Többek között a JPMorgan Chase és a HSBC is továbbította az egykori Wagner-vezér Jevgenyij Prigozsin afrikai cégeinek az utalásait – derül ki a Center for Advanced Defense Studies (C4ADS) nevű washingtoni agytröszt friss jelentéséből.
A bankok nem tudtak arról, hogy egy Wagner cég pénzét továbbítják
A kiszivárgott iratok szerint a Wagner egy szudáni fedőcége, a Meroe Gold bányavállalat 2017-ben ipari felszerelést tudott vásárolni Kínából úgy, hogy az utalások a JPMorgan és a HSBC rendszerein is keresztül futottak. Bár Prigozsint már 2016-ban szankcionálták az amerikaiak, a Meroe Gold akkor még nem szerepelt a szankciós listákon, oda csak 2018-ban került fel, min Prigozsin által ellenőrzött vagy tulajdonolt vállalkozás.
Arról nincs szó, hogy a bankok tisztában lettek volna azzal, hogy Prigozsin vagy a Wagner csoport utalását továbbítják, ahogy arról sincs szó, hogy az egykori zsoldosvezérnek, esetleg cégeinek lett volna számlája a nyugati bankoknál.
A nyugati pénzügyi rendszer nélkül nem tudott volna Afrikában terjeszkedni a hírhedt zsoldossereg
A C4ADS jelentése szerint a tranzakciók bizonyítják, hogy Prigozsin és a Wagner csoport nem lett volna képes afrikai hídfőállást kiépíteni anélkül, hogy hozzáfért volna legitim pénzügyi szereplők szolgáltatásaihoz. A szervezet szudáni és közép-afrikai köztársasági növekedése legális és illegális rendszerek összefonódásának az eredménye a think tank véleménye szerint – írja a Financial Times.
A jelentés rámutat, hogy a természeti erőforrások kizsákmányolásának kezdeti szakaszában a nemzetközi szankciók alá vont Wagner csoport pénzügyi szolgáltatókra és szállítmányozási hálózatokra támaszkodott bevételszerzés és készletek mozgatása terén.
Miután a Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen zendülést vezető Prigozsin magángépe tavaly augusztusban lezuhant, a Wagner afrikai szervezeteinek irányítását az orosz hadügyminisztérium vette át.
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
I still can't get over the fact the #WindofChange team inside the FSB leaked photos of Prigozhin's absurd disguises found on the seized electronic devices during the June 24 FSB raid of his estate. Probably major kompromat incoming. Natural evolution of the #FSBletters. pic.twitter.com/8rUsXbATFK
Amint arról tegnap beszámoltunk lezuhant egy magánrepülő szerdán az oroszországi Tver megyében, az orosz hatóságok tájékoztatása szerint az utaslistán Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat alapítójának neve is szerepelt.
Az orosz hatóságok szerint a zsoldos-vezér szerepelt annak a repülőgépnek az utaslistáján, amely Moszkvából Szentpétervárra tartott, amikor lezuhant, feltehetően lelőhették. Az MNT-Aero tulajdonában álló Embraer Legacy típusú gépen tíz ember utazott, mindnyájan életüket vesztették – közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtószolgálata.
A Roszaviacija orosz légiügyi hatóság különbizottságot állított fel a vizsgálat lefolytatására a szerencsétlenség ügyében.
A gép Kuzsenkino község közelében zuhant le. A helyszínen a rendvédelmi szervek és a rendkívül helyzetek minisztériuma munkatársai tartanak szemlét, keresik a gép fekete dobozait.
A nyomozást Igor Dudenya, a tveri régió kormányzója személyes ellenőrzése alá vonta.
A Meduza független orosz hírportál a Grey Zone Telegram-csatornára hivatkozva azt állítja, hogy Prigozsin magángépét a légvédelem lőtte le, ezt az információt azonban hivatalosan még nem erősítették meg.
Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva által kinevezett igazgatási főtanácsának tagja a Wagner parancsnokaival egyeztetve megerősítette hogy Jevgeny Prigozin és a Wagner-csoport egyik parancsnoka, Dmitrij Utkin is életét vesztette.
Ha Prigozsin meghalt, a Wagner-csoport elindul Moszkva felé
Egy, a Wagnerhez közel álló csatorna arról írt a Telegramon, hogy amennyiben a Prigozsin haláláról szóló híresztelések beigazolódnak, megszervezik a második „Igazság Menetet”, és elindulnak Moszkva felé, ugyanis úgy vélik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és a Kreml keze is benne van a dologban. Az erről készült képernyőfotót Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója osztotta meg X-en (korábban Twitter).
Official address of the movement "Wagner, Play":
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
Az incidens pontosan két hónappal a Prigozsin által alapított Wagner zsoldoscsoport zendülése után történt. A katonai magánvállalat fegyveresei Kelet-Ukrajnából kiindulva elfoglalták akkor Rosztov-na-Donu várost és fegyveres gépkocsioszlopot indítottak Moszkva felé, az orosz hadvezetés színvonala és állítólagos korrumpáltsága ellen tiltakozva.
