Napokig tartó zavargások rázták meg Észak-Írországot, az utcákon felgyújtott autók és házak tanúskodnak a tüntetésekről. Az emberek azután vonultak utcára, hogy egy szudáni bevándorló a nyílt utcán akart kivégezni egy helyi férfit. A helyzet gyorsan eszkalálódott és a közösségi oldalakra a helyi bevándorló családok címei is kikerültek, olyan kísérőszöveggel, hogy hazafiak, kezdjetek vele, amit akartok. Egy helyi lelkipásztor elmondta, hogy az embereket pusztán a bőrszínük miatt támadják Belfastban.
Már hétfőn este zavargások robbantak ki, maszkos tüntetők százai vonultak az utcákra, felgyújtottak egy autóbuszt és több autót, három házat felégettek, támadás ért egy közel-keleti szupermarketet és egy török bárt. Kedden Észak-Írország több pontján is folytatódtak a tüntetések: felgyújtottak egy rendőrautót, több lakóházat és utcán parkoló autót is, valamint rendőrök elleni támadások is történtek.
A Belfast Telegraph beszámolója szerint a város utcái csütörtök este nagyrészt nyugodtak voltak, de Észak-Belfastban, a Shore Road közelében egy házat szándékos gyújtogatás ért. Mintegy száz ember vett részt egy Whiteabbeyben tartott tiltakozáson, míg Kelet-Belfastban kisebb csoportok tüntettek. Néhányan lezárták a Newtownards Road négy forgalmi sávját és azt skandálták, hogy: Bevándorlás!
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST – IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
Hétfőn a belfasti Kinnaird Avenue környékén gyilkossági kísérlet történt. A helyszínen készült videón több ember látható – köztük egy ütőt lóbáló személy – akik a bajba került férfi segítségére siettek. Az áldozat egy 40-es éveiben járó helyi lakos, Stephen Ogilvie, aki súlyos sérüléseket szenvedett és elvesztette látását a bal szemére. Ogilviet jelenleg mesterséges kómában tartják. A rendőrség a helyszínen egy szudáni férfit vett őrizetbe.
A rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a közbelépők hősiesen viselkedtek, és megmentették az áldozat életét.
🚨 BELFAST NORD — CETTE NUIT!!! 🚨
Un migrant africain tente de décapiter un homme en pleine rue. Les témoins hurlent : « Il lui tranche la tête ! »
A gyanúsított, a 30 éves Hadi Alodid, akit gyilkossági kísérlettel, kés birtoklásával, valamint egy egészségügyi dolgozó halálos fenyegetésével is megvádolták. A rendőrség megerősítette, hogy a férfi szudáni származású és 2028-ig szóló tartózkodási engedéllyel rendelkezik az Egyesült Királyságban és 2023-ban kapott menekültstátuszt.
A Belfast Telegraph információi szerint a vádlott korábban rendőrként szolgált Szudánban.
A CBS News megtudta, hogy a belfasti tüntetőkkel több olyan listát is megosztottak zárt csoportokban, amin bevándorlók, vagy nekik jogi segítséget nyújtó ügyvédek és szervezetek címei is szerepeltek. Az egyik ilyen listán két tucat bevándorló hátterű család belfasti lakcíme, egy másik listán pedig hét olyan cím szerepelt, amelyek az állítás szerint bevándorlási ügyekkel foglalkozó ügyvédi irodák. Az egyik listát közzé tevő bejegyzés arra szólította fel a „hazafiakat”, hogy „kezdjenek vele, amit akarnak”.
Egy ukrán menekültcsalád is elvesztette belfasti otthonát a zavargások miatt. Jaroszlava Navrotszka elmondása szerint egyik este kiabálást hallott az utcán és látta, hogy a tüntetők felgyújtották a szemközti házat. A lángok átterjedtek az ő otthonukra is, ezért el kellett hagyniuk.
A Ukrainian refugee family from Luhansk has lost their home in Belfast following anti-immigration riots
According to Yaroslava Navrotska, she heard shouting outside in the evening and managed to escape through the back exit together with her dog.
Elmondta, hogy biztonságot keresve hagyták el Ukrajnát, de sajnos úgy tűnik, hogy a mai világban a biztonság már luxusnak számít.
