who were on site as quickly as possible. pic.twitter.com/zJNHlWfvKy
This video shared on Snapchat shows rotation which supports the reports of a Tornado in Leitrim Village today. Hoping everyone is OK after this shocking event. pic.twitter.com/iYShm8PW15
The inside of a car that was badly damaged after a tornado tore threw Leitrim Village yesterday. A few planks of wood from a nearby roof went straight through the windscreen.
Didn't expect to be in the middle of a tornado today! 😳 The couple in the car in front of us are so lucky to be alive. Thanks to everyone in Leitrim village who looked after us. pic.twitter.com/EcEQMSzf9m
Timelapse of an intense tornado warned storm moving into downtown Houston, Texas this evening. Watch as the skyline disappears as blinding rain and destructive winds move in. Video courtesy of @EarthCam. #TXwxpic.twitter.com/3lSUt87LTD
#BREAKING Hundreds of pro-palestine protesters STORM Brooklyn Museum, climb through barricades and drop banners of the roof while others occupy space inside the museum for "Flood Brooklyn Museum for GAZA" Protest. pic.twitter.com/EmIIXPyqAO
— Oliya Scootercaster 🛴 (@ScooterCasterNY) May 31, 2024
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
Footage shows devastating damage in Mullica Hill, New Jersey, after a tornado moved through the area. Remnants of Hurricane Ida are wreaking havoc across the Northeast. https://t.co/5nwItZ23l1pic.twitter.com/GjbYJlsCxU
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
#BREAKING Hundreds of pro-palestine protesters STORM Brooklyn Museum, climb through barricades and drop banners of the roof while others occupy space inside the museum for "Flood Brooklyn Museum for GAZA" Protest. pic.twitter.com/EmIIXPyqAO
— Oliya Scootercaster 🛴 (@ScooterCasterNY) May 31, 2024
ICYMI: Millions of Americans are under a winter storm warning as the most impactful storm of the season thus far sweeps across the U.S. https://t.co/UATaKIII0W
BREAKING: Hundreds of Jews and allies have taken over Trump Tower chanting “We want justice, you say how. Bring Mahmoud home now!” and “Fight Nazis, not students.”
The civil disobedience is spawned by the ICE arrest of Palestinian student Mahmoud Khalil. pic.twitter.com/eQLLfhrfmU
An unseasonal rainstorm battered the Egyptian city of Alexandria on Saturday, flooding roads and damaging seafront businesses in the latest bout of erratic weather to hit the region.https://t.co/fQQVasrxlapic.twitter.com/XaAQZaY1af
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
Hong Kong recorded its heaviest August rainfall since 1884, exceeding 350 mm by early this afternoon.
Floodwaters inundated low‑lying and urban areas including streets in Central, Quarry Bay, Tseung Kwan O, Tai Po, and even parts of Queen Mary Hospital. pic.twitter.com/3Bv1yrjRil
Katasztrófa sújtotta állammá minősítette Biden Louisiana államot, miután lecsapott a pusztító erejű vihar, mely a Katrina hurrikán 16. évfordulóján érkezett.
Pusztító erejű, az ötfokozatú Saffir–Simpson-skálán négyes erősségű hurrikán csapott le Louisiana államra helyi idő szerint vasárnap délután, széles körű áramkimaradásokat okozva – írja a Reuters. Az Ida nevet kapó hurrikán 240 kilométeres sebességgel is tombolt, és bizonyos helyeken akár több mint 60 centiméternyi eső is hullhatott.
https://www.youtube.com/watch?v=rikkUdg3nlc&t=54s
A vihar mind a 8 vezetékhálózatot megrongálta, melyek New Orleans áramellátásáért felelnek, így az államban több mint 1 millió fogyasztó maradt elektromosság nélkül. Az egyik áramátviteli torony a Mississippi folyóba omlott.
