Péntek reggel Berlin egyik iskolájában váratlanul könnygáz került a levegőbe. Több gyermek is rosszul lett, szerencsére hamar kiértek a tűzoltók, hogy átszellőztessék a könnygáz után az iskolát.
Kiürítettek ma reggel 9 óra körül egy általános iskolát Berlinben, miután könnygáz került az épület légterébe. A helyszínre érkező tűzoltók 9:45-re átszellőztették az iskolát. Ezt követően az épületet újra megnyitották, az iskolavezetés pedig minden szülőt tájékoztatott az esetről.
Az incidens idején mintegy 400 gyermek tartózkodott az intézményben. 34 gyereknél látszódtak a tünetek, szerencsére senkit nem kellett kórházba szállítani.
A berlini hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket arról, mi okozhatta a könnygáz jelenlétét az iskolában – számolt be a tagesspiegel.de.
Tavaly Budapesten egy általános iskolát kellett kiüríteni, mivel szúrós szagot lehetett érezni az épületben. Többen azt gondolták akkor, hogy gázszivárgás okozta több gyerek rosszullétét. Az iskola gondnoka a kihallgatása során elmondta, hogy a padlóra öntött egy vegyi anyagot, majd a gondnoki szobában ki akarta próbálni a nála lévő gázsprayt, ezért a levegőbe fújt, ami miatt az egész iskolában szúrós szag kezdett terjengeni.
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Laut dem Polizeipräsidium Rheinland-Pfalz haben Fragmente des Meteoriten um 19 Uhr Schäden an Dächern und Häusern im Hunsrück, der Eifel und in Koblenz verursacht. Im Video zu sehen ist der Eintritt des Boliden über Nonnweiler im Saarland -Vielen Dank an Julia Quast für das Video pic.twitter.com/y9X6FHriRR
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
Police in Shreveport, Louisiana say 8 children were killed in a domestic shooting. The suspect was also killed by responding officers. The children were from ages 1 to 14. pic.twitter.com/lKs3KNxosN
At least three students are confirmed dead and five others were injured in a #shooting incident at San Jose National High School in Tacloban City, the #Philippines on Monday. Two suspects, both minors, have been arrested.
Bolíviában a hadsereg könnygázt vetett be a Chiléből hazatérők ellen a két ország határán, hogy gátolja a koronavírus terjedését – számolt be az El Deber című helyi lap kedden.
Az újság az internetes oldalán videót is közölt az esetről, amelynek során mintegy kétszáz bolíviai állampolgár megpróbált átjutni a határon a chilei Colchane településnél, de a katonák ezt megakadályozták. A hadsereg Bolívia ideiglenes államfőjének, Jeanine Áneznek a határok lezárását elrendelő utasítása szerint járt el. A belépést megtagadó fellépés nyomán a tömeg kövekkel és más tárgyakkal kezdte el dobálni a katonákat, mire ők könnygázzal válaszoltak. Az összetűzésnek vannak sebesültjei.
A latin-amerikai ország március 10-én számolt be az új típusú koronavírus első két fertőzöttjéről. Eddig 190 ember betegedett meg, a halottak száma 14. Március 21-én az ideiglenes elnök a kór terjedésének megakadályozására elrendelte a karantén bevezetését.
(pestisracok.hu)
[type] => post
[excerpt] => Bolíviában a hadsereg könnygázt vetett be a Chiléből hazatérők ellen a két ország határán, hogy gátolja a koronavírus terjedését – számolt be az El Deber című helyi lap kedden.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1586340420
[modified] => 1586335951
)
[title] => Könnygázt vetettek be a hazatérni kívánókkal szemben Bolíviában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=9508&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 9508
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 9509
[image] => Array
(
[id] => 9509
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/bolivia.jpg
[original_lng] => 303669
[original_w] => 1672
[original_h] => 940
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/bolivia-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/bolivia-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/bolivia-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/bolivia-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/bolivia-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/bolivia.jpg
[width] => 1672
[height] => 940
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/bolivia.jpg
[width] => 1672
[height] => 940
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1586325151:12
[_thumbnail_id] => 9509
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4317
[_oembed_7594e61acd2df1ca408bc2f18baede4f] =>
Al menos cinco personas #fallecidas y varias heridas es el saldo del desplome de un tinglado en la unidad educativa Gualberto Villarroel de la comunidad Santiago de Pacharia, municipio de #Achacachi.https://t.co/JkVmuepK8l
#ATENCIÓN | Un insólito incidente ocurrió el pasado fin de semana en la región andina de Oruro, #Bolivia, cuando un niño de tan solo 8 años intentó emular a su superhéroe favorito, #SpiderMan, al dejarse picar por una araña viuda negra.
Nuestro trabajo comprometido con la Patria, está consiguiendo resultados históricos en la lucha contra el narcotráfico. Informamos al pueblo boliviano y a la comunidad internacional que incautamos 8,7 toneladas de cocaína que tenían como destino Países Bajos (Europa), mismos que… pic.twitter.com/I3WTeYP6ua
— Luis Alberto Arce Catacora (Lucho Arce) (@LuchoXBolivia) January 5, 2024
Al menos cinco personas #fallecidas y varias heridas es el saldo del desplome de un tinglado en la unidad educativa Gualberto Villarroel de la comunidad Santiago de Pacharia, municipio de #Achacachi.https://t.co/JkVmuepK8l
Nuestro trabajo comprometido con la Patria, está consiguiendo resultados históricos en la lucha contra el narcotráfico. Informamos al pueblo boliviano y a la comunidad internacional que incautamos 8,7 toneladas de cocaína que tenían como destino Países Bajos (Europa), mismos que… pic.twitter.com/I3WTeYP6ua
— Luis Alberto Arce Catacora (Lucho Arce) (@LuchoXBolivia) January 5, 2024
#ATENCIÓN | Un insólito incidente ocurrió el pasado fin de semana en la región andina de Oruro, #Bolivia, cuando un niño de tan solo 8 años intentó emular a su superhéroe favorito, #SpiderMan, al dejarse picar por una araña viuda negra.