A 22 éves Masa Aminit múlt kedden vették őrizetbe, szemtanúk szerint a rendőrök megverték a rendőrautóban, majd kómába esett. Sajtóértesülések szerint pénteken halt meg. A rendőrség tagadta, hogy az őrizetbe vételnek köze lett volna a nő halálához, közlésük szerint hirtelen szívelégtelenségben halt meg. Az iráni belügyminisztérium vizsgálatot indított az ügyben.
Az eset országos felháborodást váltott ki, a napok óta tartó zavargásokban a Kurdisztáni tartománybeli Szákkezben, Amini lakóhelyén ketten meghaltak, amikor a rendőrök tüzet nyitottak a tüntetőkre − közölte a Twitteren a Hengav emberi jogi szervezet, mely szerint további két ember Divándarre városban, egy ötödik a szintén kurd Dehgolánban halt meg szintén „rendőrségi tűz által”.
A Reuters hírügynökség nem tudta független forrásból megerősíteni az értesülést. A halálozásokat hivatalosan nem jelentették be, az IRNA iráni hírügynökség hét tartomány egyes városaiban „kisebb” tüntetésekről számolt be, melyeket a rendőrök feloszlattak − írta meg az MTI.
Az állami televízió szerint sok tüntetőt letartóztattak, de a híradás tagadta, hogy halálos áldozatok lettek volna.
A Fársz iráni félhivatalos hírügynökség hétfőn azt jelentette: számos tüntető meggyőződése, hogy Masa Amini halálát kínzás okozta. A rendőrség a nő halálát szerencsétlen incidensnek nevezte. A teheráni rendőrfőkapitány közleményében azt is leszögezte: nem szeretnék, ha hasonló eset újra előfordulna.
A fejkendő viselése több mint negyven éve, az 1979-es iráni iszlám forradalom óta elvileg kötelező a nők számára, de ezt az előírást az évtizedek során főként a nagyvárosokban rengetegen megszegték. Az utóbbi években több megmozdulás is volt a kötelező viselet ellen, az iráni vezetés és az erkölcsrendőrség azonban egyaránt kitart a szabályok betartatása mellett.
Szerencsétlen incidensnek nevezte hétfőn az iráni rendőrség annak a fiatal nőnek az esetét, aki azt követően halt meg, hogy az erkölcsrendészet őrizetbe vette. Amiatt vették őrizetbe, hogy nem viselte az előírás szerint kötelező ruhadarabot, a hidzsábot – jelentette a Fársz iráni félhivatalos hírügynökség. A teheráni rendőrfőkapitány közleményében azt is leszögezte: nem szeretnék, ha hasonló eset újra előfordulna.
A 22 éves Masa Aminit kedden vették őrizetbe, szemtanúk szerint a rendőrök megverték a rendőrautóban, majd kómába esett. Sajtóértesülések szerint pénteken halt meg. A rendőrség tagadta, hogy az őrizetbe vételnek köze lett volna a nő halálához, közlésük szerint hirtelen szívelégtelenségben halt meg. Az iráni belügyminisztérium vizsgálatot indított az ügyben.
Az eset országos felháborodást váltott ki. Amini szombati temetése zavargásokba fulladt, miután a Kurdisztán tartománybeli Szakkezben tüntetők gyűltek össze, és a ceremónián megjelenő nők szolidaritásból levették a fejüket takaró kendőt, amelynek viselésére szigorú szabályok vonatkoznak Iránban. A temetést követően Szakkezben és más városokban is tüntetések robbantak ki: a gyászolók a „halál a diktátorra” jelszót skandálva vonultak az utcákon, ellenezve a nők jogait csorbító törvényeket.
Kurdisztán tartomány székhelyén, Szanandadzsban pedig a rendőrök könnygázzal oszlatták fel a tüntetők tömegét, és mintegy 500 tiltakozót őrizetbe vettek. A Fársz hírügynökség vasárnap késő esti jelentése szerint a demonstrálók betörték több autó ablakát, és kukákat gyújtottak föl.
A Fársz egy hétfői híradásában azt jelentette: számos tüntető meggyőződése az, hogy Masa Amini halálát kínzás okozta.
A fejkendő viselése több mint negyven éve, az 1979-es iráni iszlám forradalom óta elvileg kötelező a nők számára, de ezt az előírást az évtizedek során főként a nagyvárosokban rengetegen megszegték. Az utóbbi években több megmozdulás is volt a kötelező viselet ellen, az iráni vezetés és az erkölcsrendőrség azonban egyaránt kitart a szabályok betartatása mellett.
Iránban több nő, köztük például Anahita Hemmati ismert színésznő videót vagy fényképet tett ki a közösségi médiában arról, ahogyan a rendőri őrizetben meghalt fiatal nő melletti szolidaritás jeleként levágja a saját haját.
22 years old woman Mahsa Amini suffers heart attack after being arrested by morality police for wearing inappropriate hijab. Doctors said that they cannot save her life. This is the brutality of Islamic Republic of Iran that has a seat at UN to monitor women’s rights globally. pic.twitter.com/Ko04zdadm9
After 40 years of oppression Iranian women say #No2Hijab. No more oppression. The crowed is full of man that supports women of Iran.#MahsaAmini’s murder was a wake up call to Iranians and they need the international support. Please support Iranians. Say her name #مهسا_امینیpic.twitter.com/8oQqAcC8Mm
Evin is no ordinary prison. Many of Iran’s best & brightest have spent long stretches confined there, where brave women & men are denied their basic rights for speaking truth to power. The regime is responsible for what happens to those inside right now. pic.twitter.com/W1vvqzKujd
#BREAKING Iran's state-run Borna News has reported an explosion and fire at the Chemistry Faculty of Isfahan University of Technology. A video shared by @Vahid says the explosion has taken place at one of the labs of the faculty. pic.twitter.com/v80fiuwg1R
Iran frees 3 Europeans in prisoner swap while a lawyer for imprisoned U.S. national Siamak Namazi denied reports Namazi had informed his family that he was about to come home. https://t.co/bjYwIYuCmz
At least 6 IRGC's Fateh-110 missiles hit the Mossad base in Erbil, Iraq.
The United States funds Kurdish separatist groups in this region, which engage in sabotage, terrorism and espionage against Iran. pic.twitter.com/C7AInoIfQV
A video released by @ensafnews shows Iran's "morality" police violently arresting and beating two teenage girls on June 21 in Tehran over hijab. The mother of one of the girls says her face and neck were bruised, her lips swollen, and her clothes torn.pic.twitter.com/E00SvTuUYG
— Iran International English (@IranIntl_En) August 6, 2024
The rescue operation to return the Iranian Moudge class frigate Sahand (IRIS-74), which had fallen on her side gone wrong, and the ship is now fully sunk. https://t.co/oVSchJaSzdpic.twitter.com/CIzoYPDaKP
Calls in Iran for the arrest and execution of IAEA Director General Grossi are unacceptable and should be condemned.
We support the lAEA's critical verification and monitoring efforts in Iran and commend the Director General and the lAEA for their dedication and professionalism.…
Lennart Monterlos est le jeune français de 18 ans disparu en Iran depuis le 16 juin. Dans cette vidéo il se moque des recommandations du Quai d'Orsay de ne pas se rendre en Iran. L'Iran est l'un des plus beaux pays du monde mais N'y allez pas. https://t.co/06KvXvgza2
The French nationals Cécile Kohler and Jacques Paris, held hostage in Iran for over three years, have been charged by the Islamic Republic with “espionage for Mossad,” “plotting to overthrow the regime,” and “corruption on earth. pic.twitter.com/Q0Xh3ryure
— Lioness לביאה 🎗️💙✨🦁🌺 (@Lionesssa12) July 5, 2025
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025