Kolumbiában legalább 14 ember életét vesztette, amikor robbanószerkezet lépett működésbe egy autóbuszon. A jármű tömegközlekedési járatként közlekedett. Legalább további 38 ember megsérült, köztük gyermekek is. Erről az АР és a CNN számolt be a helyi hatóságokra hivatkozva.
A jelentések szerint a robbanás a Panamerikai autópályán haladó buszon történt, az El Túnel szektorban, Cajibío városában. Az érintettek között öt gyermek is van.
A Cauca megyei kormányzó, Octavio Guzmán szerint a robbanószerkezetet egy válogatás nélküli, civilek elleni támadás során hozták működésbe.
A kolumbiai védelmi miniszter, Pedro Sánchez a helyszínre érkezett, hogy koordinálja a mentési munkálatokat. A hatóságok emellett kezdeményezték a nemzeti biztonsági tanács összehívását is az incidens miatt.
A kolumbiai fegyveres erők a támadásért egy Ivan Mordisco néven ismert fegyveres hálózatot, valamint a Jaime Martínez csoportot tették felelőssé. Előbbi az ország egyik legkeresettebb bűnözője.
Mindkét csoport kapcsolatban áll a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) egykori felkelőivel, és nem tartják be a 2016-ban az állammal kötött békemegállapodást.
🔴 BREAKING: Russian forces targeted a bus in Kherson, killing two people and injuring at least seven, according to the local authorities. pic.twitter.com/FsybZ8BaAY
Russian authorities are searching for a suspect in the car bombing in Balashikha, Moscow Oblast.
According to reports, an explosive device equivalent to 300–400 grams of TNT had been placed beneath the driver's seat. The explosion occurred shortly after the man got into the… https://t.co/YuUkcYczkOpic.twitter.com/dZ8aE7W6HD
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) June 9, 2026
Vadim Ermolaev, a Ukrainian businessman who was the target of an assassination attempt in what is described as a terror attack, was known to drive around Monaco in a Bentley with Ukrainian license plates.
Négy tonna kokaint foglaltak le a kolumbiai hatóságok egy átfogó műveletben, ez az utóbbi évek legnagyobb kábítószerfogása a dél-amerikai országban – közölte a rendőrség különleges egységét vezető William Castano Ramos az X közösségi oldalon hétfőn.
A szállítmányra Urabá régió egyik kikötőjében csaptak le, az ország északnyugati részében. A rendőrség közlése szerint az Egyesült Királyságba tartó élelmiszer-szállítmányba rejtették el, kilós csomagokban.
A hatóságok becslése szerint a drog 155 millió dollárt ér a kábítószerpiacon.
At least 34 people were killed and 81 were treated for injuries, after a #Colombian Air Force plane crashed shortly after takeoff in the southern Amazon region on Monday. A Lockheed Martin Hercules C-130 transport plane crashed about 1.5 km from the runway at Puerto Leguízamo, pic.twitter.com/xLjed28qgX
A legfrissebb adatok szerint hatvanhatan haltak meg a Kolumbia délnyugati részén hétfőn lezuhant katonai repülőgép balesetében, több tucatnyian megsérültek – közölték a hatóságok.
A Hercules C-130 típusú repülőgép – helyi idő szerint – 10 óra körül zuhant le, nem sokkal azután, hogy felszállt a déli Puerto Leguízamóból, Putumayo megyében, az ecuadori határ közelében. A szerencsétlenség okai egyelőre nem ismertek.
At least 34 people were killed and 81 were treated for injuries, after a #Colombian Air Force plane crashed shortly after takeoff in the southern Amazon region on Monday. A Lockheed Martin Hercules C-130 transport plane crashed about 1.5 km from the runway at Puerto Leguízamo, pic.twitter.com/xLjed28qgX
A balesetben 58 katona, hat légierő-tag és két rendőr vesztette életét, egy katonai forrás által közzétett új adatok szerint.
Korábban 34 halottról számoltak be a hatóságok.
Carlos Silva tábornok, a légierő parancsnoka korábban azt közölte, hogy 114 utas és 11 fős legénység volt a gép fedélzetén. Jhon Gabriel Molina Acosta, Putumayo tartomány kormányzója szerint a repülőn zömében katonák utaztak, de voltak rajta rendőrök is.
NEW: Video shows Colombian Air Force plane losing altitude shortly before the crash. About 100 people were on board pic.twitter.com/5CdOGkEODu
Gustavo Petro kolumbiai elnök sajnálatát fejezte ki a „szörnyű baleset miatt, amelynek soha nem lett volna szabad megtörténnie”, az államfő felvetette a katonai flotta modernizálásának szükségességét, anélkül, hogy pontosította volna, van-e ennek különösebb köze a balesethez.
Megosztott egy videót is, amelyen látható, ahogy a repülőgép megpróbál felemelkedni a magasba, mielőtt a földbe csapódna.
Korábban Pedro Sanchez védelmi miniszter jelentette be a balesetet. Az okokat még nem azonosították, de a miniszter szerint „nincs jele illegális szereplők támadásának”. Az X közösségi oldalon kifejtette, hogy „a repülőgépen tűz keletkezett és a fedélzeten szállított lőszer egy része felrobbant”.
At least 34 people were killed and 81 were treated for injuries, after a #Colombian Air Force plane crashed shortly after takeoff in the southern Amazon region on Monday. A Lockheed Martin Hercules C-130 transport plane crashed about 1.5 km from the runway at Puerto Leguízamo, pic.twitter.com/xLjed28qgX
Russian social media influencer Pavel Koshkin was reportedly killed when the private plane he was flying was accidentally shot down by Russian air defense. pic.twitter.com/e3z9vf8Vfe
#WATCH | Hamirpur, Uttar Pradesh: An under-construction bridge collapsed due to a severe storm. Five workers killed, several others feared trapped. Rescue operations are underway. Latest visuals from the spot as senior officers reach the spot. pic.twitter.com/e5vu2dcUkB
JUST IN: 21-year-old dies after workers forget to attach safety rope and push her off 40-meter bridge in São Paulo’s Limeira, Brazil pic.twitter.com/ceqniPJkUs
35 méter hosszú, kábítószer-szállító tengeralattjárót foglaltak le az ecuadori hatóságok egy természetvédelmi területen. A drogcsempészet az elmúlt években hatalmas üzletté vált Ecuadorban, milliárdos bevételt generálva a bűnszervezetek számára. A kokainszállító felfedezése röviddel azután történt, hogy Daniel Noboa ecuadori elnök bejelentette kormánya drogkartellek elleni háborújának „új szakaszát”, amelyet az Egyesült Államokkal közösen vív meg.
A lefoglalt félig merülő hajó 6000 gallon (22 700 liter) üzemanyagot szállított, és készen állt egy „hosszú kábítószercsempész útra” – közölte az ecuadori védelmi minisztérium egy közleményben. A csapatok a tengeralattjárót egy mangrovemocsárban találták meg a Cayapas–Mataje természetvédelmi területen – számolt be róla a BBC. Emellett felfedeztek egy közeli tábort is, amelyet állításuk szerint bűnözők használtak logisztikai központként, hogy drogcsempészetre készítsék fel a hajókat.
A kokaint a szomszédos Kolumbiából és Peruból – a világ két legnagyobb kokaintermelőjéből – csempészik az országba. Ecuadort a Kolumbiához és Peruhoz való közelsége és kiterjedt kikötői infrastruktúrája teszi ideális tranzitországgá. Az ecuadori belügyminisztérium szerint tavaly közel 300 tonna kábítószert foglaltak le, ami új éves rekord.
Ecuador mára kulcsfontosságú országgá vált, amelyen keresztül a tiltott kábítószerek Dél-Amerikából az Egyesült Államokba, Európába és egészen Ausztráliáig jutnak.
A csempészek gyakorta Ecuador egyik legnagyobb exportcikke – a banán – közé rejtik a kábítószert. Néhány banda még gyümölcsimport- vagy -exportcégeket is létrehozott Európában és Ecuadorban fedőtevékenységként. Ezek a kereskedők üzletembereknek adják ki magukat a gyümölcsexportcégekben Ecuadorban és importcégekben Európában, amelyeket kokain kereskedelmére használnak fel.
At least 34 people were killed and 81 were treated for injuries, after a #Colombian Air Force plane crashed shortly after takeoff in the southern Amazon region on Monday. A Lockheed Martin Hercules C-130 transport plane crashed about 1.5 km from the runway at Puerto Leguízamo, pic.twitter.com/xLjed28qgX
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
Lezuhant egy kisrepülőgép szerda délelőtt Kolumbia északkeleti részén, a fedélzeten tartózkodó mind az tizenöt ember életét vesztette – hívta fel a figyelmet az Independent.
A hírportál szerint a járatot a kolumbiai állami légitársaság üzemeltette. A gép 11.42-kor szállt fel Cúcuta városából, és Ocana hegyvidéki kisvárosa felé tartott, kb. 40 perces belföldi útra. A légiforgalmi irányítással való kapcsolat néhány perccel a felszállás után megszakadt, mielőtt a roncsokat a környékbeli Curasica község közelében megtalálták.
Azonosították, hogy a fedélzeten tizenhárom utas és kétfős személyzet utazott. A tragédiában Diógenes Quintero, a Catatumbo régiót képviselő kolumbiai kongresszusi képviselő is meghalt. A gépen utazott még Carlos Salcedo, aki kongresszusi jelöltként indult a közelgő választásokon, valamint más helyi vezetők és a személyzet tagjai is.
Gustavo Petro kolumbiai elnök közösségi médiában részvétét fejezte ki a szerencsétlenség áldozatainak családjai felé. Hangsúlyozta a tragédia mélységes hatását és együttérzését minden érintett iránt. A hatóságok közölték, hogy még nincs hivatalos magyarázat a baleset okáról, vizsgálat indult.
At least 34 people were killed and 81 were treated for injuries, after a #Colombian Air Force plane crashed shortly after takeoff in the southern Amazon region on Monday. A Lockheed Martin Hercules C-130 transport plane crashed about 1.5 km from the runway at Puerto Leguízamo, pic.twitter.com/xLjed28qgX
Hat ember, köztük a népszerű kolumbiai énekes, Yeison Jimenez életét vesztette, amikor lezuhant egy kisrepülőgép Kolumbia középső részén – közölték a helyi hatóságok. A közösségi médiában videókat is megosztottak a földbe csapódott, lángoló repülőről.
„Nincsenek túlélők” – nyilatkozta Alvaro Bello ezredes, a kolumbiai polgári légiközlekedési hatóság vezetője a Caracol Radio helyi adónak.
🚨 ¡FALSO!
📹 En redes circula un video sobre el supuesto accidente y fallecimiento de Yeison Jiménez.
A közlekedési minisztérium szerint a Medellinbe tartó magánrepülőgép nem sokkal a felszállás után zuhant le a Paipa repülőtér közelében, Boyaca megyében.
🚨🇨🇴 BREAKING: Colombian singer Yeison Jiménez (34) has died after a small aircraft crashed shortly after takeoff from Paipa Airport, Boyacá, while en route to Medellín. Local reports say six members of his music team were also killed.#YeisonJimenez#news#viral#LatinAmericapic.twitter.com/DG22tEikKA
Az áldozatok között van Yeison Jimenez. A 34 éves kolumbiai énekes mexikói ihletésű „rancheras” és „corridos” dalaival vált ismertté, amelyek közül néhányat milliók hallgattak a Spotifyon, valamint a YouTube videómegosztón.
A közösségi médiában keringő videókon az látszik, hogy a repülőgép nem tudott magasra felemelkedni, nagy sebességgel lezuhant a kifutópálya végén lévő réten, majd kigyulladt.
🚨🇨🇴 BREAKING: Colombian singer Yeison Jiménez (34) has died after a small aircraft crashed shortly after takeoff from Paipa Airport, Boyacá, while en route to Medellín. Local reports say six members of his music team were also killed.#YeisonJimenez#news#viral#LatinAmericapic.twitter.com/DG22tEikKA
🚨BREAKING🚨:HELICOPTER CRASH KILLS 2 IN RUSSIA: 🇷🇺⚠️
Footage shows a helicopter snagging power cables at a ski resort in Russia’s Perm region. Both onboard were killed — Ilyas Gimadutdinov, founder of Tattranskom, and Elmir Konyakov. The flight was reportedly unauthorized. pic.twitter.com/cGjU87f7ZO
Heartbreaking news from India this morning.... Learjet 45 VT-SSK crashes on landing Baramati airport, Maharashtra. Deputy CM Ajit Pawar and 4 others (staff/crew) on board, no survivors confirmed. Tragic loss. pic.twitter.com/uZEwVVbswL
A Learjet 45 aircraft belonging to Delhi based charter company VSR carrying Ajit Pawar, a personal security officer, an attendant, and two crew members crashed.
Seems it attempted to land at runway threshold when it lost control and crash landed triggering a fire. pic.twitter.com/3XnseGbSPa
⚡Colombia plane crash kills all 15 on board — reports
A Beechcraft 1900 crashed in northern Colombia after losing contact near Ocaña, close to the Venezuelan border. The wreckage was found in a mountainous area, BBC reported, citing state-run airline Satena.
At least 34 people were killed and 81 were treated for injuries, after a #Colombian Air Force plane crashed shortly after takeoff in the southern Amazon region on Monday. A Lockheed Martin Hercules C-130 transport plane crashed about 1.5 km from the runway at Puerto Leguízamo, pic.twitter.com/xLjed28qgX
The avalanche happened at an altitude of around 7,874 feet on the slopes of the 8,757-foot Hohe Ferse (also known as Monte Tallone Grande) near the town of Ratschings, close to the border with Austria. https://t.co/icxevZhrZs
#BREAKING A fire broke out at a shoe factory in Jinjiang, China's Fujian Province, around noon on Thursday.
Firefighters and medics are dispatched to the scene. Officials said some people are trapped or missing, and rescue crews are still working to reach the affected area. pic.twitter.com/03xKzTrcUZ
Kolumbiát ismét brutális támadások rázták meg, amik következtében csütörtökön legalább tizennyolc ember vesztette életét, és több tucatnyian megsérültek.
A hatóságok szerint a két különálló akciót szélsőséges gerillacsoportok hajtották végre, amik ezzel a legsúlyosabb biztonsági válságot idézték elő az országban az elmúlt évtizedekben. Az első támadás délután történt a délnyugati Cali városában, ahol egy robbanóanyaggal megrakott teherautót robbantottak fel egy forgalmas utcán, a katonai repülőakadémia közelében.
A hivatalos adatok szerint hat ember meghalt, és több mint hatvanan megsérültek. Egy szemtanú, a 65 éves Héctor Fabio Bolaños így emlékezett vissza: „Valami hatalmas robbanás dördült az egyik hangár mellett. Olyan sok sebesült volt mindenhol.” Egy másik szemtanú, a 40 éves Alexis Atizabal hozzátette: „Halálos áldozatai is voltak azok között, akik egyszerűen csak arra jártak az utcán.”
A közösségi médiában terjedő felvételek lángoló járműveket, rommá tört házakat, a földön fekvő sebesülteket és pánikban menekülő embereket mutattak. Cali polgármestere, Alejandro Eder rendkívüli állapotot hirdetett a városban, ideiglenesen megtiltotta a nagy teherautók behajtását, és 10 000 dolláros jutalmat ajánlott fel azoknak, akik érdemi információval tudnak hozzájárulni az elkövetők elfogásához.
A védelmi miniszter, Pedro Sánchez az EMC nevű gerillacsoportot nevezte meg felelősként, amelyet Iván Mordisco vezet. Ez a szervezet a 2016-ban leszerelt FARC-ból vált ki, miután az aláírta a történelmi békemegállapodást.
Rendőrök lemészárlása – drónnal lőtték le a helikoptert Miközben a Cali elleni támadás sokkolta az országot, ugyanazon a napon Északkelet-Kolumbiában a rendőrök egy másik fegyveres akció célpontjaivá váltak. A hatóságok beszámolója szerint a kormány helikopterét, ami a kokacserje-ültetvények felszámolását felügyelte, drónnal és fegyverekkel támadták meg. Andrés Julián Rendón, Antioquia megye kormányzója közölte: „Tizenkét rendőrt öltek meg, és további három megsérült.”
A védelmi miniszter először a hírhedt Clan del Golfo drogkartellt tette felelőssé, ám később pontosította, hogy az akciót az EMC egy Calarcá nevű parancsnok irányította frakciója követte el. A France24 beszámolója szerint a két támadás is világosan jelzi, hogy Kolumbia egyre nehezebben tartja féken a fegyveres csoportokat, amelyek a békemegállapodás elutasítása óta elsősorban a kábítószer-kereskedelemből tartják fenn magukat.
A béke illúziója szertefoszlott? A baloldali gerillák, a jobboldali paramilitárisok és a drogkartellek még mindig több térséget ellenőriznek az országban, ám hosszú idő után az elmúlt hónapokban ismét erőszakhullám söpör végig. Biztonságpolitikai szakértők szerint a támadások összetettsége és összehangoltsága aggasztó, mivel azt mutatja, hogy a gerillák újra képesek komoly katonai akciók végrehajtására.
A volt biztonsági vezetők arra figyelmeztetnek, hogy a hírszerzés már nem tudja hatékonyan megelőzni a merényleteket, és ez súlyosan veszélyezteti a lakosság biztonságát. Gustavo Petro elnök válaszul közölte: az Iván Mordisco vezette EMC, a másik FARC-szakadás, a „Segunda Marquetalia”, valamint a Clan del Golfo a jövőben hivatalosan is „terrorista szervezeteknek” minősülnek.
A legutóbbi támadások nyomán sok kolumbiai attól tart, hogy az ország visszacsúszik a nyolcvanas-kilencvenes évek brutális erőszakspiráljába, amikor kartellek, gerillák és politikai gyilkosságok uralták a mindennapokat. A bizonytalanságot csak fokozta, hogy júniusban a fővárosban lelőtték Miguel Uribe konzervatív elnökjelöltet. Felesége, María Claudia Tarazona a temetésen így fogalmazott: „Hazánk a legsötétebb, legszomorúbb és legfájdalmasabb napokat éli át.”
La policía nacional incauta 8,2 toneladas de cocaína en el puerto de Buenaventura.
Es una de las mayores incautaciones de cocaína en la historia de Colombia. En lo que va del mes la policía nacional ha incautado 24 toneladas. pic.twitter.com/d2w1FvaAyS
At least 34 people were killed and 81 were treated for injuries, after a #Colombian Air Force plane crashed shortly after takeoff in the southern Amazon region on Monday. A Lockheed Martin Hercules C-130 transport plane crashed about 1.5 km from the runway at Puerto Leguízamo, pic.twitter.com/xLjed28qgX
Súlyos állapotban kórházban ápolják Miguel Uribe kolumbiai szenátort, akit szombaton lőttek meg egy kampányeseményen Bogotában. Az ellenzéki politikus a 2026-os elnökválasztás egyik potenciális indulója.
A 39 éves Miguel Uribe, a konzervatív Demokratikus Központ párt tagja, éppen a főváros Fontibón negyedében tartott kampányrendezvényt egy nyilvános parkban, amikor rálőttek. A párt közleménye szerint a politikust hátulról érte a támadás, amelyet súlyosnak neveztek, de állapotáról részleteket nem közöltek. A közösségi médiában megjelent videókon a vérző szenátort a földön látni, miközben segítenek rajta.
Felesége, María Claudia Tarazona az X-en azt írta: férje „az életéért küzd”. A Santa Fe Alapítvány kórháza előtt, ahol Uribét kezelik, támogatók gyertyás virrasztást tartottak, imádkoztak, többen kolumbiai zászlóval érkeztek.
A kolumbiai főügyészség közlése szerint a támadás után őrizetbe vettek egy 15 év alatti fiatalkorút, akinél egy Glock típusú, 9 mm-es pisztolyt találtak – számol be róla a Reuters.
Gustavo Petro elnök vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy ki adhatta a parancsot a merényletre.
Pedro Sánchez védelmi miniszter elmondta, hogy a gyanúsítottat már kihallgatták, és nyomoznak, voltak-e társai. A hatóságok 730 ezer dollár (közel 260 millió forint) jutalmat ajánlottak fel annak, aki érdemi információval szolgál az ügyben.
Az esetről egy videófelvétel is készült, amelyen a lövés pillanata 1 perc 48 másodpercnél látható.
Az elnöki hivatal közleményben ítélte el a támadást, és „kategorikusan és határozottan” elutasította az erőszakot. Gustavo Petro baloldali államfő a közösségi médiában részvétét fejezte ki Uribe családjának: „Nem tudom, hogyan enyhíthetném a fájdalmatokat. Ez egy anya elvesztésének fájdalma, és egy hazáé is.”
Későbbi beszédében Petro megerősítette, hogy a letartóztatott gyanúsított fiatalkorú, és a nyomozás célja, hogy kiderítsék, ki rendelte el a támadást.
Hozzátette: „egyelőre csak feltételezések vannak”, és vizsgálják a biztonsági intézkedések esetleges hiányosságait is.
No es un niño, como quieren hacer ver al que disparó contra Miguel Uribe. Es un SICARIO PROFESIONAL. Miren cómo actúa: Analiza a la víctima, Lo asecha, Se le acerca para que sus disparos sean certeros, Y desenfunda el arma (Glock 9mm) con determinación y puntería para llevar a… pic.twitter.com/PVpLTvUWyf
Uribe nem hivatalos elnökjelölt, de az egyik legismertebb arca a kolumbiai jobboldalnak. Befolyásos családból származik: édesapja üzletember és szakszervezeti vezető volt, édesanyja, Diana Turbay újságíró, akit 1990-ben elrabolt egy fegyveres csoport Pablo Escobar drogbáró parancsára.
Az asszony 1991-ben életét vesztette egy sikertelen mentőakció során.
Kolumbia évtizedek óta küzd az erőszak különböző formáival: baloldali gerillacsoportok, egykori jobboldali paramilitáris szervezetekből kinőtt bűnbandák és a kormány között zajló konfliktusok szabdalják az országot.
Az Egyesült Államok külügyminisztere, Marco Rubio határozottan elítélte a gyilkossági kísérletet, és közleményében Gustavo Petro elnök „gyújtó hatású retorikáját” okolta a kialakult erőszakos légkörért.
No es un niño, como quieren hacer ver al que disparó contra Miguel Uribe. Es un SICARIO PROFESIONAL. Miren cómo actúa: Analiza a la víctima, Lo asecha, Se le acerca para que sus disparos sean certeros, Y desenfunda el arma (Glock 9mm) con determinación y puntería para llevar a… pic.twitter.com/PVpLTvUWyf
No es un niño, como quieren hacer ver al que disparó contra Miguel Uribe. Es un SICARIO PROFESIONAL. Miren cómo actúa: Analiza a la víctima, Lo asecha, Se le acerca para que sus disparos sean certeros, Y desenfunda el arma (Glock 9mm) con determinación y puntería para llevar a… pic.twitter.com/PVpLTvUWyf
At least 34 people were killed and 81 were treated for injuries, after a #Colombian Air Force plane crashed shortly after takeoff in the southern Amazon region on Monday. A Lockheed Martin Hercules C-130 transport plane crashed about 1.5 km from the runway at Puerto Leguízamo, pic.twitter.com/xLjed28qgX
6,5-ös erősségű földrengés rázta meg Kolumbiát vasárnap. A rengés epicentruma a fővárostól mindössze 90 kilométerre volt, amit az ország más pontjain is érzékeltek. Ugyanakkor hiába az erős földrengés, jelenleg sérültekről nem tudnak, az infrastruktúra is kisebb károkkal megúszta a földmozgást.
