Elnöki kegyelemben részesítette Joe Biden amerikai elnök a fiát, Huntert, akit két büntetőügyben talált bűnösnek a bíróság korábban – jelentette be az elnök a Fehér Ház közleményében, mielőtt hivatalos látogatásra Angolába utazott.
Közlése szerint Joe Biden vasárnap írta alá a kegyelmi rendeletet. Az elnök szerint tartotta magát a hivatalba lépésekor tett ígéretéhez, miszerint nem fog beavatkozni a szövetségi igazságszolgáltatás döntési folyamatába annak ellenére, hogy a fia elleni büntetőeljárást szelektívnek és méltánytalannak tartotta.
Vasárnap meghozott döntését a kegyelemről Joe Biden a többi között azzal indokolta, hogy a vádhatóság szinte soha nem emel bűnvádat a fia által elkövetett súlyú, fegyvervásárláshoz kapcsolódó ügyekben.
Joe Biden a fia elleni másik büntetőüggyel kapcsolatban úgy vélte, hogy az adófizetés súlyos függőség miatti elmulasztásának általában nincsenek büntetőjogi következményei, ha az elmaradást az érintett utólag pótolja. „Világos, hogy Huntert eltérően kezelték” – fogalmazott Joe Biden.
Hunter Bident Delaware államban az esküdtszék a bírósági tárgyalást követően júliusban találta bűnösnek tiltott fegyverbirtoklás és hivatalos szövetségi nyomtatványon tett hamis nyilatkozat miatt. Az 54 éves üzletember 2018 őszén, súlyos kábítószer-függősége idején lőfegyvert vásárolt. Az amerikai törvények szerint függőséggel érintett személy nem birtokolhat legálisan fegyvert, a vásárláskor büntetőjogi felelősség tudatában kell nyilatkozatot tenni a kizáró tényezőkről.
Az ügyben bíró a büntetési tétel kihirdetését eredetileg november 13-ra tűzte ki, majd decemberre halasztotta.
Hunter Biden ősszel Kaliforniában mintegy 1,4 millió dollár adó megfizetésének elmulasztása miatt állt bíróság elé. A büntetőtárgyalásra ugyanakkor nem került sor, mert az elnök fia váratlanul vádalku keretében elismerte bűnösségét.
Az adóügyben a büntetési tétel kihirdetését a bíró december 16-re tűzte ki.
Joe Biden a november 5-i választás előtt – még elnökjelöltként, majd visszalépését követően is – többször kijelentette, hogy nincs szándékában fiát kegyelemben részesíteni.
Donald Trump leendő elnök, szintén a választási kampány időszakában, azt mondta, hogy amennyiben elnökké választják, hajlandó lenne megfontolni a kegyelmet elődje fiának ügyében, mert az eljárást károsnak tartja az ország szempontjából.
Az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden jóváhagyta taposóaknák szállítását Ukrajnának ‒ jelentette be egy névtelenséget kérő amerikai kormánytisztviselő a Reuters hírügynökségnek. Ez a lépés jelentősen befolyásolhatja az orosz-ukrán konfliktus menetét, különösen Kelet-Ukrajna térségében.
A döntés hátterében az a stratégiai megfontolás áll, hogy a taposóaknák telepítése lassíthatja az orosz szárazföldi csapatok előre nyomulását Ukrajna keleti részén. A kormánytisztviselő hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok elvárása szerint Ukrajna kizárólag saját területén fogja használni ezeket az eszközöket ‒ írta meg a Reutersre hivatkozva a Newsweek Japan.
Az amerikai taposóaknák jelentősen különböznek orosz megfelelőiktől. A tisztviselő elmondása szerint ezek az eszközök nem állandó jellegűek, hanem egy előre meghatározott időtartam után automatikusan hatástalanná válnak. Működésükhöz elem szükséges, amely lemerülése után az akna nem képes felrobbanni. Ez a technológia csökkenti a hosszú távú veszélyeket és megkönnyíti a konfliktus utáni aknamentesítést.