Az egyik szakszervezet arról számolt be, hogy az Ulster Kórházba munkába tartó egyik ápolójukat maszkos férfiak üldözték az utcán, egyes külföldi munkavállalók megfélemlítve érzik magukat, és túlságosan félnek ahhoz, hogy munkába menjenek.
Jack McKee lelkipásztor azon a környéken él, ahol több házat is fegyújtottak a tüntetők. Elmondta, hogy egyházának néhány tagját – akik 20 éve velük élnek – megtámadták és kilakoltatták, majd az otthonaikat felgyújtották. Elmondta, hogy az embereket pusztán a bőrszínük miatt támadják Belfastban.
Jó keresztény emberek, és csak azért teszik ezt velük, mert feketék – mondta.
[type] => post [excerpt] => Napokig tartó zavargások rázták meg Észak-Írországot, az utcákon felgyújtott autók és házak tanúskodnak a tüntetésekről. Az emberek azután vonultak utcára, hogy egy szudáni bevándorló a nyílt utcán akart kivégezni egy helyi férfit. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1781283600 [modified] => 1781321350 ) [title] => Elszabadult a pokol: egy ukrán menekültcsalád is elvesztette belfasti otthonát a zavargások miatt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=247294&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 247294 [uk] => 247366 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 247295 [image] => Array ( [id] => 247295 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/belfast-1.jpg [original_lng] => 176640 [original_w] => 1024 [original_h] => 682 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/belfast-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/belfast-1-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/belfast-1-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/belfast-1.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/belfast-1.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/belfast-1.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/belfast-1.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1781334635:8 [_oembed_9a7a410c133e729e8594daa5e79ce5f0] =>
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
🇩🇪JUST IN: Moroccan rioters attacked police and threw incendiary devices in the German city of Düsseldorf after France knocked their team out of the World Cup.
1,500 Moroccan fans gathered to watch the World Cup.
Ismét zavargások törtek ki Észak-Írországban a héten egy szudáni bevándorló által elkövetett késeléses támadás után szerda este. Előző éjjel is összecsapások voltak az utcákra vonuló, gyújtogató tömeg és a rendőrség között.
Szerda este folytatódtak Észak-Írországban az előző éjjel kezdődött zavargások. Ezúttal Belfast egyik északi elővárosa, Newtownabbey utcáin gyűltek össze több százan, és benzines palackokkal, téglákkal dobálták az útjukat álló rendőröket.
Az észak-írországi rendőrség (Police Service of Northern Ireland, PSNI) nagy erőkkel vonult ki, és vízágyúkat vetett be az újabb összecsapások résztvevői ellen.
Belfastban már kora este leállt a tömegközlekedés, miután előző éjjel a tömeg felgyújtotta a helyi közlekedési vállalat egyik autóbuszát.
Gyújtogatások voltak Belfast és több más észak-írországi nagyváros – Londonderry, Antrim, Newtownabbey, Ballymena és Bangor – utcáin is.
Belfastban az utcára vonult, jórészt tizenévesekből álló tömeg felgyújtott több lakóépületet is a város főként bevándorlók lakta egyes negyedeiben; sok megtámadott házból a rendőröknek kellett kimenekíteniük a lakókat.
A brit kormány szerdán ismertetett adatai szerint az előző éjszakai gyújtogatások miatt 27-en maradtak fedél nélkül Belfastban.
Az észak-írországi fővárosban élő és dolgozó külföldiek közül sokan arról számoltak be, hogy maszkot viselő emberek állították meg őket az utcán, és személyazonosító okmányokat követeltek tőlük.
A PSNI a szerdai tájékoztatásában jelezte, hogy támadásra kiszemelt lakóingatlanok címei jelentek meg online közösségi portálokon és üzenetküldő alkalmazásokon. A rendőrségi közlemény szerint ez elfogadhatatlan, mivel emberéleteket veszélyeztet. Hangsúlyozták, hogy bűncselekményt követnek el azok, akik mások fenyegetése céljával osztanak meg lakcímeket, személyes adatokat és egyéb tartalmakat online felületeken.
A zavargások előzményeként még hétfő éjjel egy 30 éves szudáni állampolgár Belfastban több késszúrással megsebesített egy helyi férfit, akit sérülésekkel szállítottak kórházba. Az áldozat, Stephen Ogilvy a rendőrség szerdai tájékoztatása szerint a támadásban elvesztette bal szemét, és jobb szeme is megsérült. A negyvenes éveiben járó férfit emellett a nyakán és a hátán is több késszúrás érte.
