A cseh kormány szerint Kína a felelős a prágai külügyminisztérium egyik kommunikációs hálózata elleni kibertámadásokért – közölte Jan Lipavsky cseh külügyminiszter szerdán az X közösségi oldalon. A miniszter ezért hivatalába kérette Kína prágai nagykövetét. A tárca a kibetámadások után új, biztonságosabb kommunikációs rendszert vezetett be.
„Ezt a káros, 2022-től folytatott tevékenységet, amely a létfontosságú cseh infrastruktúra egyik intézményét érintette, az ATP31 kiberfelderítő csoport végezte. A csoportot nyilvánosan összefüggésbe hozzák az állambiztonsági minisztériummal” – olvasható a tárca bejegyzésében. A kínaiak felelősségét a cseh Biztonsági Információs Szolgálatok (BIS) állapították meg.
A cseh kormány szerdai ülésén elítélte ezt a kínai kibernetikus kampányt az ország infrastruktúrája ellen.
„Ez az eljárás megkérdőjelezi a Kínai Népköztársaságba vetett bizalmat, és ellentmond képviselői nyilvános nyilatkozatainak. Ez a tevékenység ellentmond az országok felelős viselkedési normáinak a kiberszférában, amelyet az ENSZ minden tagállama támogatott” – fogalmazott a cseh külügyminisztérium, amely felszólította Kínát, hogy tartsa be az általa is elfogadott viselkedési normákat, tartózkodjon az ilyen támadásoktól, s foganatosítson intézkedéseket ennek érdekében.
Az Európai Unió is elítélte az akciót
Nem sokkal a cseh bejelentés után az Európai Unió, valamint a NATO is elítélte a Kínának tulajdonított kibertámadást, és a szabad, nyílt, békés és biztonságos kibertér szavatolására szólítottak fel.
Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az Európai Unió nevében emlékeztetett: az EU 2021-ben már felszólította a kínai hatóságokat, hogy tegyenek lépéseket a területükről elkövetett rosszindulatú kibertevékenységek ellen.
Mark Rutte NATO-főtitkár az X-en közzétett üzenetében azt írta: a NATO aggodalommal figyeli a Kínának tulajdonított „rosszindulatú kibertámadások” egyre növekvő gyakoriságát.
[type] => post
[excerpt] => A cseh kormány szerint Kína a felelős a prágai külügyminisztérium egyik kommunikációs hálózata elleni kibertámadásokért – közölte Jan Lipavsky cseh külügyminiszter szerdán az X közösségi oldalon.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1748632740
[modified] => 1748561156
)
[title] => Csehország szerint kínai hackerek 2022 óta támadják az állami infrastruktúrájukat
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=205783&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 205783
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 205784
[image] => Array
(
[id] => 205784
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-hackerek-hekker.jpg
[original_lng] => 301037
[original_w] => 2560
[original_h] => 1438
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-hackerek-hekker-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-hackerek-hekker-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-hackerek-hekker-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-hackerek-hekker-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-hackerek-hekker-1536x863.jpg
[width] => 1536
[height] => 863
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-hackerek-hekker-2048x1150.jpg
[width] => 2048
[height] => 1150
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-hackerek-hekker.jpg
[width] => 2560
[height] => 1438
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1748550357:12
[_thumbnail_id] => 205784
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1114
[_oembed_8c14116922c3fe6e3dfa85b6b6b5658b] =>
S hašením požáru cisteren s benzolem na železnici v Hustopečích nad Bečvou pomohou hasiči ze Slovenska. Přivezou velkoobjemovou cisternu a hasicího robota. Olomoučtí hasiči nyní zveřejnili záběry hořících cisteren z dronu - pohled z výšky nejlépe ukazuje rozsah mohutného požáru. pic.twitter.com/8vQRPk4Nl2
Stále zasahujeme u nehody vlaků u Zlivi. V tuto chvíli jsou všichni cestující evakuováni. Zdravotníci pokračují v třídění a ošetření zraněných. Na místě jsou dva evakuační autobusy pro komfort nezraněných a lehce zraněných osob. Vyslali jsme také psychologa HZS Jihočeského kraje. pic.twitter.com/S13xPTx9fH
Jelentős mennyiségű adat tűnt el, de a hivatal közlése szerint a támadók már nincsenek a rendszerben – számolt be az Euronews.
Kínai hackerek egy kibertámadás során dokumentumokat loptak el az amerikai pénzügyminisztériumtól – közölte a hivatal helyi idő szerint hétfőn késő este. Hozzátették, hogy jelentős mennyiségű adatról és dokumentumról van szó, azok jellegéről és érzékenységéről viszont nem beszéltek.
A támadás részleteiről mindössze annyit árultak el, hogy a hackerek egy szoftverszolgáltató programjának feltörése után jutottak be a rendszerbe, és annak segítéségével törtek fel egyes munkaállomásokat.
Az amerikai törvényhozóknak küldött levelében a pénzügyminisztérium azt írta, hogy „jelenleg nincsen arra utaló bizonyíték, hogy a hackerek továbbra is hozzáférnének a pénzügyminisztériumi információkhoz”. A minisztérium szóvivője hozzátette, hogy vizsgálatot indítottak a keletkezett veszteségek feltárása miatt, és hangsúlyozta, hogy a támadásért felelős szolgáltatást már lekapcsolták, és szerintük nincs arra utaló bizonyíték, hogy a hackerek továbbra is hozzáférnének a minisztérium rendszereihez vagy információihoz. A hivatal kiemelte, hogy az FBI, a CISA (a kiberbiztonsággal foglalkozó állami ügynökség) a magánszektorból érkező partnerekkel együttműködve vizsgálja a támadást.
Az amerikai igazságszolgáltatás nyomozati térképén jelenleg szerepel a Salt Typhoon néven jegyzett kibertámadások sora, melynek során pekingi tisztviselők hozzáférhettek egyelőre ismeretlen számú amerikai állampolgár üzeneteihez és telefonbeszélgetéseihez. A Fehér Ház egyik magas rangú tisztviselője szerint a támadás legalább kilenc amerikai távközlési vállalatot érintett.
Az amerikai hatóságok december 8-án értesültek a Salt Typhoon betöréseiről, ekkor a BeyondTrust szoftverszolgáltató jelezte nekik az incidenst. A BeyondTrust szerint a hackerek egy felhőalapú szolgáltatás feltörését követően távoli hozzáférést szereztek egyelőre nem tisztázott mennyiségű számítógépes munkaállomáshoz.
[type] => post
[excerpt] => Jelentős mennyiségű adat tűnt el, de a hivatal közlése szerint a támadók már nincsenek a rendszerben.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1735737900
[modified] => 1735666364
)
[title] => Az Amerikai Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma azzal vádolja Kínát, hogy kibertámadásokat hajt végre a minisztérium rendszerei ellen
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=190863&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 190863
[uk] => 190787
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 190788
[image] => Array
(
[id] => 190788
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/677335b4301e4.jpeg
[original_lng] => 42604
[original_w] => 720
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/677335b4301e4-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/677335b4301e4-300x188.jpeg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/677335b4301e4.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/677335b4301e4.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/677335b4301e4.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/677335b4301e4.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/677335b4301e4.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1735659168:5
[_thumbnail_id] => 190788
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1778
[_oembed_5f03f97e5039e25d00d2d89d8d9245e5] =>
Sgt. Bryan Washko said the suspect crashed through the front doors of the JC Penney and drove through the mall running over multiple people. @6NewsCTX https://t.co/x51SpvFrGP
Watched the NJ drones fly around the Hudson River, near the Freedom tower, and over the W hotel in Hoboken last night. They were circling for a good 20-30 minutes. Crazy they can fly so close to our most valuable assets with full impunity. pic.twitter.com/PKhl7Ip6ki
Last night, beginning at around 9:45 pm, I personally witnessed (and videoed) what appeared to be dozens of large drones in the sky above my residence in Davidsonville, Maryland (25 miles from our nation’s capital). I observed the activity for approximately 45 minutes.
Earlier today, a reported electric vehicle fire occurred in the porte cochère of Trump Las Vegas. The safety and well-being of our guests and staff remain our top priority. We extend our heartfelt gratitude to the Las Vegas Fire Department and local law enforcement for their…
The driver of the Tesla Cybertruck that exploded on New Year's Day outside the Trump International Las Vegas Hotel "used ChatGPT to plan out his attack," according to authorities. https://t.co/c6r7MeVAeWpic.twitter.com/9hsnn2N364
ICYMI: Millions of Americans are under a winter storm warning as the most impactful storm of the season thus far sweeps across the U.S. https://t.co/UATaKIII0W
New photos from @CorvallisPD show recovery efforts underway after a train derailment in the Marys River. The Portland & Western train was carrying agricultural materials when a structural failure occurred in the train trestle. No injuries were reported. https://t.co/c10ySLfN2Jpic.twitter.com/25KynQU43s
A Learjet 55 Air Ambulance from Mexico crashed in Philadelphia shortly after takeoff. Waiting for Trump to blame Black people, women, Joe Biden, Barack Obama and DEI in 3,2,1... 😳👇 pic.twitter.com/2JviWNdelU
A drone footage of the #planecrash in #philadelphia. Sources talk about 6 dead: pilot, two doctors, nurse, patient, and family member. No clear news about casualties on the ground. pic.twitter.com/MUjBS2j0LR
Possible plane crash right outside my office today. Shook the whole building. Unfortunately I'm certain lives were lost here today. Thoughts and prayers to anyone who survived and the families of those who didn't.
Terror in Hebei: 20 Lives Lost as Fire Devours Nursing Home in Nighttime Catastrophe.
CHENGDE, China – A horrifying scene unfolded late Tuesday night when a relentless fire surged through a nursing home in Longhua County, Hebei Province, claiming the lives of 20 elderly… pic.twitter.com/SWptjVPHDp
Twenty people died in a fire at a nursing home in Longhua county in China's Hebei province, with 19 others being sent to hospital for examination, local authorities said today. The cause of the fire is still under investigation. pic.twitter.com/VHzihVn7ly
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
Hong Kong recorded its heaviest August rainfall since 1884, exceeding 350 mm by early this afternoon.
Floodwaters inundated low‑lying and urban areas including streets in Central, Quarry Bay, Tseung Kwan O, Tai Po, and even parts of Queen Mary Hospital. pic.twitter.com/3Bv1yrjRil
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
At 4 p.m. on November 11, the Hongqi Bridge in Ma'erkang, Sichuan collapsed due to a large-scale landslide. Fortunately, the bridge was closed in advance after inspection personnel discovered cracks the day before, and no casualties were reported. pic.twitter.com/FCuJQ4DksI
Kínai hackerek egy globális akció részeként több mint 2700 okoskészüléket törtek fel Hollandiában – közölt a holland kiberbiztonsági központ (NCSC) az amerikai és a brit hatóságok figyelmeztetését követően.
A hackerek feltehetőleg a kínai állammal állnak kapcsolatban, és az általuk feltört több ezer okoskészüléket nagyszabású kibertámadásokhoz akarják felhasználni. „A hackerek kisebb irodai és otthoni használatra szánt, internethez csatlakozó eszközöket (SOHO) törtek fel, például modemeket, routereket, webkamerákat. Értesítettük az érintett berendezések tulajdonosait, de ez csak a Hollandiában található összes érintett eszköz egy részét érinti” – közölte az NSCS. A központ felszólította a hollandiai lakosokat, ellenőrizzék, hogy a SOHO-berendezéseikre telepítették-e a legújabb kibervédelmi frissítéseket.
„Az internetre közvetlenül csatlakozó berendezések sajnos ki vannak téve a visszaéléseknek. Az ilyen típusú eszközök esetében különösen fontos az alapvető védelem fenntartása” – hívta fel a figyelmet az NSCS. Hollandiát többek között az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) és a brit Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) figyelmeztette a kínai hackertámadásokra. A hatóságok a hackert a Beijing Integrity Technology Group nevű, tőzsdén jegyzett kiberbiztonsági céggel hozták összefüggésbe, amely vélhetően kapcsolatban áll a kínai kormánnyal.
Idén februárban a holland katonai biztonsági szolgálat (MIVD) figyelmeztetett, hogy a kínai hatóságoknak tavaly sikerült hozzáférniük a védelmi minisztérium bizonyos belső számítógépes hálózataihoz. Peking tagadja az állításokat.
Az év elején végrehajtott támadásokkal több tucat vállalkozásba sikerült beszivárogniuk, és fontos katonai információkat loptak el.
A még 2022 januárjában, közvetlenül a háború kirobbanása előtt végrehajtott akcióval számos vállalkozás védelmi rendszerét áttörték, sőt, van, ahol teljesen elfoglalták az informatikai infrastruktúrát és átvették az irányítást a biztonsági protokoll hálózata felett.
A cél valószínűleg számítógépes kémkedés volt, és a TA428 kínai csoportnak tulajdonítják, amely korábban kelet-európai és ázsiai szervezetek ellen hajtott végre hasonló merényleteket.
Az egész adathalász e-mailekkel kezdődött: a támadók kihasználták a Microsoft Office korábbi verzióin tátongó biztonsági rést, ami CVE-2017-11882 néven ismert (először 2017-ben észlelték), és tetszőleges kód futtatását teszi lehetővé további felhasználói beavatkozás nélkül.
A hír nem közöl konkrét részleteket az okozott károk nagyságáról, csak annyi biztos, hogy több, katonai szektorban dolgozó ipari vállalat volt a célpont.
A TA428 csoport többlépcsős támadása kártékony, adathalász e-mailekkel kezdődött, majd ezek elterjesztették az adatlopó és kémkedő trójai vírust. Az e-mailek orosz szövegei tökéletesek voltak, nem adtak okot gyanúra, és konkrét, bizalmas adatokat (neveket és szervezeti információkat) tartalmaztak, amelyek kívülállók számára általában nem hozzáférhetők. Az első támadási hullámban a különböző országokban elhelyezett szerverek információit töltötték fel egy másodlagos, Kínában található szerverre. Valószínűleg ezeket a részleteket vagy akár a teljes e-mail-mintákat a csoport korábban lophatta el más, a most megtámadott vállalatokkal kapcsolatban álló cégektől.
A beszámoló szerint az attak több hónapon keresztül tarthatott, így egyelőre biztos információk sincsenek az ellopott adatok mennyiségéről.
Mihail Zaicev, orosz biztonsági szakértő szerint olyan nagyszabású volt az akció, hogy a hekkerek valami nagyon fontosat kereshettek a kínai vezetés számára, és a támadások valószínűleg sikerrel jártak.
Az érintett cégek nevét nem hozták nyilvánosságra.
REPORT: Chinese hackers accessed the email account of US ambassador to China, Nicholas Burns, in an attack that is believed to have compromised thousands of individual US government emails. -WSJhttps://t.co/DEBJZL12Eq