🚨#WATCH: As a major fire breaks out at a recycling Lithium Battery plant triggering massive explosions leading to mandatory evacuations⁰⁰📌#Fredericktown | #Missouri
Watch as numerous fire departments rush to the scene of a major fire at a lithium battery recycling plant in… pic.twitter.com/rLZIV11zCy
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
🚨❄️I-90 GRIDLOCK: LAKE EFFECT SNOW FROM BUFFALO NEW YORK TO ASHTABULA OHIO HAS CLOSED ROADS INCLUDING I-90 WITH SNOWFALL RATES OF 2” HOUR. #NYWXpic.twitter.com/jVhqSc6zk6
Earlier today, a reported electric vehicle fire occurred in the porte cochère of Trump Las Vegas. The safety and well-being of our guests and staff remain our top priority. We extend our heartfelt gratitude to the Las Vegas Fire Department and local law enforcement for their…
The driver of the Tesla Cybertruck that exploded on New Year's Day outside the Trump International Las Vegas Hotel "used ChatGPT to plan out his attack," according to authorities. https://t.co/c6r7MeVAeWpic.twitter.com/9hsnn2N364
ICYMI: Millions of Americans are under a winter storm warning as the most impactful storm of the season thus far sweeps across the U.S. https://t.co/UATaKIII0W
New photos from @CorvallisPD show recovery efforts underway after a train derailment in the Marys River. The Portland & Western train was carrying agricultural materials when a structural failure occurred in the train trestle. No injuries were reported. https://t.co/c10ySLfN2Jpic.twitter.com/25KynQU43s
🥞 PASS THE SYRUP: Have you ever seen ICE PANCAKES on Lake Michigan?! ❄️ Chicago's getting hit with heavy snow today – possibly the biggest storm of the winter so far! Up to an inch an hour is falling, with 3-6" expected. https://t.co/ownUHIVgyIpic.twitter.com/zO2mbnt2n3
Florida Tornado. A woman was caught in here car yesterday morning when a tornado moved through the Lake Mary /Longwood Area just North of Orlando. In the car you can hear her repeating the words "Dios Mio" or "My God" right as the violent storm surges around her. pic.twitter.com/TCDlGeFupd
Today while walking my 3 year old daughter a group of “Slava Ukraini” protesters followed us around and shouted as my daughter grew increasingly anxious and scared.
I decided to speak with the protesters in the hopes that I could trade a few minutes of conversation for them…
BREAKING: Level one mass casualty incident @ Penn North. 15 patients and counting - of which 5 are critical due to overdose. @wbaltv11pic.twitter.com/rnWuhWsw0T
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
Kihallgatta Joe Bident az otthonában és korábbi irodájában talált minősített iratok vizsgálatával megbízott különleges ügyész – közölte a Fehér Ház helyi idő szerint hétfőn késő este.
A Fehér Ház szóvivője, Iam Sims közleménye szerint az elnök vasárnap és hétfőn is találkozott Robert Hur ügyésszel, aki a minősített iratok helytelen kezelése miatt indított vizsgálatot vezeti. A bejelentés szerint az elnök önként vett részt a meghallgatáson, amelyet hetekkel korábban megszerveztek.
Joe Biden korábbi washingtoni irodájában, valamint Delaware állambeli magáningatlanában, benne a garázsában 2022 novembere és 2023 januárja között találtak alelnöki és szenátori időszakából származó minősített iratokat, amelyeknek az amerikai Nemzeti Levéltárban lenne a helyük. Az iratok között az Egyesült Államok külpolitikáját érintők is voltak.
Az elnök az iratok megtalálására úgy reagált, hogy az őt is meglepte, és nem volt tudatában annak, hogy az iratok még a birtokában vannak, valamint együttműködést ígért a vizsgálat során. Az elnök munkatársai a dokumentumokat eljuttatták a levéltárhoz.
Hivatalos minősített iratok illetéktelen visszatartása miatt Donald Trump esetében vádat emelt a volt elnök hasonló esetét vizsgáló különleges ügyész, Jack Smith. Donald Trump floridai Mar-a-Lago rezidenciáján az FBI házkutatása során 2022 augusztusában foglaltak le minősített iratokat, amelyek elnöki időszakából származtak.