Egy 30 esztendős szudáni állampolgár, Hadi Alodid ellen gyilkossági kísérlet és pengével ellátott támadófegyver nyilvános viselése címén vádat emeltek. Alodiddal hivatalosan szerdán, videokapcsolaton keresztül, arab tolmács közreműködésével ismertette a vádat az eljáró belfasti bíróság.
A tanácsvezető bíró elutasította a letartóztatásban lévő vádlott feltételes szabadságra bocsátását célzó indítványt, Alodid így továbbra is vizsgálati fogságban marad.
Irish teacher Enoch Burke heads to jail for being a practicing Christian and refusing to use a trans-identifying student's preferred pronouns and new name.
He's been given a life sentence for refusing to deny his faith and good conscience. Prayers for his family! pic.twitter.com/au1tNoSZmJ
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
🇩🇪JUST IN: Moroccan rioters attacked police and threw incendiary devices in the German city of Düsseldorf after France knocked their team out of the World Cup.
1,500 Moroccan fans gathered to watch the World Cup.
Az írországi Shannon repülőtéren egy férfi felmászott egy amerikai katonai szállító repülőgép szárnyára, és fejszével elkezdte ütni – számolt be az ír Journal kiadvány.
Megjegyezték, a férfi illegálisan lépett be a Shannon repülőtérre, egy amerikai légierő C130 Hercules repülőgépének egyik szárnyán látták.
Egy forrás azt nyilatkozta a kiadványnak, hogy a gyanúsított „jelentős” kárt okozott a repülőgépben. A rendvédelmi tisztviselőknek mozgólétrát kellett használniuk a férfi letartóztatásához.
A rendőrség később átvizsgálta a repülőteret, hogy megtalálja azt a helyet, amelyen keresztül a repülőgép megrongálásában érintett személy belépett a korlátozott zónába.
Az incidens miatt az ír repülőteret 30 percre le kellett zárni, és néhány járatot késtek a biztonsági résről szóló jelentések miatt.
⚡️ The head of the Russian House in Prague, Igor Girenko, said that the cultural center was attacked: bottles with incendiary mixture were thrown at the building, some of which did not ignite. A fire was avoided.#Prague#CzechRepublic#Security#Attack#Russiapic.twitter.com/wzFdDBdpq0
Moravské národní hnutí bezpochyby toužilo po pozornosti, kterou guerillovou akci na sochu Edvarda Beneše bezpochyby získalo. Čeští extrémisté a fašisté se na sociálních sítích rozčilují jako čertík v krabičce, zatímco média o vandalismu moravistů informují…
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
Harmadik napja tartanak az országos üzemanyagár-emelések elleni tiltakozások Írországban. A megmozdulások autópálya-lezárásokat, ellátási zavarokat és üzemanyaghiányt okoznak, miközben a hatóságok már a hadsereg bevonásával próbálják kezelni a helyzetet – számolt be a Blikk.
A legsúlyosabb helyzet Dublin környékén alakult ki, ahol a tüntetők lezárták az M50-es autópálya egy szakaszát, több helyen torlódások bénítják a forgalmat, egyes autósok pedig gyalog indultak a repülőtér felé. Az ír rendőrség, az An Garda Síochána a hadsereg segítségét kérte a feltorlódott járművek elszállításához.
Közben több benzinkúton üzemanyaghiány lépett fel, máshol korlátozták a tankolást. A kormány bírálta a tiltakozásokat. Micheál Martin miniszterelnök a tüntetéseket jogsértőnek minősítette, és hangsúlyozta, hogy azok a lakosság mindennapjait nehezítik.
A tüntetők továbbra is blokád alatt tartják az ország egyetlen olajfinomítóját Whitegate-nél, valamint Dublin belvárosának egyik legforgalmasabb útját, az O’Connell Streetet is. Jelezték azt is, addig folytatják az akciókat, amíg a kormány nem kezd velük tárgyalásokat.
Belgian “Annadatas” are blocking highways, lighting bonfires and setting up roadblocks in protest.
Why isn’t this news from Europe grabbing the attention of farmers Mia Khalifa & Rihanna, the way it did during Farm protests in India? pic.twitter.com/48xYGZbwax
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
Másodszor börtönözték be Enoch Burke írországi tanárt, aki nem volt hajlandó semleges nemű névmásokkal megszólítani az egyik, magát „transznemű”-nek valló diákját. A tanárt még karácsonyra sem engedték ki a börtönből.
„Szeretem az iskolámat. Azért vagyok ma itt, mert nem neveznék egy fiút lánynak” – így nyilatkozott korábban egy bírósági meghallgatásán Enoch Burke. Az évek óta súlyos bírósági ítéleteket, több börtönbüntetést is elszenvedő írországi tanárral azt közölte az ünnepek előtt a Legfelsőbb Bíróság, hogy nem szabadulhat ki karácsonyra sem a börtönből.
A Wilson’s Hospital School tanára addig marad börtönben, amíg ígéretet nem tesz arra, hogy nem lép be abba az iskolába, ahol korábban dolgozott – írja az rte.ie nevű ír híroldal. Csakhogy a legfőbb bírói testület annak ellenére döntött így, hogy a tanár garantálta: betartja a bírósági végzést, ha szabadon engedik.
Súlyos börtön egy névmás miatt
Az evangélikus keresztény vallású tanárt 2022 augusztusában felfüggesztették az állásból, Wilson’s Hospital Schoolból , egy Westmeath megyei Írországi Egyház koedukált bentlakásos iskolájában. A tanár ugyanis összeütközésbe került az iskola igazgatójával és igazgatótanácsával.
Irish teacher Enoch Burke heads to jail for being a practicing Christian and refusing to use a trans-identifying student's preferred pronouns and new name.
He's been given a life sentence for refusing to deny his faith and good conscience. Prayers for his family! pic.twitter.com/au1tNoSZmJ
A vita tárgya egy olyan kérelem volt, miatt, amely szerint a tanároknak egy transznemű diákot „új néven” kell megszólítaniuk, és semleges névmást kell használniuk a megnevezésükkor. A tanár határozottan felszólalt mind az általános rendelkezés miatt, mind pedig azért, mert az egyik, magát lánynak valló fiú diákja ügyében semleges nemű megszólításra kérték.
Mivel a felfüggesztése ellenre többször is megjelent a munkahelyén, a bentlakásos iskola eljárást kezdeményezett az ügyben.
Massive turnout at MountJoy prison today as thousands lined the streets in support of Enoch Burke… pic.twitter.com/kbzf8lsYkr
A különféle, testületi és bírói végzéseket vitató tanárt bíróság elé állították, majd 2022 szeptemberében letartóztatták, októberben pedig bebörtönözték.
Míg 2022-es fogva tartása idején még hazaengedték a börtönből karácsonykor, most már ezt sem tették lehetővé a „fiút lánynak szólítani” és az úgynevezett semleges nemű névmásokat használni nem hajlandó, fiatal tanár számára.
[type] => post [excerpt] => Másodszor börtönözték be Enoch Burke írországi tanárt, aki nem volt hajlandó semleges nemű névmásokkal megszólítani az egyik, magát „transznemű”-nek valló diákját. A tanárt még karácsonyra sem engedték ki a börtönből. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1766754840 [modified] => 1766747938 ) [title] => Börtönben tölti a karácsonyt egy ír tanár, mert nem volt hajlandó fiúnak nevezni a lányt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=229021&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 229021 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 229022 [image] => Array ( [id] => 229022 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/borton.png [original_lng] => 1109549 [original_w] => 1317 [original_h] => 825 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/borton-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/borton-300x188.png [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/borton-768x481.png [width] => 768 [height] => 481 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/borton-1024x641.png [width] => 1024 [height] => 641 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/borton.png [width] => 1317 [height] => 825 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/borton.png [width] => 1317 [height] => 825 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/borton.png [width] => 1317 [height] => 825 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1766740739:12 [_oembed_439e0a11c4ae7097c23fce861b0f594c] => [_oembed_time_439e0a11c4ae7097c23fce861b0f594c] => 1766740502 [_oembed_1dca7eaf369c99533bf26d55ed14b97c] =>
Irish teacher Enoch Burke heads to jail for being a practicing Christian and refusing to use a trans-identifying student's preferred pronouns and new name.
