Irán izraeli hírportálokat tört fel Kászim Szulejmáni iráni tábornok megölésének második évfordulóján – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál hétfőn.
A The Jerusalem Post és a Maariv című lapok internetes oldalait hétfő hajnalban feltörték, és egy iráni propagandavideót helyeztek el rajtuk, amelyen az látható, hogy Iránból rakétatámadást intéznek a Negev-sivatagban, Dimona mellett található izraeli nukleáris létesítmény ellen, és egy rakéta eltalálja a reaktor jellegzetes félgömb alakú makettjét. A videofelvételen elhelyeztek egy szóbeli fenyegetést is. Angol és héber nyelven azt üzenték: „Ott is közel vagyunk hozzád, ahol nem gondolnád”. „Tisztában vagyunk azzal, hogy weboldalunkat nyilvánvalóan feltörték, és Izraelt közvetlenül megfenyegették. Dolgozunk a probléma megoldásán” – írta a The Jerusalem Post Twitter-fiókján. A honlap mintegy két órával a feltörés után újra elérhető volt. Szulejmáni meggyilkolásának évfordulóján Irán egyhetes akciósorozatot jelentett be, melynek meg nem nevezett fő eseményét hétfőre hirdették meg. Szulejmáni Abu Mahdi al-Muhandis iraki hadnaggyal együtt egy – Donald Trump előző amerikai elnök parancsára végrehajtott – dróncsapásban vesztette életét Bagdadban. Iráni tisztségviselők többször is megígérték, hogy megbosszulják halálát. Iránt és Irán által támogatott hekkercsoportokat többször is azzal vádolták, hogy az elmúlt hónapokban izraeli internetes oldalakat próbáltak feltörni az Irán és Izrael között évek óta szárazföldön, levegőben, tengeren és kibertérben zajló árnyékháború részeként. A kiberhadviselés eddigi leghíresebb csatája 2010-ben történt, amikor a feltételezhetően Izrael és az Egyesült Államok által kifejlesztett Stuxnet vírus megfertőzte Irán nukleáris programját, és sorozatos meghibásodásokat okozott az urándúsítást végző centrifugákban. Kászim Szulejmáni tábornok az al-Kudsz elitkommandó parancsnoka volt, amely a Forradalmi Gárda külföldi műveletekért felelős alakulata. Különösen jelentős szerepet játszott a Teheránnal szövetséges Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmának megőrzésében. Az Egyesült Államok terrorszervezetnek minősítette. Iránban Szulejmánira nemzeti hősként tekintenek, az Egyesült Államok ugyanakkor olyan terroristának minősítette, aki az iszlám köztársaság közel-keleti katonai beavatkozását testesítette meg.
These fake warning emails are apparently being sent to addresses scraped from ARIN database. They are causing a lot of disruption because the headers are real, they really are coming from FBI infrastructure. They have no name or contact information in the .sig. Please beware!
“Khamenei! Where is our Petrol?” hacked digital billboards in Iran’s capital Tehran said today, locals report, as seen in this video. Also today, fuel stations across Iran were hit by a cyber attack, Iranian authorities have confirmed. pic.twitter.com/5IVACF3nBp
After 40 years of oppression Iranian women say #No2Hijab. No more oppression. The crowed is full of man that supports women of Iran.#MahsaAmini’s murder was a wake up call to Iranians and they need the international support. Please support Iranians. Say her name #مهسا_امینیpic.twitter.com/8oQqAcC8Mm
Iran frees 3 Europeans in prisoner swap while a lawyer for imprisoned U.S. national Siamak Namazi denied reports Namazi had informed his family that he was about to come home. https://t.co/bjYwIYuCmz
REPORT: Chinese hackers accessed the email account of US ambassador to China, Nicholas Burns, in an attack that is believed to have compromised thousands of individual US government emails. -WSJhttps://t.co/DEBJZL12Eq
At least 6 IRGC's Fateh-110 missiles hit the Mossad base in Erbil, Iraq.
The United States funds Kurdish separatist groups in this region, which engage in sabotage, terrorism and espionage against Iran. pic.twitter.com/C7AInoIfQV
The rescue operation to return the Iranian Moudge class frigate Sahand (IRIS-74), which had fallen on her side gone wrong, and the ship is now fully sunk. https://t.co/oVSchJaSzdpic.twitter.com/CIzoYPDaKP
A video released by @ensafnews shows Iran's "morality" police violently arresting and beating two teenage girls on June 21 in Tehran over hijab. The mother of one of the girls says her face and neck were bruised, her lips swollen, and her clothes torn.pic.twitter.com/E00SvTuUYG
— Iran International English (@IranIntl_En) August 6, 2024
Lennart Monterlos est le jeune français de 18 ans disparu en Iran depuis le 16 juin. Dans cette vidéo il se moque des recommandations du Quai d'Orsay de ne pas se rendre en Iran. L'Iran est l'un des plus beaux pays du monde mais N'y allez pas. https://t.co/06KvXvgza2
The French nationals Cécile Kohler and Jacques Paris, held hostage in Iran for over three years, have been charged by the Islamic Republic with “espionage for Mossad,” “plotting to overthrow the regime,” and “corruption on earth. pic.twitter.com/Q0Xh3ryure
— Lioness לביאה 🎗️💙✨🦁🌺 (@Lionesssa12) July 5, 2025
Pro-monarchy slogans like "This is the final battle, Pahlavi will return," and "Reza Shah may God bless your soul" were heard in various parts of Tehran during Monday protests, videos obtained by Iran International show. pic.twitter.com/8h2OvscW7i
Qeshm, 29 Dec: Bazaar merchants go on strike over the collapse of the rial & rising costs.
The MEK network in Iran reports the Tehran bazaar is on strike and riot police attacked a separate protest in Mashhad with batons while protesters fought back. pic.twitter.com/WOGBqIN9pj
لحظاتی قبل پرواز بلک هاوک و هرکولس C-130 با ارتفاع بسیار پایین بر فراز آسمان ایران - مخصوص عملیات ویژه. گزارش رژیم: یک جنگنده F-15 دچار آسیب شده و اومدن دنبال خلبانش که اجکت کرده. pic.twitter.com/Ic7QgZvaDx
Iraqi 🇮🇶 Interior Ministry said American 🇺🇸 freelance journalist Shelly Kittleson was kidnapped by unidentified armed men (Iranian 🇮🇷 backed militias) in central Baghdad & that during a pursuit the vehicle belonging to the kidnappers was intercepted which overturned as they… https://t.co/cOAwUZn6hqpic.twitter.com/ciUo05iUbF