Biden kutyája négy hónap alatt tízszer is megharapta a Fehér Ház alkalmazottait. A sajtótitkár szerint igyekeznek megfelelő megoldást találni a problémára.
A belbiztonsági minisztérium adatai szerint Joe Biden amerikai elnök kutyája, a Parancsnok 2022 októbere és januárja között legalább 10 alkalommal megharapott titkosszolgálati tiszteket. Az egyik kórházba is került, miután megharapta a jobb felső karján és a combján – írja a CTV News. Egy másik megharapott tiszt egy acélkocsit használt, hogy megvédje magát a kutya támadásától. A tisztet később orvosi tanácsra több napos korlátozott szolgálatba is helyezték. A Judicial Watch konzervatív megfigyelőcsoport kedden 200 oldalnyi jelentést tett közzé, azután, hogy közadatigénylési pert indított, mert az ügynökség „nem válaszolt megfelelően” a fajtatiszta német juhászkutya harapásos kérdéseire. A német juhászkutyát születésnapi ajándékba kapta az elnök, és a Parancsnok névre hallgat. Biden előző kutyája is harapott.
A kutya megharapta az elnök testi épségére ügyelő titkosszolgálat tagjait és a Fehér Ház személyzetét is. Elizabeth Alexander, a first lady, Jill Biden kommunikációs igazgatója egy e-mailben azt mondta, hogy a Fehér Ház komplexuma „egyedülálló és gyakran stresszes környezet” a családi háziállatok számára, és hogy a Biden család „azon dolgozik, hogyan lehetne ezt a helyzetet mindenki számára jobbá tenni”. Alexander elmondta azt is, hogy Bidenék együtt dolgoznak a titkosszolgálattal és a Fehér Ház rezidenciájának személyzetével „további pórázvezetési protokollokon és képzésen”, valamint olyan kijelölt területek kialakításán, ahol a kutyus szabadon futkározhat.
Az elnök előző kutyáját, egy másik, Major nevű német juhászkutyát Delaware-be küldték barátaihoz, miután néhány harapós incidens után a Secret Service munkatársait és a Fehér Ház személyzetét is megharapta. A családnak van egy macskája is, Willow.
Currently multiple law enforcements and the secret service along with bomb squad are on the scene after a U-Haul truck crashes and rams into security barriers outside near the… pic.twitter.com/QNO28VJMEx
Currently multiple law enforcements and the secret service along with bomb squad are on the scene after a U-Haul truck crashes and rams into security barriers outside near the… pic.twitter.com/QNO28VJMEx
Saw this pretty surreal thing at the White House today. This man walked by my wife and I as we were taking pics of the White House. He walked by us and said “F$ck it” and started crossing barriers until he reached White House fence. Seeing the snipers on top scurrying around… pic.twitter.com/FxA9rCNNKC
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
A CNN információi szerint szerdán nagy erőkkel vonult ki az FBI Joe Biden otthonához a delaware-i Rehoboth Beach-en. Korábban a Fehér Ház is elismerte, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgál több minősített jelzéssel ellátott dokumentumot, amelyeket Biden elnök még hivatali idejét megelőzően használt irodájában találtak novemberben.
Biden szóvivője a házkutatással kapcsolatban közleményt jelentetett meg, melyben kijelenti, hogy az Egyesült Államok eknökének maximális együttműködése mellett valóban tervezett házkutatást tartottak ma az igazságügyi minisztérium embereinek részvételével delaware-ben. A közleményben azt is írják, remélik, hogy ez fontos lépés lesz afelé, hogy a minisztérium alaposan ki tudja vizsgálni az ügyet.
A hatóságok korábban Biden wilmingtoni otthonát is átkutatták már, ahogy washingtoni irodáját is.
I still can't get over the fact the #WindofChange team inside the FSB leaked photos of Prigozhin's absurd disguises found on the seized electronic devices during the June 24 FSB raid of his estate. Probably major kompromat incoming. Natural evolution of the #FSBletters. pic.twitter.com/8rUsXbATFK
A nyugati parti államban eddig legalább 19 halálos áldozata van a súlyos viharoknak, az amerikai kormány ezért most szövetségi segélyeket folyósít. Kalifornia kormányzója újabb figyelmeztetést adott ki.