A másfél napig tartó lázadás, amelyet számos elemző a legkomolyabb kihívásnak tekintett Vlagyimir Putyin orosz elnök több mint két évtizede tartó kormányzására, a nyilvánosság számára tisztázatlan körülmények között ért véget, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő közvetítésével. Prigozsin elrendelte erőinek visszavonulását.
Noha Putyin akkor hazaárulásnak minősítette a történteket és a Wagner fegyveresei a jelentések szerint többeket megöltek és repülőgépeket is lelőttek, felelősségre vonás mégsem történt. Prigozsin a harcosaival az alku részeként Fehéroroszországba vonulhatott, hogy ott részt vegyen a helyi hadsereg kiképzésében.
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
Russian General Gennady Zsidko and Lieutenant General Gennady Lopirev have been killed. The cause of their deaths are unclea. pic.twitter.com/Z1IvnSeuQF
Russian state media reporting a huge fire at Novorossiysk’ oil terminal, which is Russia’s main oil export hub in the area as well as the route by which the majority of Kazakh oil hits world markets. Unclear if drone strikes involved https://t.co/BJwwwdv2GBpic.twitter.com/YvTmEQcrMS
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
And another Russian oil depot area was targeted tonight. The one which is located near Dedilovo station in the Tula region of Russia. 335km from the frontline. (54.0238075, 38.0436448) https://t.co/K0JvcUxPQ4pic.twitter.com/u5AFNtvWSs
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
Sajtóinformációk szerint repülőgépbalesetben meghalt Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport alapítója.
Az orosz hatóságok szerint a zsoldos-vezér szerepelt annak a repülőgépnek az utaslistáján, amely Moszkvából Szentpétervárra tartott, amikor lezuhant, feltehetően lelőhették. Az első információk szerint a gép hét utasa és a három fős személyzet is életét vesztette
Az orosz Szövetségi Légi Szállítási Ügynökség (Roszaviacija) vizsgálatot indított az Embraer repülőgép lezuhanása ügyében, amely szerdán történt a Tveri területen – közölte közleményében az ügynökség. Hozzátették: Jevgenyij Prigozsin neve szerepel a lezuhant járat utasainak listáján – írja a TASZSZ orosz állami hírügynöksége.
„A Tveri régióban ma este történt Embraer repülőgép-szerencsétlenség ügyében vizsgálat indult. Az utaslista alapján Jevgenyij Prigozsin kereszt- és vezetékneve megtalálható a listán” – jegyezte meg az ügynökség.
BREAKING:
A private jet owned by Prigozhin was just shot down by Russian air defenses over Tver.
Az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ azt közölte, hogy a katasztrófavédelmi szervek négy holttestet találtak a lezuhant gép roncsainál. A jelentés szerint a repülőgép a földet érést követően kigyulladt.
A Wagner csoport tevékenyen részt vett az Ukrajna elleni háborúban, többek között Bahmut elfoglalásában is. Prigozsin többször is kritizálta a moszkvai hadvezetést. Júniusban sikertelen államcsínyt hajott végre, majd Fehéroroszországban bujkált. A baleset körülményeit egyelőre vizsgálják.
I still can't get over the fact the #WindofChange team inside the FSB leaked photos of Prigozhin's absurd disguises found on the seized electronic devices during the June 24 FSB raid of his estate. Probably major kompromat incoming. Natural evolution of the #FSBletters. pic.twitter.com/8rUsXbATFK
U potrazi za sportskim zrakoplovom na području Rakovice trenutno sudjeluju 35 pripadnika @mup_rh i 83 člana #HGSS-a. Među njima je i 7 potražnih #K9 timova. Teren je izrazito težak, ali potraga se nastavlja tijekom noći. U narednim satima stižu timovi #HGSS iz cijele Hrvatske. pic.twitter.com/feZLPnOY74
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
I still can't get over the fact the #WindofChange team inside the FSB leaked photos of Prigozhin's absurd disguises found on the seized electronic devices during the June 24 FSB raid of his estate. Probably major kompromat incoming. Natural evolution of the #FSBletters. pic.twitter.com/8rUsXbATFK
U potrazi za sportskim zrakoplovom na području Rakovice trenutno sudjeluju 35 pripadnika @mup_rh i 83 člana #HGSS-a. Među njima je i 7 potražnih #K9 timova. Teren je izrazito težak, ali potraga se nastavlja tijekom noći. U narednim satima stižu timovi #HGSS iz cijele Hrvatske. pic.twitter.com/feZLPnOY74
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
Fotók és videofelvételek jelentek meg az orosz közösségi médiában azokról a vagyontárgyakról, melyeket az orosz hatóságok néhány hete Jevgenyij Prigozsin orosz zsoldosvezér privát kastélyában, valamint a Wagner csoport főhadiszállásán találtak. Láthatólag rengeteg kuriózum előkerült.
Az orosz hatóságok a Wagner-lázadás ideje alatt átkutatták Jevgenyij Prigozsin magán- és munkahelyi rezidenciáit.
Most friss fotók jelentek meg az orosz közösségi médiában Prigozsin otthonáról, illetve a Wagner-iroda átfésüléséről.
