Lembergben egy férfi késsel támadt a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) szolgálatban lévő munkatársara, az egyik katonát halálos szórás érte, a kórházba szállítás után meghalt – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a Nyugat hadműveleti csoport parancsnokságának közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a katonai parancsnokság bejelentette, hogy december 3-án Lembergben a megyei TCK mobil toborzócsoportja hivatalos feladatainak ellátása közben állampolgári agresszióval találkozott. A parancsnokság jelentése szerint egy férfi nem volt hajlandó azonosítani magát, és nem mutatta meg az okmányait.
„Dacosan és provokatívan viselkedett, és nem reagált a katonák jogszerű követeléseire. A csoport működését testkamerákkal rögzítették, hivatalos hatáskörükön belül, és rendőri kísérettel hajtotta végre az intézkedéseket” – áll a parancsnokság közleményében.
A sebesült katona egy veterán volt, aki részt vett az ATO harci műveleteiben. Az egyenruhást a combartériáján elszenvedett súlyos sérüléssel szállították kórházba. Az újraélesztési kísérletek ellenére a katona december 4-én reggel meghalt.
Ahogy a Legfőbb Ügyészség jelezte, a támadással gyanúsított 30 éves férfit őrizetbe vették. A sérülés okozásához használt kést a helyszínen lefoglalták.
Az ügyészség büntetőeljárást indított hivatalos tevékenységgel összefüggésben szándékosan elkövetett súlyos testi sértés ténye miatt, amely az áldozat halálát okozta. Jelenleg folyamatban van az őrizetbe vett férfi meggyanúsítása és őrizetbe vétel formájában történő megelőző intézkedés megválasztásának kérdése.
November 23-án 20:15-kor a rendőrség bejelentést kapott a mentőszolgálattól, hogy megállapították egy 58 éves beregrákosi férfi halálát. A holttesten szúrt sebet találtak.
A körülmények tisztázására a helyszínre érkezett a Munkácsi Járási Rendőrkapitányság 1-es számú részlegének nyomozócsoportja, valamint a Kárpátaljai Rendőrfőkapitányság bűnügyi szakértői. Az elsődleges intézkedések során kiderült, hogy a férfi halálát késszúrás okozta.
Kiderült, hogy aznap este az áldozat és 30 éves ismerőse között, alkohol fogyasztása közben, konfliktus alakult ki. A vita során a vendég kést ragadott, és olyan sérülést okozott a házigazdának, amelytől az a helyszínen életét vesztette.
A bűncselekmény eszközét – a kést – a rendőrök lefoglalták. A gyanúsítottat a helyszínen őrizetbe vették. 7-től 15 évig terjedő szabadságvesztést várhat rá.
A hírt a Kárpátaljai Megyei Rendőrség kommunikációs osztálya közölte.
Két férfit tartóztattak le egy késeléses incidens után egy személyvonaton az angliai Cambridgeshire-ben – közölte szombat este a brit rendőrség .
„A cambridgeshire-i rendőrség felfegyverzett rendőrei felszálltak a vonatra, és az incidenssel összefüggésben letartóztattak két embert, akiket őrizetbe vettek” – áll a rendőrség közleményében .
A Brit Közlekedési Rendőrség tegnapi közlése szerint tíz embert szállítottak kórházba, kilencen feltehetően életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Egy másik személy saját erejéből érkezett a kórházba, így a sérültek száma 11-re emelkedett.
Négyet azóta szabadon engedtek, kettőjük állapota továbbra is életveszélyes – közölte vasárnap John Loveless, a brit közlekedési rendőrség főfelügyelője.
„A terrorelhárítási rendőrség kezdetben támogatta a nyomozásunkat. Ebben a szakaszban azonban semmi sem utal arra, hogy terrorcselekményről lenne szó” – mondta Loveless egy sajtótájékoztatón.
Az egyik gyanúsított egy 32 éves fekete bőrű brit férfi, a másik egy 35 éves karibi származású férfi – mondta Loveless.
Keir Starmer miniszterelnök és Károly király elítéli a késeléses támadást Egy szombat esti X-en közzétett bejegyzésben Keir Starmer , az Egyesült Királyság miniszterelnöke „mélységesen aggasztónak” nevezte az esetet, és gondolataiban együtt van az érintettekkel. Megköszönte a mentőszolgálatok segítségét is.
Shabana Mahmood brit belügyminiszter azt mondta, hogy „mély szomorúsággal hallott a késelésekről”, és hogy „gondolatai mindazokkal vannak, akiket érintettek”.
Arra kérte az embereket, hogy a nyomozás „ebben a korai szakaszában” kerüljék a kommentálást vagy a találgatásokat.
A hatóságok nem adtak tájékoztatást a gyanúsítottak kilétéről vagy lehetséges indítékáról.
III. Károly brit király és Kamilla királynő vasárnap azt nyilatkozta, hogy „valóban megdöbbentek és megdöbbentek a szörnyű késeléses támadás hírein”.
„Mély együttérzésünk és gondolataink az érintettekkel és szeretteikkel vannak” – mondta Charles.
A Brit Közlekedési Rendőrség közlése szerint a balesetben érintett vonat a 18:25-kor Doncasterből a londoni King’s Crossba közlekedő vonat volt.
Az X-en közzétett bejegyzésében a keleti parti fővonalon közlekedő személyvonati szolgáltatások nagy részét üzemeltető London North Eastern Railway (LNER) vállalat azt tanácsolta a vasárnap utazó utasoknak, hogy „utazás előtt tájékozódjanak, mivel előfordulhatnak járatok törlései vagy módosításai”.
Az East Coast Main Line az Egyesült Királyság egyik legforgalmasabb útvonala, amelyről vonatok közlekednek London és olyan nagyobb városok között, mint York, Newcastle és Edinburgh.
Szombat este egy London felé tartó vonaton késelés történt, amelynek következtében tíz utas megsérült – számolt be róla az Associated Press.
A beszámolók szerint ismeretlen támadók késsel estek neki az utasoknak a vonat menetideje alatt. A helyszínre rövid időn belül kiérkeztek a mentőszolgálatok, köztük felfegyverzett rendőrök és mentőhelikopter is. A vonatot Huntingdon állomáson állították meg, ahol a rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett.
Az incidens következtében tíz embert kórházba szállítottak, közülük kilencen válságos állapotban vannak. A nyomozáshoz a terrorelhárító rendőrség is csatlakozott, bár a támadás indítéka egyelőre nem ismert.
„Ez egy súlyos incidens. Jelenleg minden körülményt és indítékot vizsgálunk” – közölték a brit hatóságok.
Tíz ember sérült meg abban a késeléses támadásban, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
A brit közlekedési rendőrség vasárnap hajnali tájékoztatása szerint az incidensnek nincsenek halálos áldozatai, de a kórházba szállított tíz ember közül kilencen életveszélyes sérüléseket szenvedtek.
A helyszínre fegyveres rendőri egységek vonultak ki, és két gyanúsítottat őrizetbe vettek.
Egyikükkel szemben elektromos sokkolót használtak.
Az incidens a kelet-angliai Cambridgeshire megyében, Huntingdon város közelében történt. A rendőrségi beszámoló szerint a szerelvényt a Cambridge-től nem messze lévő Huntingdon vasútállomásán megállították és a sérülteket innen szállították kórházba.
A szerelvény az észak-angliai Doncaster városából indult, és a londoni King’s Cross pályaudvarra tartott. Menetrendjében nem szerepelt a megálló Huntingdon vasútállomásán, a vonat azután állt meg itt, hogy a támadás után az utasok működésbe hozták a vészjelzőket.
Chris Casey főfelügyelő, a brit közlekedési rendőrség londoni és délkelet-angliai műveletekért felelős parancsnokságának vezetője vasárnap hajnali tájékoztatásában közölte: a két gyanúsítottat egy rendőrőrsre szállították, ahol megkezdődött kihallgatásuk.
A Scotland Yard is bekapcsolódott
Casey hozzátette: az incidens körülményeinek teljes körű feltárását és a támadás indítékainak kiderítését célzó vizsgálatot a brit közlekedési rendőrség végzi, de bekapcsolódott az incidens kivizsgálásába a Scotland Yard terrorizmusellenes ügyosztálya is.
A rendőrségi vezető hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a vizsgálat jelenlegi korai szakaszában nem lenne helyénvaló találgatásokba bocsátkozni a támadás okairól, és „beletelhet bizonyos időbe”, mire a rendőrség további értesüléseket tud közölni.
The mass stabbing in Huntingdon was a “Code Plato” which is a “marauding terror attack”.
A főfelügyelő szerint a térségben jelenleg szünetel a vasúti közlekedés, és több környékbeli utat is lezártak.
Keir Starmer brit miniszterelnök vasárnap hajnali nyilatkozatában mélységes aggodalmának adott hangot az incidens miatt, és köszönetet mondott a sürgősségi szolgálatoknak a gyors fellépésért.
