A zsitomiri járási Berezina faluban július 2-án történt robbanásokat egy illegális vegyi laboratórium okozta, a detonációk következtében két ember meghalt, 83 másik különböző súlyosságú sérüléseket szenvedett, épületekben és járművekben is károk keletkeztek – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a Nemzeti Rendőrség közleményére hivatkozva.
A jelentés szerint a nyomozás megállapította, hogy 2024 nyarától egy 60 éves szumi megyei lakos négy társával együtt illegálisan gyártott robbanóanyagokat és robbanószerkezeteket haszonszerzés céljából. Ennek érdekében a vállalkozó megszervezte a termeléshez szükséges helyiségek megvásárlását és kialakítását egy korábbi istállóban, mérlegállomáson és raktárban Berezina faluban. Az üzlettársa, egy 31 éves kijevi lakos biztosította a helyiségek szükséges kommunikációs hálózathoz való csatlakoztatását és üzemeltetését, létrehozta a szükséges vegyi komponensek ellátását, valamint a robbanóanyagok gyártását és tárolását.
A bűntársuk egy 50 éves, vegyész diplomával rendelkező szumi megyei lakos kidolgozott egy receptet robbanóanyagok előállítására. Ő irányította a gyártási folyamatot és a munkásokat: egy 37 éves Szumi megyei és egy 41 éves Kijev megyei lakost. Mindkét dolgozó állandó jelleggel a vállalat területén lakott, robbanóanyagokat gyártottak, vegyi komponenseket fogadtak, és egyéb munkákat végeztek.
A késztermékeket egy erre a célra alkalmatlan helyiségekben, az ukrán jogszabályok megsértésével, engedélyek, jogosítványok, bizonyítványok vagy egyéb engedélyező dokumentumok nélkül, a település lakóépületeinek közvetlen közelében tárolták.
Mivel a bűnrészesek megsértették a robbanóanyagok gyártására és tárolására vonatkozó szabályokat és előírásokat, július 2-án 18:00 óra körül a helyiség kigyulladt, ami robbanáshoz és azt követően több mint négy tonna TNT-egyenérték erejű detonációkhoz vezetett.
Ennek következtében két helyi lakos, egy 16 és egy 26 éves vesztette életét. További 83 ember megsérült különböző mértékben. Az épületekben, járművekben keletkezett károk és a légszennyezés miatt a kár meghaladja a 46 millió hrivnyát.
A rendőrség július 7-én a rendőrség büntetőeljárás keretében öt férfit gyanúsított meg a többi között robbanóanyagok és robbanószerkezetek illegális gyártása, robbanóanyagok és robbanószerkezetek illegális tárolása törvényben előírt engedély nélkül, a robbanóanyagok tárolására vonatkozó szabályok megsértése, ami emberek halálát és egyéb súlyos következményeket okozott.
Július 2-án, 18:00 óra körül hatalmas robbanás történt a Kijev–Csap autóút mellett Zsitomir közelében.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A zsitomiri járási Berezina faluban július 2-án történt robbanásokat egy illegális vegyi laboratórium okozta, a detonációk következtében két ember meghalt, 83 másik különböző súlyosságú sérüléseket szenvedett, épületekben és járművekben is károk k...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1751925000
[modified] => 1751917341
)
[title] => Illegális vegyi laboratórium és 4 tonna robbanóanyag repült a levegőbe Zsitomir közelében a múlt héten
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=210497&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 210497
[uk] => 210483
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 210510
[image] => Array
(
[id] => 210510
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/robbanas-1.jpg
[original_lng] => 54020
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/robbanas-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/robbanas-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/robbanas-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/robbanas-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/robbanas-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/robbanas-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/robbanas-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1751915849:3
[_thumbnail_id] => 210510
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2368
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c0c18d0654bc254118d957ee00930725] =>
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
‼️🇷🇺💥Explosion in the Central Children's Store in Moscow: a gas cylinder depressurized
▪️ According to preliminary data, one person died, three were injured. Two of them were hospitalized. ▪️ The Central Children's Store building was completely cordoned off, people were… pic.twitter.com/hCnxPyPR2n
IAEA team at ZNPP today heard several rounds of incoming and outgoing shelling from near site. ZNPP said two rounds struck 1.25km from site perimeter. Shelling adds to nuclear safety risks at ZNPP, which has had no off-site power for nearly two weeks, DG @rafaelmgrossi said. pic.twitter.com/e60cWkPu0K
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) October 6, 2025
Tennessee explosion UPDATES: At least 19 missing and one feared dead after blast A massive blast has ripped through a building at Accurate Energetic Systems in Tennessee with reports that one person has died, 19 people are missing and many others are in hospital.… pic.twitter.com/3mptLR8wx4
TAKE A LOOK AT THIS: Helicopter video shows what's left of Accurate Energetic Systems in Hickman County, Tennessee that experienced an explosion Friday morning. At least 19 people are unaccounted for. (Video: WTVF Nashville) https://t.co/xEHAeTFXLBpic.twitter.com/OxhaLceMZO
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station. Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.