„Boldog vagyok, hogy a haza védelme nem bűncselekmény!” – jelentette ki Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes péntek este az olasz ANSA hírügynökségnek, miután minden vádpont alól felmentették a palermói ügyészségen tartott tárgyaláson. A vád szerint Salvini 2019-ben belügyminiszterként törvényt sértett, amikor megakadályozta az Open Arms spanyol mentőhajó kikötését, fedélzetén 147 migránssal.
A palermói bíróság felmentette Matteo Salvinit, az olasz Liga vezetőjét az emberrablás és a hivatalos cselekmények megtagadása vádja alól a spanyol Open Arms civil szervezet hajójának ügye miatt indított perben. A vádirat szerint a miniszterelnök-helyettes 2019 augusztusában, amikor a belügyminiszteri tisztséget töltötte be, állítólag törvénytelenül akadályozta meg, hogy a katalán hajó legénysége 147, a tengerből kimentett migránst partra tegyen Lampedusánál.
„Boldog vagyok: három év után a Liga győzött, Olaszország győzött, A haza védelme nem bűn, hanem jog. Még elszántabban megyek tovább, mint eddig”
– mondta Salvini a rá váró újságíróknak a felmentő ítélet után.
A felmentő ítéletet üdvözölte Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is.
A train conductor in Italy was seriously injured after being stabbed by two young men of North African origin on a regional train in Genoa Rivarolo, sparking a nationwide strike by railway staff unions in response to the escalating violence faced by their workers.… pic.twitter.com/gkSgmUi8BM
#Maltempo#Firenze, decine di richieste di soccorso sono giunte alla sala operativa dei #vigilidelfuoco del capoluogo toscano, soprattutto per allagamenti e autisti in difficoltà. Maggiori criticità a Sesto Fiorentino per l’esondazione del torrente Rimaggio [#14marzo 11:15] pic.twitter.com/FK2Y6s9bjC
🔥Vasto Incendio a Prato allo Stelvio, in Alta Val Venosta.
Secondo le prime stime, l’incendio ha già interessato un’area compresa tra i 50 e i 60 ettari di bosco. In azione tre elicotteri di Heli Austria e uno dell’Air Service Center. Foto di landes feuerwehrverband tirol pic.twitter.com/CZmA0GfQzJ
— Italia 24H Live 🔴 – Notizie dall'Italia (@Italia24HLive) April 10, 2025
‘Idiot’ tourists strike again: The moment a man sits on the 'Van Gogh chair' and breaks it. In an Instagram post, Palazzo Maffei in Verona, Italy, said it was “Every museum's nightmare come true”.https://t.co/DeMBEYIb34#museums#Italypic.twitter.com/8Nr0ZnZaQb
Matteo Salvini 2019-ben még belügyminiszterként nem engedélyezte az Open Arms spanyol civil hajó kikötését, ezért egy évvel később a parlament megvonta mentelmi jogát, majd vádat emeltek ellene. Hat év börtönbüntetés kiszabását kérte szombaton a palermói ügyészség Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettesre, korábbi belügyminiszterre emberrablás és hivatali hatalommal való visszaélés vádja miatt – írja az MTI.
Az eljárás három évvel ezelőtt indult el a Liga párt vezetője ellen, amiért 2019-ben még belügyminiszterként nem engedélyezte az Open Arms spanyol civil hajó kikötését Lampedusán 147 bevándorlóval a fedélzetén.
A hatéves szabadságvesztés javaslata az ügyészség részéről jóval elmarad a vádpontok alapján maximálisan kiszabható 15 évtől.
A Giuseppe Conte vezette Öt Csillag Mozgalom és a Liga kormánya 2019 augusztusában tizenkilenc napig várakoztatta az Open Arms hajóját, végül pedig a szicíliai Agrigento ügyészsége lépett közbe, és engedélyezte a partra szállást. 2020 nyarán a parlament megvonta Matteo Salvini mentelmi jogát az Open Armsszal kapcsolatos eljárás miatt, amelyet egyebek között túszejtés, hivatali hatalommal való visszaélés, a nemzetközi konvenciók megsértése miatt indítottak a volt belügyminiszterrel szemben.
Salvini nem volt jelen szombaton a bírósági tárgyalóteremben. Az Instagram-oldalán ekkor azt írta, hogy büszke arra, hogy intézkedésével Olaszország határait védte, és szükség esetén újra ugyanúgy cselekedne. Ítélethirdetés októberben várható az ügyben.
A szicíliai Palermóban kezdődött meg szombaton Matteo Salvini pere, amelyben a volt olasz belügyminisztert azért vonják felelősségre, mert 2019 nyarán csaknem három hétig nem engedte egy spanyol hajón Szicíliához érkezett illegális bevándorlók partraszállását.
Az ügyészség kötelességmulasztással és emberrablással vádolja Salvinit. Matteo Salvini 2018-2019-ben volt belügyminiszter az Öt Csillag Mozgalom és a jobboldali Északi Liga kormánykoalíciója idején. Miniszterként keményen fellépett az olasz partokhoz érkező, migránsokat szállító hajókkal szemben, több alkalommal megakadályozta a hajók kikötését, és követelte az Európai Uniótól, hogy enyhítsen az illegális bevándorlás kezelésével járó Olaszországra nehezedő terheken.
A perben érintett Open Arms spanyol civil szervezet hajója csaknem három hétig vesztegelt a szicíliai partoknál, a fedélzetén 147 emberrel, akiket Líbia közelében vettek fel. Több bevándorló a vízbe vetette magát kétségbeesésében, miközben a kapitány kérvényezte, hogy a hajó befuthasson egy biztonságos közeli kikötőbe. A várakozás ideje alatt több embert humanitárius vagy egészségügyi okokból partra vittek, és végül Lampedusán engedték partra szállni a még a hajón maradt 83 migránst.
Oscar Camps, az Open Arms vezetője elmondta: igazságszolgáltatást várnak azért a felesleges szenvedésért, amelyet a hajón lévő embereknek át kellett élni abban a 20 napban.
A tárgyaláson tanúként fogják meghallgatni Richard Gere amerikai színészt is, aki a hajó veszteglése idején felhívást intézett a kikötésük engedélyezésére. Beidézik továbbá Giuseppe Conte volt kormányfőt, Luciana Lamorgese belügyminisztert, Luigi Di Maio külügyminisztert és Joseph Muscat volt máltai miniszterelnököt is – határozott a bíróság szombaton.
Az első tárgyalási napon nagyrészt eljárásügyi részleteket tisztáztak, és a pert december 17-én folytatják. A bíróság akár 15 éves börtönbüntetést is kiszabhat Salvinire, ha bűnösnek találják.
#Pontassieve: Perché Matteo Salvini è stato aggredito da una giovane donna che, strattonandolo, gli ha strappato la camicia e il rosario che aveva al collopic.twitter.com/6pBkp4q4Wd
A bíróság mégis megalapozottnak tartotta a vádemelést Matteo Salvini volt olasz belügyminiszterrel szemben, a spanyol Open Arms civil hajó fedélzetén érkezett 147 migráns feltartóztatásáért – jelentették be a szicíliai Palermóban szombaton az előzetes bírói döntést.
Matteo Salvini közösségi oldalán hangoztatta, hogy a haza védelme minden állampolgár szent kötelességének számít.
Bíróság elé állítanak, mert megvédtem a hazámat? Emelt fővel vállalom az olaszok nevében is, első Itália! – írta a legnagyobb olasz párt vezetője. A Liga vezetője a sajtónak nyilatkozva azt kérdezte, mennyibe kerül az ellene indított politikai per Olaszországnak. Nevetségesnek nevezte, hogy az ügyészség „túszejtéssel” vádolja. Salvini emlékeztetett, hogy több, az olaszországi partokhoz migránsokkal érkezett és feltartóztatott hajó esetében indítottak ellene vizsgálatot, de ez az első alkalom, hogy bíróság elé állítják.
Hogy lehet, hogy az egyik hajó esetében jól, egy másik hajó esetében rosszul jártam el? – hangoztatta. Megjegyezte, hogy korábbi hatósági telefonlehallgatások szerint egyes ügyészek és bírák „mindenáron” bíróság elé akarták állítani a Liga vezetőjét, még akkor is, ha egymás között elismerték, hogy Salvini ártatlan. A volt belügyminiszter kifejtette: a civilhajók „ejtik túszul” a bevándorlókat, amikor heteken át nem engedik őket partra szállni az első biztonságos kikötőben, hanem saját politikai céljaikra használják ki őket. Matteo Salvini úgy vélte, a bírósági tárgyaláson „sok minden végre felszínre kerül majd”.
Az Open Arms hajója 2019 augusztusában huszonegy napig várakozott Lampedusa vizein 147 fővel. A fedélzeten tartózkodó, felnőtt kísérő nélküli kiskorúak és a betegek partra szállhattak. Spanyolország több kikötőt ajánlott fel az Open Armsnak, de ezt a nem kormányzati szervezet elutasította. A bevándorlók végül augusztus 20-án léphettek partra, amikor Rómában kormányválság zajlott, ami a Liga és a másik akkori kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) közötti töréshez vezetett a Giuseppe Conte vezette első kormány bukásával. Salvini kifejtette, hogy egy, a líbiai és máltai felségvizeken migránsokat fedélzetére vevő spanyol hajóról van szó, amely nemet mondott Máltának, és elutasította, hogy a migránsokat egy spanyol katonai hajó szállítsa biztonságos kikötőbe. Hozzátette, hogy az illegális migránscsoport közel felének teljesen nyoma veszett, ketten pedig börtönbe kerültek.
Ez az első bírósági eljárás, amelyet egy civil hajó feltartóztatása miatt indítottak Salvini ellen, és az első, amelyben tárgyalás kezdődik. Az ügyészség többek között „túszejtéssel”, nemzetközi konvenciók megsértésével, hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolja a volt minisztert, aki tizenöt évet kockáztat. Az első tárgyalást szeptember 15-re tűzték ki. Giulia Bongiorno védőügyvéd elmagyarázta, hogy az Open Arms esete különbözik a párhuzamosan a szintén szicíliai Catania bíróságán zajló Gregoretti-ügytől, amelyben az előzetes eljárást vezető bíró május 14-én előreláthatóan nem fogja támogatni a Matteo Salvinivel szembeni vádemelést. Az Open Arms ügyében a palermói bíró gyorsított eljárással haladt; nem hallgatott meg tanúkat, úgy döntött, hogy egyenesen tárgyalásra bocsátja az ügyet. A Gregoretti olasz katonai hajó esetében az ügyészség nem kezdeményezett vádemelést, az Open Arms esetében az ügyészség mellett tucatnyi olasz és külföldi civil szervezet, valamint kilenc bevándorló is polgári kereseti igényt nyújtott be.