I still can't get over the fact the #WindofChange team inside the FSB leaked photos of Prigozhin's absurd disguises found on the seized electronic devices during the June 24 FSB raid of his estate. Probably major kompromat incoming. Natural evolution of the #FSBletters. pic.twitter.com/8rUsXbATFK
A Wagner-vezér fényűző kastélyából rengeteg kuriózum előkerült, ilyen például:
parókák, műszakállak, hamis útlevelek, valamint fényképes bizonyítékok arról, hogy Prigozsin álruhában járta a világot és megfordult számos olyan konfliktuszónában személyesen, ahol a Wagner csoport aktív. Az is látható a fotókon, hogy Prigozsin idegen országok haderejének egyenruháit (pl. Líbia, Szudán) viseli látogatása során.
Rengeteg fegyver, köztük Kalasnyikov-gépkarabélyok, egy amerikai M4/AR15-ös karabély, illetve egy mesterlövész-puska.
Egy betontörő kalapács „fontos tárgyalások esetén alkalmazandó” felirattal.
Egy teljes szoba, tele ortodox keresztény szentképekkel.
Vegyes hírek vannak arról, hogy mi lett a vagyontárgyak sorsa. A Wagner-lázadás során az orosz hatóságok Prigozsin minden tulajdonát lefoglalták és elkezdték felszámolni cégbirodalmát, az elmúlt napokban azonban arról is napvilágot láttak hírek, hogy a zsoldosvezér ellen minden eljárást megszüntettek és visszaszolgáltatták vagyontárgyait is.
I still can't get over the fact the #WindofChange team inside the FSB leaked photos of Prigozhin's absurd disguises found on the seized electronic devices during the June 24 FSB raid of his estate. Probably major kompromat incoming. Natural evolution of the #FSBletters. pic.twitter.com/8rUsXbATFK
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
I still can't get over the fact the #WindofChange team inside the FSB leaked photos of Prigozhin's absurd disguises found on the seized electronic devices during the June 24 FSB raid of his estate. Probably major kompromat incoming. Natural evolution of the #FSBletters. pic.twitter.com/8rUsXbATFK
A sajtóban Vlagyimir Putyin orosz elnök „szakácsaként” emlegetett Jevgenyij Prigozsin üzletember az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) körözési listájára került, az elfogásához vezető információkért 250 ezer dollár nyomravezetői díjat ajánlottak – írta a The Moscow Times című orosz napilap pénteken.
Az FBI azzal vádolja az üzletembert, hogy a 2016-os amerikai választásokba és belpolitikába való beavatkozást célzó online kampányt folytató, Internetkutató Ügynökség nevű szentpétervári „trollfarm” támogatásával „az Egyesült Államok megkárosítására szövetkezett”.
„Állítólag felügyelte és jóváhagyta a politikai és választási beavatkozási műveleteket, amelyeknek része volt az amerikai szerverkapacitás vásárlása, fiktív online személyiségek százainak létrehozása, illetve lopott amerikai személyazonosságok felhasználása” – emelte ki közleményében az ügynökség.
Az orosz elnökhöz közel álló oligarcha boszorkányüldözésnek nevezte ezt az intézkedést, s kijelentette, bűnbakként kezelik annak érdekében, hogy így tereljék el a figyelmet az Egyesült Államok belső válságairól.
„Az amerikai társadalmat súlyos problémák terhelik: oligarchák és politikusok, akik kifosztják a költségvetést” – írta a Telegram-csatornáján.
Jevgenyij Prigozsint sajtóforrások külföldön végrehajtott zsoldos- és internetes dezinformációs akciókkal hozták összefüggésbe. Azért nevezik Putyin szakácsának, mert Concord nevű catering cége rendezi a vacsorákat a Kreml számára.
Az FBI figyelmeztetett: Prigozsint szoros szálak fűzik Indonéziához, Katarhoz és Észtországhoz is, így akár még a külföldre menekülése is elképzelhető.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda tizenhárom orosz állampolgárt vett fel a körözési listájára a 2016-os elnökválasztásba való beavatkozások miatt.
BREAKING: 2 FBI agents killed, 3 agents wounded while serving warrant at a home in Sunrise, Florida; suspect also dead; suspect was wanted on charges of violent crimes against children, FBI says. https://t.co/Hlvl6xNscd
These fake warning emails are apparently being sent to addresses scraped from ARIN database. They are causing a lot of disruption because the headers are real, they really are coming from FBI infrastructure. They have no name or contact information in the .sig. Please beware!
I still can't get over the fact the #WindofChange team inside the FSB leaked photos of Prigozhin's absurd disguises found on the seized electronic devices during the June 24 FSB raid of his estate. Probably major kompromat incoming. Natural evolution of the #FSBletters. pic.twitter.com/8rUsXbATFK
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
Police have appealed for Abdul Shokoor Ezedi to come forward, after a mother and her daughters were attacked with a corrosive substance in Clapham on Wednesday.
Commander Jon Savell made a personal appeal to the 35-year-old, saying he needed "medical help" for his injuries. pic.twitter.com/1QKjKzuHkJ