Ungváron a nyílt utcán erőszakkal őrizetbe vették Ivan Beleckij volt rendőrtisztet és a területi toborzási és szociális támogatási központba (TCK) szállították, majd azonnal besorozták, mert korábban kiállt egy rokkant veterán mellett, akit a toborzók inzultáltak – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Kárpátalja megyei TCK közlésére hivatkozva.
A jelentés szerinte egy szemtanú nő az újságíróknak elmondta, hogy nyolc férfi szállt ki egy autóból a Széchényi utcában, és erőszakkal elvitte Beleckijt. Az elmondása szerint, amikor elkezdte vidózni az eseményt a telefonjával, ismeretlenek megpróbálták elvenni tőle a készüléket és megütötték a kezét.
Beleckij felesége, Irina Packan megerősítette, hogy férjét bevitték a TCK-ba. Állítása szerint a férje maga hívta fel és jelentette az esetet. Azt is megjegyezte, hogy Beleckij nemrég műtéten esett át – eltávolították az ízületét, de a katonaorvosi bizottság szolgálatra alkalmasnak találta.
A TCK azt közölte, hogy Beleckij körözés alatt állították, és nemrégiben elbocsátották a rendőrség kötelékéből fegyelemsértés miatt. A katonai hatóság kijelentette, hogy nem tett eleget a katonai nyilvántartási adatai tisztázására vonatkozó kötelezettségének, ezért a TCK-ba vitték. „A katonaorvosi vizsgálat során korlátozás nélkül alkalmasnak találták katonai szolgálat teljesítésére, és további szolgálatra be is osztották az egyik csapathoz” – áll a TCK közleményében.
Ivan Beleckij az orosz-ukrán háború veteránja. Augusztus 22-én bejelentette, hogy elbocsátották a rendőrségtől, miután kiállt Olekszandr Uszenko veterán mellett, amikor júniusban két TCK-alkalmazott fejbe verte második rokkantsági kategóriájú veteránt, megalázta, és sértő kérdéseket tett fel arról, hogy „honnan szerezte a rokkantságát”.
Miután az eset nyilvánosságra került, a TCK képviselői személyesen találkoztak Uszenkóval és bocsánatot kértek tőle. Maga a veterán is megerősítette, hogy a konfliktus megoldódott.
Amint Beleckij elmondta, ő segített a veteránnak igazságot szolgáltatni az esetről készült videofelvétel benyújtásával.
Tarasz Dejak, a Karpatszka Szics szervezet vezetője kijelentette, hogy Beleckijt jogellenesen bocsátották el a rendőrségtől.
A rivnei elkerülő úton két civil autó balesetet okozva hétfő este elállta a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) járművének az útját, amely egy mozgósítottat szállított a kiképzőközpontba – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Ternopil megyei TCK közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az incidens hétfőn 19:00 óra körül történt a Rivnét elkerülő úton, amikor két civil autó elállta a Ternopil megyei kremeneci járási TCK szállítójárművének az útját, amely egy újoncot szállított a kiképzőközpontba. A katonák szerint miközben lehúzódtak az út szélére, az autójuk összeütközött az egyik útonálló járművével. Ezt követően hat civil agresszív módon viselkedett, és követelte, hogy adják át nekik a mozgósított férfit.
„A TCK autójának a parancsnoka hívta a rendőrséget, majd a sofőrrel és a hadkötelessel együtt bezárkózott az autóba, mivel a hat civil agresszíven viselkedett, és követelte, hogy adják át nekik a mozgósítottat” – közölte a TCK.
A Nemzeti Rendőrség és a Katonai Rendészeti Szolgálat munkatársai a helyszínre érkeztek. A katonát és a mozgósítottat kórházba szállították.