#Ida's rage Extensive damage across Mathew was captured on video shortly before sunset on Sunday. The storm moved at 10mph & still held maximum sustained winds of 125 mph, making it a cat. 3 hurricane. Here's more about Ida's path & impacts after landfall.https://t.co/NtxYlcc6Qspic.twitter.com/CqD3ZI2Bf8
Noha a vihart megelőzően napokkal felszólították a lakosságot a legjobban sújtott területek elhagyására, ez nem minden esetben volt lehetséges, így például az államban kórházi kezelésre szoruló több mint 2400 koronavírus fertőzött esetében sem. Az egyik New Orleans-i kórházban az áramkimaradás miatt az egészségügyi dolgozók a lélegeztetésre szorulókat manuálisan voltak kénytelenek segíteni.
Az államra 16 éve csapott le a Katrina hurrikán, amely több mint 1800 ember életét követelte, és amelyet követően 14,5 milliárd dollár értékben építettek védelmet az áradások ellen. John Bel Edwards, az állam kormányzója szerint ezeket a fejlesztéseket pont az ilyen helyzetekre tervezték, és valóban, eddig csupán egy halálos áldozatról érkezett jelentés.
TRAGIC VIDEO: Firefighters with Engine 38 pulled a man from a collapsed house in Uptown New Orleans as Hurricane Ida approaches the city. pic.twitter.com/hb9Vig8J4g
A vihar hatására leálltak a térségben található kikötők és az offshore olajkitermelés is, mely a Mexikói-öbölben több mint 90 százalékkal esett vissza. A vihar 10 órányi tombolás után mintegy 170 kilométer per órás sebességűre csökkent, így most már 1-es kategóriájúra szelídült. Joe Biden amerikai elnök katasztrófa sújtotta állammá nyilvánította Louisianát, és szövetségi segítségnyújtást rendelt el, hogy támogassa a helyreállítást.
TRAGIC VIDEO: Firefighters with Engine 38 pulled a man from a collapsed house in Uptown New Orleans as Hurricane Ida approaches the city. pic.twitter.com/hb9Vig8J4g
#Ida's rage Extensive damage across Mathew was captured on video shortly before sunset on Sunday. The storm moved at 10mph & still held maximum sustained winds of 125 mph, making it a cat. 3 hurricane. Here's more about Ida's path & impacts after landfall.https://t.co/NtxYlcc6Qspic.twitter.com/CqD3ZI2Bf8
Footage shows devastating damage in Mullica Hill, New Jersey, after a tornado moved through the area. Remnants of Hurricane Ida are wreaking havoc across the Northeast. https://t.co/5nwItZ23l1pic.twitter.com/GjbYJlsCxU
ICYMI: “Ida is turning into a very very dangerous storm,” President Biden remarked during a briefing with FEMA on the ongoing preparations for the hurricane https://t.co/yuYzaforTppic.twitter.com/xf4ybWG0tu
#Ida's rage Extensive damage across Mathew was captured on video shortly before sunset on Sunday. The storm moved at 10mph & still held maximum sustained winds of 125 mph, making it a cat. 3 hurricane. Here's more about Ida's path & impacts after landfall.https://t.co/NtxYlcc6Qspic.twitter.com/CqD3ZI2Bf8
TRAGIC VIDEO: Firefighters with Engine 38 pulled a man from a collapsed house in Uptown New Orleans as Hurricane Ida approaches the city. pic.twitter.com/hb9Vig8J4g
Elérte Louisiana partjait az Ida nevű hurrikán, ami hatalmas erővel közelített az Egyesült Államok felé. A helyi sajtó televíziós közvetítései folyamatos figyelemmel kísérik, hol jár épp a hurrikán, ami akár az elmúlt másfél évszázad legerősebb hurrikánjává is válhat.
Előrejelzések szerit a természeti csapás 210 kilométer per órás széllökésekkel érheti az államok partjait. A CNN szerint hasonló erősséggel a hurrikán legutóbb 1856-ban – a Laura hurrikán – sújtott le az államokra.
