Tűz ütött ki, majd robbanás történt egy Merlion nevű katamaránon Vlagyivosztok partjainál. A katasztrófa során senki sem sérült meg, de a hajó percek alatt megsemmisült.
Tűz keletkezett egy Merlion nevű katamarán fedélzetén a Japán-tengeren, Vlagyivosztok közelében – a Távol-keleti közlekedési hatóság információja alapján.
Nem sokkal azután, hogy felcsaptak a lángok, hatalmas robbanás követett: feltehetően az üzemanyagtartály repült a levegőbe. A hatalmas fekete füstoszlop a partról is látszott. Bár a tűzoltók gyorsan a helyszínre értek, a katamarán percek alatt elsüllyedt.
A hajón senki sem tartózkodott az incidens során, így senki sem sérült meg. A hatóságok az ügyben nyomozást indítottak. A katamarán egy tengeri túrákat szervező, vlagyivosztoki cég tulajdonában volt.
Dél-koreai tartályhajó szenvedett balesetet a Japán-tengeren. Egyelőre hat embert sikerült kimenteni a személyzetből.
Eltűnt öt ember, miután szerdán felborult egy vegyi anyagot szállító dél-koreai tartályhajó Japán nyugati partjainál – közölte a japán parti őrség. A hajó fedélzetéről kiadott segélyhívást helyi idő szerint reggel hét órakor fogadta a japán parti őrség. Ebben azt közölték, hogy felborult a Keoyoung Sun (Kojong Szon) nevű hajó a Jamagucsi prefektúrában található Simonoszeki városához közeli partoknál.
The Keoyoung Sun capsized off Yamaguchi prefecture after the crew radioed for help today. The Japanese coast guard sent boats and aircraft to assist.
The ship was reportedly at anchor because of stormy weather. Eight sailors have been rescued. pic.twitter.com/G8Bc7VBMki
A fedélzeten tizenegyen tartózkodtak: két dél-koreai, nyolc indonéziai és egy kínai állampolgár. A repülőgépek és járőrhajók segítségével folytatott mentési munkálatok során közülük hatot sikerült kimenteni. A hatóságok egyelőre közölték, hogy a továbbra is keresett öt tengerész milyen állampolgárságú.
A hajó minden bizonnyal az erős hullámzás és a széllökések miatt borult föl.
A United Airlines flight lost one of its tires during takeoff from San Francisco on Thursday, causing the Japan-bound plane to be diverted to Los Angeles, where the flight landed safely without incident, the airline said. https://t.co/Gi83tyIrxmpic.twitter.com/wgi4YCBEq2
#BREAKING United Airlines Flight UAL35 lost a tire during takeoff from SFO.
UAL35 is currently in the air, diverting to LAX. One or two tires are missing from the aircraft. Landing gear has damaged multiple cars at SFO (in video from @Julian61865944) pic.twitter.com/2GiRanJQZK
Сar flew into a crowd during a rally in Sri Lanka: 7 people were killed, and more than 20 injured
According to the local portal Daily Mirror, the driver failed to control the car. Whether he was injured, is not reported. The injured were hospitalized, some of them in critical… pic.twitter.com/pyp42eRNPj
Мини-грузовик с мороженым сорвался с горы и сбил 29 детей на республиканском празднике в Сузакском районе в Кыргызстане. Об этом пишет агентство «Кабар».
В больнице остаются 18 детей и подростков: семеро из них в реанимации, трое в тяжелом состоянии.
Horror as Brit tourist's wife, 43, is killed in freak 'jumping balloon' accident after being catapulted into the air from an inflatable sea raft and landing on her head in the Philippines https://t.co/6TVpskbmZupic.twitter.com/IfBMFxiUkr
🇺🇸 One person was killed and four others were injured after a #TrainIncident derailed and crashed into the #Chamber of Commerce building in #Pecos, #Texas, US.
The train crashed into a trailer that was parked on the tracks at an intersection. pic.twitter.com/4mtPyzbnka
❗️⚓️🇷🇺 - The Russian oil tanker Volgoneft 212, carrying 13 crew members, broke in two near the Kerch Strait.
The vessel reportedly had around 4,300 tons of fuel oil on board. Reports confirm that two tankers are now sinking in the area; one has split in half, leading to fuel… pic.twitter.com/SJg6KyrJkR
Észak-Korea két ballisztikus rakétát lőtt ki hétfőn reggel a Koreai-félsziget keleti partjánál lévő vizekre.
A japán védelmi minisztérium elsődleges adatai szerint a két rakétát helyi idő szerint reggel hétkor lőtték ki, és azok a Japán-tengerbe zuhantak. Az egyik rakéta körülbelül 400 kilométert repült nagyjából 100 kilométeres magasságban, míg a másik 50 kilométeres magasságot ért el.
Észak-Korea elismerte a rakéták indítását, ami a közlése szerint egy szupernagy rakétakilövő gyakorlat része, és ezt tekintik válaszlépésnek a Egyesült Államok és Dél-Korea egyesített légierejének vasárnapi gyakorlatára.
A észak-koreai állami hírügynökség Kim Jodzsong nyilatkozatát tette közzé az esetről. Kim Dzsongun húga azt mondta, hogy egy taktikai nukleáris fegyverről van szó, amellyel képesek az ellenség repülőtereit megbénítani, és figyelmeztette az amerikai haderőt, hogy a Csendes-óceán térsége már lőtávolba került, és csak rajtuk múlik, hogy milyen gyakran lő ki arra rakétákat Észak-Korea. Kim Jodzsong azt is közölte, hogy a technológiájuk már kiforrott, most már csak a fegyverek számának növelésére kell összpontosítaniuk.
A dél-koreai vezérkar súlyos provokációnak minősítette a kilövéseket, míg Kisida Fumio japán miniszterelnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésének összehívását kérte.
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
Észak-Korea kedden ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger felé, folytatva a közelmúltban végrehajtott fegyverkísérletek sorozatát – közölte a dél-koreai és a japán hadsereg, néhány órával azután, hogy az Egyesült Államok megerősítette ajánlatát az északi atomfegyverprogrammal kapcsolatos diplomáciai tárgyalások folytatására.
A dél-koreai vezérkari főnök egyelőre nem közölte, hogy milyen ballisztikus rakétáról volt szó, vagy milyen messzire repült. Japán parti őrsége biztonsági figyelmeztetést adott ki a térségbeli hajóknak, de nem tudta azonnal meghatározni, hogy hol csapódott be a fegyver.
A dél-koreai elnöki hivatal a nap folyamán nemzetbiztonsági tanácsülést tervezett tartani, hogy megvitassa a történteket.
Észak- és Dél-Korea szeptember 15-én egyaránt ballisztikus rakétákat lőtt ki kísérleti jelleggel, újabb szakaszaként fegyverkezési versenyüknek, amelyben mindkét ország egyre kifinomultabb fegyvereket fejleszt ki, miközben eredménytelennek bizonyulnak azok az erőfeszítések, hogy tárgyalásokat kezdjenek a feszültség enyhítéséről.
Napokon belül Joe Biden amerikai elnök észak-koreai különmegbízottja, Sung Kim Szöulban kezd tárgyalásokat az Egyesült Államok szövetségeseivel az Észak-Koreával folytatott tárgyalások felújításának kilátásairól.
A Washington és Phenjan közötti nukleáris tárgyalások az Észak-Korea elleni amerikai gazdasági szankciók feloldásáról és Phenjan nukleáris leszerelésének kérdéseiről több mint két éve megrekedtek. Észak-Korea eddig elutasította a Biden-kormány ajánlatát a párbeszéd előfeltételek nélküli újrakezdésére, mondván, hogy Washingtonnak először fel kell hagynia ellenséges politikájával. Ez utóbbi kifejezés elsősorban az amerikai büntetőintézkedésekre és az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokra utal.
A Biden-kormányzatnak szándékában áll a szankciók fenntartása mindaddig, amíg Észak-Korea konkrét lépéseket nem tesz a nukleáris leszerelés irányába.
Sung Kim hétfőn újságíróknak azt mondta, hogy az Egyesült Államok továbbra is keresi Phenjant a párbeszéd újraindítása érdekében. „A szándékunk változatlan. Nem táplálunk ellenséges szándékot a KNDK-val szemben, és nyitottak vagyunk az előfeltételek nélküli találkozóra” – mondta.
Hozzátette: „Bár továbbra is nyitottak vagyunk a párbeszédre, felelősségünk az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal (KNDK) kapcsolatos határozatainak végrehajtása is”.
A múlt héten Kim Dzsong Un egy katonai kiállításon megtekintette az amerikai szárazföldre irányuló nukleáris csapások indítására tervezett nagy teljesítményű rakétákat, és megesküdött, hogy „legyőzhetetlen” hadsereget épít ki, hogy megbirkózzon az Egyesült Államok állandósult ellenségeskedésével. Korábban Kim elutasította a tárgyalások előfeltételek nélküli folytatására vonatkozó amerikai ajánlatokat, mint „ravasz” kísérletet, amellyel az észak-amerikai ellenséges politikát próbálják leplezni.
Az ország az elmúlt hónapban különböző fegyvereket tesztelt, köztük egy új cirkálórakétát, amely potenciálisan nukleáris robbanófejeket hordozhat, egy sínről indítható ballisztikus rendszert, egy hiperszonikus rakétát és egy új légvédelmi rakétát.
Az elmúlt hetekbenugyanakkor Észak-Korea helyreállította a kommunikációs vonalakat déli szomszédjával, és azt mondta, hogy további lépéseket tehet a kétoldalú kapcsolatok javítására, ha Szöul felhagy a „kettős és ellenséges magatartásával”.
We revealed extensive flood damage in North Korea using satellite imagery on Weds, now KCTV admits it with video of the broken bridges, destroyed homes and fields in the same exact areas
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)