Tétlenségével és határozatlanságával a cseh kormány rendkívül nehéz helyzetbe hozta Csehországot, a terhek elsősorban a lakosságot sújtják – jelentette ki Josef Stredula, a Cseh-morva Szakszervezetek Konföderációjának (CMKOS) elnöke a szombati kormányellenes tüntetésen. A „Tizenkettő után öt perccel” jelszó alatt megtartott prágai tüntetésen Josef Stredula azt mondta: az Európai Unión belül Csehországban van az egyik legmagasabb infláció, minek következtében gyorsan romlik a cseh háztartások vásárlóértéke, és a cseh cégek kezdik elveszíteni versenyképességüket.
A rendezvény szónokai felszólították a kormányt: késlekedés nélkül hozzon határozott intézkedéseket a lakosság elszegényedésének megakadályozására.
A szakszervezetek azt szeretnék elérni, hogy a kormány vezessen be maximális árat az alapvető élelmiszerekre, az áramra, a földgázra, az üzemanyagokra és a lakbérekre, és általában szigorítsa meg az árellenőrzéseket. „Követeljük, hogy a kormány belátható időn belül dolgozzon ki egy válságellenes tervet, amely a jövőben megtartaná a mai szinten a bérek vásárlóértékét, és gazdasági növekedést ösztönző intézkedéseket tartalmazna” – összegezte a szakszervezetek követeléseit Josef Stredula, aki a közelmúltban jelentette be, hogy indulni fog a januári államfőválasztáson.
A szakszervezeti tüntetést két parlamenten kívül párt, a szociáldemokraták és a kommunisták is támogatták. A rendezők a résztvevők számát 40 ezerre becsülték, míg a rendőrség szerint a Vencel téren ezúttal mintegy 25-30 ezer ember volt jelen.
Prágában szeptember elseje óta ez már a harmadik több tízezres kormányellenes tüntetés. Eltérően a korábbi két megmozdulástól, politikai követelések most nem voltak napirenden. Korábban a szociális követelések mellett azt is hangoztatták, hogy mondjon le a kormány, Csehország lépjen ki a NATO-ból, az Európai Unióból, az ENSZ-ből, és hagyjon fel az ukrajnai menekülteknek nyújtott „mértéktelen” segélyekkel. Követelték továbbá, hogy a cseh gazdaság szabaduljon meg a külföldi függőségtől, az ország legyen semleges, és a kormány állapodjon meg közvetlenül Moszkvával az orosz gáz behozataláról.
Demonstration in Athens, as today marks 14 years since 15-year-old Alexis Grigoropoulos was killed by police, back in 2008. This protest comes one day after #Greece police shot a 16-year-old teenager in the head. #Γρηγοροπουλος#16χρονοςpic.twitter.com/Y8kIzcuIv2
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
מה שאתם רואים פה היום זו הפגנה בעד המדינה. אנשים שאוהבים את המדינה באו כדי להגן על הדמוקרטיה שלה, על בתי המשפט שלה, על הרעיון של חיים משותפים וטוב משותף. יש פה אוהבי ישראל שבאו להפגין למען מדינה יהודית דמוקרטית לפי ערכי מגילת העצמאות. אנחנו לא נוותר עד שננצח.