Az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden a Bloomberg közösségi oldalon közzétett videóban emlékezett az évekkel ezelőtti Katrina hurrikán pusztítására. Az elnök szerint az Ida egy nagyon veszélyes viharrá változik, és óriási sebességgel érkezik meg Amerika partjaihoz.
ICYMI: “Ida is turning into a very very dangerous storm,” President Biden remarked during a briefing with FEMA on the ongoing preparations for the hurricane https://t.co/yuYzaforTppic.twitter.com/xf4ybWG0tu
„Imádkozzunk a legjobb forgatókönyvért, de készüljünk a legrosszabbra”− mondta Joe Biden a CBS televízió élő adásában. Hozzátette, hogy a következő 24-36 óra nagyon kritikusnak ígérkezik. Mindenkit megkért, hogy vonuljanak biztonságos helyre, ha mégis a lakhelyükön maradnak, mindenképp győződjenek meg arról, hogy a biztonságban lesznek.
„A hurrikán pusztítása valószínűleg óriási lesz, nem szabad magunkat becsapni. És így a legfontosabb dolog, amit most elmondhatok, az az, hogy mindenki hallgassa meg az utasításokat a helyi és állami tisztségviselőktől. Ez nem csak a partokra, hanem a többi vidékre is vonatkozik” – tette hozzá Joe Biden, majd ígéretet tett, hogy az ország minden erejét arra fogja fordítani, hogy minél hamarabb helyreállítsák a károkat a természeti katasztrófa után. A helyreállítás hosszú, néhol hetekben mérhető folyamat lesz – mondta az amerikai elnök.
Az amerikai Nemzeti Hurrikán Központ (NHC) adatai szerint már négyes fokozatúra erősödött a vihar a trópusi ciklonok szélsebességét mérő, ötfokozatú Saffir-Simpson-skálán, azonban a helyi sajtó szerint akár az ötös erősséget is elérheti, hiszen csupán 11 kilométer per órával van a határérték alatt.
A pusztítás első képsorait a közösségi oldalakon tették közzé a felhasználók. A viharos szél tetőket szedett le, villanyoszlopokat döntött ki.
Az egyik Delacroix-ban található tűzoltóállomás biztonsági kamerás felvételei rögzítették, hogy mekkora vízszintemelkedés történt egy óra alatt az Ida miatt.
[type] => post [excerpt] => Elérte Louisiana partjait az Ida nevű hurrikán, ami hatalmas erővel közelített az Egyesült Államok felé. A helyi sajtó televíziós közvetítései folyamatos figyelemmel kísérik, hol jár épp a hurrikán, ami akár az elmúlt másfél évszázad legerősebb hu... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1630282713 [modified] => 1630282717 ) [title] => Megérkezett Ida, az elmúlt másfél évszázad legerősebb hurrikánja lehet [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=59092&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 59092 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 59093 [image] => Array ( [id] => 59093 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/ida-hurrikan-474252.jpg [original_lng] => 186378 [original_w] => 1125 [original_h] => 633 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/ida-hurrikan-474252-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/ida-hurrikan-474252-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/ida-hurrikan-474252-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/ida-hurrikan-474252-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/ida-hurrikan-474252.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/ida-hurrikan-474252.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/ida-hurrikan-474252.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1630271918:4 [_oembed_34f9c98c5842411b0222d279cd0e6b82] =>
