Legalább három ember meghalt és hét megsebesült vasárnap egy katolikus mise közben elkövetett pokolgépes merényletben a Fülöp-szigetek déli részén, a lázadás által sújtott régióban – közölték a hatóságok.
A robbanás a Mindanao Állami Egyetem tornatermében, Marawiban, az ország legnagyobb muzulmán lakosságú városában történt – számolt be Allan Nobleza regionális rendőrfőnök. Az egyetem közleményben ítélte el az erőszakos cselekményt, felfüggesztette az órákat és nagyobb létszámú biztonsági személyzetet vezényelt az intézmény területére.
„Szolidárisak vagyunk keresztény közösségünkkel és mindazokkal, akiket ez a tragédia érintett” – áll az egyetem közleményében. A támadás három nappal azután történt, hogy a Fülöp-szigeteki hadsereg pénteken légicsapásban megölte a helyi, Daulah iszlamista szervezet szervezet 11 fegyveresét Mindanao szigetén.
A hadsereg szombaton közölte, hogy az iszlamista szervezet támadásokat tervez az ország egy másik tartományában is. Nobleza elmondta, a rendőrség vizsgálja, hogy a vasárnapi támadásnak köze van-e a katonai művelethez.
A Mindanaón található Marawiban 2017 májusának végén összecsapások robbantak ki, miután a hadsereg kísérletet tett az Iszlám Állam néhai délkelet-ázsiai „emírjének”, Isnilon Hapilonnak az őrizetbe vételére. Hapilont a hadsereg később, 2017 októberében megölte.
A csaknem fél évig tartó harcokban a sajtóban megjelent adatok szerint több mint 1100 ember halt meg – legtöbbjük terrorista volt, de katonák és civilek is estek áldozatul –, valamint több százezren kényszerültek elhagyni otthonukat a városban és környékén.
[type] => post
[excerpt] => Legalább három ember meghalt és hét megsebesült vasárnap egy katolikus mise közben elkövetett pokolgépes merényletben a Fülöp-szigetek déli részén, a lázadás által sújtott régióban – közölték a hatóságok.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1701602520
[modified] => 1701620643
)
[title] => Katolikus mise közben robbantottak a Fülöp-szigeteken
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=139336&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 139336
[uk] => 139422
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 139337
[image] => Array
(
[id] => 139337
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/k-epa20180903027-scaled-e1701583370680.jpg
[original_lng] => 373471
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/k-epa20180903027-scaled-e1701583370680-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/k-epa20180903027-scaled-e1701583370680-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/k-epa20180903027-scaled-e1701583370680-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/k-epa20180903027-scaled-e1701583370680-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/k-epa20180903027-scaled-e1701583370680-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/k-epa20180903027-scaled-e1701583370680-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/k-epa20180903027-scaled-e1701583370680.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1701613444:5
[_thumbnail_id] => 139337
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1752
[_oembed_9bc0c06e26bc88cebceaec385d5deff2] =>
#Polska#Poland#Russia#Warszawa ❗⚡? ?? An unidentified man standing at the monument to the victims of the #Smoleńsk* tragedy, in central #Warsaw, is claiming he has a bomb. The police cordoned off the area. He is holding an unidentified object in his left hand.
A radio broadcaster in Misamis Occidental was gunned down while on air today, November 5. The shooting was caught livestream.
According to Calamba Municipal Police, Juan Jumalon, or "DJ Johnny Walker" of Gold FM 94.7 in Calamba, Misamis Occidental, was livestreaming a radio… pic.twitter.com/XD5QGlnNtz
Multiple Dead And Injured In Blast At Mosque In Pol-e-Khomri, Afghanistan - Director Of Baghlan Information and Culture Department, Afghanistan.#Afghanistanpic.twitter.com/mLwpTGAq2p
LOOK: Two market goers died and three were injured after being hit by a KM450 military truck at Bankerohan Public Market, Davao City, on Sunday morning (December 24).
According to the Davao City Police, the military vehicle of the Task Force Davao was parked along Pichon Street… pic.twitter.com/noMeOszaLB
BREAKING: 7 ang patay, 10 ang nawawala at 2 ang sugatan sa landslide sa Brgy. Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro kaninang tanghali (Jan.18).
Ayon sa Monkayo-LGU, tigil muna angvsearch and rescue operations dahil sa posibilidad ng bagong landslide. @News5PH (🎥John Laurito) pic.twitter.com/d8WuLMPOMD
BREAKING: 7 ang patay, 2 ang sugatan, at nasa 10 pa ang nawawala dahil sa landslide sa isang mining area sa Purok 20, Pag-asa, Barangay Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro bandang 12 ng tanghali nitong Huwebes, Enero 18.
TINGNAN: Narito ang drone shots ng malawakang landslide na nagbaon sa 2 bus at residential areas sa Zone 1, Brgy. Masara, Maco, Davao de Oro kagabi, February 6, 2024.
Horror as Brit tourist's wife, 43, is killed in freak 'jumping balloon' accident after being catapulted into the air from an inflatable sea raft and landing on her head in the Philippines https://t.co/6TVpskbmZupic.twitter.com/IfBMFxiUkr
La Grande-Motte , Incendie devant la synagogue, deux véhicules ont pris feu, dont l'un contenait une bouteille de gaz. Je condamne fermement ces actes, dis non à l'antisémitisme, et apporte mon soutien au policier municipal blessé lors de l'explosion. https://t.co/EQGwJqGh5k
Extreme eyewall conditions in Super Typhoon #ManYi (#PepitoPH) in Dinalungan, Aurora as it made landfall a few hours ago with 150 mph (241 kph) sustained winds. #PHLwxpic.twitter.com/PeuS4gOkSJ
An explosive eruption occurred at the summit vent of Kanlaon Volcano at 3:03 PM today, 9 December 2024. The eruption produced a voluminous plume that rapidly rose to 3,000 meters above the vent and drifted west-southwest. Pyroclastic density currents or PDCs descended the slopes… pic.twitter.com/EFNFDzRHEe