Két személyautó, egy mikrobusz és egy kamion karambolozott az M3-as autópálya 156-os kilométerénél. Mentőhelikopter és gyermekmentő is érkezett a tömegbaleset helyszínére.
Súlyos közlekedési baleset történt az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó oldalán, Igrici térségében. Egy kamion két személyautóval és egy mikrobusszal ütközött, a 156-os km-nél Mezőcsát térségében teljes szélességében lezárták az érintett pályaoldalt. A tömegbaleset miatt a torlódás meghaladja a 4 kilométert – írta meg a Boon.hu.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a tömegszerencsétlenséget okozó kamion ukrán fennhatóság alatt közlekedett. Úgy tudni, hogy a nyergesvontató sofőrje valószínűleg későn vette észre az előtte feltorlódó kocsisort, és bár fékezett, már nem tudta megállítani a monstrumot, amely így belecsapódott az előtte állókba. A rendőrség vizsgálja, hogy milyen sebességgel haladt az ütközést megelőzően.
Az Országos Mentőszolgálat munkatársa ezt nyilatkozta: A helyszínre több mentőegységet, köztük három mentőhelikoptert is riasztottunk. Bajtársaink tíz sérültet, köztük két gyermeket könnyebb sérülésekkel (horzsolások, kisebb vágott sebek), míg két sérültet súlyos sérülésekkel szállítottak ellátás után kórházba.
A 442-es főúton, Kunszentmárton és Tiszaföldvár között történt a baleset. A buszon, amely felborult, hetvenhét felnőtt és gyermek utazott, sok a sérült.
Súlyos buszbaleset történt vasárnap hajnalban Magyarországon a 442-es főúton, Kunszentmárton és Tiszaföldvár között, a felborult ukrán rendszámú járművön 77 felnőtt és gyermek utazott.
Az elsődleges információink szerint 19-en sérültek meg – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon – jelentette az MTI.
A busz Kungyalu külterületén tartott Kunszentmárton felé, amikor eddig tisztázatlan körülmények között az árokba hajtott, és a vasúti töltésnél az oldalára borult. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset miatt indított eljárást.
Az Útinform szerint a teljes útzárat már feloldották, a forgalom fél pályán megindult.
Győrfi Pál, a magyar Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta az MTI-nek: a mentőkhöz 5 óra után néhány perccel érkezett a hívás, a helyszínre tizenhárom egységet riasztottak, a sérülteket a szolnoki, a szentesi és a kecskeméti kórházakba vitték.
A tizenkilenc sérült közül 17 gyermek. Egy 17 éves lány állapota életveszélyes, egy 14 éves fiú súlyos sérüléseket szenvedett.
#breaking#sweden#Gothenburg Eight people have been injured after a tram drove into a street food stall in central Gothenburg. The tram was making a high speed left turn and derailed over the intersection. It then went for a distance further on the asphalt and into a pizzeria,… pic.twitter.com/psFMBzZ71i
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
Tributes have been paid to the victims of a “heartbreaking and devastating” crash after a school coach trip returning from Exmoor Zoo slid down a 20ft slope in Somerset.
🚨 Un número indeterminado de heridos dejó el vuelco y caída a una pendiente de un bus interprovincial de la empresa de transportes Molina, de placa AOC.614, en el sector Shig Shag, a la altura del distrito de Palca, provincia de Tarma, región Junín.
Suasana di sebuah kawasan sibuk di Inner West, Sydney, gempar apabila seorang lelaki melepaskan sehingga 100 das tembakan secara rawak. https://t.co/ssi0W9CqXn
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
A parajdi sóbányánál történt katasztrófa következtében tovább emelkedett a Kis-Küküllő sótartalma az erdélyi Balázsfalva térségében, emellett a Nagy-Küküllő mihálcfalvi, valamint a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb sókoncentrációt mértek – számolt be róla vasárnap a román Agerpres hírügynökségre hivatkozva az MTI.
A Fehér megyei prefektusi hivatal tájékoztatása szerint vasárnap a Kis-Küküllő vizének sótartalma 1900, a Nagy-Küküllőé 867, a Marosé pedig 403 milligramm volt literenként az említett mérőállomásokon.
A Fehér megyei gazdákat már szombaton figyelmeztették a hatóságok, hogy sem a Kis-Küküllő, sem a Nagy-Küküllő vize nem alkalmas állatok itatására vagy öntözésre.
Azt is közölték, hogy a sókoncentráció hígítására a hatóságok ellenőrzötten vizet engednek ki a bözödújfalusi, a zetelaki és az ompolykisfaludi víztározóból.
A Maszol.ro hírportál beszámolója szerint a Maros Vízügyi Igazgatóság (ABA Mures) továbbra is a tározókból leeresztett édesvízzel hígította a sókoncentrációt a Kis-Küküllőn, azonban csökkentette a tározókból leeresztett vízhozamot, a tavak szintjének csökkenése miatt.