Starmer kérte, hogy a térségben tartózkodók mindenben a rendőrség útmutatásait kövessék.
A munkácsi járási rendőrkapitányság nyomozói szándékos emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást, miután Mészárfalván (Nehrovo) holtan találtak egy 51 éves férfit. A bűncselekmény elkövetésével az áldozat 20 éves unokaöccsét gyanúsítják, akit a rendőrség már őrizetbe vett.
Az esetről az Ukrán Nemzeti Rendőrség kárpátaljai kirendeltsége számolt be hivatalos közleményében.
Október 29-én hajnalban a mentőszolgálat értesítette a rendőrséget, hogy Mészárfalván egy férfit holtan találtak egy családi ház kerítése mellett. A helyszínre kiérkező mentősök több vérnyomot, valamint szúrt és vágott sérüléseket fedeztek fel az áldozat testén.
A rendőrségi helyszínelés során megállapították, hogy az elhunyt egy 51 éves helyi lakos, akinek testén több szúrt sebet találtak a mellkasán, arcán és nyakán.
A nyomozás eddigi adatai szerint az éjszaka folyamán a férfi és unokaöccse együtt italozott, majd vita alakult ki közöttük. A fiatal férfi ekkor kést ragadott, és többször megszúrta rokonát. A súlyosan megsérült áldozat megpróbált segítséget kérni, azonban a házból kilépve összeesett és a helyszínen életét vesztette.
A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a gyanúsítottat, valamint lefoglalták a gyilkossághoz használt kést. A férfit a Büntetőeljárási Törvénykönyv 208. cikke alapján őrizetbe vették, majd az előzetes letartóztatásba szállították.
Az ügyet a Büntető Törvénykönyv 115. cikkének 1. része – szándékos emberölés – alapján vizsgálják. A gyanúsítottra 7–15 évig terjedő szabadságvesztés várhat. A nyomozás továbbra is folyamatban van.
Október 12-én a beregszászi járási Beregkövesden brutális kettős gyilkosság történt: egy nyugdíjas házaspár holttestét találták meg saját otthonukban. A holttesteket egy helybéli fedezte fel, aki azonnal értesítette a rendőrséget.
A helyszínen a Beregszászi Járási Rendőrkapitányság operatív csoportja és a Kárpátaljai Nemzeti Rendőrség kriminalisztikai szakértői dolgoztak. Az 87 éves férfi és 77 éves felesége testén számos szúrt-vágott seb és egyéb sérülés volt látható. A rendőrség a helyszíni szemle során tárgyi bizonyítékokat foglalt le, amelyek alapján már aznap azonosítani tudták a gyanúsítottat: a nyugdíjas házaspár 42 éves szomszédját.
A nyomozók további bizonyítékok beszerzése érdekében azonnali házkutatást tartottak az elkövető lakóhelyén. A kutatás során olyan ruhadarabokat foglaltak le, amelyekről a kriminalisztikai vizsgálat során, az elkövető kísérlete ellenére, vérnyomokat mutattak ki.
A következő két napban a bűnügyi rendőrség folyamatosan végezte a nyomozást, a kriminalisztikai elemző osztály erőforrásait is felhasználva. Az elkövető nem tudott elmenekülni, mivel a környék kijáratait ellenőrizték a rendőrök. Végül egy szomszédos faluban fogták el, ahol egész idő alatt rejtőzködött.
A Beregszászi Járási Rendőrkapitányság nyomozói a gyanúsítottat két ember szándékos megölésének vádjával hallgatta ki. Jelenleg a rendőrség vizsgálja az elkövetés okait és körülményeit, több szakértői vizsgálatot is elrendeltek az ügyben.
A nyomozás folyamatban van, a jogi felügyeletet a Beregszászi Körzeti Ügyészség látja el. Az elkövetőt életfogytig tartó szabadságvesztés fenyegeti.
A tájékoztatást a megyei rendőrség kommunikációs osztálya adta ki.
Iris Stalzert nemrég választották meg Herdecke polgármesterévé. Elvileg már akkor is tudni lehetett, hogy fogadott lánya rettegésben tartja az egész családot.
Az 57 éves Iris Stalzert kedden életveszélyes állapotban mentőhelikopterrel szállították kórházba, miután több szúrt sebbel a felsőtestén találtak rá herdeckei lakásában. A Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa első kihallgatásán még azt mondta, hogy tudja ki támadta meg, de nem szeretné megnevezni. Külföldről hazatérő férjének azonban sikerült rábeszélnie, hogy tegyen vallomást. Így fény derült a vérfagyasztó rejtélyre.