ICYMI: “Ida is turning into a very very dangerous storm,” President Biden remarked during a briefing with FEMA on the ongoing preparations for the hurricane https://t.co/yuYzaforTppic.twitter.com/xf4ybWG0tu
#Ida's rage Extensive damage across Mathew was captured on video shortly before sunset on Sunday. The storm moved at 10mph & still held maximum sustained winds of 125 mph, making it a cat. 3 hurricane. Here's more about Ida's path & impacts after landfall.https://t.co/NtxYlcc6Qspic.twitter.com/CqD3ZI2Bf8
TRAGIC VIDEO: Firefighters with Engine 38 pulled a man from a collapsed house in Uptown New Orleans as Hurricane Ida approaches the city. pic.twitter.com/hb9Vig8J4g
Footage shows devastating damage in Mullica Hill, New Jersey, after a tornado moved through the area. Remnants of Hurricane Ida are wreaking havoc across the Northeast. https://t.co/5nwItZ23l1pic.twitter.com/GjbYJlsCxU
ICYMI: “Ida is turning into a very very dangerous storm,” President Biden remarked during a briefing with FEMA on the ongoing preparations for the hurricane https://t.co/yuYzaforTppic.twitter.com/xf4ybWG0tu
Footage shows devastating damage in Mullica Hill, New Jersey, after a tornado moved through the area. Remnants of Hurricane Ida are wreaking havoc across the Northeast. https://t.co/5nwItZ23l1pic.twitter.com/GjbYJlsCxU
#Ida's rage Extensive damage across Mathew was captured on video shortly before sunset on Sunday. The storm moved at 10mph & still held maximum sustained winds of 125 mph, making it a cat. 3 hurricane. Here's more about Ida's path & impacts after landfall.https://t.co/NtxYlcc6Qspic.twitter.com/CqD3ZI2Bf8
TRAGIC VIDEO: Firefighters with Engine 38 pulled a man from a collapsed house in Uptown New Orleans as Hurricane Ida approaches the city. pic.twitter.com/hb9Vig8J4g
Az amerikai Louisiana állam hatóságai attól tartanak, hogy a Mexikói-öböl északi partjaihoz közeledő Ida hurrikán az elmúlt másfél évszázad legerősebb hurrikánjává válhat – jelentette ki helyi idő szerint szombat délutáni sajtótájékoztatóján John Bel Edwards kormányzó.
Az amerikai Nemzeti Hurrikán Központ által előzőleg kiadott figyelmeztetés szerint az Atlanti-óceánon kialakult Ida a legmagasabb, négyes kategóriájúvá erősödik vasárnapra, amikor – kevesebb mint 18 órán belül – eléri Louisiana partjait.
„Elmondhatjuk, hogy ez lesz a legnagyobb erejű hurrikán, amely Louisianát az 1850-es évek óta sújtotta” – hangsúlyozta az állam kormányzója.
Edwards szerint a lakosságnak rendkívül kevés ideje maradt, hogy felkészüljön erre a viharra. „Minden lehetséges módon fel kell készülni” – figyelmeztetett, megjegyezve, hogy „az időjárás gyors ütemben romlani fog”. Szavai szerint a hatóságok állami és szövetségi szinten is mindent megtesznek a biztonság érdekében.
Louisiana 320 kilométeres partvonalán evakuálási figyelmeztetés van érvényben. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint a tengerparti területek lakói közül sokan igyekeznek elmenekülni a szárazföld belseje felé, ahol a vihar várhatóan kisebb pusztítást okoz majd. A televíziós híradókban sok kilométeres közlekedési dugókat mutatnak a tengerparttól elvezető utakon.
Korábban az állam legnagyobb városának, New Orleansnak a polgármestere, Latoya Cantrell azt mondta, hogy a hatóságok kifutottak az időből, hogy általános evakuálást hajtsanak végre.
„Az Ida hurrikán miatt kialakult helyzet gyorsabban bontakozott ki, mint azt bárki várta. (…) A város nem rendelhet el kötelező evakuálást, mert erre nincs időnk” – mondta pénteken, hozzátéve, hogy a hatóságok azt akarják, hogy „az emberek legkésőbb szombat éjfélig menedékbe vonuljanak”.