Az Open Arms közösségi oldalán üdvözölte a palermói előzetes bírósági döntést. Politikai feszültséget keltett, hogy a baloldali Demokrata Párt (PD) új főtitkára, Enrico Letta csütörtökön az Open Arms vezetőivel találkozott a PD római székházában. A PD és a Liga jelenleg ugyanannak a Draghi-kormánynak a tagja. Salvini tiltakozására Letta elnézést kért. Az első sajtókommentárok szerint a bíróság elé állítás inkább politikai, mint jogi „pofon” a következő választásokon a jobbközép miniszterelnök-jelöltjeként indulni akaró Matteo Salvini számára. Jogi szakértők súlyos precedensnek nevezték, hogy egy volt minisztert kormánya rendelkezései, ebben az esetben a Conte-kormány migrációs intézkedései tiszteletben tartásáért állítanak bíróság elé.
#Pontassieve: Perché Matteo Salvini è stato aggredito da una giovane donna che, strattonandolo, gli ha strappato la camicia e il rosario che aveva al collopic.twitter.com/6pBkp4q4Wd
Степан Латыпов был активистом так называемой Площади перемен— дворе на севере Минска, ставшего точкой сбора протестующих против результатов президентских выборов в стране летом 2020 года. На суде он сказал отцу, что ему угрожают взяться за родственников и соседей, если он не сознается в уголовном преступлении.
Belarusian activist, political prisoner Stsiapan Latypau cut his throat in the courtroom today. He was threatened with the persecution of his family if he didn't admit himself guilty. This is the result of state terror, repressions,torture in Belarus. We must stop it immediately! pic.twitter.com/oNWn06TjOI
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) June 1, 2021
German police on Tuesday said they detained a 38-year-old man suspected of leaving a human head in front of the courthouse in #Bonn, #Germany.
A body was found a few hundred meters away on the Rhine River. Police said they believe the body belongs to the severed head. pic.twitter.com/Z5wGJwzt9H
Climate activist Greta Thunberg is expected to stand trial in a London court charged with a public order offence over a protest outside an oil and gas conference last year https://t.co/0MoyAJLx2D
Climate activist Greta Thunberg is expected to stand trial in a London court charged with a public order offence over a protest outside an oil and gas conference last year https://t.co/0MoyAJLx2D
Volt belügyminiszterként Salvini öt napig nem engedélyezte bevándorlók partra szállását, amíg az akkori első Conte-kormány egyeztetett szétosztásukról az uniós tagállamokkal.
A Matteo Salvini elleni előzetes eljárás lezárását kérte a szicíliai Catania bíróságán Andrea Bonomo ügyész ma az úgynevezett Gregoretti-ügyben, azt állítva, hogy nem megalapozott a vele szembeni vádemelés. Az ügyész hangoztatta, hogy Salvini belügyminiszterként az első Conte-kormány migrációs intézkedései szerint járt el, amikor, mielőtt engedélyezte volna a Gregoretti katonai hajóval érkezett bevándorlócsoport olaszországi partra szállását, biztosította szétosztásukat az erre jelentkező európai tagállamok között.
Nem lehet túszejtésről beszélni – jelentette ki Bonomo. Úgy vélte, a kikötés késleltetését nem lehet törvénytelennek minősíteni, Salvini nem sértette meg a nemzetközi konvenciókat. Megjegyezte, hogy a bíróság feladata nem az, hogy a politikai döntések erkölcsi jogosságát vitassa. A migránsokat képviselő ügyvédek szerint Matteo Salvini törvénytelenül tartotta fel az embereket, „szenvedést okozva nekik”. Az ügyész erre úgy reagált, hogy a Gregorettivel érkezők minden ellátást megkaptak, a betegek és kiskorúak azonnal partra szállhattak.
A bíróság április 23-ra tűzte ki az utolsó meghallgatást az olasz jobboldali Liga pártot vezető Salvini ügyében, és május 14-re ígér döntést arról, hogy meglapozottnak tartja-e a vádakat vele szemben. Az október 3-án kezdődött előzetes bírósági eljárás a Gregoretti olasz hadihajóval 2019 nyarán érkezett 131 fős migránscsoport feltartóztatását vizsgálja. Volt belügyminiszterként Salvini öt napig nem engedélyezte a bevándorlók partra szállását, amíg az akkori első Conte-kormány egyeztetett szétosztásukról az uniós tagállamokkal.
Az olasz jobboldal vezető politikusával szemben hivatali hatalommal való visszaélés, az érintett bevándorlók személyi szabadságának korlátozása, valamint nemzetközi konvenciók megsértése miatt indult vizsgálat, de vádemelést az illetékes ügyészség nem kezdeményezett. Bíróság elé állítását a migránsokat képviselő civil szervezetek szorgalmazták.
#Pontassieve: Perché Matteo Salvini è stato aggredito da una giovane donna che, strattonandolo, gli ha strappato la camicia e il rosario che aveva al collopic.twitter.com/6pBkp4q4Wd
#Pontassieve: Perché Matteo Salvini è stato aggredito da una giovane donna che, strattonandolo, gli ha strappato la camicia e il rosario che aveva al collopic.twitter.com/6pBkp4q4Wd
Az európai határok védelmezői helyett az embercsempészek bíróság elé állítását szorgalmazta Matteo Salvini volt belügyminiszter azon a sajtótájékoztatón, amelyet az Open Arms civilhajó ügyében ellene indított előzetes bírósági eljárás első ülése után tartott a szicíliai Palermóban szombaton.
A bíróság bejelentése szerint az előzetes eljárás január 14-én dokumentációk, többek között a navigációs napló vizsgálatával folytatódik, majd a március 20-ra kitűzött ülésen ismét meghallgatják a feleket. Matteo Salvini a palermói börtön bírósági bunkerterme előtt rögtönzött sajtótájékoztatóján „egyszerűnek” nevezte az Open Arms civilhajó miatti eljárás összefoglalását.
„Adott egy spanyol hajó, amely líbiai és máltai vizeken migránsokat vesz a fedélzetére, majd nemet mond Máltának, nemet mond Spanyolországnak, és elutasítja, hogy a migránsokat egy spanyol katonai hajó szállítsa biztonságos kikötőbe. Ezek után azt állítják bíróság elé, aki tiszteletben tartotta a törvényeket, megvédte Európa és országa határait és biztonságát, valamint életeket mentett meg (..), és nem az embercsempészeket helyezik vád alá” – jelentette ki.
Megjegyezte, hogy a civilhajóval végül olasz partokra érkezett, több mint száz fős illegális migránscsoport közel felének teljesen nyoma veszett, ketten pedig börtönbe kerültek.
„Ezeket az embereket ejtettem volna én túszul a vád szerint” – hangoztatta hozzátéve, hogy minisztersége alatt egyetlen migráns sem halt vagy sebesült meg a jelenlegi olasz kormány alatt érkezett migránshajókon érkezettekkel ellentétben.
Az első bírósági ülésen Francesco Lo Voi ügyész többek között „túszejtéssel” vádolta a volt belügyminisztert. Hét, többségében nigériai bevándorló, közöttük egy kiskorú nyújtott be polgári keresetet a volt belügyminiszterrel szemben, valamint az Open Arms hajó kapitánya Marc Reig Creus, akivel szemben Olaszországban eljárás folyik fizikai agresszió, valamint illegális bevándorlás elősegítése címén. A Pro Activa Open Arms és további tíz olasz civilszervezet szintén ügyvédcsapattal képviseltette magát. A Pro Activa Open Arms közösségi oldalán azt írta, „igazságot akarnak a Salvini és Európa képviselte migrációs politikával szemben”.
Matteo Salvini védelme nyolc pontban sorolta fel az ügy vitás kérdéseit hangoztatva, hogy az Open Arms egyetlen országgal sem egyeztette a migránsok érkezését, a nemzetközi tengeri szabályok értelmében az első biztonságos kikötőt nem Olaszország képviselte, a spanyol hajó engedély nélkül lépett olasz vizekre. Dokumentációval támasztotta alá, hogy Salvini a Conte-kormánnyal egyeztetve döntött a hajó feltartóztatásáról, miközben az Open Arms szerint Salvini önkényesen határozott.
Salvini védőügyvédje kijelentette, arra a kérdésre kell választ adni, hogy a civilhajó miért sodorta veszélybe a bevándorlókat azzal, hogy többszörösen nemet mondott más biztonságos kikötőkre, mivel az Open Arms kizárólag olaszországi partokon akarta kiszállítani az embereket.
Az Open Arms hajója 2019 augusztusában huszonegy napig várakozott Lampedusa szigetével szemben. A fedélzeten tartózkodó, felnőtt kíséret nélküli kiskorúak és a betegek azonnal partra szállhattak.
Spanyolország több kikötőt ajánlott fel az Open Armsnak, de ezt a nem kormányzati szervezet elnöke Riccardo Gatti elutasította. A bevándorlók végül augusztus 20-án léphettek partra: az engedélyt a szicíliai Agrigento ügyésze Luigi Patronaggio adta ki, miután Rómában már kormányválság zajlott, ami a Liga és a másik akkori kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) közötti töréshez vezetett.
A Matteo Salvinivel szemben indított Open Arms és a Gregoretti névvel ismert eljárások között több különbség is van: a Gregoretti olasz katonai hajó esetében, amelyet szintén 2019 nyarán öt napig tartóztattak fel, maga az illetékes cataniai ügyészség sem tartja megalapozottnak a Matteo Salvinivel szemben októberben megkezdett bírósági eljárást azt hangoztatva, hogy belügyminiszterként a kormány migrációs politikáját követte.
[type] => post
[excerpt] => A bíróság bejelentése szerint az előzetes eljárás január 14-én dokumentációk, többek között a navigációs napló vizsgálatával folytatódik, majd a március 20-ra kitűzött ülésen ismét meghallgatják a feleket.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1610216100
[modified] => 1610213864
)
[title] => Megkezdődött Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter elleni bírósági eljárás
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=35006&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 35006
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 35008
[image] => Array
(
[id] => 35008
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/matteo-salvini-embercsempeszek.jpg
[original_lng] => 51991
[original_w] => 774
[original_h] => 479
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/matteo-salvini-embercsempeszek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/matteo-salvini-embercsempeszek-300x186.jpg
[width] => 300
[height] => 186
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/matteo-salvini-embercsempeszek-768x475.jpg
[width] => 768
[height] => 475
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/matteo-salvini-embercsempeszek.jpg
[width] => 774
[height] => 479
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/matteo-salvini-embercsempeszek.jpg
[width] => 774
[height] => 479
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/matteo-salvini-embercsempeszek.jpg
[width] => 774
[height] => 479
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/matteo-salvini-embercsempeszek.jpg
[width] => 774
[height] => 479
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1610206664:4
[_thumbnail_id] => 35008
[_edit_last] => 4
[views_count] => 2984
[_oembed_b357e3f41ef9090780a3565a457e1b94] =>
#Pontassieve: Perché Matteo Salvini è stato aggredito da una giovane donna che, strattonandolo, gli ha strappato la camicia e il rosario che aveva al collopic.twitter.com/6pBkp4q4Wd
#Pontassieve: Perché Matteo Salvini è stato aggredito da una giovane donna che, strattonandolo, gli ha strappato la camicia e il rosario che aveva al collopic.twitter.com/6pBkp4q4Wd
Mélyebbre akar ásni, ezzel indokolta egy olasz bíró, hogy Matteo Salvininek az előzetes eljárás keretében meg kellett jelennie a bíróságon szombaton.
A mindenkori olasz kormány migrációs politikájának „tisztázására” törekszik a szicíliai Catania bírósága azon a szombati tárgyaláson, amely a második ülés az úgynevezett Gregoretti-ügy előzetes eljárásában, és amelynek vádlottja Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter. Ezzel egy időben Salvini bejelentette, hogy tárgyalni akar Giuseppe Conte miniszterelnökkel a kormányzás jövőjéről.
Salvini, aki az ellenzéki Liga párt vezetője, az ülésterembe való belépése előtt úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy nyugodt, és felelőséget vállal minden döntéséért, amelyet belügyminiszterként az illegális bevándorlás megállítása érdekében hozott. Hozzátette: ki fog derülni a tárgyaláson, hogy az őt követő belügyminiszter hozzá hasonlóan járt el a migránshajókkal szemben.
Megvédtem a hazámat, és az én belügyminiszterségem alatt nem vesztek emberek a tengerbe – jelentette ki Salvini.
Az ügy középpontjában a Gregoretti hadihajó áll, amelynek tavaly július végén öt napig várakoznia kellett, mielőtt a fedélzetére vett 131 migránst kiengedték a partra. Salvinit egyebek között hivatali hatáskörrel való visszaéléssel, nemzetközi konvenciók megsértésével és a bevándorlók személyi szabadságának korlátozásával vádolják. Tavaly júliusban, az első Conte-kormány idején Salvini volt a belügyminiszter; a kormányváltás szeptemberben történt úgy, hogy a Salvini vezette Ligát kizárták a kormányból.
A cataniai vizsgálóbíró meghallgatja Danilo Toninellit, a kikötőkért felelős volt közlekedési és infrastrukturális minisztert, valamint Elisabetta Trentát, a védelmi tárca volt vezetőjét. Tanúként idézték be a miniszterelnököt is, de ő azt kérte, hogy a bíró a kormánypalotában hallgassa meg őt, amire valószínűleg jövőre fog sor kerülni, tovább húzva az előzetes eljárást.
Salvini védőügyvédei nyilvánosságra hozták a bíróságra benyújtott dokumentumokat, amelyek tanúsítják, hogy a volt belügyminiszter kormánya migrációs intézkedéseivel összhangban cselekedett, amikor 2019 nyarán több olyan olasz katonai és külföldi civilhajót feltartóztatott, amely előtte migránsokat vett a fedélzetére, és ahhoz kötötte partra lépésük engedélyezését, hogy megállapodás születik az illetők szétosztásáról több európai tagállam között. A védelem bizonyítékként mutatja fel Conte tavaly év végi sajtótájékoztatójának videofelvételét, amelyen az akkor már Salvini nélkül kormányzó miniszterelnök kijelentette: először meg kell állapodni a szétosztásról, és a migránshajók csak azt követően köthetnek ki.
A mostani eljárás érdekességének számít a bíróság azon rendelkezése, miszerint részletesen meg kívánják vizsgálni azokat a kormánydöntéseket, amelyeket tavaly nyár óta, de főleg Salvini távozása után hoztak az olasz partokhoz érkező migránsokkal kapcsolatban. Sajtóértesülések szerint száznegyven hajóról van szó. A bíróság tisztázni akarja, mennyire volt következetes az első és a második Conte-kormány migrációs politikája, de a vizsgálat kiterjed a korábbi baloldali kormány azon megállapodására is, amelyet 2017-ben kötött civilszervezetekkel, és amely éppen a migránsokat szállító hajóik kikötésének feltételeit érintette.
Salvininak szintén szombaton kellett volna megjelennie egy másik tárgyaláson is a szicíliai Palermo bíróságán, de az ütközés miatt ügyvédei kérték annak elhalasztását. Ez a per az Open Arms civilszervezet hajóját érinti, amelyet 2019 augusztusában huszonegy napig várakoztattak 163 bevándorlóval a fedélzetén.
A bírósági eljárással egy időben Salvini és Conte politikai versengése áthelyeződött a kormánypalotába. Elemzők szerint a második Conte-kormányt az azt alkotó baloldali Demokrata Párt (PD) és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) belülről bomlasztja; a tét a 209 milliárd eurós európai gazdasági helyreállítási alap felhasználása. Salvini ezzel kapcsolatban közölte: ha kormányválság alakul ki, ne szakértői kormány alakuljon a következő parlamenti választásig, amely előrehozott is lehet, hanem alakuljon meg a jobbközép erők diktálta feltételekkel a nemzeti egységkormány, amely végrehajtana egy helyreállítási programot. A Salvini–Conte-találkozó a jövő héten várható. Elemzők szerint Conte ezért is mondott le a szombati bírósági megjelenésről, ideiglenes békejobbot nyújtva Salvininek.
#Pontassieve: Perché Matteo Salvini è stato aggredito da una giovane donna che, strattonandolo, gli ha strappato la camicia e il rosario che aveva al collopic.twitter.com/6pBkp4q4Wd
Rejon Białowieży: kolejna próba nielegalnego przekroczenia granicy została wczoraj udaremniona przez żołnierzy i funkcjonariuszy. Atak agresywnych migrantów był wspierany przez białoruskie służby. pic.twitter.com/jnedZOfCzb
Egy bevándorló támadt az olasz ellenzéki Liga párt vezetőjére, Matteo Salvinire egy kampányeseményen szerdán Toscanában, ahol szeptember 20–21-én tartanak regionális választásokat. Az olasz pártok kivétel nélkül elítélték a történteket. A rendőrség azonban már mentegeti a támadót.
A terrorizmusellenes nyomozóigazgatóság (Digos) vizsgálatot indított a Pontassieve városában történtek tisztázására. Rendőrségi források szerint egyelőre kizárják, hogy a támadó kitervelten cselekedett.
Matteo Salvini a Firenze közeli Pontassieve utcáin kampányolt, amikor a 30 éves nő a közelébe került és rátámadt: rángatta, majd elszakította a bevándorlásellenes politikus ingét és letépte a nyakáról a nyakláncokon hordott kereszteket.
#Pontassieve: Perché Matteo Salvini è stato aggredito da una giovane donna che, strattonandolo, gli ha strappato la camicia e il rosario che aveva al collopic.twitter.com/6pBkp4q4Wd
A nőt gyorsan lefogták. Olasz források szerint kongói származású – más hírek szerint ghánai – tartózkodási engedéllyel él és dolgozik Olaszországban. A rendőrség azzal mentegeti a támadót, hogy a nő „feldúlt állapotban” követte el tettét.
A politikus később a közösségi oldalán közölte, hogy nem esett bántódása.
Nincs bennem harag, bosszúvágy, csak szomorúság – írta Matteo Salvini.
Alla rabbia di pochi rispondiamo col sorriso, il lavoro e la speranza di tanti.
Az incidenst az összes jelentős párt elítélte. Giorgia Meloni, a jobboldali ellenzéki Olasz Testvérek (FdI) elnöke a kormánypártokra utalva úgy vélekedett, a felelősöket azok között kell keresni, akik politikai vetélytársaikat ellenségként tüntetik fel. A történteket elfogadhatatlannak nevezte és szolidaritását fejezte ki Matteo Salvininek az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt vezető politikusa, Luigi Di Maio is.
Szeptember 20–21-én hét olasz régióban tartanak választásokat. Toscanában, amelyet ötven éve a baloldal vezet, a Liga és a baloldali Demokrata Párt (PD) jelöltje a régió elnöki tisztségére fej-fej mellett szerepel a felmérésekben.
#Pontassieve: Perché Matteo Salvini è stato aggredito da una giovane donna che, strattonandolo, gli ha strappato la camicia e il rosario che aveva al collopic.twitter.com/6pBkp4q4Wd
At least four people were killed in an explosion on a boat carrying migrants in the Mediterranean near the Italian coast. After the accident east of Calabria, two people are also missing, as the Ansa news agency reported. pic.twitter.com/wLlogrFF8D
Поліція затримала озброєного зловмисника та його спільника, які скоїли розбійний напад на будинок закарпатця ?Сьогодні, 1 жовтня, ранком до поліції надійшло повідомлення про напад на помешкання жителя Ужгородщини. Заявник повідомив, що у будинку на момент злочину перебувала його 18-річна донька. Оперативно прибувши за викликом, поліцейські встановили, що близько 9:00 ранку, до приватного будинку у селі Циганівці проник невідомий. Озброєний пістолетом чоловік, погрожуючи зброєю, незаконно заволодів наявною в будинку готівкою у сумі близько 50 тисяч гривень та втік з місця злочину. За описом дівчини, зловмисник був у темному спортивному костюмі, масці та рукавичках. Також, з її слів, у нього був спільник, який привіз нападника.Працівники кримінальної поліції Ужгородщини одразу ж склали орієнтування та розпочали пошуки зловмисників. Невдовзі у мікрорайоні Горяни поліцейські помітили чоловіка схожого за описом на нападника. Побачивши правоохоронців, останній почав утікати через поле. Двоє поліцейських переслідували його півтора кілометри та у підсумку затримали. У цей час оперативники Головного управління поліції Закарпаття спільно з колегами з району, встановили місце перебування спільника, який дочікував свого товариша в машині у попередньо визначеному місці.Особи фігурантів встановлено. Йдеться про 29-річного жителя села Розівка Ужгородського району та 40-річного мешканця обласного центру Закарпаття. Обидва неодноразово судимі за вчинення майнових злочинів. Наразі поліцейські затримали чоловіків у порядку статті 208 КПК України та помістили до ізолятора тимчасового тримання.За фактом злочину слідчі відкрили кримінальне провадження за ч. 3 ст. 187 Кримінального кодексу України, тобто розбій, вчинений групою осіб, із погрозою застосування насильства та поєднаний з проникненням у житло. Під час огляду у фігурантів виявлено та вилучено зброю, гроші та залізний ломик.За скоєне затриманим загрожує до 12 років позбавлення волі з конфіскацією майна.
COMUNICATO DI ATTIVITA' VULCANICA STROMBOLI. Le immagini qui sotto, riprese dalle telecamere di sorveglianza termica (SCT) e visiva (SCV) mostrano l'inizio dell'esplosione e flussi di materiale caldo sulla Sciara del Fuoco. ?https://t.co/oxdzrtHN1ppic.twitter.com/P8psg5yJ7G
Alle ore 21:04 (locali) del 10 Novembre 2020 è avvenuta una sequenza di forti esplosioni allo Stromboli; l'evento è classificato come "esplosione maggiore". https://t.co/vuAOXcLGgIpic.twitter.com/bLuoTldHlG
Nella notte si è verificata un’esplosione nel parcheggio dell’Ospedale del Mare. La voragine provocata dall’esplosione ha inghiottito diverse vetture, ma sembra non ci siano feriti. @barba_capelli@TaisiaRaiopic.twitter.com/tEcZNyRfzu
Marseille's home game against Rennes was postponed just three hours before kick-off today after angry Marseille fans marched to the club's training ground to protest against poor results.
? Ça chauffe à La #Commanderie ! Plusieurs groupes ont arrosé l’entrée du centre d’entraînement avec des fumigènes et des feux d’artifice. Ils essaient de pénétrer à l'intérieur de l’enceinte (Crédit : Cédric Monné) #OM#TeamOMpic.twitter.com/E38hDFD1uL
Soutien à @JeremieBreaud, encore une fois menacé parce qu'il ose s'attaquer au trafic de drogue et aux délinquants. Nous ne courberons jamais l'échine. Comme à Bron, la Région continuera à financer les équipements des communes engagées pour la sécurité.https://t.co/ykSeXBKzuH
#GDF #ReggioCalabria e Agenzia Dogane e Monopoli-ADM: operazione antidroga nel Porto di #GioiaTauro. Maxi #sequestro di oltre una tonnellata di #cocaina occultata in un carico di #banane.#NoiconVoi
Attack on Hindu temple at Bhong City District Rahimyar Khan Punjab. Situation was tense since yesterday. Negligence by local police is very shameful. Chief Justice is requested to take action. pic.twitter.com/5XDQo8VwgI
Attack on Ganesh temple bhong Sharif Rahim Yar Khan Punjab. Highly condemnable act. Culprits must be arrested and punished strictly. pic.twitter.com/p7dy9dDYAQ
Sono vicino alla #Sicilia e al popolo catanese in queste ore drammatiche per la forte ondata di maltempo. Il Governo deve intervenire subito, con tutte le iniziative necessarie. #Cataniapic.twitter.com/T95ID0WUsY
The attack in Niger was aimed at a military base that countries in the region use to fight militants. Officials said 79 attackers and 29 soldiers were killed.https://t.co/AgDsRqT5ge
Novaya Gazeta editor and Nobel laureate Dmitry Muratov, one of the few independent journalists still in Russia, was attacked with paint while on a train, the paper says. pic.twitter.com/rI8nQzJ34b
Ich verstehe nicht warum in Deutschland nicht über den #Gardasee berichtet wird. Jetzt lassen wir also Italien im Stich??♂️??♂️. Die Bilder sind (italienisches Tv) verstörend. Ich hoffe, keiner von euch ist da im Urlaub ??????
Una vergogna, uno schifo. Mi aspetto un intervento efficace del ministro Lamorgese e una dura condanna da parte di sinistre e femministe. Secondo voi aspetterò a lungo??? pic.twitter.com/fPkrvMW21Y
Bad news from home ?? Yesterday several wildfires destroyed a large part of the pinewoods in #Bibione, and another outbreak set fire to the fields of #Codroipopic.twitter.com/IiXv3Y9GQz
Wild fires are becoming more and more frequent in these days due to extremely and recursive high temperature and dry conditions. The situation wil very likely become more risky in the upcoming weeks
Imagens mostram que a guarnição da PF sofreu um ataque violento de Roberto Jefferson. Ex-deputado teria disparado tiros de fuzil e granada contra a viatura. pic.twitter.com/iW16zSiC6u
Bad weather, storm surges with waves several meters high between the beaches of Ferrara and Rimini. In Marina di Ravenna, shops and beach infrastructure suffered. In Ravenna, sandbags had to be placed to keep the tides at bay. Italy#flood#flooding#floods#Ravenna#Italypic.twitter.com/RrW8uxVNNW
#RDC??: 3 morts et plusieurs blessés, côté civil, des casques bleus blessés lors d'une altercation entre la population de #Nyiragongo qui a bloqué la route au convoi de la @MONUSCO venu de Kiwanja à #Rutshuru vers Goma. 4 camions du convoi de la #Monusco ont été brûlés. ⤵️ pic.twitter.com/TsxzZ5hrIm
Italy ?? Plane crash: Two Sai Marchetti 208 ultralight military training aircraft collided in mid-air near Guidonia Montecelio in Rome. One plane crashed in the middle of a field and the other near a residential area. Both pilots died.
#Napoli Un bel disastro... Complimenti a chi avrebbe dovuto provvedere alla sicurezza, comunque sia è una vergogna che per una partita di calcio (importante o meno che sia) accada questo! Chi pagherà i danni?!? ???? pic.twitter.com/l4Kzdk71Nm
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
#Varese, imbarcazione ribaltata nel lago Maggiore: recuperati nella notte i corpi senza vita di tre persone. Proseguono le ricerche di un quarto disperso, impegnati sommozzatori ed elicottero dei #vigilidelfuoco [#29maggio 7:15] pic.twitter.com/bNTW3lkQHm
Reputo gravissimo, indegno e segno di grande inciviltà, che un turista sfregi uno dei luoghi più celebri al mondo, il Colosseo, per incidere il nome della sua fidanzata. Spero che chi ha compiuto questo gesto venga individuato e sanzionato secondo le nostre leggi. pic.twitter.com/p8Jss1GWuY
— Gennaro Sangiuliano (@g_sangiuliano) June 26, 2023
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
⚡️In the southwestern part of the Black Sea, a Ka-29 of the Black Sea Fleet inspected the Sukra Okan dry cargo ship because it was not responding to warnings — MoD
Vi sarebbero per ora almeno due morti accertati e una quarantina di feriti nell'incidente del pullman precipitato da un cavalcavia a Mestre. Il tragico bilancio sembra essere destinato a salire Le prime foto tratte da fermi immagini del Tg1 e Tg2 Rai https://t.co/cUObC24Hyfpic.twitter.com/F4AsbA5maJ
Un’immane tragedia ha colpito questa sera la nostra comunità. Ho disposto da subito il lutto cittadino, in memoria delle numerose vittime che erano nell’autobus caduto. Una scena apocalittica, non ci sono parole. pic.twitter.com/APnsQoPMkL
At least 177 people, including 27 crew members, were rescued by Italy’s coast guard after a fire broke out in the engine room of a ferry that was traveling to Porto Empedocle in Sicily from the island of Lampedusa https://t.co/wg886NXveopic.twitter.com/CVmaSiJGLJ
Seit dem Hamas-Terrorschlag in Israel ist auch in Deutschland die Lage angespannt. Antisemitische Vorfälle mehren sich. Nun ist nach SPIEGEL-Informationen eine jüdische Gemeinde in Berlin attackiert worden. https://t.co/gpb2LKFvbD
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
🚀 Missiles launched by the Russian Federation at Zaporizhzhia from a distance of 60 km arrive in 30-40 seconds, but the drones fall in the fields , - OVA.
According to Fedorov, a lot has been done to protect the city from air attacks, and it is already affecting enemy drones .… pic.twitter.com/1Mci1OWJEQ
#Pontassieve: Perché Matteo Salvini è stato aggredito da una giovane donna che, strattonandolo, gli ha strappato la camicia e il rosario che aveva al collopic.twitter.com/6pBkp4q4Wd
A serious accident involving a tourist bus in Italy left one person dead and many others injured on Sunday, according to the Italian news agency ANSA. https://t.co/WuE0FUr5Hb
Scenes of #flooding in Modigliana in the Emilia-Romagna region of NE Italy this evening. Was only in May last year the town saw severe flooding. This, along with the central European floods earlier in the week, surely ringing alarm bells? pic.twitter.com/LN01dqiS2W
A train conductor in Italy was seriously injured after being stabbed by two young men of North African origin on a regional train in Genoa Rivarolo, sparking a nationwide strike by railway staff unions in response to the escalating violence faced by their workers.… pic.twitter.com/gkSgmUi8BM
Today while walking my 3 year old daughter a group of “Slava Ukraini” protesters followed us around and shouted as my daughter grew increasingly anxious and scared.
I decided to speak with the protesters in the hopes that I could trade a few minutes of conversation for them…
#Maltempo#Firenze, decine di richieste di soccorso sono giunte alla sala operativa dei #vigilidelfuoco del capoluogo toscano, soprattutto per allagamenti e autisti in difficoltà. Maggiori criticità a Sesto Fiorentino per l’esondazione del torrente Rimaggio [#14marzo 11:15] pic.twitter.com/FK2Y6s9bjC
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
🔥Vasto Incendio a Prato allo Stelvio, in Alta Val Venosta.
Secondo le prime stime, l’incendio ha già interessato un’area compresa tra i 50 e i 60 ettari di bosco. In azione tre elicotteri di Heli Austria e uno dell’Air Service Center. Foto di landes feuerwehrverband tirol pic.twitter.com/CZmA0GfQzJ
— Italia 24H Live 🔴 – Notizie dall'Italia (@Italia24HLive) April 10, 2025
‘Idiot’ tourists strike again: The moment a man sits on the 'Van Gogh chair' and breaks it. In an Instagram post, Palazzo Maffei in Verona, Italy, said it was “Every museum's nightmare come true”.https://t.co/DeMBEYIb34#museums#Italypic.twitter.com/8Nr0ZnZaQb
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.