Braća u Gruziji se trenutno bore za slobodu svoje zemlje od pro-ruske vlasti koja nameće diktatorske zakone! Rusija nema šanse za još jedno ratište jer je sve svoje snage koncentrisala na Ukrajinu. Ovo je pravi geopolitički trenutak da Gruzija izađe iz ralja Rusije. #EU#Georgiapic.twitter.com/k8jKskRYee
Christ: Participants in a “pro peace” rally in central Prague on Saturday attempted to remove a Ukrainian flag from the National Museum — the same building that for decades bore bullet holes from the 1968 Russian invasion of their own country…
❗️Noční požár v Brně je čtvrtý nejtragičtější od roku 1990. Zahynulo osm lidí. ❗️Požár vypukl po 2:00 ráno, hasiči jej zlikvidovali před 7:00. ❗️Jeho příčinu budou nyní zjišťovat @PolicieCZ a @hzsjhm ❗️Podle policie šlo o 12 spojených unimobuněk. pic.twitter.com/DCKQRuCKQE
Hagel von Pflastersteinen gegen die Polizei in #Connewitz. Antifaschisten nehmen bewusst schwere Verletzungen und Tod von Polizisten in Kauf. Und der CDU-Innenminister Schuster dachte die Aufhebung des Haftbefehls gegen #LinaE würde die Antifa beruhigen.?#le0206#Leipzigpic.twitter.com/DfRGUVOUFZ
— Dokumentation Linksextremismus (@DokumentationL) June 2, 2023
☎️ Hasiči zřídili informační linku pro rodiny a blízké lidí zasažených událostí 950 640 000. ❗️Při nehodě u Brna se zranilo 76 lidí, z toho 14 těžce, jeden člověk zemřel. ? Ve směru na Brno by se mohla podle Policie ČR dálnice zprůjezdnit ve 22 hodin. Foto: ČT24/ČTK pic.twitter.com/ptYE30dzzH
JMK - Na 3. km D2 došlo ve směru na Brno poblíž Rebešovic k závažné dopravní nehodě dvou autobusů. Podle předběžných zpráv jeden z řidičů na místě zemřel, v obou autobusech jsou desítky zraněných. Na místě pracují všechny složky IZS. Komunikace je neprůjezdná. #policiejmkpic.twitter.com/vBEAbWpX9n
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
„Jsme v totálním šoku. Všichni doufáme, že se ty děti z toho dostanou ve zdraví,“ říká v rozhovoru šéf spolku Triangl Markvartice, který se stará o zřícenou rozhlednu. Popisuje, jak probíhaly revize.https://t.co/66xtAAiDCs
Zasahujeme u pádu ultralightu u obce Tlustice na Berounsku. Dvě osoby jsme museli z letadla vyprostit. Jejich zranění byla natolik vážná, ze jim na místě podlehly. pic.twitter.com/XwpInvFyzs
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL
Chanting “no more weapons, no more war,” hundreds of anti-Zionism Jewish Americans and their supporters protested at New York’s Grand Central station, demanding Israel stop committing “genocide” in blockaded Gaza pic.twitter.com/wr2B8yXogh
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
Ve Vojenském výcvikovém prostoru Libavá před polednem vybuchla blíže neurčená munice. Uvedla to armáda na síti X. Na místě jsou zraněníhttps://t.co/lVXrWgejOq
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Stále zasahujeme u nehody vlaků u Zlivi. V tuto chvíli jsou všichni cestující evakuováni. Zdravotníci pokračují v třídění a ošetření zraněných. Na místě jsou dva evakuační autobusy pro komfort nezraněných a lehce zraněných osob. Vyslali jsme také psychologa HZS Jihočeského kraje. pic.twitter.com/S13xPTx9fH
A cseh szakszervezetek hétfőn az energia- és élelmiszerárak emelkedése elleni tömegdemonstrációra szólítottak fel, valamint jelentős béremeléseket is követeltek.
A válság fokozódásával párhuzamosan egyre nagyobb nyomás nehezedik a cseh jobbközép kormányra, hogy tegyen többet a megfékezése érdekében – írja a Reuters. Mivel jelentősen csökkent az Oroszországból érkező gázszállítás, a gáz ára megemelkedett, emiatt pedig az európai közüzemi számlák végösszege is.
Csehország lakosságának a helyzetét tovább nehezíti az is, hogy három évtizedes csúcsot ért el a cseh infláció, ami az Európai Unió negyedik legmagasabbja. Szombat délután tízezrek követelték Prágában a Petr Fiala miniszterelnök vezette jobboldali ötpárti kormány lemondását. A felszólalók többek között azt bírálták, hogy a kormány fegyverekkel támogatja Ukrajnát, miközben a cseh lakosság érdekeit elhanyagolja. Többen voltak olyanok is, akik egyenesen Putyin rendszerét éltető transzparensekkel érkeztek.
A tüntetésen részt vevők számát a rendőrség 70 ezerre becsülte, a rendezők szerint viszont százezernél sokkal többen voltak a Vencel téren. A szakszervezeti csoportok október nyolcadikára szerveztek egy megmozdulást, amely azt bizonyítja, hogy az ötpárti koalícióval szembeni elégedetlenség jóval szélesebb.
Nem vagyunk elégedettek a jelenlegi helyzettel. Mi nem vagyunk szélsőségesek, vagy bármi ilyesmi, mi olyan emberek vagyunk, akik féltik a jövőjüket – nyilatkozta Josef Stredula, a Cseh-Morva Szakszervezeti Szövetség vezetője. A második negyedévben 9,8 százalékkal csökkentek a cseh bérek az előző évhez képest, aminek legfőképpen az infláció az oka. Az emelkedő rezsiszámlák miatt a háztartások spórolásba kezdtek, ami a cseh gazdaság recesszióját okozhatja.
Christ: Participants in a “pro peace” rally in central Prague on Saturday attempted to remove a Ukrainian flag from the National Museum — the same building that for decades bore bullet holes from the 1968 Russian invasion of their own country…
❗️Noční požár v Brně je čtvrtý nejtragičtější od roku 1990. Zahynulo osm lidí. ❗️Požár vypukl po 2:00 ráno, hasiči jej zlikvidovali před 7:00. ❗️Jeho příčinu budou nyní zjišťovat @PolicieCZ a @hzsjhm ❗️Podle policie šlo o 12 spojených unimobuněk. pic.twitter.com/DCKQRuCKQE
A woman dressed in Ukrainian colours pours fake blood on herself on the steps of the Palais des Festivals during the screening of the film 'Acid', before being removed by security staff pic.twitter.com/v7hAz1zetW
☎️ Hasiči zřídili informační linku pro rodiny a blízké lidí zasažených událostí 950 640 000. ❗️Při nehodě u Brna se zranilo 76 lidí, z toho 14 těžce, jeden člověk zemřel. ? Ve směru na Brno by se mohla podle Policie ČR dálnice zprůjezdnit ve 22 hodin. Foto: ČT24/ČTK pic.twitter.com/ptYE30dzzH
JMK - Na 3. km D2 došlo ve směru na Brno poblíž Rebešovic k závažné dopravní nehodě dvou autobusů. Podle předběžných zpráv jeden z řidičů na místě zemřel, v obou autobusech jsou desítky zraněných. Na místě pracují všechny složky IZS. Komunikace je neprůjezdná. #policiejmkpic.twitter.com/vBEAbWpX9n
„Jsme v totálním šoku. Všichni doufáme, že se ty děti z toho dostanou ve zdraví,“ říká v rozhovoru šéf spolku Triangl Markvartice, který se stará o zřícenou rozhlednu. Popisuje, jak probíhaly revize.https://t.co/66xtAAiDCs
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
Pursued by demonstrators, a national police officer draws his gun. This happened in Paris, France during the protest against police violence. pic.twitter.com/bsHCbHsdCJ
#Manifestation23septembre : au final ➡️ attaque d'une banque sur le parcours ➡️ attaque d'un véhicule de police à coup de barres de fer. ? Je condamne fermement ces attaques et apporte mon soutien aux policiers agressés et blessés.pic.twitter.com/MHjmBXvIfX
Zasahujeme u pádu ultralightu u obce Tlustice na Berounsku. Dvě osoby jsme museli z letadla vyprostit. Jejich zranění byla natolik vážná, ze jim na místě podlehly. pic.twitter.com/XwpInvFyzs
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
Isn’t that something. The absolute picture of weak and feeble. The most divisive of all is the weak man. One of the most horrific crimes this nation ever seen has occurred, we do not care anymore what you sad cases have got to say. In a war you are nothing. We are not backing… https://t.co/v7Zi1Rt50O
At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
Ve Vojenském výcvikovém prostoru Libavá před polednem vybuchla blíže neurčená munice. Uvedla to armáda na síti X. Na místě jsou zraněníhttps://t.co/lVXrWgejOq
At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
S hašením požáru cisteren s benzolem na železnici v Hustopečích nad Bečvou pomohou hasiči ze Slovenska. Přivezou velkoobjemovou cisternu a hasicího robota. Olomoučtí hasiči nyní zveřejnili záběry hořících cisteren z dronu - pohled z výšky nejlépe ukazuje rozsah mohutného požáru. pic.twitter.com/8vQRPk4Nl2
🇬🇪Security forces in Tbilisi used a water cannon against protesters near the presidential palace; demonstrators are starting to be dispersed — Tbilisi life, "Echo of the Caucasus"#GeorgiaProtestspic.twitter.com/zCz1Z4dbfB
Stále zasahujeme u nehody vlaků u Zlivi. V tuto chvíli jsou všichni cestující evakuováni. Zdravotníci pokračují v třídění a ošetření zraněných. Na místě jsou dva evakuační autobusy pro komfort nezraněných a lehce zraněných osob. Vyslali jsme také psychologa HZS Jihočeského kraje. pic.twitter.com/S13xPTx9fH
On the night of Tuesday, the 11th day of #COP30 — hundreds of Indigenous people rose in defiance, taking over the Blue Zone where world leaders negotiate. Their message is clear: no more empty promises — our lands, our rights, our future are not for negotiation! ✊🏾… pic.twitter.com/X42rAQK7AK
Az infláció elérheti a 13 százalékot is a szigetországban, a hivatal azonban 5,5 százalékos fizetésemelésről beszél. A szakszervezet szerint még ennyit sem adnának.