Collin Arnold, New Orleans vészhelyzeti igazgatója azt mondta, hogy a várost akár tíz órán át nagy erejű szél ostromolhatja. Illetékesek arra figyelmeztettek, hogy a helyben maradóknak hosszú áramkimaradásokra és fullasztó hőségre kell számítaniuk a következő napokban.
A város infrastruktúrájának fenntartásáért felelős Ramsey Green hangsúlyozta, hogy a New Orleanst védő gátrendszeren jelentős fejlesztéseket hajtottak végre a 2005-ös Katrina hurrikán okozta árvíz óta. Mindazonáltal arra figyelmeztetett, hogy „ha rövid időn belül 250-500 milliméter csapadék érkezik, ismét árvíznek nézünk elébe”.
Washingtonban Joe Biden elnök nagyon veszélyesnek nevezte az Ida hurrikánt, és arra szólította fel az amerikaiakat, hogy „figyeljenek oda és készüljenek fel” az érkező természeti csapásra.
Szombatra az Ida hurrikán kettes kategóriájúvá erősödött, a széllökések sebessége elérte a másodpercenként 44,7 métert (160 kilométer/óra). A hurrikán óránként 25 kilométeres sebességgel közeledik az Egyesült Államok partjai felé.
Előrejelzések szerint vasárnapra Louisiana területén óránként 210 kilométer sebességű széllökések várhatók.
Tizenhat évvel ezelőtt érte el az Egyesült Államok délkeleti részét a Katrina hurrikán, amelynek következtében több mint 1800 ember vesztette életét. Az akkori vihar a legjelentősebb károkat New Orleansban okozta, miután a várost védő gátrendszer hiányosságai miatt New Orleans területének mintegy 80 százaléka víz alá került. A Katrina volt az egyik legpusztítóbb az Egyesült Államok történetében feljegyzett hurrikánok közül. A katasztrófa okozta károkat több mint 108 milliárd dollárra becsülték.
Forrás: demokrata.hu
[type] => post [excerpt] => Az amerikai Louisiana állam hatóságai attól tartanak, hogy a Mexikói-öböl északi partjaihoz közeledő Ida hurrikán az elmúlt másfél évszázad legerősebb hurrikánjává válhat – jelentette ki helyi idő szerint szombat délutáni sajtótájékoztatóján John ... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1630244100 [modified] => 1630232391 ) [title] => Az elmúlt másfél évszázad legerősebb hurrikánja lehet az Ida [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=58997&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 58997 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 58998 [image] => Array ( [id] => 58998 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/hurricane-ida-track-late-abc-mo-20210828-1630207173488-hpembed-16x9-992.jpg [original_lng] => 94692 [original_w] => 992 [original_h] => 558 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/hurricane-ida-track-late-abc-mo-20210828-1630207173488-hpembed-16x9-992-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/hurricane-ida-track-late-abc-mo-20210828-1630207173488-hpembed-16x9-992-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/hurricane-ida-track-late-abc-mo-20210828-1630207173488-hpembed-16x9-992-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/hurricane-ida-track-late-abc-mo-20210828-1630207173488-hpembed-16x9-992.jpg [width] => 992 [height] => 558 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/hurricane-ida-track-late-abc-mo-20210828-1630207173488-hpembed-16x9-992.jpg [width] => 992 [height] => 558 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/hurricane-ida-track-late-abc-mo-20210828-1630207173488-hpembed-16x9-992.jpg [width] => 992 [height] => 558 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/hurricane-ida-track-late-abc-mo-20210828-1630207173488-hpembed-16x9-992.jpg [width] => 992 [height] => 558 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1630224266:4 [_thumbnail_id] => 58998 [_edit_last] => 4 [views_count] => 2656 [_oembed_ac9b998aac0a0852e970816a4748cb60] => {{unknown}} [_oembed_54d8505f2c38e505aefd5ce5338dfa14] =>
