Két hét után befejezték a túlélők utáni kutatást a mentőcsapatok az összeomlott floridai toronyház romjai között. Már semmi esélye annak, hogy élve találjanak rá bárkire – jelentette be a megyei polgármester.
A világ minden tájáról érkeztek mentőcsapatok. Napi 24 órában kutattak, speciális műszereket, keresőkutyákat, minden létező technológiát bevetettek, de nem jártak sikerrel.
„Már kimerítettük a rendelkezésünkre álló összes kutatási és mentési lehetőséget” – közölte Miami-Dade megye polgármestere. „Nehéz döntést kellett meghoznunk, de a mai nappal áttérünk a helyreállítási műveletekre, valamint a hírekre váró szenvedő családok támogatására. Bármit is teszünk, már nem hozhatja vissza azokat, akiket elvesztettünk. De mindent megteszünk, hogy azonosítsuk az összes áldozatot, és felajánljuk segítségünket a családoknak mérhetetlen gyászukban” – ígérte Daniella Levine Cava.
A floridai Miami közelében, Surfside-ban június 24-én omlott össze egy 136 lakásos társasház egyik része, 55 lakás semmisült meg. Azóta egyetlen túlélőt sem találtak. A toronyház lakóinak többségét álmában érte a katasztrófa. Eddig 54 holttestet találtak a romok alatt, és 86 embert eltűntként tartanak nyilván a hatóságok.
Forrás: euronews
[type] => post
[excerpt] => Két hét után befejezték a túlélők utáni kutatást a mentőcsapatok az összeomlott floridai toronyház romjai között. Már semmi esélye annak, hogy élve találjanak rá bárkire - jelentette be a megyei polgármester.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1627155900
[modified] => 1627146046
)
[title] => Két hét után feladták a túlélők utáni kutatást Miamiban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=54891&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54891
[uk] => 54853
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 54892
[image] => Array
(
[id] => 54892
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/630-360-1627113246-245-1.jpg
[original_lng] => 134067
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/630-360-1627113246-245-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/630-360-1627113246-245-1-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/630-360-1627113246-245-1.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/630-360-1627113246-245-1.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/630-360-1627113246-245-1.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/630-360-1627113246-245-1.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/630-360-1627113246-245-1.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1627135279:4
[_oembed_bd21ff1d7992ecb02a6da16d0a1390ff] =>
[_oembed_time_bd21ff1d7992ecb02a6da16d0a1390ff] => 1627134956
[_thumbnail_id] => 54892
[_edit_last] => 4
[views_count] => 3886
[_oembed_b88421b2e09b25d9668f7dee2115f000] =>
A residential building collapsed today in #Batumi, Georgia, leaving an unknown number of people trapped under the debris. @RedCrossGeorgia teams are on the ground supporting rescue efforts. pic.twitter.com/79R3N27kSV
Residential block collapsed in #Batumi. There are survivors. Those found in the ruins of the block were all alive, rescuers still searching. I hope everyone survives this disaster.
Collapse happened when water utility company was drilling on the first floor. pic.twitter.com/gxIy892rpe
Az indonéz elnök bejelentette vasárnap, hogy befejezettnek nyilvánítják az indonéz hadsereg Bali szigetétől északra eltűnt tengeralattjárójának keresését. Egyszersmind részvétét fejezte ki a fedélzeten tartózkodó 53 ember hozzátartozóinak.
„A katonaság és a haditengerészet megváltoztatta a KRI Nanggala 402 tengeralattjáró státusát” – mondta újságíróknak Joko Widodo elnök. A 44 éves hadi eszközt „a kapcsolat megszakadt” címen tartották nyilván, amióta szerdán eltűnt. Ezt változtatták most az „elsüllyedt” kategóriára.
„Mi indonézek mindannyian mély szomorúságunkat fejezzük ki emiatt a tragédia miatt, elsősorban a legénység családtagjainak” – fűzte hozzá az államfő. Szombaton a kutatócsoportok a merüléshez közel megtaláltak a tengeralattjáróról származó néhány tárgyat, többek között imamatracdarabokat és a periszkóp zsírozásához használt kenőanyag tubusát.
Előzőleg érzékelők 850 méteres mélységben lokalizálták a tengeralattjárót, amelynek maximális merülési mélysége 500 méter. Szakértők szerint a tengeralattjáró darabokra törhetett.
A tengeralattjáró utáni kutatás több mint egy tucatnyi helikopterrel és hajóval folyt, amerikai, ausztrál, szingapúri, malajziai és indiai segítséggel. Az 1977-es, német gyártmányú KRI Nanggala 402 tengeralattjáró 1981 óta tartozott a délkelet-ázsiai szigetország flottájához. A tengeralattjárón 2010 és 2012 között teljes körű felújítást végeztek egy dél-koreai hajógyárban.