Az ökológiai katasztrófát az elárasztott parajdi sóbányából a Korond-patak vizébe kerülő nagy mennyiségű só okozta.
A katasztrófavédelem és a vízügyi hatóságok a hétvégén több szivattyút is üzembe helyeztek a bánya térségében, amelyekkel átemelik a Korond-patak vizének egy részét, hogy kevesebb sós víz kerüljön a pataknak a bánya alatti szakaszába.
A vizet az önkormányzati út árkán keresztül vezetik el, és a sóhegy alatti alsó szakaszon eresztik ki. Ezek az intézkedések jelentős mértékben csökkentették a víz sókoncentrációját. A vízminőséget 15 ponton monitorozzák, naponta kétszer.
A Maszol arról is beszámolt, hogy a Kis-Küküllő magas sótartalma okozta ökológiai katasztrófa miatt megközelítőleg 200 kilogramm halivadékot helyeztek át a hatóságok a Kis-Küküllőből – Makfalva és Hármasfalu környékéről – a Szolokma-patakba.
A monitorozás és az áttelepítés vasárnap is folytatódott.
A lakosság ivóvízellátása érdekében a Maros megyei katasztrófavédelem 534 ezer liter vizet szállított az érintett területekre, amelyből 223 ezer liter ivóvíz, 271 ezer liter háztartási használatra alkalmas víz, és 40 ezer liter állatok itatására szánt víz. A katasztrófa sújtotta térségbe Temes, Bukarest-Ilfov, Szilágy, Szeben, Máramaros, Bihar, Brassó, Suceava, Neamt megyéből tartálykocsikban érkezett vízutánpótlás.
Mircea Fechet román környezetvédelmi miniszter szombati terepszemléje alkalmával azt mondta: továbbra is aggasztóan magas a sókoncentráció mind a Korond-patak és a Kis-Küküllő, mind a Nagy-Küküllő és a Maros vizében. Mivel a Maros magas sótartalmú vize a folyó magyar szakaszát is érinteni fogja, ezért pénteken a magyar hatóságokat is tájékoztatták a veszélyről.
Csütörtökön kora délután a veszprémi Camp Croft nemzetközi katonai bázison egy hadgyakorlaton egy amerikai katona meghalt, egy másik pedig megsérült.
Június 5-én 13 óra körül egy magyarországi hadgyakorlaton felborult egy katonai jármű, aminek következtében egy amerikai katona meghalt, írja az amerikai hadsereg európai parancsnoksága.
A balesetben egy másik katona megsérült, akit kórházba szállítottak, ahol megállapították, hogy állapota stabil, de megfigyelés céljából éjszakára bent tartották. A többi katonát az egység egészségügyi intézményébe vitték további kivizsgálásra és megfigyelésre.
A helyi magyar hatóságok és a hadsereg bűnügyi osztálya vizsgálja az eset körülményeit.
„Hálásak vagyunk az Országos Mentőszolgálatnak a gyors reagálásért és a katonáinknak nyújtott folyamatos segítségért. A katona nevét a hozzátartozók értesítéséig nem közöljük” – írta a parancsnokság.
‼️‼️‼️ Just a few minutes ago, a powerful explosion occurred near an airfield in Russia's Bryansk region.
According to preliminary information, the Ukrainians struck another Iskander-M missile launcher that was intended to be used in tonight’s attack on Ukraine. pic.twitter.com/CHMA0Y2JQL
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
Breaking 4 dead, 23 injured with fractures, and 4 missing after a barge overturns in the Gulf of Suez. Egyptian Petroleum Company says urgent response underway following the barge accident in the Gulf of Suez.@AlHadathpic.twitter.com/qHUsqkZhhB
— ME24 - Middle East 24 (@MiddleEast_24) July 1, 2025
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
Magyarország főállatorvosa a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól újabb intézkedéseket vezet be és a már meglévőeken is módosít: többek között az ország teljes területén tilos lesz a betegségre fogékony fajokat bemutató vásár és kiállítás szervezése – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel, melyet a 24.hu szemlézett.
A közlemény szerint minden korlátozás alá eső terület esetében érvényes, hogy azokba fogékony állatokat tilos beszállítani, valamint az állatokat kivinni onnan – céltól függetlenül – Magyarországon kívülre. Kiemelték, hogy a szlovákiai és magyar kitörések körüli védő- és megfigyelési körzetekben az RSzKF-re fogékony állatokat legalább április 7-ig zártan kell tartani, azok sem legelőre, sem karámba, sem kifutóba nem engedhetők ki. Ezeken a területeken – a házi vágáson kívül – kizárólag a hatóság által kijelölt vágóhidakon lehet a fogékony állatokat levágatni és az így kapott friss hús szállítására is több szabály vonatkozik, például más tagállamba vagy harmadik országba nem vihetők el ezek a termékek.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a védő- és megfigyelési körzeteken kívüli, úgynevezett további korlátozás alá eső területek közé tartozik Győr-Moson-Sopron vármegye fennmaradó része, valamint Komárom-Esztergom vármegye komáromi, tatai és esztergomi járása. Ezeken a területen belül az RSzKF-re fogékony állatfajok technológiai mozgatása engedélyezett, azonban onnan kiszállítani kizárólag azonnali vágásra és csak kijelölt magyar vágóhídra lehet.
Továbbá ezeken a területeken is legeltetési tilalom lép életbe április 9-ig, valamint tilos a fogékony fajokhoz tartozó vadfajok újratelepítése. Mindezen intézkedések célja az érintett területekről a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása, amelynek egyik fontos eszköze az itt lévő fogékony állatok számának csökkentése.
Közölték, hogy a vírus széllel is terjed és az adott térségben jelenleg ez a legvalószínűbb továbbfertőzési mód.
Bár létezik vakcina RSzKF ellen, azonban az csak a vírusürítés csökkentésében játszik szerepet, a vakcinázott állatokat később le kell ölni, ezért széles körben történő alkalmazásuk nem lehetséges. Mentességünk visszaszerzése és ezáltal a kereskedelmi korlátozások eltörlése is csak abban az esetben lehetséges, ha az összes vakcinázott állatot felszámoljuk – fogalmazott közleményében a hivatal.
Hatalmas tragédia történt tegnap este Győr-Ménfőcsanak közelében, ahol egy édesanya egy erdős részen, karján a gyermekével a vonat elé lépett. Az anya azonnal életét vesztette, a kisgyermek életéért a mentősök küzdöttek, de sajnos nem sikerült megmenteni.
„Szörnyű tragédia történt Győr-Ménfőcsanak közelében: egy édesanya, karján a gyermekével a vonat elé lépett. Az édesanya azonnal meghalt, a kisgyermek életéért a gyorsan kiérkező mentők küzdöttek, de sajnos őt sem tudták megmenteni. A hatóságok a tragédia közelében találták meg az édesanya hátrahagyott gépkocsiját, benne egy másik gyermekkel. Ő jól van. Az eset nem vasúti átjáróban történt, hanem egy erdős részen, amely gyalogos átkelésre nem alkalmas és ilyen célra nincs is használatban. Az eset körülményeit a vasúti szakemberek és a nyomozóhatóság vizsgálják, a rendőrség tájékoztatása szerint nem zárható ki az öngyilkosság lehetősége. A vasúttársaság együttérzését fejezi ki az áldozat szeretteinek” – írja közösségi oldalán a Máv Csoport.
A kárpátaljai Nagypalád településen a határőrök feltartóztattak egy Kamaz teherautót, amelyben 13 ember rejtőzött el homok alatt, hogy így jussanak át az államhatáron Magyarországra – közölte az ukrán határőrszolgálat.
A közlemény szerint a teherautón elrejtőzött férfiak Ukrajna kilenc régiójából származtak: hárman Zaporizzsja, ketten Lemberg megyéből, ketten Kijev környékéről, egy-egy személy pedig Kárpátaljáról, valamint Dnyipropetrovszk, Csernyihiv, Kirovohrad, Voliny és Odessza megyékből.
A határőrség tájékoztatása szerint a férfiak a homok alá bújva, illegálisan akartak Magyarországra jutni, és ezért a szolgáltatásért 8-10 ezer dollárt fizettek a „fuvarozónak”.
Később kiderült, hogy egy kiterjedt bűnszervezett üzemelteti ezt az embercsempész-hálózatot. A házkutatások nyomán a rendfenntartók pénzt, öt járművet, három éjjellátót, három puskát és egy önvédelmi pisztolyt foglaltak le.
Három szervezőt vádoltak meg az embercsempészet megszervezésével, illetve elősegítésével. A huszti járási bíróság egyiküket már hatvan napra előzetes letartóztatásba is helyezte.
PRESO FICA ENTALADO! Ao tentar fugir do presídio Francisco de Oliveira Conde, nesta madrugada, o detento Alan Leandro da Silva ficou entalado numa cova que ele havia cavado para fugir. A direção do presídio teve que chamar os Bombeiros para retirá-lo do buraco. É cada uma! pic.twitter.com/uWuFBZSFB2
Legalább 46 oktatási intézménynek küldött fenyegető e-mailt egy tizenéves fiú. Terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai – közölte a Police.hu.
A beszámoló szerint nem lepődött meg az egyenruhások megjelenésén az a 15 éves fiú, akiért azért mentek házhoz a rendőrök, mert január 26. és január 30. között legalább 46 iskolának küldött robbantással fenyegető elektronikus levelet. A levelek feladóját a kiberszakértők azonosították, január 31-én elfogták.
A nyomozók a fiatal lakóhelyén, egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei kistelepülés családi házában kutatást tartottak, informatikai eszközöket foglaltak le, adatmentéseket végeztek. A fiút előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett miatt, majd őrizetbe vették.
A gyanúsított teljes körű beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy célja a fenyegetés volt, az, hogy félelmet keltsen a diákokban, rémüljenek meg és fussanak el az iskolákból.
Az oktatási intézményeket találomra választotta ki, igaz, közöttük ott volt az a szakképző iskola, amit már két hónapja nem látogat, mert elege volt belőle, nem akart tovább tanulni.
A magyar rendőrség tájékoztatása szerint a bejelentéseknek nincs köze az utóbbi időben történt iskolai bombariadókhoz.
Ismeretlen telefonáló tett bejelentést február 1-jén, szombaton délelőtt arról, hogy a tatabányai pláza épületében bomba van – írja a kemma.hu.
A fenyegetés miatt a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, ugyanakkor úgy vélik, az esetnek nincs köze az iskolai bombariadó-sorozathoz.
A tatabányai Vértes Centert kiürítette a rendőrség, akik ez épület átvizsgálása során nem találtak robbanószert, vagy robbantásra alkalmas eszközt.
Ugyanúgy február 1-jén, szombaton egy másik bevásárlóközpontot is ki kellett üríteni. A hatóságok ott is azonnal megkezdték a szükséges intézkedéseket, a plázát pedig a protokollnak megfelelően átvizsgálták.
A tatabányai pláza bombariadója után a veszprémi Balaton Pláza épületét kellett kiüríteni. A rendőrség a Veol.hu-nak megerősítette, hogy a riasztás után a veszprémi pláza kiürítése megtörtént, és a helyszínt tüzetesen átvizsgálták. Az ellenőrzés során sem robbanószert, sem arra utaló jeleket nem találtak, így a hatóságok engedélyezték, hogy a vásárlók és a dolgozók a bombariadó után visszatérjenek az épületbe.
Őrizetbe vettek egy hódmezővásárhelyi fiatalt, aki négy iskolába küldött fenyegető e-mailt – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police-hu-n.
A rendőrségre január 23-án késő délután érkezett bejelentés, hogy két szegedi és két hódmezővásárhelyi iskola elektronikus postafiókjába fenyegető e-mailek érkeztek. Az üzenetekben az elkövető bombarobbantással fenyegetőzött, és az épületek kiürítésére szólította fel az iskola vezetését. A bejelentést követő percekben csaknem harminc rendőr kezdte meg az iskolák átvizsgálását. A kutatás során robbanóanyagot nem találtak. A nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, majd nem sokkal később azonosították az elkövető egyedi hálózati címét.
A bejelentést követő negyedik napon gyanúsítottként hallgattak ki egy 14 éves helybéli fiút, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését.
Vallomásában elmondta, hogy nem akart másnap iskolába menni, ezért küldte az e-maileket. A fiút a nyomozók őrizetbe vették; közveszéllyel fenyegetés miatt indult vele szemben eljárás.
Nem akart matekdolgozatot írni, bombával fenyegette meg az iskolát a 11 éves diák
Robbantással fenyegette meg az egyik sajószentpéteri általános iskolát az intézmény egyik 11 éves diákja, aki nem akart dolgozatot írni matematikából – közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
Robbantással fenyegető elektronikus levelet kapott január 22-én, majd másnap az egyik sajószentpéteri általános iskola.
Az üzenetek arról szóltak, hogy a tanulók január 23-án ne menjenek iskolába, mert ott bomba van elrejtve, és az épület fel fog robbanni – olvasható a police.hu oldalon.
A rendőrök mindkét alkalommal átvizsgálták az oktatási intézményt, robbanószerkezetet azonban nem találtak. A kazincbarcikai rendőrök azonosították a levelek feladóját, a megfenyegetett iskola egy 11 éves tanulóját, akinek telefonjában a fenyegető üzeneteket is megtalálták. Meghallgatása során a gyermek beismerő vallomást tett. Azt mondta, hogy nem akart dolgozatot írni matematikából, ezért küldte az üzeneteket – közölték.
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of violence & gore.
The dismembered remains of nine students, aged 19 to 30, were discovered on 2nd March in San Jose Miahuatlan, Mexico, near the border of Puebla & Oaxaca states. The victims, five men & four women from… pic.twitter.com/vpYmigzYgH
— True Crime Updates (@TrueCrimeUpdat) March 5, 2025
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B