Kilenc órán át sorozatban erőszakolták és kínozták különös kegyetlenséggel a rendőrök a Kijevhez közeli Kaharlik város rendőrőrsén azt a 26 éves nőt, akit mondva csinált indokkal csaltak kihallgatásra az elmúlt hétvégén, az országos felháborodást kiváltott eset miatt zárt bizottsági ülést tartanak a parlamentben – adta hírül szerdán a strana.ua hírportál.
A kiadvány idézte a megerőszakolt és megkínzott nő ügyvédjének, Jevhen Melnicsenkónak a Facebook-bejegyzését, amely szerint a sértettet a rendőrséggel összejátszó szomszédja vitte be szombaton este hét órakor autóval a rendőrőrse, azt hazudva neki, hogy tanúként akarják kihallgatni egy lopási ügyben. A nőt megérkezése után azonnal verni és erőszakolni kezdték, megbilincselték és gázálarcot húztak a fejére, szobáról szobára vonszolták és egész éjszaka erőszakolták, fojtogatták az állomány tagjai, miközben alkoholt és kábítószert fogyasztottak. A nő sírt és többször elvesztette az eszméletét.
Az ukrán médiát hétfőn járta be a hír, hogy kihallgatás közben megvert és megerőszakolt egy fiatal nőt két rendőr Kaharlikban. Az egyenruhásokat, akik egyike ATO-s veterán, őrizetbe vették, és Ihor Klimenko országos rendőrparancsnok elrendelte a kaharliki rendőrőrs állományának feloszlatását és minden munkatárs szakmai minősítését. Az ügyben a vizsgálatot az Állami Nyomozóiroda folytatja.
A nagy visszhangot kiváltott esetet zárt ülésen vitatja meg a Legfelső Tanács rendvédelmi kérdésekkel foglalkozó bizottsága. Mint Denisz Monasztirszkij bizottsági elnök a sajtónak jelezte, az ülés az ügy jellegénél fogva zárt rendben zajlik majd, amivel a bizottság minden tagja egyetért. Nem zárta ki azt sem, hogy ideiglenes parlamenti vizsgálóbizottságot hoznak létre a súlyos rendőri bűncselekmény körülményeinek felderítésére.
(vb/strana.ua)
[type] => post
[excerpt] => Kilenc órán át sorozatban erőszakolták és kínozták különös kegyetlenséggel a rendőrök a Kijevhez közeli Kaharlik város rendőrőrsén azt a 26 éves nőt, akit mondva csinált indokkal csaltak kihallgatásra az elmúlt hétvégén, az országos felháborodást ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1590612204
[modified] => 1590612205
)
[title] => Kaharlikban 9 órán át erőszakolták a fiatal nőt a rendőrök, az ügyben zárt bizottsági ülés lesz a parlamentben
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=13946&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 13946
[uk] => 14011
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 13948
[image] => Array
(
[id] => 13948
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/eroszakolozsaru2.jpg
[original_lng] => 49605
[original_w] => 751
[original_h] => 422
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/eroszakolozsaru2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/eroszakolozsaru2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/eroszakolozsaru2.jpg
[width] => 751
[height] => 422
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/eroszakolozsaru2.jpg
[width] => 751
[height] => 422
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/eroszakolozsaru2.jpg
[width] => 751
[height] => 422
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/eroszakolozsaru2.jpg
[width] => 751
[height] => 422
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/eroszakolozsaru2.jpg
[width] => 751
[height] => 422
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1590647411:3
[views_count] => 10168
[_thumbnail_id] => 13948
[_edit_last] => 12
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202611632001
[_oembed_9acab5dd69fdb048dcbfffcd71be0f1b] =>
Authorities said followers viewed him as a prophet and that he used threats, intimidation and spiritual manipulation to maintain control over members of the congregation.