#Ida's rage Extensive damage across Mathew was captured on video shortly before sunset on Sunday. The storm moved at 10mph & still held maximum sustained winds of 125 mph, making it a cat. 3 hurricane. Here's more about Ida's path & impacts after landfall.https://t.co/NtxYlcc6Qspic.twitter.com/CqD3ZI2Bf8
TRAGIC VIDEO: Firefighters with Engine 38 pulled a man from a collapsed house in Uptown New Orleans as Hurricane Ida approaches the city. pic.twitter.com/hb9Vig8J4g
ICYMI: “Ida is turning into a very very dangerous storm,” President Biden remarked during a briefing with FEMA on the ongoing preparations for the hurricane https://t.co/yuYzaforTppic.twitter.com/xf4ybWG0tu
Footage shows devastating damage in Mullica Hill, New Jersey, after a tornado moved through the area. Remnants of Hurricane Ida are wreaking havoc across the Northeast. https://t.co/5nwItZ23l1pic.twitter.com/GjbYJlsCxU
Footage shows devastating damage in Mullica Hill, New Jersey, after a tornado moved through the area. Remnants of Hurricane Ida are wreaking havoc across the Northeast. https://t.co/5nwItZ23l1pic.twitter.com/GjbYJlsCxU
#Ida's rage Extensive damage across Mathew was captured on video shortly before sunset on Sunday. The storm moved at 10mph & still held maximum sustained winds of 125 mph, making it a cat. 3 hurricane. Here's more about Ida's path & impacts after landfall.https://t.co/NtxYlcc6Qspic.twitter.com/CqD3ZI2Bf8
TRAGIC VIDEO: Firefighters with Engine 38 pulled a man from a collapsed house in Uptown New Orleans as Hurricane Ida approaches the city. pic.twitter.com/hb9Vig8J4g
ICYMI: “Ida is turning into a very very dangerous storm,” President Biden remarked during a briefing with FEMA on the ongoing preparations for the hurricane https://t.co/yuYzaforTppic.twitter.com/xf4ybWG0tu
LaToya Cantrell, New Orleans polgármestere pénteki sajtótájékoztatójában menekülésre szólította fel a Louisiana partvidéken élőket, miszerint azonnal hagyják el otthonaikat és meneküljenek biztonságos helyre. Az Országos Hurrikánközpont (NHC) szerint az Ida hurrikán rendkívül veszélyes lesz. Várhatóan vasárnap fog a legnagyobb erővel lecsapni.
„A szélkárok és a viharhullámok életveszélyesek lesznek Louisiana államra és a Floridai-öböl partvidékére. A lakosoknak fel kell készülniük a hosszú távú áramkimaradásokra is”– mondta Chad Myers, a CNN meteorológusa pénteken.
A Katrina hurrikánnak egyébként éppen erre a vasárnapi napra esik a 16. évfordulója. 2005-ben több mint 1800-an vesztették életüket és a város 80%-át elárasztotta a hurrikán. Miután a Katrina hurrikán lesújtott, megerősítették a Nem Orleansi gátrendszert, de várhatóan így is be fog törni a víz a városba.
Benjamin Schott, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa, az Associated Pressnek azt nyilatkozta: „Azok számára, akik nincsenek felkészülve, ez a vihar sorsfordító jelentőséggel bír majd.”
A Mexikói-öbölben több mint 80 olajfúrótornyot evakuáltak, és a térség olaj- és gázkitermelésének felét felfüggesztették. A Mexikói-öböl mentén lévő melegáramlatok elősegítik a vihar gyors felerősödését. Az éghajlatváltozás hatása a viharok gyakoriságára még nem tisztázott, de azt már tudjuk, hogy a megnövekedett tengerfelszíni hőmérséklet felmelegíti a fentebb lévő levegőt, és több energiát bocsát a hurrikánok rendelkezésére, ciklonok és tájfunok meghajtására. Ennek eredményeként valószínűleg intenzívebbek lesznek ezek a természeti csapások, extrém csapadékkal kísérve. – olvashatjuk a BBC hírportálon.