A rendőrség vizsgálja az incidens körülményeit és a TCK munkáját akadályozó személyeket. Cselekményeik a büntetőtörvénykönyv 114-1. cikkelye – az ukrán fegyveres erők jogszerű tevékenységének akadályozása – alapján minősíthetők. A cikkely szankciója 5-től 8 évig terjedő szabadságvesztés. Ha az elkövetők cselekedetei súlyos következményekkel járnak, akár 15 év börtönbüntetést is kaphatnak.
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Konfliktus alakult ki a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) alkalmazottai és helyi lakosok között Ivano-Frankivszk megyében, a hatóságok nyomozást indítottak az ügyben – számolt be az rbc.ua hírportál az Ivano-Frankivszk megyei rendőrségre hivatkozva.
A jelentés szerint ma 08:35 órakor a Jaremcse területi közösséghez tartozó Mikulicsin községben incidens történt, amelyben helyi lakosok, rendőrök és a TCK hivatalos feladataikat ellátó alkalmazottai vettek részt.
A rendőrök megállítottak egy férfit, hogy ellenőrizzék az iratait, miután a férfi menekülni kezdett, de gyorsan elfogták. Az őrizetbe vétel során helyi lakosok érkeztek a helyszínre, és konfliktusba kerültek a rendvédelmi szervekkel. A rendőrség tárgyalt az állampolgárokkal, majd ezt követően a konfliktus megoldódott.
Jelenleg folyamatban van az incidens körülményeinek kivizsgálása. Egy nyomozó és operatív csoport dolgozott a helyszínen, hogy azonosítsa az illegális cselekményekben részt vevő összes személyt.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Konfliktus alakult ki a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) alkalmazottai és helyi lakosok között Ivano-Frankivszk megyében, a hatóságok nyomozást indítottak az ügyben. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1753280040 [modified] => 1753279416 ) [title] => Konfliktus alakult ki kényszersorozók és helyi lakosok között Ivano-Frankivszk megyében, az ügyben nyomozás indult [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=212496&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 212496 [uk] => 212502 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 211893 [image] => Array ( [id] => 211893 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/sorozas-tck-mozgositas.jpg [original_lng] => 36134 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/sorozas-tck-mozgositas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/sorozas-tck-mozgositas-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/sorozas-tck-mozgositas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/sorozas-tck-mozgositas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/sorozas-tck-mozgositas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/sorozas-tck-mozgositas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/sorozas-tck-mozgositas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1753270359:3 [_thumbnail_id] => 211893 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2076 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_a5d5ab929bbbfe962b3904c14853ebda] => [_oembed_time_a5d5ab929bbbfe962b3904c14853ebda] => 1753268618 [_algolia_sync] => 279577200001 [_oembed_3a74131d423af7d1ddd10253da501d24] =>
Odesszában a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) alkalmazottai és egy harkivi orvos között konfliktus alakult ki, amelynek következtében a doktort intenzív osztályra szállították – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál az Odessza megyei TCK és a Dumszka című helyi médiumra hivatkozva.
A jelentés szerint második napja kering a közösségi médiában egy videó, amely egy odesszai incidensről szól, amelyben az egyik odesszai kerületi TCK közös toborzócsoportja érintett.
Helyi médiajelentések szerint a TCK toborzói tegnap erőszakkal őrizetbe vettek egy orvost a Kosztandi utcában. A férfi ellenállt, de ahogy az online terjedő videón is látható, egy kisbuszba tuszkolták, majd a fejére csapták az ajtót. Szemtanúk elmondásából, kiderült, hogy az őrizetbe vett személy egy harkivi orvos, aki azért érkezett Odesszába, hogy az egészségügyben dolgozzon. Súlyos állapotban szállították kórházba, és jelenleg intenzív osztályon kezelik.
A TCK megjegyezte, hogy hivatalos vizsgálatot indítottak az incidenssel kapcsolatban, amely vizsgálja az incidensben részt vevő katonák cselekedeteit. „Az Odessza megyei TCK vezetésének álláspontja változatlan: a katonai személyzet tevékenységét kizárólag a hatályos jogszabályok keretein belül kell végezni” – állította a TCK.
