Izraelben a Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i támadásában a Gázai övezetbe hurcolt túszok kiszabadítását célzó megállapodásért tüntettek az elraboltak családtagjai és támogatóik csütörtök reggel.
A tüntetők, köztük a túszok családjainak képviselői, mindkét irányban leállították a forgalmat csütörtök reggel a Tel-Avivot átszelő Ajalon főúton, kezükben Vagy az elraboltak, vagy Rafah feliratú molinóval.
Ugyanekkor a túszalkuért indított női tiltakozás tagjai az elhurcoltak képeit helyezték el a miniszterelnök jeruzsálemi rezidenciája előtt.
A Rafahba való belépés azt jelenti, hogy lemondunk az elraboltak életéről. Fél évig azt ígérték nekünk, hogy csak a harc hozza vissza az elhurcoltakat, de ma már mindannyian megértjük, hogy a még megmenthetőek kiszabadításának egyetlen módja a megállapodás. Felszólítjuk a miniszterelnököt és a kabinetet: ne engedjenek a szélsőségesek nyomásának, akik az elraboltakat ürügyként használják a háború folytatására. Itt az ideje, hogy az életet válasszuk. Aki sorsukra hagyta őket, annak vissza is kell hoznia őket – jelentették ki közleményükben.
Még 133 ember van a Hamásznál, akiket tavaly októberben hurcoltak el. Közülük izraeli titkosszolgálati értesülések szerint legkevesebben harmincnégyen már halottak.
„Ha az ellenség szárazföldi inváziót indít Rafah ellen, leállítjuk a tárgyalásokat. Az ellenállás nem tárgyal tűz alatt” – jelentette be Oszama Hamdan, a Hamász egyik vezetője az al-Manar televíziónak szerda este.
A szervezet álláspontja negatív a jelenlegi javaslatról a tűzszüneti és fogolycsere-tágyalásokon
– mondta Hamdan Izrael legújabb, eddigi legengedékenyebbnek mondott javaslatáról. “Azt akarjuk, hogy a háború azonnal leálljon, de nem bármi áron. Arról nem lehet szó, hogy átadjuk az elrabolt személyeket, és fennáll annak a lehetősége, hogy Izrael ismét megtámad minket”- fejtette ki a Hamász állsápontját.
„Kitartunk amellett, hogy egyértelműen ki legyen mondva, hogy a háborút beszüntetik”- tette hozzá.
„A dokumentummal kapcsolatos összes észrevételünket továbbítottuk Egyiptomnak” – mondta. A Hamász hivatalos szóvivői azt is kijelentették, hogy hajlandók folytatni a tárgyalásokat.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön azt közölte Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel, hogy Izrael nem fogadja el a Hamász követelését a háború lezárásáról, és mindenképp támadást fog intézni Rafah ellen.
Joáv Galant védelmi miniszter éjszaka beszélt Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel az elhurcoltak szabadon bocsátásáért folyó tárgyalásokról, a Gázai övezet humanitárius segélynyújtásáról és a tervezett Rafah elleni hadműveletről.
A Pentagon szóvivője közölte, hogy Lloyd Austin azt mondta Galantnak, hogy a rafahi akciónak tartalmaznia kell az oda menekült több mint egymillió gázai civil evakuálásának és a humanitárius segélyek biztosításának terveit.
Départ du cortège des jeunes de parc de Belleville et leurs soutiens en direction de la manifestation du #1erMai à Paris après un rassemblement festif à la maison des métallos ! pic.twitter.com/EhHwkJXHum
— Révolution Permanente (@RevPermanente) May 1, 2024
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
The individual who ran into a crowd with a car at a Christmas market in Magdeburg, Germany has been identified as Talib Al-Abdulmohsen… an atheist and well know activists and Zionist.
BREAKING: Thousands of Germans are currently protesting in Magdeburg against Mass Immigration after the Christmas market attack by a Saudi Arabian immigrant yesterday.
The people of Germany are NOT going to play nice anymore. They’ve had enough. pic.twitter.com/i6Baj8QNgW
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Izraeli források szerint 132-en még mindig az övezetben raboskodnak, 28-an pedig feltehetően már nincsenek életben.
Ezrek tüntettek több izraeli városban, köztük Tel-Avivban és Jeruzsálemben helyi idő szerint szombaton, azt követelve az izraeli kormánytól, hogy tegyen többet a Hamász palesztin terrorszervezet által elhurcolt túszok elengedéséért.
A fogságban eltöltött napok számára utalva „120 nap a föld alatt” elnevezésű tömegdemonstráción az elhurcoltak számos családtagja is megjelent, egyikőjük pedig, egy 15 éves fiú – akinek az unokatestvére került a fegyveresek fogságába – a felszólalásában azt követelte Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőtől, „bármi áron” hozza haza az embereket.
Tüntetéseket rendeztek Haifában és Beérsébában is.
A Gázai övezetet irányító Hamász október 7-én hajtott végre összehangolt támadást Izrael déli részén, az offenzívában 1200 ember meghalt, és több mint 3000 megsebesült. A Hamász Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül azóta mintegy 100-at engedett el. Izraeli források szerint 132-en még mindig az övezetben raboskodnak, 28-an pedig feltehetően már nincsenek életben. Válaszul Izrael hadműveletet indított a Hamász felszámolására.
Mindeközben a Wafa palesztin hírügynökség vasárnap azt közölte, az izraeli erők az övezet déli részén lévő, az egyiptomi határhoz közeli Rafah ellen intéztek légicsapásokat. Találat ért egy menekülteket elszállásoló óvodaépületet is, és több civil, köztük két gyermek meghalt.