Több mint 6 ezren állítják, több tucat országból hogy az Ischglben kialakult góc következtében fertőződtek meg koronavírussal.
Elkezdődött az első per, amelyben azzal vádolják az osztrák államot, hogy a hatóságok igyekezték eltitkolni, hogy a koronavírus-járvány egyik európai gócpontja az Ischgl nevű ausztriai falu sípályáin alakult ki, ezzel is mentve az ország fontos síparadicsomjának forgalmát. A Bloomberg beszámolója szerint az Osztrák Fogyasztóvédelmi Szövetség (VSV) jogi csoportja állítja, hogy az üdülőhely a vírus korai „túlterjesztőjévé” vált a kontinensen, mivel a turistaközpontban közel 11 ezren síeltek, ittak és táncoltak, majd a járványveszélyről nem tudván, vitték haza magukkal a koronavírust.
A regionális bíróság első polgári perét egy a koronavírusban elhunyt férfi özvegye és fia indította azzal indokolva, hogy a kormány turisztikai okokra hivatkozva nem zárta le időben a síközpontot, a döntéssel pedig fertőzéseket és haláleseteket okozott.
A pert támogató VSV szerint a 100 ezer eurós (közel 35 millió forint) kártérítés precedens jellegű lehet, ha nyernek, akkor a további 14 folyamatban lévő per kimenetele is kártérítéssel végződhet, sőt több ezer újabb bírósági eljárás elé nézhet az osztrák állam.
A fogyasztóvédelmi szövetség közölte, hogy kezdetben békés kerekasztal tárgyalásokat kezdeményeztek az osztrák kormánnyal, hogy közösen megoldást találjanak arra a több mint hatezer panaszra, amely az állítja, hogy az Ischglben kialakult góc következtében fertőződtek meg a vírussal.
A párbeszéd azonban nem született meg, ezért kénytelenek voltak jogi útra terelni az ügyet. A szövetség szerint az osztrák államügyészség nem válaszolt sem a telefonos megkeresésekre, sem pedig az e-mailekre, illetve a nemzetigóz hatóságoknak le kellett volna állítaniuk az »alpesi Ibizán« működő turizmust, mivel a járványügyi kockázata teljesen egyértelmű volt, a szakértők pedig már korábban is figyelmeztettek a veszélyre. Az evakuálás későbbi helytelen kezelése pedig káoszt okozott, amely felgyorsíthatta a vírus terjedését.
Az Osztrák Fogyasztóvédelmi Szövetség szerint Sebastian Kurz osztrák kancellár döntése, miszerint a tévében azonnali karantént jelentett be Ischglben, illetve a helyi hatóságokkal való egyeztetés hiánya olyan pánikot váltott ki, amelyet el lehetett volna kerülni.
A döntéseket gyorsan meg kellett hozni, és úgy gondolom, hogy ezek nagyrészt jól működtek – mondta Kurz tavaly októberi sajtótájékoztatóján. „Minden döntést az egészségügyi hatóságok és a kormány, a szövetségi államok koordináltak, és ez volt a helyzet Tirolban is” – állította a kormányfő.
Korábban írtunk arról, hogy Ausztria újabb keretrendszert szabott meg a karantén nélküli beutazás biztosításához.
Immár nemcsak az unió által elismert vakcinák mindkét beadott dózisa után lehet teszt- és karanténkötelezettség nélkül belépni Ausztriába.
After heavy floods in Germany, Belgium and Netherlands - now Austria ??
“This is the climate crisis unravelling in one of the richest parts of the world — which for a long time thought it would be “safe”. No place is “safe” any more.”~ @Luisamneubauerpic.twitter.com/Ql41AiM4Q1
idk if you guys have heard of what is going on in parts of germany, belgium, the netherlands, suisse and austria. if you haven't, here i made a thread of whats happening. basically there are bad floods destroying whole cities and hundreds of people have died and are missing pic.twitter.com/0rfs5LDpH2
Indrukwekkende beelden uit Oostenrijk, ook daar hebben ze te maken met wateroverlast. In Salzburg geraken mensen in de problemen door het overvloedige water.#wateroverlast#hochwasser
A tapestry worth $700,000 has been found stolen from the American Embassy in Vienna. It was stolen by a 29-year-old South African. The loss was found at the villa in Baden. pic.twitter.com/AZzZd53iuW
??Austria: Large protest against compulsory vaccination and Covid restrictions in Vienna - Crowd is obviously growing week after week pic.twitter.com/AMz9TUfJIa
Ein Polizeibeamte, der im Waldviertel wohnt und für die Landespolizeidirektion Wien arbeitet, hat sich im Haus eingeschlossen und gedroht, einschreitende Beamte zu erschießen. Zurzeit wird mit ihm verhandelt. Er ist bewaffnet.https://t.co/5ht2f5J7bU
Klima-Protest in Linz! Ausgerechnet am Tag des Bahn-Streiks legten Aktivisten die wichtigste Autobahnabfahrt in der Innenstadt lahm. https://t.co/oyV453Xaus
Am heutigen Sonntag gibt die Polizei Wien überraschend eine Pressekonferenz. Laut Verfassungsschutz konnte ein Terroranschlag auf die Regenbogenparade in Wien verhindert werden. https://t.co/UKBuhW6lVM
In Micheldorf (Bezirk St. Veit an der Glan) in Kärnten ist ein Bus von der Straße abgekommen und umgestürzt. Das Opfer ist eine 19-Jährige. https://t.co/8DhKNCjMbA
Hırvatistan'dan Salzburg'a gitmekte olan Cirrus SR20 model küçük bir uçak, Avusturya'da kaza yaptı. Kazada 4 kişi hayatını kaybetti. pic.twitter.com/5ZYxbssuuj
❗️🌊🇦🇹 - A stationary storm brought more than 80 l/m² of rain to Sankt Anton am Arlberg in Tyrol, village in Austria, a flash flood has just swept away parts of the city. pic.twitter.com/AynS4IRBKb
A 23-year-old man has stabbed five passersby in southern Austria in what police said was a random attack that left a 14-year-old dead and four others injured. https://t.co/9wiQJyIqBA
A school shooting took place around 10 a.m. Tuesday at the BORG school on Dreierschützengasse in Graz’s Lend district. Eight people have been confirmed dead, and the number of seriously injured is in the double digits.