He's been given a life sentence for refusing to deny his faith and good conscience. Prayers for his family! pic.twitter.com/au1tNoSZmJ
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
Migrációellenes tüntetők felgyújtottak egy rendőrautót és megtámadtak egy rendőrtisztet egy menedékkérőket elszállásoló épület közelében Dublinban – jelentette a Reuters Jim O’Callaghan ír igazságügyi miniszterre hivatkozva, szemlézte a Jevropejszka Pravda.
Az ír igazságügyminiszter kedden bejelentette, hogy egy nappal azután, hogy letartóztattak egy férfit egy fiatal lány bántalmazása miatt, bevándorlásellenes tüntetők felgyújtottak egy rendőrautót és rendőröket támadtak meg egy menedékkérőket elszállásoló épület közelében Dublinban.
Az ír média és bevándorlásellenes aktivisták által a közösségi médiában közzétett felvételeken emberek láthatók, akik ír zászlókat és bevándorlásellenes szlogeneket tartalmazó transzparenseket tartanak.
A tüntetők üvegpalackokat és tűzijátékokat dobáltak a rendőrökre.
„Nem meglepő, hogy a bűnözést fegyverként használják azok az emberek, akik viszályt akarnak szítani a társadalmunkban. Ez elfogadhatatlan, és határozott válaszhoz fog vezetni” – mondta egy ír miniszter.
A rendőrség közlése szerint egy húszas éveiben járó férfit vádoltak meg október 22-én, kedden a környéken egy kiskorú lány elleni súlyos bántalmazás gyanújával.
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Irish teacher Enoch Burke heads to jail for being a practicing Christian and refusing to use a trans-identifying student's preferred pronouns and new name.
He's been given a life sentence for refusing to deny his faith and good conscience. Prayers for his family! pic.twitter.com/au1tNoSZmJ
Belgian “Annadatas” are blocking highways, lighting bonfires and setting up roadblocks in protest.
Why isn’t this news from Europe grabbing the attention of farmers Mia Khalifa & Rihanna, the way it did during Farm protests in India? pic.twitter.com/48xYGZbwax
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
Írországban, Dublinban egy 17 éves szomáliai tinédzsert vádolnak meg egy 17 éves ukrán állampolgár, Vadim Davigyenko meggyilkolásával, írta az RTE ír közszolgálati műsorszolgáltató, számolt be a Jevropejszka Pravda.
Október 18-án este egy 17 éves szomáliai tinédzsert, akinek a nevét kora miatt nem hozzák nyilvánosságra, a dublini megyei bíróság elé állították.
A Gyermek- és Családügyi Ügynökség (Tusla) képviselője, egy szomáliai tolmács és számos, néhány védőfelszerelésese rendőr is jelen volt a tárgyalóteremben.
A nyomozó őrmester elmondta, hogy a tinédzser nem válaszolt, amikor felolvasták neki a vádiratot. A védőügyvéd nem kért óvadékot, de azt kérte, hogy ügyfele sürgős pszichiátriai és orvosi ellátásban részesüljön az őrizetben tartás alatt. A bíró helyt adott a kérésnek.
A tinédzsert előzetes letartóztatásba helyezték a dublini Oberstown fogdában. A jövő héten ismét megjelenik a Gyermekbíróság előtt.
Az ír miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes és más ír kormánytisztviselők, valamint az ukrán közösség megdöbbenését fejezte ki a 17 éves ukrán Vadim Davigyenko meggyilkolása miatt, aki kevesebb mint egy hete érkezett Dublinba.
Tavaly az esseni regionális bíróság négy tinédzsert ítélt börtönbüntetésre két ukrán kosárlabdázó, Volodimir Jermakov és Artem Kozacsenko meggyilkolásáért.
Irish teacher Enoch Burke heads to jail for being a practicing Christian and refusing to use a trans-identifying student's preferred pronouns and new name.
He's been given a life sentence for refusing to deny his faith and good conscience. Prayers for his family! pic.twitter.com/au1tNoSZmJ
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
Terrorizmus gyanújával vizsgálatot indított a rendőrség Írországban, miután a hadsereg egyik nyugati laktanyájában késsel súlyosan megsebesítették a tábori lelkészt – közölte pénteken a rendőrség.
Az ötvenes éveiben járó Paul Murphy a Galway melletti Renmore laktanyában csütörtök este elkövetett támadásban több szúrt sebet kapott, és súlyos állapotban került kórházba. Életveszélyben azonban nincsen – tette hozzá a rendőrség.