A Richter-skála szerinti 6,5-ös erősségű földrengés rázta meg Kolumbiát helyi idő szerint vasárnap reggel nyolckor – számol be róla az El País dél-amerikai kiadása.
A földrengésnek az epicentruma a fővárostól, Bogotától mindössze 90 kilométerre volt az Andok keleti lejtőjén, és az ország középső részén és más városokban is megérezték. A jelenlegi információk szerint a földrengésben senki sem veszítette el az életét, és épületek sem sérültek meg komolyabban.
Az előzetes jelentések szerint a bogotai földrengés nem okozott sérülést. Jelenleg egy embert pánikroham miatt kezelnek, és a központi kórházba szállítják. Eddig kisebb szerkezeti károkról és áramkimaradásokról számoltak be, de a szolgáltatás már helyreállt
– mondta a lap tudósítása szerint Carlos Fernando Galán, Bogota főpolgármestere.
A Kolumbiai Geológiai Intézet a földrengés mellett két jelentős utórengést is rögzített, amiknek erősségei 4,0, illetve 4,6 volt, és a földrengés után mindössze húsz perccel jelentkeztek.
Mint a lap megjegyzi, az Andok általánosságban véve magas szeizmikus aktivitású terület, de Kolumbia ezen belül is különösen magas kockázatnak van kitéve, mivel Kolumbia a világ azon kevés országainak egyike, ahol három tektonikus lemez találkozik.
Az országban átlagosan havonta 50 ezer földrengést regisztrálnak, bár ezek nagy része az ember számára észrevehetetlen.
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
At least 34 people were killed and 81 were treated for injuries, after a #Colombian Air Force plane crashed shortly after takeoff in the southern Amazon region on Monday. A Lockheed Martin Hercules C-130 transport plane crashed about 1.5 km from the runway at Puerto Leguízamo, pic.twitter.com/xLjed28qgX
Súlyosan megsebesült egy kolumbiai szenátor, a jövő évi elnökválasztás egyik lehetséges jelöltje, amikor rálőttek egy Bogotában tartott kampánygyűlésen szombaton.
Miguel Uribe Turbay kolumbiai szenátor Konzervatív Demokrata pártja közleményében „elfogadhatatlan erőszakos cselekménynek” nevezte az esetet.
A 39 éves politikust a főváros Fontibon kerületének egyik parkjában fegyveres támadók hátulról lőtték le.
A szenátort kórházba szállították, orvosai szerint az állapota kritikus. A rendőrség azt közölte, hogy a politikust két találat érte, és a támadók két másik személyt is megsebesítettek. A rendőrségi közlemény szerint a helyszínen letartóztattak egy 15 éves fiút, akinél lőfegyvert találtak.
A kolumbiai kormány jutalmat ajánlott föl az elkövetők kézrekerítéséért.
Gustavo Petro kolumbiai államfő lemondta tervezett franciaországi útját „az események súlyossága miatt” – áll az elnöki közleményben. Kolumbiában jövő május 31-én tartanak elnökválasztást. Miguel Uribe Turbay szenátor márciusban jelentette be, hogy indul az elnökválasztáson.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter az X-en azt közölte, hogy az Egyesült Államok a lehető leghatározottabban elítéli a Miguel Uribe szenátor elleni merényletet, továbbá hogy ez közvetlen fenyegetést jelent a demokráciára, és a kolumbiai kormány legfelsőbb szintjeiről érkező erőszakos baloldali retorika eredménye.
No es un niño, como quieren hacer ver al que disparó contra Miguel Uribe. Es un SICARIO PROFESIONAL. Miren cómo actúa: Analiza a la víctima, Lo asecha, Se le acerca para que sus disparos sean certeros, Y desenfunda el arma (Glock 9mm) con determinación y puntería para llevar a… pic.twitter.com/PVpLTvUWyf
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh