Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója vizsgálati fogságára vonatkozó, 2018-as döntését a Zágráb megyei bíróság szerdán hatályon kívül helyezte – írta a helyi sajtó.
Amennyiben ez az ítélet jogerőre emelkedik, Hernádi Zsolt ellen visszavonják az európai elfogató parancsot, és lekerül az Interpolt körözési listájáról is – írta a Jutarnji List című horvát napilap.
A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) a legfelsőbb bíróságon fellebbezhet a döntés ellen.
Laura Valkovic, Hernádi Zsolt horvát ügyvédje a múlt héten kérte a bíróságtól ügyfele fogvatartási végzésének visszavonását, amelyet a Mol–INA-ügyben hozott a testület még 2018. december 3-án. Az ügyvédnő azzal érvelt, hogy az eljárás sérti a Mol elnök-vezérigazgatója emberi jogait.
Tavaly év végén ugyanez a bíróság elmarasztaló ítéletet hozott Ivo Sanader volt horvát kormányfő, és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt ellen, utóbbi távollétében. Sanadert első fokon 6 év, Hernádit 2 év börtönbüntetésre ítélte.
Az USKOK 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen, mert szerintük a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek. A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust sem, nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért.
A magyar Központi Nyomozó Főügyészség nemzetközi kapcsolatban kötelességszegésre irányuló vesztegetés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el 2011 júliusában. A főügyészség megállapította, hogy a Mol érdekében és vezetői részéről bűncselekmény nem valósult meg, ezért a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette.
A magyar bíróság 2013-ban megtagadta a horvát ügyészség által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását Hernádi Zsolt ellen, mivel álláspontja szerint a parancsot ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban már a magyar ügyészség is vizsgálódott, és bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette.
A horvát alkotmánybíróság 2015 júliusában hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader büntetőügyében hozott ítéletet, amely azt is kimondta, hogy a korábbi miniszterelnök kenőpénzt fogadott el az INA-val kapcsolatban. A Mol elnök-vezérigazgatója 2016 októberében lekerült az Interpol körözési listájáról, mivel a szervezet elutasította a horvát államnak azt a kérését, hogy újítsák meg az ellene kiadott elfogatóparancsot.
Az ügyben Horvátország a Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsághoz (UNCITRAL) fordult, amely 2016. decemberi döntésében Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította.
Horvátország ennek ellenére úgy döntött, folytatja a horvátországi büntetőeljárást, és közvetlenül a magyarországi igazságügyi szerveknek küldte el a Hernádi Zsolt ellen kiadott európai elfogatóparancsot, valamint 2018 augusztusában újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg a Mol elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott körözést. A horvát rendőrség a kérelmét azzal indokolta, hogy az Európai Unió Bírósága júliusi döntése szerint az uniós tagállamok igazságügyi hatóságai kötelesek határozatot hozni a részükre továbbított minden európai elfogatóparancs ügyében, annak végrehajtása nem tagadható meg azon az alapon, hogy az ügyészség megszüntette a büntetőügyben folytatott nyomozást, amelynek során az érintettet tanúként kihallgatták.
A magyar Fővárosi Törvényszék 2018. augusztus 23-án ismét megtagadta az európai elfogatóparancsot. A törvényszék a döntését azzal indokolta, hogy „fennáll a veszélye annak, hogy a terhelt átadása esetén sérülne a tisztességes eljáráshoz való joga és nem lenne biztosítható az ügy pártatlan elbírálása”.
A zágrábi bíróság 2015 decemberében egyesítette a két pert azzal az indokkal, hogy az INA-Mol-ügyben indított két eljárás kapcsolatban van egymással, és ugyanazon bizonyítékokra alapszik, továbbá mindkét ügy azonos fázisban van, ezzel pedig megteremtődtek a feltételek a peregyesítéshez.
German Interior Minister Nancy Faeser has fired Arne Schönbohm, head of the country's cybersecurity agency, following a controversy over his alleged contacts with Russia. https://t.co/rranIU5EqY
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
Január 22-én este a csapi ellenőrzőponton a határőrök őrizetbe vettek egy 25 éves orosz állampolgárt, aki bűncselekmény elkövetése miatt szerepel a nemzetközileg keresett személyek listáján.
A férfi Ukrajnába szeretett volna belépni de az ellenőrzés során kiderült, hogy körözött személyként szerepel az Interpol adatbázisában.
A határőrök kérésére az Interpol Nemzetközi Irodája megerősítette, hogy a külföldit nemzetközileg keresik, kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott megvásárlása, tárolása, szállítása, gyártása vagy feldolgozása miatt, Oroszországba történő letartóztatás és további kiadatás céljából.
A szükséges intézkedések befejezése után az elkövetőt átadták a Nemzeti Rendőrség Nyomozócsoportjának – olvashatjuk az Ukrán Állami Határszolgálat Nyugati Régiójának Facebook-oldalán.
Január 12-én este a csapi határőregység munkatársai felfedeztek egy járművet, amely lopottként szerepelt az Interpol nemzetközi adatbázisában.
Az eset a csapi Tisza határátkelőn történt. Az ukrán bejegyzésű Volkswagen Tiguant egy kijevi férfi vezette. Az okmányok ellenőrzése közben bedolgozott az Interpol-adatbázis, a határátkelő munkatársai azonnal értesítették a hatóságokat, akik jelezték, hogy a 2015-ös kibocsátásű jármű eltulajdonítását két hónapja jelentették be Kijev megyében.
A gépkocsit és annak okmányait átadták a nemzeti rendőrség munkatársainak. A sofőr ellen autólopás ügyében indítottak eljárást – jelentette a csapi határőregység sajtószolgálata.
In the last 24 hours, Belarus has smuggled another 150 migrants into Lithuania – an all-time daily record. That’s more than in 2019 and 2020 combined. Also yesterday, Lukashenko introduced a visa-free regime up to 5 days for citizens of 73 countries. So this is just the beginning pic.twitter.com/KvK55Xy2QF