Ugyanakkor a katonai hatóság megjegyezte, hogy kész teljes körű segítséget nyújtani a bűnüldöző szerveknek az átfogó és objektív vizsgálat lefolytatásában, mivel csak egy hivatalos vizsgálat képes megállapítani az események tényleges kronológiáját, és jogi értékelést adni az összes résztvevő cselekedeteinek. „Arra kérjük önöket, hogy tartózkodjanak a nem ellenőrzött verziók terjesztésétől, amelyek torzíthatják a helyzet megítélését és árthatnak a nyomozási folyamatnak” – jegyezte meg a TCK.
A TCK azt is hangsúlyozta, hogy az ilyen, a katonai nyilvántartási kötelezettségek elmulasztása által okozott incidensek aláássák a társadalom és a fegyveres erők közötti bizalmat. „Arra kérjük az állampolgárokat, hogy a katonai regisztrációval kapcsolatos összes kérdést kizárólag a jogszabályok keretein belül oldják meg, és ne keveredjenek utcai konfliktusokba” – tette hozzá a TCK.
Nagyberezna romatelepének lakói csütörtök koraeste kövekkel és téglákkal támadtak az őket ellenőrizni próbáló határőregységre, amelynek a katonái gumilövedékekkel és fizikai erőszak alkalmazásával tudták csak megállítani a randalírozókat, az összecsapásban két határőr, egy asszony és egy gyerek is megsérült, őket kórházba szállították – számolt be az rbc.ua az Állami Határőrszolgálat nyugati Regionális osztályának Facebook-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint „ma este helyi lakosok megtámadtak egy határőregységet, amely igazoltatási intézkedéseket folytatott olyan személyekkel szemben, akik valószínűleg részt vettek hadköteles korú ukrán állampolgárok csoportjának az ukrán-szlovák határon való átjuttatásában. Az intézkedéseket a Nemzeti Rendőrség és a Nemzeti Gárda tisztjeivel együttműködve hajtották végre Nagyberezna város romatelepén.”
A művelet során egy csoport állampolgár aktív ellenállást fejtett ki a hatósági személyekkel szemben. A konfliktus kezdeményezői arra buzdították a többi állampolgárt, hogy törvénytelen cselekményeket kövessenek el, amelyekben nők és kiskorúak is érintettek voltak. Ennek következtében kövekkel és téglákkal kezdték dobálni a határőröket és a hivatali járműveket.
A katonák életének és egészségének megőrzése érdekében a hatósági személyek fizikai erőszakot és speciális eszközöket, elsősorban gumilövedékeket kellett alkalmazniuk. A konfliktushelyzet során két határőr könnyű sérüléseket szenvedett. A helyi kórházba szállították őket, ahol orvosi ellátásban részesültek. Két határőrjármű is megrongálódott.
Sajtójelentések szerint egy nő a hasán és a karján sérült meg a gumilövedékektől és egy gyermek is sérüléseket szenvedett.
A támadókat őrizetbe vették. A határőrség közölte, hogy később egy csoport állampolgár megpróbálta eltorlaszolni a határőregység állomáshelyét. Tárgyalásokkal sikerült a helyi lakosok jogellenes cselekedeteit megállítani.
A hadköteles besorozása a mozgósítás során visszafordíthatatlan, még akkor is, ha a bíróság megállapítja, hogy a mozgósítás a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) által a törvények megsértésével történt, mert ez nem ad okot a hadseregből való leszereléshez – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál Ukrajna Legfelsőbb Bíróságának vonatkozó döntésére hivatkozva.
A jelentés szerint a Legfelsőbb Bíróság Semmítőszéke hozott ilyen határozatot egy fellebbezést benyújtó katona ügyében. A férfi azt állította, hogy megfelelő orvosi vizsgálat nélkül mozgósították. Az elsőfokú bíróság, amellyel a fellebbviteli bíróság egyetértett, jogellenesnek találta a járási TCK intézkedését a felperes mozgósítás alatti katonai szolgálatra való behívásával kapcsolatban, és kötelezte a katonai egységet a katonai szolgálat alóli felmentésére, ami mindkét szintű bíróság álláspontja szerint a felperes megsértett jogainak a megfelelő helyreállítását jelenti.
A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor kiemelte, hogy a megsértett jog helyreállításának a vitatott jogviszony keretében kell megtörténnie annak résztvevőinek részvételével. Ugyanakkor a katonai egységnek a katonai szolgálat alóli mentesítési kötelezettsége túlmutat a járási TCK és a felperes között a mozgósítás során történt besorozásának eljárására vonatkozó, jelen ügyben elbírálás tárgyát képező jogviszonyon.
A Legfelsőbb Bíróság úgy vélte, hogy a vitatott jogviszonyban sérült a felperesnek a mozgósítás alatti katonai szolgálathoz való joga. A felperes által a megsértett jog védelmére választott módszer, amelyet utólag az ügy mérlegelése – a katonai szolgálatból való felmentés – nyomán mindkét szintű bíróság alkalmazott, hatástalan, mert nem dönti el a felperes besorozási eljárása eredményeként meghozott aktus jogszerűségét.
A bíróság úgy ítélte meg, hogy a sértett jog védelmének ez a módja más, az alacsonyabb szintű bíróságok által nem vizsgált, más jogi normák által szabályozott jogviszonyokba ütközne, és a bírósági határozat végrehajthatatlanságának helyzetét teremtené meg.
A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozta, hogy a hadköteles mozgósítás alatti besorozási eljárása visszafordíthatatlan, azaz már lezajlott, és a sorozási eljárás jogellenesnek való elismerése nem eredményezi a katonai szolgálatra kötelezett korábbi jogállásának visszaállítását.
A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes által választott védelem módja nem felel meg a felperes megsértett joga lényegének, és ennek a követelménynek a kielégítése nem vezet e jog helyreállításához, ezért mindkét szintű bíróság következtetései a követelések e részben történő kielégítésére vonatkozóan tévesek.
„Az a puszta tény, hogy a mozgósítás során nem ment át az orvosi vizsgálaton, nem bizonyítja a felperes katonai szolgálatra való alkalmatlanságát, és nem alapozza meg a katonai szolgálatból való leszerelést a mozgósításról és a katonai szolgálatról szóló ukrán törvény 26. cikkelye értelmében” – jegyezte meg a Legfelsőbb Bíróság.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A hadköteles besorozása a mozgósítás során visszafordíthatatlan, még akkor is, ha a bíróság megállapítja, hogy a mozgósítás a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) által a törvények megsértésével történt, mert ez nem ad okot a h... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1742241600 [modified] => 1742241529 ) [title] => A TCK által elkövetett törvénysértések nem szolgálnak jogalapul a mozgósított leszereléséhez – Legfelsőbb Bíróság [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=198614&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 198614 [uk] => 198630 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 198615 [image] => Array ( [id] => 198615 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/sorozas-mozgositas-behivas.jpg [original_lng] => 38134 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/sorozas-mozgositas-behivas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/sorozas-mozgositas-behivas-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/sorozas-mozgositas-behivas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/sorozas-mozgositas-behivas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/sorozas-mozgositas-behivas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/sorozas-mozgositas-behivas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/sorozas-mozgositas-behivas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1742240334:2 [_thumbnail_id] => 198615 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3427 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 508473050000 [_oembed_e00dee20bd09c3e117d5857103ef1567] =>
Hadköteles korú férfiak Rivne megyében rátámadtak a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) munkatársaira feladatuk teljesítése közben, az elkövetőket keresik – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Rivne megyei TCK Facebook-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a TCK munkatársait akkor támadták meg, amikor azok hivatali feladataikat teljesítették. Az ismeretlen elkövetők testi sérüléseket okoztak és katonai felszereléseket rongáltak meg a katonákon.
A helyszínre rendőröket és mentőket küldtek. A TCK munkatársainak az életét jelenleg semmi nem fenyegeti. A hatóságok nyomozati és műveleti intézkedéseket foganatosítanak az elkövetőkkel szemben.
„Ukrajna állampolgárait, akik elkövették ezt a bűncselekményt, a hatályos jogszabályok előírásai szerint felelősségre vonják. Jelenleg keresik őket, mivel elmenekültek a bűncselekmény helyszínéről” – hangsúlyozta a Rivne megyei TCK.
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
Botrány történt Hmelnickij megyében, dühös nők támadtak a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) munkatársaira – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a Hmelnickij megyei TCK sajtószolgálatára hivatkozva.
ATCK jelentése szerint helyi nők egy csoportja megtámadta a sepetivkai járási TCK katonáit a légiriadó alatt. Az eset következtében a hivatali gépkocsi megrongálódott.
„Meggyőződésünk, hogy a bűnüldöző szervek teljes körűen és átfogóan lefolytatják a nyomozást, és objektív jogi értékelést adnak az érintett személyek cselekményeiről. Emlékeztetünk arra, hogy a mozgósítási tevékenység akadályozása büntetőjogi felelősséget von maga után” – áll a közleményben.
🚀 Missiles launched by the Russian Federation at Zaporizhzhia from a distance of 60 km arrive in 30-40 seconds, but the drones fall in the fields , - OVA.
According to Fedorov, a lot has been done to protect the city from air attacks, and it is already affecting enemy drones .… pic.twitter.com/1Mci1OWJEQ
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Botokkal, baseball-ütőkkel és láncokkal felszerelkezett mintegy száz feldühödött nő zárta le kedden az Ivano-Frankivszk megyei Koszmacs településen az utakat, és megvertek 6 éves kislányával együtt egy nőt, akiről azt feltételezték, hogy a hadkiegészítő parancsnokság megbízásából férfiak után kémkedik a faluban – számolt be szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportál az Ivano-Frankivszk megyei rendőrségre hivatkozva.
A rendőrségi jelentés szerint február 6-án a 102-es számra bejelentés érkezett Koszmacs községből, hogy helyi lakosok részvételével konfliktus zajlik. A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy a helyi lakosok hamis információkat kaptak, amelyeket helyi csoportokban terjesztettek a közösségi oldalakon arról, hogy a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) toborzói autókkal és buszokkal a falu felé tartanak, hogy összefogdossák a hadköteles férfiakat.
My Website
A rendőrség tájékoztatása szerint „ennek következtében mintegy százan önkényesen eltorlaszolták a helyi utakat, és nem engedték át a járműveket. Az állampolgárok között összecsapás történt, amelyekben egy kiskorú gyermek és két nő megsérült. Őket egy helyi kórházba szállították őket.” Miután a rendőrök felvilágosító párbeszédet folytattak a lakosokkal, azok hamarosan szétszéledtek.
Ahogy az egyik sértett, Ivanna Vandzsurak a Facebook-oldalán leírta, a koszmacsi Nova Posta fiókhoz tartott autójával, és mellette ült a 6 éves kislánya. A közlése szerint a falu központjában, a benzinkút közelében dühös nők tömege állította meg, néhányan közülük ittasak voltak. Botokat, baseball-ütőket és különböző fémtárgyakat fogtak a kezükben. A nők kérdőre vonták, hogy mit keres a faluban és elkérték a telefonját, hogy nem videózza-e őket. Ezután tovább engedték, de miután visszafelé hajtott, az asszonyok, akik „még dühösebbek voltak”, továbbra is elállták az utat. Elkezdtek feléje rohanni, de sikerült becsuknia a kocsi ajtaját, és a leengedett ablakon keresztül beszélt velük. Újra faggatni kezdték. Azt állították, hogy a hadkiegészítő parancsnok „kéme” és a férjeiket akarja „feldobni” a toborzóknak. Eközben a kocsi ablakán benyúlva a kislányával együtt megverték.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post [excerpt] => Botokkal, baseball-ütőkkel és láncokkal felszerelkezett mintegy száz feldühödött nő zárta le kedden az Ivano-Frankivszk megyei Koszmacs településen az utakat, és megvertek 6 éves kislányával együtt egy nőt, akiről azt feltételezték, hogy a hadkieg... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1707395040 [modified] => 1707388819 ) [title] => Asszonylázadás tört ki a kényszermozgósítás ellen Ivano-Frankivszk megyében, hárman megsérültek [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=146833&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 146833 [uk] => 146838 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 146834 [image] => Array ( [id] => 146834 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/haj.png [original_lng] => 496987 [original_w] => 690 [original_h] => 387 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/haj-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/haj-300x168.png [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/haj.png [width] => 690 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/haj.png [width] => 690 [height] => 387 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/haj.png [width] => 690 [height] => 387 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/haj.png [width] => 690 [height] => 387 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/haj.png [width] => 690 [height] => 387 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1707381864:8 [_thumbnail_id] => 146834 [views_count] => 3853 [_oembed_fd7e27cdd38b300438e6016d142027fd] =>
🇸🇰Igor Matovič @i_matovic přijel na tiskovou konferenci hnutí #SMER a do reproduktorů říkal fakta o politické straně a jejich členech. Bývalý ministr vnitra Slovenské republiky Robert Kaliňák ho napadl.#Slovensko#MVSRpic.twitter.com/1hVABx1cbH
🥊 In Ankara 🇹🇷, during the events of the Parliamentary Assembly of the Black Sea Economic Community, the representative of Russia 🇷🇺 tore the flag of Ukraine 🇺🇦 from the hands of a 🇺🇦 Member of Parliament.
The parliamentary election in Georgia has started and thugs supporting the pro-Russian government are attacking voters and election observers at a number of polling stations.
Lembergben éjszaka videóra vettek egy pár és katonai egyenruhások közötti konfliktushelyzetet, amikor a férfit erőszakkal betuszkolták egy autóba, a nővel pedig dulakodtak káromkodás közepette – közölte szerdán az rbc.ua hírportál az interneten terjedő felvétel alapján.
A jelentés szerint kedden a közösségi oldalakon terjedni kezdett egy videofelvétel, amely Lembergben készült a késő esti órákban. A felvételen egy konfliktushelyzet látható, melynek a résztvevői egyfelől egy férfi és egy nő, másfelől négy katonai egyenruhát viselő személy. A felek közötti szóváltást dulakodás és káromkodás kísérte. A férfit az egyenruhások bekényszerítették az autójukba, majd a jármű elhajtott. A nő mobiltelefonján rögzítette a történteket, és tovább vitatkozott és káromkodott a katonákra. Ennek az lett a vége, hogy az egyenruhások a nő kezéből kiütötték a telefont, és a készüléket elrugdosták.
A videóhoz fűzött kommentekben a netezők megvitatták a botrányt, és felvetették, hogy a házaspárt az utcán esetleg a kijárási tilalom megsértése miatt tartóztatták fel. A kommentelők arra is emlékeztették, hogy november 20-tól Lembergben és a megyében a hatóságok kötelezték a hadkiegészítő parancsnokságok munkatársait, hogy a rendőrséggel közösen igazoltassanak és ellenőrizzék minden hadköteles férfi személyi okmányait.
A Lemberg megyei területi toborzási és szociális támogatási központ közleményben reagált az esetre. Mint jelezte, a társadalmi feszültség és a konfliktushelyzetek elkerülése érdekében a következőket közöljük: ellenőrizzük, hogy a területi toborzási és szociális támogatási központ katonái részt vettek-e az incidensben.