A legsúlyosabb felelősségre vonást ígérte Kash Patel, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója annak a katonának az ügyében, akit az Iszlám Állam nemzetközi terrorhálózat nevében tervezett terrortámadás gyanújával tartóztattak le.
Kash Patel arra reagált, hogy a szövetségi hatóságok kedden őrizetbe vették a Michigani Nemzeti Gárda egy 19 éves tagját, Ammar Abdulmajid-Mohamed Saidot, aki a feltételezés szerint az Iszlám Állam nevében készített elő fegyveres támadást az amerikai hadsereg harckocsizó irányítási központjánál Warren városban.
A Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója a Fox News hírtelevízió digitális kiadásának csütörtökön adott interjúban úgy fogalmazott, hogy „bárkit, aki a katonaságunkat veszi célba, vagy összejátszik külföldi terrorszervezetekkel, megtaláljuk, megállítjuk, és a törvény teljes súlyát alkalmazva felelősségre vonjuk”.
Az amerikai állampolgárságú Ammar Abdulmajid-Mohamed Said tervét az FBI fedett ügynökeinek segítségével leplezték le. A nyomozásban részt vevő illetékesek beszámolója szerint a 19 éves gyanúsított többi között tanácsokkal látta el a fedett ügynököket arról, hogy a támadáshoz hány fegyvertárat használjanak, valamint drónnal felmérte a kiszemelt helyszínt.
[type] => post
[excerpt] => A legsúlyosabb felelősségre vonást ígérte Kash Patel, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója annak a katonának az ügyében, akit az Iszlám Állam nemzetközi terrorhálózat nevében tervezett terrortámadás gyanújával tartóztattak le.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1747477920
[modified] => 1747437137
)
[title] => Terrortámadást tervezett az Iszlám Állam nevében egy amerikai katona, az FBI példátlan keménységgel fog fellépni ellene
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=204529&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 204529
[uk] => 204643
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 204530
[image] => Array
(
[id] => 204530
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/amerikai-katona.jpg
[original_lng] => 457615
[original_w] => 2560
[original_h] => 1438
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/amerikai-katona-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/amerikai-katona-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/amerikai-katona-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/amerikai-katona-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/amerikai-katona-1536x863.jpg
[width] => 1536
[height] => 863
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/amerikai-katona-2048x1150.jpg
[width] => 2048
[height] => 1150
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/amerikai-katona.jpg
[width] => 2560
[height] => 1438
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1747546834:8
[_thumbnail_id] => 204530
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1936
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b556eaa9182b49433209cc9ea3dfc78f] =>
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
Az iraki hírszerző szolgálat és az Egyesült Államok vezette koalíciós erők egy közösen végrehajtott hadműveletben megölték az Iszlám Állam iraki és szíriai vezetőjét – jelentette be az iraki miniszterelnök pénteken az X-en. Mohammed asz-Szudáni iraki miniszterelnök közleményében azt írta, „az irakiak folytatják nagyszerű győzelmeiket a sötétség és a terrorizmus erői felett”, hozzátéve, hogy az „Abu Kadidzsa” mozgalmi néven is ismert Abdallah Maki Mosle al-Rifáj nemcsak a terrorszervezet „helyettes kalifája”, hanem
Irak és a világ egyik legveszélyesebb terroristája is volt. Az iraki biztonsági erők két névtelenséget kérő tisztségviselője arról tájékoztatta az AP amerikai hírügynökséget, hogy Abu Kadidzsa ellen csütörtök éjjel egy légicsapással hajtották végre a likvidálási műveletet a nyugat-iraki el-Anbár tartományban, de a vezető halálát csak pénteken erősítették meg.
Az iraki miniszterelnök bejelentésével egy időben látogatott első ízben Irakba a szír átmeneti kormány vezető diplomatája, aki iraki kollégájával folytatott tárgyalásai után arra tett ígéretet, hogy a két ország együtt fog működni az Iszlám Állam elleni küzdelemben.
Fuád Mohamed Huszein iraki külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján ezzel kapcsolatban megerősítette, hogy „a szíriai és az iraki társadalmat érintő közös kihívások között az Iszlám Állam terroristáit” is meg kell nevezni. Hozzátette, hogy a tárgyaláson „az Iszlám Állam Irakon és Szírián belüli, valamint a szíriai-iraki határövezetben való csapatmozgásait is részletesen áttekintették”.
A külügyminiszter azt is elmondta, hogy hamarosan megkezdi munkáját az a hadműveleti központ, melynek létrehozásáról egy közelmúltban megtartott ammáni csúcstalálkozón állapodtak meg Szíria, Irak, Törökország, Jordánia és Libanon képviselői.
[type] => post
[excerpt] => Az iraki hírszerző szolgálat és az Egyesült Államok vezette koalíciós erők egy közösen végrehajtott hadműveletben megölték az Iszlám Állam iraki és szíriai vezetőjét - jelentette be az iraki miniszterelnök pénteken az X-en.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1742070120
[modified] => 1742059481
)
[title] => Az iraki miniszterelnök bejelentette, hogy megölték az Iszlám Állam iraki és szíriai vezetőjét
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=198428&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 198428
[uk] => 198501
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 198438
[image] => Array
(
[id] => 198438
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1730ad1e56ea4408ad0d973f814c9009.jpg
[original_lng] => 70051
[original_w] => 1024
[original_h] => 682
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1730ad1e56ea4408ad0d973f814c9009-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1730ad1e56ea4408ad0d973f814c9009-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1730ad1e56ea4408ad0d973f814c9009-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1730ad1e56ea4408ad0d973f814c9009.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1730ad1e56ea4408ad0d973f814c9009.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1730ad1e56ea4408ad0d973f814c9009.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/1730ad1e56ea4408ad0d973f814c9009.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1742129368:8
[_thumbnail_id] => 198438
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 2416
[translation_required_done] => 1
[_oembed_7eaaa2bbf0832a9f7ab0bf72ebcfae10] =>
Florida Tornado. A woman was caught in here car yesterday morning when a tornado moved through the Lake Mary /Longwood Area just North of Orlando. In the car you can hear her repeating the words "Dios Mio" or "My God" right as the violent storm surges around her. pic.twitter.com/TCDlGeFupd
Today while walking my 3 year old daughter a group of “Slava Ukraini” protesters followed us around and shouted as my daughter grew increasingly anxious and scared.
I decided to speak with the protesters in the hopes that I could trade a few minutes of conversation for them…
Possible plane crash right outside my office today. Shook the whole building. Unfortunately I'm certain lives were lost here today. Thoughts and prayers to anyone who survived and the families of those who didn't.
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
Megölték az Iszlám Állam terrorszervezet iraki vezetőjét – jelentette be kedden Mohammed asz-Szudáni iraki miniszterelnök.
A kormányfő hősies bevetésről beszélt a Hamrin-hegységben. A terroristák válija (kormányzója) mellett a szélsőségesek másik nyolc vezetőjét is megölték az akcióban.
„A terroristáknak nincs helyük Irakban” – tette hozzá.
Az iraki hadsereg különleges alakulatának tájékoztatása szerint Dzsazím al-Maszruai Abu Abdel Kadír vezette az Iszlám Állam helyi szervezetét. Az akcióban megölt többi vezető kilétét a DNS-vizsgálatok elvégzése után fogják a nyilvánosság elé tárni.
A bevetés során a katonák nagy mennyiségű fegyvert, lőszert és egyéb felszerelést foglaltak le, illetve robbanószerkezetek készítésére használt helyiségekre bukkantak.
A közlés szerint az északkelet-iraki Hamrin-hegységben volt az Iszlám Állam egyik fontos főhadiszállása.
Az Iszlám Állam egykor Irak területének mintegy 40 százalékát, s a szomszédos Szíria területének mintegy harmadát tartotta megszállva. Az Egyesült Államok által vezetett terrorellenes koalíció katonai vereséget mért a dzsihadistákra, bár a szervezetet végérvényesen felszámolnia nem sikerült. Az amerikai hadsereg e térségért felelős Középső Parancsnoksága (Centcom) szerint a terrorszervezetnek továbbra is mintegy 2500 harcosa van, akik rendszeresen merényleteket hajtanak végre.
An Israeli Drone Strike on a Vehicle near the City of Sidon in Southern Lebanon has eliminated senior Hamas leader Muhammad Shaheen 🔥 pic.twitter.com/1Ux7raAtZT
Három embert vettek vasárnap őrizetbe. Újabb merényletektől tartanak, magas szintű a készültség.
Oroszország „terrorellenes akciót” hajtott végre vasárnap az ország déli részén található Dagesztánban, három embert őrizetbe vettek. Az ország magas szintű készültségben van a március 22-én Moszkvában elkövetett tömeggyilkosság után, amelyben legalább 144 embert vesztette életét. Ez volt a legsúlyosabb oroszországi merénylet az elmúlt húsz évben.
A Crocus City Hall koncerttermében elkövetett támadást az Iszlám Állam egyik tagszervezete vállalta magára.
A Nemzeti Terrorelhárító Bizottság jelentése szerint, amelyet a Reuters ismertetett, a három őrizettbe vett személy egy sor merényletet tervezett.
A biztonsági erők a házkutatás során automata fegyvereket, lőszereket és házi készítésű robbanószerkezeteket is lefoglaltak.
A jelentés szerint a gyanúsítottakat a tartomány fővárosában, Mahacskalában és egyik legnagyobb városában, Kaszpijszkban vették őrizetbe. Az akció során civilek vagy rendőrök nem veszítették életüket.
Juszup Umavov, Mahacskala polgármestere bejelentette, hogy az akció idejére bevezetett rendkívüli intézkedéseket helyi idő szerint reggel fél hatkor vezették be és délben oldották fel.
