Négy hónapja keresi már az ausztrál rendőrség Melissa Caddick üzletasszonyt, aki az után tűnt el otthonról, hogy kiderült, dollármilliókat lopott el az ügyfeleitől. Túrázók a múlt héten találtak egy bomlásnak indult emberi lábat a partra sodródva, amiről a DNS-teszt megállapította, hogy az eltűnt nőé, de egyelőre csak találgatnak, mi történhetett vele.
Melissa Caddick tavaly novemberben tűnt el Sydney egyik előkelő negyedéből, Dover Heightsból egy nappal az után, hogy a rendőrség házkutatást tartott nála. Az asszony legalább 13 millió dollárt lopott el ügyfeleitől értékpapírokban. Több mint 60 embert verhetett át, többek között a saját családtagjait és barátait is – idézte fel a BBC.
Eltűnését a férje jelentette, miután a nő az eltűnése napján kora reggel futni indult. Minden személyes holmiját hátrahagyta.
A portál szerint múlt héten túrázók jelentették, hogy egy bomlásnak indult emberi lábat és egy cipőt találtak Sydney-től 400 km-re a tengerparton. A hatóságok DNS-mintát vettek a maradványból, és kiderült, hogy az eltűnt nőé.
A nő halálának körülményeit a halottkém fogja rekonstruálni, egyelőre ugyanis rejtély, hogy mi történhetett vele. A körülményekre való tekintettel a rendőrség nem zárja ki az öngyilkosságot sem.
A nő holttestét még keresik.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Négy hónapja keresi már az ausztrál rendőrség Melissa Caddick üzletasszonyt, aki az után tűnt el otthonról, hogy kiderült, dollármilliókat lopott el az ügyfeleitől. Túrázók a múlt héten találtak egy bomlásnak indult emberi lábat a partra sodródva....
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1614422160
[modified] => 1614422354
)
[title] => Emberi lábat találtak az ausztrál tengerparton, a holttestet még keresik
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=39493&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 39493
[uk] => 39545
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 39496
[image] => Array
(
[id] => 39496
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/melissa.jpg
[original_lng] => 62188
[original_w] => 976
[original_h] => 549
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/melissa-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/melissa-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/melissa-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/melissa.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/melissa.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/melissa.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/melissa.jpg
[width] => 976
[height] => 549
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1614426967:8
[_thumbnail_id] => 39496
[_edit_last] => 10
[views_count] => 3168
[translation_required_done] => 1
[_oembed_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] =>
[_oembed_time_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] => 1708618094
[_oembed_a42543952ba160a68e07edbc517419cd] =>