Maga a lelkész a Facebook-oldalán közzétett pénteki bejegyzésben azt írta, hogy jól van és a műtétjére vár.
Egy fiatal férfit a védelmi erők a helyszínen megfékeztek és őrizetbe vettek.
„A vizsgálat keretében az is megállapításra kerül, hogy a támadás terrorista indíttatású volt-e” – írta közleményében a rendőrség.
Hozzátették: nem feltételezik, hogy az incidens egy széles körű összeesküvés része lenne.
The Terrorist who committed this morning’s Stabbing Attack in the City of Holon, which resulted in at least Two Deaths, has been Identified as Amar Odeh, a 34-Year-Old Palestinian from the City of Salfit in the West Bank who was Illegally Residing in Israel. pic.twitter.com/MmUcJhAKFZ
Der Anschlag in Solingen ist ein schreckliches Ereignis, das mich sehr bestürzt. Ein Attentäter hat mehrere Menschen brutal getötet. Gerade habe ich mit Solingens Oberbürgermeister Tim Kurzbach telefoniert. Wir trauern um die Opfer und stehen an der Seite der Angehörigen. (1/2)
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) August 24, 2024
Der brutale Anschlag auf das Stadtfest in Solingen erschüttert uns zutiefst. Wir trauern um die Menschen, die auf furchtbare Weise aus dem Leben gerissen wurden. Meine Gedanken sind bei den Familien der Getöteten und bei den Schwerverletzten. (1/2)
A train conductor in Italy was seriously injured after being stabbed by two young men of North African origin on a regional train in Genoa Rivarolo, sparking a nationwide strike by railway staff unions in response to the escalating violence faced by their workers.… pic.twitter.com/gkSgmUi8BM
A 23-year-old man has stabbed five passersby in southern Austria in what police said was a random attack that left a 14-year-old dead and four others injured. https://t.co/9wiQJyIqBA
Syrian stabs a little girl in Nieuwegein, Netherlands. The victim was 11 years old. We have to free ourselves from this scum, we can't go on like this. pic.twitter.com/lvXFBRvcwl
A series of gruesome knife attacks on Austrians in Vienna’s Favoriten district continues to cause outrage among locals. The latest incident, involving a police officer, was captured in disturbing footage once again, highlighting the… pic.twitter.com/H3qtH1s3P3
Irish teacher Enoch Burke heads to jail for being a practicing Christian and refusing to use a trans-identifying student's preferred pronouns and new name.
He's been given a life sentence for refusing to deny his faith and good conscience. Prayers for his family! pic.twitter.com/au1tNoSZmJ
Suisse : Un homme a attaqué et blessé plusieurs personnes à l'aide d'une arme blanche à la gare de Winterthur. Selon des témoins, l'agresseur a crié « Allahu Akbar » pic.twitter.com/ZIvYz8aSH7
— Fdesouche.com est une revue de presse (@F_Desouche) May 28, 2026
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
Lezuhant egy helikopter az írországi Killucan település térségében, a fedélzeten tartózkodó két ember életét vesztette – közölték kedden a helyi hatóságok.
A baleset a fővárostól, Dublintól mintegy 70 kilométerre északnyugatra történt.
🚨 Just in: Two men in their forties are confirmed to have died after a helicopter crashed into a building in County Westmeath in Ireland
Az Irish Times című helyi lap szerint a helikopter mintegy 25 perce repülhetett, amikor lezuhant a hozzávetőleg 360 lakosú Killucan határában. Az RTE ír közszolgálati műsorszolgáltató által közzétett felvételen látható, hogy a helikopter egy disznóólra esett.
A rendőrség szerint a roncsból egy ír és egy kelet-európai férfi holttestét emelték ki.
We’ve got some tough news out of Fort Campbell, with early reports of a helicopter crash and fatalities are expected. @kystatepolice, @KentuckyEM and local officials are responding. We will share more information as available. Please pray for all those affected.
— Governor Andy Beshear (@GovAndyBeshear) March 30, 2023
ABD’de 101'inci Hava İndirme Tümeni’ne ait iki UH-60 Blackhawk tipi helikopter gece 22.00 sıralarında Kentucky Fort Campbell yakınlarında eğitim uçuşu sırasında çarpışarak düştü. Kazada ilk bilgilere göre 9 askerin hayatını kaybettiği bildiriliyor. pic.twitter.com/gtu4yrckI3