Joe Biden szükségállapotot hirdetett Kalifornia államban a jelenleg is tartó téli viharok miatt. Az amerikai elnök ezzel hivatalosan is súlyos katasztrófának minősítette az utóbbi hetekben sújtó, halálos áldozatokat is követelő heves esőzéseket és áradásokat.
Szombaton késő este szövetségi támogatások folyósítását rendelte el a helyreállítási és védekezési munkálatokhoz az érintett régiókban. Előtte Alabama és Georgia államokban hirdettek szükségállapotot, miután a tornádók fákat csavartak ki, háztetőket szakítottak le, és emberek ezrei maradtak áram nélkül.
December 26. óta legalább 19 ember halt meg áradások, áramkimaradások és földcsuszamlások következtében – közölte az amerikai kormány. Szombaton egy új időjárási front heves esővel, havazással és széllökésekkel érte el a partvidéket. Egyes régiókban az egész évi átlagos csapadékmennyiség 50 százalékát mérték néhány nap alatt.
Kaliforniában a heves esőzések áradásokat okoztak. A szántóföldek és az utak sok helyen víz alatt állnak, az elektromos vezetékek megrongálódtak. A poweroutage.us weboldal szerint vasárnap éjjel mintegy 20 ezer háztartásban nem volt áram.
Közel 26 millió kaliforniait érintenek továbbra is az árvízriasztások – közölte szombat este az amerikai meteorológiai szolgálat, az NWS. Több tízezer embert kellett evakuálni otthonából. A San Francisco-öböl északi részére viharjelzést adtak ki.
„Katasztrofális árvizet” jósoltak a Salinas folyó mentén fekvő területre, amely a San Franciscó-i öbölnek a nagyváros területétől délre fekvő jelentős mezőgazdasági régió. Az AFP hírügynökség újságírója szerint a folyó sok helyen túlcsordult a partjain, és elárasztotta a földeket.
At least one person was killed and another injured after an avalanche struck near Lake Tahoe in the Sierra Nevada. First responders successfully rescued one person, and search and rescue operations are underway to address the situation. pic.twitter.com/G7WKVTqW1y
A crash involving dozens of vehicles along a foggy stretch of California’s Interstate 5 in southern California has left two people dead and nine others injured.
At least one person was killed and another injured after an avalanche struck near Lake Tahoe in the Sierra Nevada. First responders successfully rescued one person, and search and rescue operations are underway to address the situation. pic.twitter.com/G7WKVTqW1y
A crash involving dozens of vehicles along a foggy stretch of California’s Interstate 5 in southern California has left two people dead and nine others injured.
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
BREAKING: Authorities say a suspect is dead and two students are hurt after a shooting at the Feather River Adventist School in the Northern California community of Palermo. https://t.co/cfzypRXJt8pic.twitter.com/KJVylA9oNy
NEW : 🔥🔥🔥On the afternoon of Monday, September 22, 2025, at the Heller Jewelers jewelry store located in the City Center Bishop Ranch shopping center, 6000 Bollinger Canyon Road, San Ramon – a city in the Bay Area, California.
Joe Biden az Irán által támogatott szíriai csoportok ellen rendelt el légicsapásokat kedden, miután rakéták csapódtak be egy amerikaiaknak is otthont adó északkelet-szíriai katonai bázis közelében.
A Központi Parancsnokság által kiadott közlemény szerint az amerikai hadsereg Deir-ez-Zór térségében hajtott végre csapásokat. Joe Buccino szóvivő azt is elárulta, hogy az iráni Forradalmi Gárdához köthető csoportok által használt létesítményeket céloztak, az utasítást a precíziós légicsapásokra Joe Biden amerikai elnök adta ki.
A közleményben leszögezték, az ilyen csapások célja, hogy megvédjék az amerikai erőket az olyan támadásoktól, mint amilyenek augusztus 15-én történtek a Green Village bázis ellen.
