Egy leopárd megtámadt két dél-afrikai férfit egy légierő bázison a híres Kruger Nemzeti Park közelében.
A legénység egyik tagját gyakorlatozás közben támadta meg. Egy másik, a bázison dolgozó civil pedig sétálás közben találkozott a leopárddal – mondta a légierő szóvivője. A két férfit kórházba szállították, de szerencsére kisebb sérülésekkel megúszták a támadást.
Egyiküket már kiengedték a kórházból, a másik férfinak még csütörtökig bent kell maradnia.
A múlt héten történt támadások ráirányították a figyelmet az ember és a vadon élő állatok közötti kölcsönhatások folyamatos kihívására a vadrezervátumokkal határos területeken – írja a BBN Times.
A leopárdot szerdán sikerült befogni. A Hoedspruit légitámaszponttól körülbelül 100 kilométerrel távolabb szabadon engedték a vadállatot. A BBC közlése szerint a légierő tábornoka elmondta, hogy gyakran találkoznak leopárdokkal, körülbelül 150 egyedről tudnak, akik a környéken élnek, de nagyon ritkán támadnak emberre.
A Kruger Nemzeti Park szerint a leopárdok többnyire éjszaka aktívak, sokféle zsákmányra vadásznak, beleértve a gnúkat, antilopokat és halakat.
Tavaly a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban egy reggeli szafarin részt vevő csoport két leopárddal találkozott. A turisták halálosan megrémültek, de a leopárdok szerencsére nem támadtak rájuk, az egyik viszont megrágta a turistákat szállító terepjáró gumiját.
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
(Daily Mail) A shocking video shows the moment a zookeeper is fatally attacked and eaten alive by lions after going inside their cage to 'impress his girlfriend'.
The guard, named as F. Iriskulov, 44, unknowingly caught his final moments on camera as he filmed himself entering… pic.twitter.com/lVIkisFnmG
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS
Irakban, egy vidéki térségben két rakéta zuhant egy katonai bázis közelében, ahol amerikai katonák állomásoznak. Az iraki hadsereg kijelentette, veszteségről és sérültekről nem érkezett jelentés.
Az előzetes vizsgálat adatai szerint a támadás célpontja a Bagdadtól északra fekvő Balad légitámaszpont volt, rakéták Al-Bu-Asi településen zuhantak le. Jelenleg senki sem vállalta a felelősséget, de az amerikai tisztviselők többnyire az Irán által támogatott fegyvereseket vádolják lövöldözéssel.
Az Iránhoz kötődő katonai csoportok azt követelik, hogy az összes külföldi csapat hagyja el Irakot. Jelenleg körülbelül 2500 amerikai katona tartózkodik az országban.
Az Egyesült Államok vezette koalíció célja az Iszlám Állam fegyveresei elleni küzdelem. Iránban tartózkodik egy a NATO irányítása alatt lévő misszió, amely az iraki biztonsági erők kiképzésével foglalkozik.
[type] => post
[excerpt] => Irakban, egy vidéki térségben két rakéta zuhant egy katonai bázis közelében, ahol amerikai katonák állomásoznak. Az iraki hadsereg kijelentette, veszteségről és sérültekről nem érkezett jelentés.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1617655260
[modified] => 1617655050
)
[title] => Két rakéta zuhant le Irakban egy légitámaszpont közelében, ahol amerikai katonák vannak
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=43724&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 43724
[uk] => 43596
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 43597
[image] => Array
(
[id] => 43597
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/20190525075613.jpg
[original_lng] => 77983
[original_w] => 1023
[original_h] => 575
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/20190525075613-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/20190525075613-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/20190525075613-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/20190525075613.jpg
[width] => 1023
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/20190525075613.jpg
[width] => 1023
[height] => 575
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/20190525075613.jpg
[width] => 1023
[height] => 575
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/20190525075613.jpg
[width] => 1023
[height] => 575
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1617644250:12
[_thumbnail_id] => 43597
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3852
[_oembed_0d6b72c072cc151e9d98b20d9c365961] => {{unknown}}
[_oembed_35091df4536e96c0aba2c4141784aa69] =>
[_oembed_time_35091df4536e96c0aba2c4141784aa69] => 1617644254
[_oembed_26973f32be20224d5adfaab57a170b18] =>
[_oembed_time_26973f32be20224d5adfaab57a170b18] => 1626997669
[_oembed_62fba3044e722f56fac40306b511ce84] =>
Security forces "arrested an armed group which attacked al-Kindi hospital", one of the main ones in the Iraqi capital, a police statement saidhttps://t.co/e7qQ5N8Beo
At least 6 IRGC's Fateh-110 missiles hit the Mossad base in Erbil, Iraq.
The United States funds Kurdish separatist groups in this region, which engage in sabotage, terrorism and espionage against Iran. pic.twitter.com/C7AInoIfQV
At least 6 IRGC's Fateh-110 missiles hit the Mossad base in Erbil, Iraq.
The United States funds Kurdish separatist groups in this region, which engage in sabotage, terrorism and espionage against Iran. pic.twitter.com/C7AInoIfQV