Az Iszlám Állam vállalta magára a mai moszkvai terrortámadás elkövetését. Az orosz hatóságok még nem erősítették meg, hogy valóban az iszlamista radikális szervezet fegyveresei gyilkoltak.
Közleményt adott ki az Iszlám Állam, melyben magukra vállalták a moszkvai Crocus City ellen elkövetett terrormerényletet. Az Iszlám Állam szerint az összes elkövető el tudott menekülni.
Az orosz hatóságok nem erősítették meg, hogy valóban ők követték el a támadást, a gyanúsítottakról továbbra sincs hivatalosan kiadott információ.
Helyszíni beszámolók alapján szakállas, kaukázusi kinézetű férfiak gyilkoltak a koncertteremben, de erről még szintén nincs hiteles bizonyíték. Eddig nagyon kevés hiteles, vagy legalább annak tűnő információ jelent meg a terrortámadás gyanúsítottjairól.
Korábban látható volt egy felvétel arról, hogy az orosz rendőrök bilincsbe verve visznek el egy férfit, de frissebb hírek szerint ő nem a lövöldözők közé tartozott, hanem más oka volt annak, hogy őrizetbe vették.
Az Iszlám Államhoz köthető sejtek és az orosz hatóságok közt több, kisebb összetűzés is volt az elmúlt napokban.
🚨🚨🚨 #Germany#Passau : A truck struck pedestrians: a 37-year-old woman succumbed to her injuries on the spot. The remaining passersby suffered serious injuries and were transported to hospitals by rescue helicopters. Among the injured is an 11-year-old child of the deceased… pic.twitter.com/U4aVWXrNk0
Mass shooting at concert venue near Moscow, casualties reported
At least three people in camouflage opened fire at the Crocus City Hall concert venue near #Moscow on Friday, a Sputnik correspondent said, APA reports. #russiapic.twitter.com/CiLNK2l2cp
People who did not manage to evacuate Crocus City Hall were blocked by fire. Preliminarily, there may be around 100 of them. The roof of the building has started to collapse.
To arrest the terrorists, all possible forces are brought to the scene, including those from Moscow -… pic.twitter.com/f0YPvJMohX
— -- GEROMAN -- time will tell - 👀 -- (@GeromanAT) March 22, 2024
Breaking: A club and shopping center in Moscow, Russia appears to be the target of a terrorist attack. Multiple gunmen in military-style fatigues were recorded shooting at people with rifles at the concert hall. pic.twitter.com/VmCdxc1OzR
A terror attack carried out by #SDF militia with a car bomb targeted a market in Turkish controlled Azaz town. A woman and 2 children were killed, with more people wounded. pic.twitter.com/caN2DemtZF
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
🔥 Russia: Platan Electronic Research Institute in the Moscow suburb is on fire. The facility was developing radar jamming technology for the Russian military. At least 8 people dead. pic.twitter.com/cOV72roqms
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
🚨 BREAKING 🚨According to the information in the security establishment's possession, the bombs were supposed to explode this morning. The bombs were planted by a terrorist infrastructure from Judea and Samaria. This is the third bus. 👇 https://t.co/wl0nabt2Wgpic.twitter.com/w5D8t5EIsi
🚩 Il n'y a pas de problème de sécurité à Bruxelles et l'on peut continuer à bloquer toute réforme, y compris celle de la police. L'essentiel est que @AhmedLaaouej obtienne par le bloquage institutionnel tout ce qu'il n'a pas pris par les élections. Métro Clemenceau ce matin ⬇️ pic.twitter.com/oJJPbYnkjJ
Automašīnas sprādzienā Maskavas apgabala Balašihā miris Krievijas Ģenerālštāba Galvenās operatīvās direkcijas vadītāja vietnieks ģenerālis Jaroslavs Moskaļiks. pic.twitter.com/7MiNHU7EwQ
❗️Agents of the Main Intelligence Directorate of the Ministry of Defense of 🇺🇦Ukraine blew up the railway track of the 🇷🇺Trans-Siberian Railway near the settlement of Sosnovka, Khabarovsk Krai.
This railway is used by Russia to supply weapons and ammunition, including from the… pic.twitter.com/KYvL3YLdcc
Autóbusznál robbantottak pokolgépet Kabulban, két ember meghalt, 14-en megsebesültek, a merényletet vasárnap az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vállalta magára.
Háled Zadran, a kabuli rendőrség szóvivője arról számolt be, hogy a támadást az afgán főváros síiták – hazarák – lakta nyugati, Dasti-Barsi nevű negyedében követték el szombat este.
Zadran közleményében azt írta: „Az első információk szerint két, a buszon utazó civil, sajnos, meghalt, további 14 pedig megsebesült és kórházba került”.
Az Iszlám Állam (IÁ) szervezet helyi ága a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közzétett írásában vállalta magára a robbantást.
Novemberben hét ember halt meg egy buszon elkövetett robbantásban Dasti-Barsiban, amelynek elkövetését szintén a síitákat eretneknek tartó IÁ vállalta magára.