Buccino a CNN-nek azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok olyan bunkereket vett célba, amelyeket lőszertárolásra és logisztikai támogatásra használtak Szíriában. Összesen 13 bunkert tartottak megfigyelés alatt, végül kilencet támadtak.
A terror attack carried out by #SDF militia with a car bomb targeted a market in Turkish controlled Azaz town. A woman and 2 children were killed, with more people wounded. pic.twitter.com/caN2DemtZF
Vádat emeltek az Egyesült Államokban az iráni Forradalmi Gárda egyik tagja ellen, aki az ügyészség szerint összeesküvést szőtt John Bolton, Donald Trump volt amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója meggyilkolására.
A igazságügyi minisztérium szerint Sahrám Púrszafi – más néven Mehdi Rezaji – 45 éves teheráni lakos feltehetően Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda magas rangú parancsnokának megölése miatt akart Bolton életére törni. Szulejmáni, aki a Forradalmi Gárda elitegységét vezette, és a fegyveres testület külföldi tevékenységét irányította, amerikai dróntámadásban halt meg 2020 januárjában Irakban. A Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) körözést adott ki Púrszafi ellen.
A vádirat szerint Púrszafi arra kért egy csak „A egyén” néven említett amerikait, készítsen fotókat Boltonról. Kérését azzal indokolta, hogy egy kiadásra készülő könyvhez van szüksége a fényképekre.
Az amerikai ezután bemutatta Púrszafit a kormány egyik fedett informátorának, aki elkészítette a kért felvételeket.
Nyomozók szerint a következő hónapban Púrszafi átadott az informátornak egy kódolt üzenetes applikációt, és felajánlott neki 250 ezer dollárt, hogy fogadjon fel valakit, aki „kiiktatja” Boltont, az összeg később a tárgyalások során 300 ezer dollárra emelkedett.
A Twitteren szerdán közzétett üzenetében Bolton köszönetet mondott az eljárásért az igazságügyi minisztériumnak és az FBI-nak.
„Sokat nem mondhatok nyilvánosan, egy dolog azonban vitathatatlan. Irán vezetői hazugok, terroristák és az Egyesült Államok ellenségei” – írta az egykori főtanácsadó.
NEW VIDEO of the MONSTER Large Wedge Tornado overnight that turned deadly. This was seen between Bremen, KY & Sacramento, KY - Northeast of Mayfield, Kentucky
Joe Biden amerikai elnök jól van, és továbbra is csak enyhe tünetei vannak, miután csütörtökön pozitív lett a koronavírustesztje, és azonnal önkéntes karanténba vonult – jelentette be a Fehér Ház koronavírus-koordinátor orvosa.
Dr. Ashish Jha a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában elmondta, hogy pénteken ismét ellenőrzi Joe Biden állapotát, és a Fehér Ház, valamint az elnök hivatalos orvosa továbbra is folyamatosan tájékoztatják majd a közvéleményt.
Joe Biden mindaddig karanténban marad, amíg újra negatív nem lesz a tesztje, de továbbra is teljes mértékben ellátja elnöki teendőit. A Fehér Ház vezetője addig is Paxlovid gyógyszert kezdett szedni, amely enyhíti a betegség tüneteit.
Karine Jean-Pierre szóvívő magyar idő szerint csütörtökön késő délután a Fehér Ház hivatalos oldalán jelentette be: reggel pozitív koronavírus-tesztet produkált az amerikai elnök.
Az elnök a Fehér Ház sajtószóvivője bejelentése szerint két emlékeztető oltást is kapott, ezért a tünetei jelenleg enyhék, a feladatát maradéktalanul el tudja látni.
Karanténból látja el az elnöki feladatokat, amíg negatív nem lesz a tesztje – közölte Karine Jean-Pierre.
Az orvosok Paxlovid szedését írták elő Joe Bidennek.
A Fehér Ház – olvasható a hivatalos közleményben – minden nap tájékoztatást ad az elnök állapotáról. Közben mindenkit tájékoztatnak és megvizsgálnak, aki bármilyen kontaktusba került Joe Bidennel az elmúlt napok során.