Igor Gorgan, Moldova korábbi vezérkari főnöke Alekszej Makarov ezredesnek, az orosz katonai hírszerzés összekötőjének jelentett a moldovai belpolitikai helyzetről és Ukrajna fegyvervásárlásairól a 2022-es ukrajnai orosz támadást követően. Bizalmas találkozóikra elsősorban kisinyovi kávézókban vagy horgászkirándulások alkalmával került sor, azonban többször találkoztak a kisinyovi orosz nagykövetség előtt is. Maia Sandu, Moldova elnökének kabinetfőnöke is reagált a vádakra, megígérte, hogy visszavonja Gorgan katonai kitüntetéseit és tiszteletbeli rangjait.
Moldova volt vezérkari főnöke érzékeny katonai információkat osztott meg az orosz hírszerző szolgálatokkal Oroszország ukrajnai inváziójának idején – írja a The Moscow Times az orosz The Insider jelentésére hivatkozva, amely kiszivárgott Telegram-üzeneteket idéz.
Igor Gorgan – Moldova vezérkari főnöke 2013 és 2016 között, majd később 2019 és 2021 között – a hírek szerint informátorhálózatot tartott fenn a moldovai védelmi minisztériumon belül.
Nem lehetett pontosan megállapítani, hogy a katonai vezető mikor ajánlotta fel szolgálatait Alekszej Makarov ezredesnek, az orosz Felderítő Főcsoportfőnökség (GRU) egyik összekötőjének, azonban a katonai hírszerzésben dolgozó források szerint az aktív kapcsolatfelvétel valószínűleg 2004-ben kezdődött, amikor Gorgan egy NATO-misszióban szolgált.
A kommunikáció különösen aktívvá vált 2022 áprilisában, oroszország ukrajnai invázióját követően.
A moldovai katonai vezető rendszeresen beszámolt Makarovnak a belpolitikai helyzetről és információkat szolgáltatott az ukrán védelmi minisztérium képviselőinek látogatásairól, akik katonai felszerelés és lőszerek beszerzése céljából érkeztek az országba.
Információk szerint az orosz tisztnek arról is beszámolt, hogy Ukrajna vadászgépeket és tüzérségi lövedékeket kíván vásárolni Moldovából, valamint a Moldovából Ukrajnába küldött titkos üzemanyag-szállítmányok helyéről is információkat nyújtott.
Bizalmas találkozóikra elsősorban kisinyovi kávézókban vagy horgászkirándulások alkalmával került sor.
„Bárkivel találkozhatok, én a tettek embere vagyok, gyorsabban kell haladnunk! El kellene mennünk horgászni és mindent megbeszélni! Történelmi időket élünk! És ezt a történelmet nekünk kell írnunk!” – olvasható állítólag a moldovai tábornok egyik üzenetében.
Nyilvánosságra került, moldovai oknyomozó újságíróknak tulajdonított fotók alapján Gorgan több alkalommal találkozott Makarovval – aki katonai attaséként dolgozott – a kisinyovi orosz nagykövetség előtt is.
Gorgan levelezése Makarovval körülbelül akkor érhetett véget, amikor Moldova tavaly júliusban több tucat orosz diplomatát kiutasított. A Moldovában diplomáciai álcával dolgozó orosz kémek 2023. júliusi tömeges kiutasítása előtt Gorgan még az ENSZ-nél is tudott állást szerezni, az egyik olyan irodában, amely az ukrán menekülteknek segít, és humanitárius segélyt szállít ukrán gyerekeknek.
A moldovai védelmi minisztériumban megmaradt kapcsolatait kihasználva Gorgant továbbra is a GRU egyik legfontosabb informátorának tartották. Sandu elnök kabinetfőnöke, Adrian Balutel a vádakra válaszul megígérte, hogy visszavonja Gorgan katonai kitüntetéseit és tiszteletbeli rangjait.
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
‼️🇷🇺💥Explosion in the Central Children's Store in Moscow: a gas cylinder depressurized
▪️ According to preliminary data, one person died, three were injured. Two of them were hospitalized. ▪️ The Central Children's Store building was completely cordoned off, people were… pic.twitter.com/hCnxPyPR2n