Több mint 115 ezren sztrájkoltak pénteken a brit királyi postánál – írta meg a Reuters. A megélhetési költségek és a rezsiszámlák összegeinek növekedése miatt a munkások magasabb fizetést követelnek, ráadásul a hírek szerint az infláció az év végéig elérheti a 13 százalékot. A Communication Workers Union szerint a postások sztrájkja a legnagyobb munkabeszüntetés az idei nyári hullám során.
Keményen fogunk harcolni a jól megérdemelt béremelését – mondta a szakszervezet főtitkára, Dave Ward a Sky Newsnak.
A postahivatal 5,5 százalékos fizetésemelést ajánlott fel a szakszervezet tagjainak, amely évek óta a legnagyobb mértékű emelés lenne. A szakszervezet szerint ez nem igaz, 2 százalékot ajánlottak, amelyet további feltételekkel 1,5 százalékkal toldanának meg.
Az évszázados hagyományokkal rendelkező brit posta elnézést kért a lakosságtól a levelek és csomagok fennakadásáért, és elmondták: hiába dolgoztak ki készenléti tervet, teljesen nem tudták pótolni a frontvonalban dolgozókat a sztrájk idejére.
A postások augusztus 31-ére, valamint szeptember 8-ára és 9-ére is sztrájkot hirdettek.
A postahivatal vezérigazgatója, Simon Thompson elmondta: változtatniuk kell, mert a posta már több csomagot kézbesít, mint levelet, és a csomagküldő cégek között nagy a verseny. Thompson azt is elmondta: szeretnének többet fizetni az alkalmazottaiknak.
It's a simple idea: We demand the govt scrap the energy price rises and deliver affordable energy for all. We will build a million pledges and by Oct 1st if the govt and energy companies fail to act we will cancel our direct debits. Read more here: https://t.co/NPF8VQXcHDpic.twitter.com/E4gPenIXiL
Today a climate change protester appeared to accidentally set himself on fire at the Laver Cup tennis tournament at the O2 Arena in London. pic.twitter.com/C0qZRw1QrP
The Board of Directors of the @WGAwest and the Council of the @WGAeast, acting upon the authority granted to them by their memberships, have voted unanimously to call a strike, effective 12:01 AM, Tuesday, May 2.
— Writers Guild of America West (@WGAWest) May 2, 2023
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
Fraudster who dubbed himself '#Kardashian of Cheshire' jailed over designer handbag scam in UK: Jack #Watkin, 26, has been jailed for 6 years after pleading guilty to fraud. pic.twitter.com/GxcVA65nC2
A helyi sajtó szórványos összecsapásokról is beszámolt a biztonsági erők és a tüntetők között, akik az Isztambul szívében található Taksim térre próbáltak eljutni.
A török rendőrség 164 tüntetőt állított elő vasárnap Isztambulban egy hatóságilag nem engedélyezett, május elsejei megmozduláson – közölte a török nagyváros kormányzói hivatala. A tájékoztatás szerint az aktivisták a hatósági figyelmeztetések ellenére vettek részt a tüntetésen.
A török hatóságok a korábbi évek gyakorlatának megfelelően lezárták a sokak számára szimbolikus jelentőségű teret, a szakszervezetek képviselőinek mindössze egyetlen koszorú elhelyezését hagyták jóvá.
A 2013-ban erőszakba torkollt isztambuli Gezi parki tüntetések óta a kormány nem engedélyezi a május elsejei tüntetéseket a Taksim téren.
A 2013-as tüntetés a terület átépítése elleni tiltakozással kezdődött, de a környezetvédő aktivisták szembeszegülése a Taksim téren csakhamar kormányellenes megmozdulássá változott, miután a rendőrség erőszakkal próbálta feloszlatni a tömeget.
1977. május elsején orvlövészek ezen a téren nyitottak tüzet egy félmilliós tömegre, harmincnégy ember életét kioltva. Az elkövetők kiléte máig nem ismert.
