A hírt Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség vezetője közölte Facebook-oldalán.
„Szomorú hírt kaptunk a frontról: az orosz megszállókkal vívott harcban életét vesztette Sebestyén László 1998-as születésű katonánk. A rohamdandár segédlövésze a Donyeck megyei Rozdolivka közelében esett el. Őszinte részvétemet fejezem ki a hozzátartozóknak a városi tanács, a képviselő-testület, a végrehajtó bizottság és kistérségünk lakosai nevében. A temetési szertartás időpontját hamarosan közzétesszük. Isten nyugosztalja hősünket!” – olvasható a bejegyzésben.
? Ukrainian musician and conductor Kostyantyn Starovytskyi was killed in the war, defending Ukraine from the Russian invasion. #RussiaInvadedUkraine#GloryToUkraine
Irán több mint egy tucat ballisztikus rakétát lőtt ki szerda hajnalban az amerikai erők által használt két iraki támaszpontra – az Ain al-Aszad bázis mellett támadást intéztek az iraki Kurdisztánban lévő erbíli támaszpontra is –, hogy megtorolja azt, hogy az amerikai Bagdadban meggyilkolták Kászim Szulejmáni tábornokot, a Forradalmi Gárdához tartozó al-Kudsz különleges egység parancsnokát.
Az Irak nyugati, Anbár tartományában található légibázisra mért rakétatámadást, amelyet az amerikai dróncsapásban Bagdadban meggyilkolt iráni tábornok, Kászim Szulejmáni halálának megtorlásául szántak, a Forradalmi Gárda „minden tekintetben teljes sikernek” minősítette.
Az iraki hadsereg egy tisztje meghalt, további öt katonája pedig megsebesült az Ain al-Aszad légitámaszpontot ért szerdai rakétacsapásban – közölte a Sky News – Arabíja tévécsatorna. Amerikai károkról egyelőre nincs információ.
Az állami IRNA hírügynökség útján kiadott nyilatkozatában a Forradalmi Gárda figyelmeztette az Egyesült Államokat és minden régióbeli szövetségesét, hogy ne próbálják az iráni támadást megtorolni. Egyúttal felszólította Washingtont, hogy vonja ki minden katonáját Irakból.
A magyar Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a támadások következtében magyar katona nem sérült meg, a honvédek biztonsága érdekében a Magyar Honvédség megtette a szükséges intézkedéseket.
Szijjártó Péter Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere mai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: minden Irakban szolgáló magyar katona jól van. A Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar folyamatosan figyelemmel kíséri a kialakult súlyos helyzetet, és kész haladéktalanul végrehajtani bármilyen olyan műveletet, amelyet az Iszlám Állam elleni globális koalíció vezetői szükségesnek tartanak.
A magyar külügyminiszter hangsúlyozta, Magyarország közel-keleti érdeke, hogy el lehessen kerülni a jelenlegi helyzet eszkalálódását, még súlyosabb konfliktussá alakulását.
Kiemelte, az iraki Erbílben található magyar főkonzulátus négy munkatársa szintén jól van, és az ő biztonsági helyzetüket is folyamatosan elemzik.
Szijjártó Péter közölte, pénteken Brüsszelben részt vesz az európai uniós külügyminiszterek rendkívüli ülésén, ahol arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az Európai Uniónak is hozzá kell járulnia a helyzet eszkalálódásának megakadályozásához. A Közel-Kelet és az Európai Unió biztonsága ugyanis szorosan összefügg – tette hozzá.
A miniszter kitért arra is, Magyarország folyamatosan képviselteti magát a NATO brüsszeli központjában, ahol nagyköveti szinten tartanak egyeztetéseket, tájékoztatókat a kialakult helyzetről.
Szijjártó Péter aggodalomra okot adó fejleményként említette, hogy minden eddiginél távolabb került az iráni atomalkuként ismert nemzetközi nukleáris megállapodás.
Hella Mewis a #German national was kidnapped on Monday night in the Iraqi capital Baghdad, rights activists said.#Video shows she was being followed by motorcycle and two-man were waiting for her on the rode #HellaMewispic.twitter.com/ZQgUVPJaJG
#Pontassieve: Perché Matteo Salvini è stato aggredito da una giovane donna che, strattonandolo, gli ha strappato la camicia e il rosario che aveva al collopic.twitter.com/6pBkp4q4Wd
Marseille's home game against Rennes was postponed just three hours before kick-off today after angry Marseille fans marched to the club's training ground to protest against poor results.
? Ça chauffe à La #Commanderie ! Plusieurs groupes ont arrosé l’entrée du centre d’entraînement avec des fumigènes et des feux d’artifice. Ils essaient de pénétrer à l'intérieur de l’enceinte (Crédit : Cédric Monné) #OM#TeamOMpic.twitter.com/E38hDFD1uL
Soutien à @JeremieBreaud, encore une fois menacé parce qu'il ose s'attaquer au trafic de drogue et aux délinquants. Nous ne courberons jamais l'échine. Comme à Bron, la Région continuera à financer les équipements des communes engagées pour la sécurité.https://t.co/ykSeXBKzuH
Security forces "arrested an armed group which attacked al-Kindi hospital", one of the main ones in the Iraqi capital, a police statement saidhttps://t.co/e7qQ5N8Beo
Attack on Hindu temple at Bhong City District Rahimyar Khan Punjab. Situation was tense since yesterday. Negligence by local police is very shameful. Chief Justice is requested to take action. pic.twitter.com/5XDQo8VwgI
Attack on Ganesh temple bhong Sharif Rahim Yar Khan Punjab. Highly condemnable act. Culprits must be arrested and punished strictly. pic.twitter.com/p7dy9dDYAQ
The attack in Niger was aimed at a military base that countries in the region use to fight militants. Officials said 79 attackers and 29 soldiers were killed.https://t.co/AgDsRqT5ge
Imagens mostram que a guarnição da PF sofreu um ataque violento de Roberto Jefferson. Ex-deputado teria disparado tiros de fuzil e granada contra a viatura. pic.twitter.com/iW16zSiC6u
#RDC??: 3 morts et plusieurs blessés, côté civil, des casques bleus blessés lors d'une altercation entre la population de #Nyiragongo qui a bloqué la route au convoi de la @MONUSCO venu de Kiwanja à #Rutshuru vers Goma. 4 camions du convoi de la #Monusco ont été brûlés. ⤵️ pic.twitter.com/TsxzZ5hrIm
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
Vietnam arrests 6 for attacking police headquarters in Central Highlands https://t.co/h5ZuUOBH4o ... and hunting for others for attacking two police headquarters in the Central Highlands province of Dak Lak, killing some officers and civilians.
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
⚡️In the southwestern part of the Black Sea, a Ka-29 of the Black Sea Fleet inspected the Sukra Okan dry cargo ship because it was not responding to warnings — MoD
Seit dem Hamas-Terrorschlag in Israel ist auch in Deutschland die Lage angespannt. Antisemitische Vorfälle mehren sich. Nun ist nach SPIEGEL-Informationen eine jüdische Gemeinde in Berlin attackiert worden. https://t.co/gpb2LKFvbD
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
At least 6 IRGC's Fateh-110 missiles hit the Mossad base in Erbil, Iraq.
The United States funds Kurdish separatist groups in this region, which engage in sabotage, terrorism and espionage against Iran. pic.twitter.com/C7AInoIfQV
🚀 Missiles launched by the Russian Federation at Zaporizhzhia from a distance of 60 km arrive in 30-40 seconds, but the drones fall in the fields , - OVA.
According to Fedorov, a lot has been done to protect the city from air attacks, and it is already affecting enemy drones .… pic.twitter.com/1Mci1OWJEQ
Today while walking my 3 year old daughter a group of “Slava Ukraini” protesters followed us around and shouted as my daughter grew increasingly anxious and scared.
I decided to speak with the protesters in the hopes that I could trade a few minutes of conversation for them…
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.