A török rendőrség szerdán letartóztatta Ekrem Imamoglu isztambuli polgármestert, Recep Tayyip Erdogan elnök egyik fő riválisát – jelentette az állami média – egy állítólagos korrupciós és terrorista kapcsolatokkal kapcsolatos vizsgálat részeként – olvasható a TRT oldalán.
Az Isztambuli Egyetem arra hivatkozva érvénytelenítette Imamoglu diplomáját, hogy állítólag szabálytalanságok történtek 1990-ben, amikor egy észak-ciprusi magánegyetemről átkerült az egyetem üzleti adminisztrációs karára. Az egyetemi diploma a törökországi választásokon való indulás feltétele, így a jelenlegi állás szerint Imamoglu nem indulhat a választásokon, de elmondta, hogy a döntést tervezi megtámadni.
Az állami Anadolu ügynökség jelentése szerint az ügyészek további száz személy ellen is elfogatóparancsot adtak ki. A hatóságok több utat lezártak Isztambul környékén, és négy napra betiltották a tüntetéseket a városban, hogy megakadályozzák a letartóztatást követő tiltakozásokat. A Netblocks internetes megfigyelőközpont ugyanakkor közölte, hogy Törökország korlátozta a hozzáférést több közösségi médiaplatformhoz, köztük az X-hez, a YouTube-hoz, az Instagramhoz és a TikTokhoz.
A fő ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) a tervek szerint március 23-án tart előválasztást, amelyen várhatóan Imamoglu lett volna az elnökjelöltjük. A következő elnökválasztást 2028-ra tervezik, de valószínűsíthető, hogy előrehozott választások lesznek. A CHP elnöke, Özgür Özel „puccskísérletként” ítélte el Imamoglu őrizetbe vételét.
A rendőrség Ukrajna 19 megyéjében több tucat illegális csatornát számolt fel, amelyeken hadköteles férfiakat juttattak külföldre hamis okmányokkal és a zöldhatáron át – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a Nemzeti Rendőrség közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a rendőrök 270 házkutatást tartottak a büntetőeljárás keretében. 19 megyében tártak fel bűncselekményeket. Az érintettek között főként magánvállalkozók vannak, akik hamis adatokat adtak meg a Sljah rendszerben, valamint olyan személyeket, akik hadköteles korú férfiakat csempésztek át a zöldhatáron.
Ezenkívül a rendőrség leleplezte a különféle üzenetküldő programok adminisztrátorait, akik az ügyfeleket keresték és fogadták megrendeléseket, valamint a katonai szolgálatra alkalmatlanságra vonatkozó hamis okmányok előállítására szolgáló eszközöket. A házkutatások során a rendőrök iratokat, köztük hadköteles korúak orvosi iratait, valamint számítástechnikai eszközöket, másolatokat, mobiltelefonokat, valutát foglaltak le.
Az elkövetőket a hatóságok embercsempészés bűncselekmény elkövetése címén gyanúsították meg. Kilenc évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti őket vagyonelkobzással és bizonyos tisztségek betöltésétől való eltiltással.
Németország egy ideje messze nem a régi, egyre több a súlyos incidens az országban. Legutóbb a szilveszteri ünnepségeket árnyékolták be a tragikus balesetek és zavargások. Több városban is érzékelhető volt mindez, ami aggodalmat vált ki az emberekből.
Öt ember haláláról tudni, akik Németországban hunytak el tűzijátékkal kapcsolatos balesetekben, mialatt Berlinben több mint 400 embert tartóztattak le zavargások miatt. Az egyik halálos áldozat egy 24 éves fiatal volt, aki egy házi készítésű tűzijáték idő előtti felrobbanása miatt hunyt el az észak-rajna-vesztfáliai Geseke város közelében.
Egy 45 és egy 50 éves férfi is életét vesztette, amikor a kezükben felrobbant a tűzijáték. Egy 20 éves fiatalember szintén elhunyt, az ő halálát egy házi készítésű petárda okozta Hamburgban, már nem lehetett rajta segíteni.
Késes támadás Berlinben Az éjszaka folyamán pedig százakat tartóztattak le Berlinben, melyben rendőröket támadtak meg. 30 rendőr és 1 tűzoltó is megsérült az összecsapásokban, amiről az Euronews számolt be. Több száz rendőrt vezényeltek a német fővárosba, hogy megakadályozzák a további erőszakos cselekményeket.
A halálos kimenetelű balesetek és zavargások nem ritkák szilveszterkor Németországban. A hamburgi rendőrök arról beszéltek, hogy szó szerint lőttek rájuk a tűzijátékokkal, míg Lipcsében nagyobb csoportokat támadtak az előbb említett veszélyes eszközökkel. Nancy Faeser német belügyminiszter elítélte a zavargásokat, és kijelentette,, az elkövetőket „a legnagyobb szigorral” fogják felelősségre vonni a történtekért.
Szintén december 31-én történt az a támadás Berlinben, amikor egy férfi késsel támadt válogatás nélkül járókelőkre. Többen megsérültek a támadásban, két embert kórházba kellett vinni a támadó miatt.
Citizens of this country wished the police a Happy New Year 2025, sending them a little warmth on this chilly European night.🔥 pic.twitter.com/zuBmzkqFHe
🔴 [01.01-03:00] Villa Verucchio #Rimini un uomo intorno tra le 23:30 e la mezzanotte del 31.12.2024 ha accoltellato 4 persone (2 anziani, una giovane e un giovane di 18 anni) ed è stato ucciso da un Carabiniere.
Megkéseltek egy férfit Londonban a Westminster-hídon, a támadás után a rendőrség három embert is letartóztatott.
Megkéseltek egy férfit Londonban a Westminster-hídon, a támadás után a rendőrség többeket is letartóztatott – írja a Daily Mail. Az eset a vasárnap délelőtti órákban, a brit parlament épületétől nem messze történt, a hatóságok „elszigetelt esetként” tekintenek a merényletre.
A Scotland Yard három embert tartóztatott le, a hidat mindkét irányból lezárták, valamint több buszjáratot eltereltek a helyszíni nyomozás idejéig. A hatóságok a lakosság segítségét kérik, ha további információk merülhetnek fel a támadással kapcsolatban.
A train conductor in Italy was seriously injured after being stabbed by two young men of North African origin on a regional train in Genoa Rivarolo, sparking a nationwide strike by railway staff unions in response to the escalating violence faced by their workers.… pic.twitter.com/gkSgmUi8BM
Syrian stabs a little girl in Nieuwegein, Netherlands. The victim was 11 years old. We have to free ourselves from this scum, we can't go on like this. pic.twitter.com/lvXFBRvcwl
A 23-year-old man has stabbed five passersby in southern Austria in what police said was a random attack that left a 14-year-old dead and four others injured. https://t.co/9wiQJyIqBA
„A Moby Dick művelet arra világít rá, hogy már nem létezik két különálló bűnözői világ” – mondta az európai főügyész az ügy kapcsán.
43 embert őrizetbe vettek, és lefoglaltak 520 millió eurót egy európai szintű nyomozás eredményeként, aminek célja egy olyan áfacsalási ügy felderítése volt, amelyben maffiacsoportok is szerepet játszottak – írta az Európai Ügyészség (EPPO) csütörtöki közleménye.
Az EPPO által vezetett Moby Dick rendőrségi művelet során több mint 10 országban 160 házkutatást hajtottak végre több száz rendőr részvételével. A nyomozati intézkedések több európai uniós országban, köztük Bulgáriában, Horvátországban, Cipruson, Csehországban, Olaszországban, Luxemburgban, Hollandiában, Szlovákiában és Spanyolországban, valamint EU-n kívüli országokban is folyamatban vannak.
Összesen 195 személy ellen folyik nyomozás, és több mint 400 vállalat érintett. Csak Olaszországban 129 bankszámlát zároltak, és 192 ingatlant, valamint 44 luxusautót és hajót foglaltak le – írta a luxembourgi székhelyű testület közleménye.
Az EPPO szerint több maffiaklánnal kapcsolatban álló személyek fektettek be egy bűnszövetkezetbe, amely rendkívül jövedelmező adóelkerülési rendszert hozott létre.
Laura Kövesi európai főügyész elmondta, hogy hivatala már jó ideje felhívta a figyelmet a veszélyes szervezett bűnözői csoportok uniós költségvetést érintő csalásokban való részvételével kapcsolatban.
„A Moby Dick művelet arra világít rá, hogy már nem létezik két különálló bűnözői világ. Az egyik oldalon a veszélyes, kábítószert csempésző, emberkereskedelmet folytató maffiózók világa; a másik oldalon pedig a fehérgalléros, ‘csupán’ korrupciót és pénzmosást folytató bűnözőké” – mondta.
Az EPPO szerint az áfacsalást elkövető bűnszövetkezet összetettségének és hatékonyságának szintje példátlan.
2020 és 2023 között több mint 1,3 milliárd euró értékben állított ki számlákat airpodok, laptopok és egyéb elektronikai termékek értékesítéséről.
Úgy tűnik, maffiamódszereket alkalmaztak a bűnszövetkezeten belül a különböző bandák tagjai között felmerült konfliktusok rendezésére is – olvasható a közleményben.
A német szövetségi ügyészség kedden közölte, hogy a kelet-németországi Szászországban és Lengyelországban őrizetbe vették egy szélsőjobboldali terrorszervezet nyolc feltételezett tagját.
Mintegy 20 ingatlanban házkutatást is tartottak – közölték a hatóságok. Az üggyel összefüggésben Ausztriában is folytak házkutatások.
Az ügyészség azzal gyanúsítja a vádlottakat, hogy a Szász Szakadárok nevű belföldi terrorszervezethez tartoznak, amely szerintük legkésőbb 2020 novemberében alakult meg.
„Ez egy 15-20 főből álló militáns csoport, amelynek ideológiáját rasszista, antiszemita és részben apokaliptikus eszmék jellemzik” – derült ki az ügyészség közleményből.
Nyolc embert vettek őrizetbe, köztük kiskorúakat is. Az ügyészség szerint a szervezet tagjainak meggyőződése, hogy Németország az összeomlás szélén áll, és elutasítják a liberális demokratikus berendezkedést. A csoport a pontosabban meg nem határozott „X napon” át akarta venni a hatalmat Szászországban, hogy nemzeti szocialista kormányzati és társadalmi struktúrákat alakítson ki – tudatta a vádhatóság.
„Szükség esetén a nemkívánatos csoportokat etnikai tisztogatás révén távolították volna el” – közölte az ügyészség.
A szervezet vezetőjét Lengyelországban fogták el. A műveletben mintegy 450 rendőr vett részt, és 20 helyen hajtottak végre házkutatást. A hatóságok szerint a szervezet az elmúlt években folyamatosan készült az erőszakos hatalomátvételre, harci kiképzéseken vett részt, katonai felszereléseket szerzett be és lőfegyverek használatát is gyakorolta.
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
A venezuelai hatóságok súlyos emberi jogi jogsértéseket követtek el a júliusi elnökválasztás alatt, egy olyan összehangolt terv részeként, amelynek célja a tüntetők elhallgattatása és az ellenzékinek minősített személyek elnyomása volt – állapította meg egy kedden nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentés.
A jogsértések között önkényes letartóztatások, kínzások, emberek rövid időre való eltűnése és szexuális erőszak is szerepel. A jogsértések áldozatai között gyermekek és a fogyatékkal élők is vannak – tették hozzá.
A vizsgálat egy múlt hónapban közzétett jelentés kibővített változata, amely a venezuelai kormány, a biztonsági erők és a kormányközeli civil fegyveres csoportok feltételezett visszaéléseit dokumentálja a választások előtt, alatt és után. A dokumentum szerint a foglyokat kínzással próbálták rávenni olyan súlyos bűncselekmények bevallására, mint például terrorcselekmények elkövetése.
A dokumentumban kiemelik, hogy bizonyítékok és saját választású védőügyvédek hiányában az áldozatok különösen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.
A július 28-i elnökválasztást követően Nicolás Madurót hirdette ki győztesként a kormánypárthoz hű választási bizottság. A választás eredményét a folyamat átláthatóságának és integritásának hiányára hivatkozva a venezuelai ellenzék mellett az Egyesült Államok és számos latin-amerikai ország is elutasította. Az ellenzék széles körű csalásokra hivatkozva saját jelöltjét, Edmundo Gonzáles Urrutiát nyilvánította győztesnek.
Az elnökválasztás előtt, illetve az eredmény kihirdetése után is tiltakozások törtek ki az országban, amelyeket a hatóságok erőszakkal elfojtottak. A vizsgálóbizottság szerint a legutóbbi tüntetéseken 25 embert öltek meg, több százan megsebesültek.
✋️ Who here thinks we should send the National Guard to Aurora Colorado to deal with these armed gangs of undocumented Venezuelan? This is domestic terrorism and FBI presence is needed. 👀😳 pic.twitter.com/vjvzoSCCC5
Your votes matter this November. An armed Venezuelan gang has taken control of an apartment complex as well as other parts of town in Aurora Colorado. Is this what you want? I never thought I'd live to see the day something like this happens in the U.S. straight out of a movie https://t.co/Zru9WhMCA5
Colorado Gov. Jared Polis says the viral videos of armed Venezuelan gangs taking over apartment buildings is just a figment of the "imagination" of local leaders. Fmr apartment resident Cindy Romero absolutely DESTROYS Polis:
A hat napja tartó zavargásokkal kapcsolatban közel 400 embert vett őrizetbe a rendőrség Angliában és Észak-Írországban – írja a BBC-re hivatkozva 444.
Hétfő este például rendőrökre támadtak Plymouthban, amikor megpróbálták szétválasztani a rivális tüntetőket, Belfastban benzinbombákat dobtak a rendőrökre, és Birmingham keleti részén is zavargások voltak. A múlt héten több tucatnyi rendőr sérült meg, a tüntetők üzleteket, autókat és házakat rongáltak meg.
Southportban múlt hétfőn késeléses támadásban megöltek három gyermeket, azóta forrnak az indulatok az Egyesült-Királyságban, országszerte erőszakos tüntetések vannak, főként olyan közösségimédia-posztok felhívására, amelyekből egy szó sem igaz.
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
Tizenhárom embert letartóztattak a görögországi Ídra szigetén keletkezett erdőtűz után. A hatóságok szerint egy jachtról indított tűzijáték okozta az Athéntól délre fekvő, híres turistasziget egyetlen fenyőerdőjét felégető tüzet, írja a BBC.
Ándrosz és Szalamina szigetén, valamint Görögország más részein is erdőtüzek pusztítanak, szombaton országszerte több száz tűzoltó küzdött a viharos erejű szél gerjesztette lángokkal.
Az Égei-tengeren fekvő Ándroszon több mint 30 tűzoltó oltotta a lángokat két repülő és öt helikopter támogatásával. A szigeten óvatosságból négy települést evakuáltak. A tűzoltóság szóvivője szerint további erősítést várnak a nap folyamán. Sérülésekről vagy anyagi károkról nem kaptak jelentést.
A Peloponnészoszi-félszigeten is számos erdőtűz pusztít, pénteken egy 55 éves férfi hunyt el kórházban, aki a félsziget nyugati részén, Iliában szenvedett égési sérüléseket.
A tűzoltóknak szombaton Athéntól nyugatra fekvő Szalamina-szigeten és a fővárostól 30 kilométerre keletre is sikerült megfékezniük az erdőtüzeket.
Avenue de la République, les hordes cagoulées tentent désespérément d’obtenir une charge policière. Les CRS se font un peu prier. pic.twitter.com/ycXoWqUKuo
Paris — Chaotic scenes in the city center as masked leftist rioters and Antifa are running through the streets to celebrate the socialist and communist coalition electoral win. An explosive device goes off at the Place de la République. pic.twitter.com/UXvTjh0u6E
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
🚨Ballot drop boxes with completed votes have just been set on fire in Vancouver, WA and Portland, OR. Expect more wild stuff this week. Stay vigilant. pic.twitter.com/qTXHPXZc2h
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
BREAKING🚨: The suspect arrested while carrying a blowtorch during the L.A. fires is confirmed to be an ILLEGAL alien, per @BillMelugin_. pic.twitter.com/y3QNx0TSj1
A törökországi bűnüldöző szervek 22 tartományban hajtottak végre nagyszabású terrorellenes műveletet – jelentette be az X-en Ali Yerlikaya török belügyminiszter.
Elmondása szerint a művelet eredményeként 239, a Kurdisztáni Munkáspárttal kapcsolatban álló gyanúsítottat vettek őrizetbe. Mint írták, a bűnüldöző szervek munkatársai lőfegyvereket, valamint szervezeti dokumentumokat és digitális anyagokat foglaltak le.
Törökország előző nap bejelentette, hogy légicsapásokat hajtott végre Észak-Irakban, amelyek során likvidálta a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt 12 ott bujkáló tagját.
Ezt megelőzően Törökország légicsapásokat hajtott végre kurd fegyveresek ellen a szomszédos Szíriában és Irakban, válaszul egy másik, a török katonai támaszpontok elleni iraki támadásra, amelyben kilenc katona meghalt, négy másik pedig megsebesült.
Bugün Antalya Konyaaltı ilçesinde bulunan Sarısu-Tünektepe teleferik hattını taşıyan direklerden birinin devrilmesi sonucu vagonlardan biri kayalık bölgeye düşmüş; teleferikte bulunun 1 vatandaşımız maalesef hayatını kaybetmiş, 7 kişi ise yaralanmıştır
Bugün Antalya Konyaaltı ilçesinde bulunan Sarısu-Tünektepe teleferik hattını taşıyan direklerden birinin devrilmesi sonucu vagonlardan biri kayalık bölgeye düşmüş; teleferikte bulunun 1 vatandaşımız maalesef hayatını kaybetmiş, 7 kişi ise yaralanmıştır
Pogroms have been going on for several days in Turkey amid the rape of a 7-year-old girl by a migrant from Syria
Turkish police detained more than 470 participants in anti-Syrian pogroms. The riots began after the detention of a Syrian accused of raping a child in Kayseri… pic.twitter.com/HbKWTzOj4Y
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
Kartalkaya Kayak Merkezi’nde yangın: 10 ölü 32 yaralı
Kültür ve Turizm Bakanı Mehmet Nuri Ersoy, İçişleri Bakanı Ali Yerlikaya ve Sağlık Bakanı Kemal Memişoğlu yangının çıktığı Kartalkaya’ya hareket etti. pic.twitter.com/23HcCM0QgA