Idén Isztambul kisázsiai részén számos ember gyűlt össze a munka ünnepe alkalmából. Megmozdulások voltak Ankarában, Izmirben és más török nagyvárosokban is.
A megmozdulásokon felszólalók leginkább Törökország gazdasági válságával és a hivatalosan 60 százalékot is meghaladó inflációval foglalkoztak.
Powerful explosion at the Kirkuk-Ceyhan oil pipeline in #Turkey (Marash). The reason is yet unknown. Efforts to put out the fire are ongoing. pic.twitter.com/NCxqIRcAmQ
Seems all the newly built verandas, balcony window structures cannot resist the extreme whirlwind of #lodos in #Istanbul The governors office issued a warning last night and this morning but nothing prepared the city for this type of #windstorm#Fırtınapic.twitter.com/uPEESW0MNs
Mersin’in Gülnar İlçesine bağlı Büyükeceli Karadere mevkiinde sabah saatlerinde çıkan yangın Silifke İlçesine bağlı Hırmanlı Mahallesine sıçradı. pic.twitter.com/BICGtlGsKR
#Tutak'ta Yolcu Otobüsü,Tır ve Tankerin Karıştığı Feci Kazada 7 Kişi vefat etti. 2' si Ağır 11 Yaralının Olduğu Kazada Vefat Edenlere Allah'tan Rahmet Yaralılara da EŞ-ŞAFİİ İsmiyle Acil Şifalar Diliyorum. pic.twitter.com/M1RA60lEUJ
Adana’da kuvvetli yağış ve dolu sele neden oldu! Doluyla karışık şiddetli yağış var. Şehrin bir çok yerinde trafik kilit. Lütfen tüm belediyelerimiz teyakkuza geçsin. Allah afetinden korusun! pic.twitter.com/sqeiOoBTJN
A devastating fire has raged at a holiday hotspot for Brits, forcing some flat block residents to jump off their balconies to escape the blazehttps://t.co/TodjDObyM4
Ankara kızılay da içisleri bakanlığı önünde alçak saldırı da 2 terörist gebertildi, Masum insanların canına kast eden bu Lanet İnsanları Allah Kahhar ismiyle Kahretsin.#patlama#bombapic.twitter.com/6gXLEnRvwv
🚨Μία από τις μεγαλύτερες καταστροφές εξόρυξης στον κόσμο συνέβη στο Erzincan 🇹🇷 πριν λίγο
Κατέρρευσε το ορυχείο κυανιούχου χρυσού Anagold στο İliç , και έγινε τάφος για τους εργάτες .Το κυάνιο διαχύθηκε στον Ευφράτη ποταμό δίπλα στο ορυχείο καθιστώντας το νερό δηλητηριώδες pic.twitter.com/BgnocGix5w
❗🪨🇹🇷 - A huge landslide left several workers buried underground at the Copler gold mine (Anagold Mining) in the Iliç district of Erzincan province, Turkey.
The mountain has literally descended on the mine and Mountains of cyanide and sulfur waste have migrated and millions of… pic.twitter.com/3jPrbaMmpB
Bu akşam Gaziantep Havalimanına gitmek için Hatay Havalimanından havalanan Emniyet Genel Müdürlüğü Havacılık Daire Başkanlığı envanterine kayıtlı EM 708 kuyruk numaralı helikopterimiz, Gaziantep'in Nurdağı ilçesi Kartal Köyü mevkiinde kaza kırıma…
Turkish media reports that in protest against the war in Gaza, an armed individual has taken employees of the Procter & Gamble plant hostage in Kocaeli province.
#BREAKING Türkiye: The shooter was apprehended & all #hostages were released in the P&G Chemicals factory in #Türkiye, Turkish media report.