A polgármestert 17 éves örökbe fogadott lánya ölte meg majdnem. Stalzer reggel éppen zuhanyozni indult a pinceszinten, amikor a lánya egy dezodor és egy öngyújtó segítségével próbálta leperzselni a haját. Ezután dulakodni kezdtek és a tinédzser 3 órán át ütlegelte, bántalmazta a nőt, akinek vérömlenyek lettek a testén és a koponyája is betört. A megvadult fiatal végül két késsel, összesen 14 helyen szúrta meg áldozatát.
Ekkor azonban még nem ért véget a dráma. Mivel a lány nem akarta, hogy édesanyja elvérezzen, hosszas könyörgés után belement abba, hogy hívja a mentőket. Egyetlen feltételt szabott: édesanyja ne tanúskodjon ellene. Ez volt az oka Stalzer kezdeti hallgatásának.
A szülők előre szóltak
Azóta napról napra újabb részletek derültek ki. Iris Stalzernek egy 15 éves örökbe fogadott fia is van, mindkét gyerek abban a herdeckei lakásban élt, ahol a támadás történt. Mint kiderült ő is elég gyakran viselkedett agresszíven, és a szülők már egy ideje nem érezték biztonságban magukat. Júniusban ezt jelezték is a helyi rendőrségnek és az az ifjúságvédelmi hivatalnak, de csak néhány jótanácsot kaptak, valódi védelmet nem.
Stalzer a bűncselekményt megelőző napon is kapcsolatba lépett a rendőrséggel, mert féltette az életét, és segítséget kért családon belüli erőszak miatt. A rendőrség szerint a beszélgetés után minden szükséges intézkedést megtettek, bár az továbbra sem világos, hogy pontosan mik voltak ezek. Herbert Reul Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere bejelentette, hogy belső vizsgálatot fognak lefolytatni annak tisztázására, hogy megfelelő módon reagáltak-e a helyzetre.
A bűncselekmény súlyossága ellenére a hageni ügyészség eddig csak veszélyes testi sértésnek minősítette az esetet. Enyhítő körülmény, hogy az anya rá tudta venni a 17 éves lányt, hogy riassza a mentőszolgálatot.
A testvérpárt jelenleg egy gyermekpszichiátriai központban őrzik.
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Szvitlovodszkban, Kirovohrad megyében egy bérelt lakásban holtan találtak egy 16 éves lányt, akinek testén késszúrások nyomait találták – erről a rendőrség számolt be.
Az elsődleges adatok szerint a lány egy helyi oktatási intézmény hallgatója volt, és egyedül élt.
A rendőrség őrizetbe vett egy helyi lakost, akit azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan meggyilkolta a kiskorú lányt.
A keresési és nyomozási műveletekbe operatív egységek, nyomozók, kriminalisták, kutyás egységek, elemzők és a rendőrség más szakosított részlegei is bekapcsolódtak. A nyomozók átvizsgálták a biztonsági kamerák felvételeit, és kihallgatták a lehetséges tanúkat, hogy azonosítsák az elkövetőt.
A hatóság már benyújtotta a bírósághoz az indítványt, hogy a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezzék.
A kedden megkéselt német polgármester azt mondta a rendőrségnek, hogy örökbe fogadott lánya támadta meg az otthonukban – közölték a hatóságok szerdai sajtótájékoztatójukon.
Az 57 éves Iris Stalzert életveszélyes állapotban mentőhelikopterrel szállították kórházba, miután több szúrt sebbel a felsőtestén találtak rá herdeckei lakásában. A Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa már túl van az életveszélyen, és az őt kihallgató nyomozóknak azt mondta: 17 éves örökbe fogadott lánya követte el a támadást.
A lány ellen, aki egyébként maga riasztotta a mentőket, egyelőre nem adtak ki letartóztatási parancsot.
Az indíték egyelőre nem világos. Iris Stalzernek egy 15 éves örökbe fogadott fia is van, mindkét gyerek abban a herdeckei lakásban él, ahol a támadás történt. Nem világos, hogy a fiúnak milyen szerepe volt a támadásban. Bár mindkettejüket bevitték a helyi rendőrőrsre, hogy a tett helyszínét a rendőrök át tudják vizsgálni, még egyiküket sem hallgatták ki a hatóságok.
A házban a nyomozók megtaláltak két kést, amelyet a támadáshoz használhattak. A rendőrség közlése szerint viták korábban is előfordultak a családban, és mindkét gyereknek volt már dolga a rendőrséggel.
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi