A litván függetlenség elleni háborús bűn vádjával – az 1991. január 13-i szovjet támadás miatt, annak évfordulóján – perelte be a 90 éves Mihail Gorbacsov volt szovjet vezetőt hat litván állampolgár, akik az összecsapások egykori áldozatainak hozzátartozói.
A függetlenség kikiáltásának hírére az akkori szovjet hadsereg 1991 januárjában el akarta foglalni a litván rádió és tévé székházát és más fontos épületeket Vilniusban, de több ezer litán állta útjukat, ami összecsapásokhoz vezetett. Ezekben 14 fegyvertelen civil életét vesztette, és több mint 700-an sebesültek meg.
Az ügyben már korábban is pereltek az áldozatok hozzátartozói, és egy litván törvényszék 2019-ben háborús bűncselekmények vádjával el is ítélt 67 volt szovjet tisztviselőt – többségüket távollétükben –, de az ügyészek a kérdéses időben hatalmon lévő szovjet vezető, Gorbacsov ellen nem voltak hajlandók eljárást indítani. Ez felháborította a felpereseket.
A felperesek azt hangoztatják, Gorbacsov irányította akkor a szovjet hadsereget, ám a szovjet uralom alól 50 év után felszabadulni kívánó litvánok ellen elkövetett bűncselekményt képtelen volt megakadályozni.
„A hadsereg akciója nem lett volna lehetséges a Gorbacsovval történt egyeztetés nélkül” – jelentette ki Robertas Povilaitis, aki az apját veszítette el az összecsapásokban. Az ügyben a volt szovjethatalom több litván tisztségviselőjét is elítélték és bebörtönözték, azonban vannak, akik Oroszországban vagy Fehéroroszországban élnek, így a litván hatóságok nem tudják bíróság elé állítani őket.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A litván függetlenség elleni háborús bűn vádjával – az 1991. január 13-i szovjet támadás miatt, annak évfordulóján – perelte be a 90 éves Mihail Gorbacsov volt szovjet vezetőt hat litván állampolgár, akik az összecsapások egykori áldozatainak hozz...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1642157160
[modified] => 1642119765
)
[title] => Háborús bűnök vádjával indított pert Gorbacsov ellen hat litván állampolgár
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=72491&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 72491
[uk] => 72536
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 72492
[image] => Array
(
[id] => 72492
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/gorbacsov-1.jpg
[original_lng] => 94715
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/gorbacsov-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/gorbacsov-1-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/gorbacsov-1-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/gorbacsov-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/gorbacsov-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/gorbacsov-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/gorbacsov-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1642155444:2
[_thumbnail_id] => 72492
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 2946
[_oembed_259875ae99e2c66af30e3c1e8c70b7ea] =>
[_oembed_time_259875ae99e2c66af30e3c1e8c70b7ea] => 1642113681
[_oembed_181ba4f4d046a1c374e6d5378f9c4a8f] =>
[_oembed_time_181ba4f4d046a1c374e6d5378f9c4a8f] => 1642113681
[_oembed_dd138cd1d7e3dccc1a625d63a519830d] =>
Kosovo President Hashim Thaci indicted for war crimes; Thaci's office says he has cancelled a trip to the White House for US-mediated talks with Serbia on normalizing relations. https://t.co/16NcD8QugM