Some staff at a Procter & Gamble factory in northwestern Turkiye had been taken hostage by an armed man apparently protesting against… pic.twitter.com/w7UbdHbKmH
Bugün Antalya Konyaaltı ilçesinde bulunan Sarısu-Tünektepe teleferik hattını taşıyan direklerden birinin devrilmesi sonucu vagonlardan biri kayalık bölgeye düşmüş; teleferikte bulunun 1 vatandaşımız maalesef hayatını kaybetmiş, 7 kişi ise yaralanmıştır
Bugün Antalya Konyaaltı ilçesinde bulunan Sarısu-Tünektepe teleferik hattını taşıyan direklerden birinin devrilmesi sonucu vagonlardan biri kayalık bölgeye düşmüş; teleferikte bulunun 1 vatandaşımız maalesef hayatını kaybetmiş, 7 kişi ise yaralanmıştır
Pogroms have been going on for several days in Turkey amid the rape of a 7-year-old girl by a migrant from Syria
Turkish police detained more than 470 participants in anti-Syrian pogroms. The riots began after the detention of a Syrian accused of raping a child in Kayseri… pic.twitter.com/HbKWTzOj4Y
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
Kartalkaya Kayak Merkezi’nde yangın: 10 ölü 32 yaralı
Kültür ve Turizm Bakanı Mehmet Nuri Ersoy, İçişleri Bakanı Ali Yerlikaya ve Sağlık Bakanı Kemal Memişoğlu yangının çıktığı Kartalkaya’ya hareket etti. pic.twitter.com/23HcCM0QgA
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
Ezrek tüntettek szombaton Athénban a szakszervezetek felhívására a magas megélhetési költségek miatt.
A görög fővárosban a parlament épülete előtt gyülekeztek a PAME szakszervezet felhívására a demonstrálók, hogy tiltakozzanak az infláció, a rosszabbodó életkörülmények és az új munkaügyi törvény ellen.
Januárban az árak 6,2 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év januárjában, és az áremelkedés az ukrajnai háború miatt várhatóan tovább folytatódik.
Hivatalos adatok szerint az elektromos áram árai januárban 56 százalékkal nőttek, az üzemanyagoké 21,6 százalékkal, a földgázé pedig 156 százalékkal emelkedett.
A konzervatív kormány segítséget ígért a legrászorultabbaknak, valamint kilátásba helyezte a jelenlegi mintegy 650 eurós havi minimálbér megemelését. Krisztosz Sztaikúrasz pénzügyminiszter péntek este kijelentette, hogy Görögország idő előtt visszafizeti a Nemzetközi Valutalap kölcsönét és az így megtakarított kamatokat a háztartások és a vállalatok megsegítésére fordítják.
Görögországot, ahol a munkanélküliség 13 százalékos – az egyik legmagasabb az euróövezetben –, még mindig sújtja a 2010-2018 közötti pénzügyi válság súlyos öröksége. Az Európai Unióban a szegények arányát tekintve a harmadik helyen áll Bulgária és Románia mögött, 2020. évi hivatalos adatok szerint a lakosság egynegyedét (28,9 százalékát) fenyegeti szegénység. A koronavírus-világjárvány súlyos csapást mért a görög gazdaságra, a GDP egynegyedével csökkent, visszaestek a bérek és a jövedelmek.
A gazdaság mintegy egynegyedét kitevő turizmus újbóli fellendülésének – amely tavaly több mint tízmilliárd eurós bevételt jelentett a költségvetésnek – és az Európai Unió támogatásainak köszönhetően az ország 2021-ben visszanyerte veszteségei egy részét. A bruttó hazai össztermék, amely az előrejelzések szerint 6 százalékos volt 2021-ben, idén a 4,5 százalékot is elérheti a két évvel korábbi 9 százalékos visszaesés után.
Az államadósság szintén csökkenőben van: míg 2021-en a GDP 197,1,0 2020-ban pedig 206,3 százaléka volt, idén várhatóan 189,6 százalékra csökkent.
Grève inédite des diplomates français et manifestation sur l'esplanade des Invalides à Paris contre la suppression du corps diplomatique voulue par Emmanuel #Macron. C'est la deuxième grève de l'histoire du Quai d'Orsay #diplo2metier
1/??Like most colleagues of the ?? Diplomatic service across the ?, I am on #strike ? today in defense of a professional diplomacy with its specific skills (including but not limited to languages #huelga#greve).
#CHAD??: Early this morning of October 20, 2022, demonstrations reported in several Chadian cities with many injuries and deaths already recorded in #Ndjamena. pic.twitter.com/zgMfGBBgvK
Christ: Participants in a “pro peace” rally in central Prague on Saturday attempted to remove a Ukrainian flag from the National Museum — the same building that for decades bore bullet holes from the 1968 Russian invasion of their own country…
A bomb exploded near the Athens office of Greece’s Hellenic Railway company after a warning call claimed it would detonate in 40 minutes. No injuries reported. Investigation ongoing — AP. pic.twitter.com/4eqCgaZref