Ötvennégy embert, köztük több súlyos égési sérültet szállítottak kórházba Jakartában, miután pénteken, az imaidő alatt robbanás rázta meg az egyik mecsetet. A hatóságok vizsgálatot indítottak annak megállapítására, mi idézhette elő a detonációt a főváros Kelapa Gading nevű városrészében.
Többtucatnyian sebesültek meg egy robbanásban, amely pénteken, imaidőben történt egy jakartai iskola területén lévő mecsetben – közölte a helyi rendőrség.
A hatóságok vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy mi okozta a detonációt az indonéz főváros északi részén lévő Kelapa Gading városrészben – mondta el a helyi televízióban sugárzott sajtókonferencián Asep Edi Shuheri, Jakarta rendőrfőnöke.
Fotó: Ajeng Dinar Ulfiana/Reuters
A rendőrségi adatok szerint 54 embert, köztük súlyos égési sérülteket vittek kórházba a helyszínről.
A KompasTV és a MetroTV csatornáin bemutatott felvételeken az iskola körül rendőrkordon és számos mentőautó látható – írja az MTI nyomán az Index.
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station. Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.
Szudán nyugati részén újabb tragédia történt: az észak-dárfúri El-Fásirban egy mecset ellen végrehajtott dróntámadásban legalább 78 ember életét vesztette – számolt be a Liner.hu.
Újabb súlyos vérengzés rázta meg Szudán nyugati részét, miközben az észak-dárfúri El-Fásir városában egy mecsetet ért dróntámadás, aminek következtében legalább 78 ember vesztette életét. A támadás péntek reggel, a hajnali imák idején történt, és a helyszínen tartózkodó egyik lakos elmondása szerint „a drón közvetlenül az imádkozókra csapott le, tucatnyi embert azonnal megölve”.
A felelősséget a félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) számlájára írták, bár a szervezet hivatalosan nem vállalta magára a támadást. Az RSF és a szudáni hadsereg immár több mint két éve vív brutális polgárháborút, amelynek tétje El-Fásir teljes ellenőrzése. A város a hadsereg utolsó nagyobb erőssége Darfúrban, ahol több mint 300 ezer civil rekedt az ostrom alatt.
Az orvosi forrás szerint „78 ember halt meg és körülbelül 20-an megsérültek, de a holttestek kiemelése a romok alól még folyamatban van”. A BBC által hitelesített felvételeken mintegy 30 test látható, lepelbe és takaróba csavarva, közvetlenül a mecset mellett. A város nyugati részén fekvő épületből készült képeket a helyszínen dolgozó egészségügyi személyzet azzal a félelemmel készítette, hogy „ez lesz az utolsó fotónk”
Behatoltak a közeli közös erők főhadiszállására is
A Yale Egyetem Humanitárius Kutatólaboratóriuma (HRL) műholdfelvételek alapján arról számolt be, hogy az RSF egységei már ellenőrzésük alá vonták az Abu Shouk menekülttábort, és behatoltak a közeli közös erők főhadiszállására is, amely egy korábbi ENSZ-komplexumban működött. A BBC által hitelesített videókon RSF-harcosok láthatók az épületben, bár nem egyértelmű, hogy teljesen átvették-e az irányítást. A HRL figyelmeztetett: „El-Fásir azonnali katonai erősítés nélkül az RSF kezére kerülhet.”
Az ENSZ pénteken kiadott jelentése szerint a konfliktus „egyre inkább etnikai jelleget ölt”, és mindkét fél megtorló akciókat hajt végre azok ellen, akiket az ellenséggel való együttműködéssel vádolnak. Ugyanakkor több nemzetközi szervezet dokumentálta az RSF szisztematikus etnikai tisztogatási politikáját a nem arab közösségekkel szemben. Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) legutóbbi jelentése szerint az RSF katonái „arról beszéltek, hogy ’ki kell tisztítani El-Fásirt’ a nem arab közösségtől”.
Bár az RSF tagadja a vádakat, és állítja, hogy „nincs közük a törzsi konfliktusokhoz”, a helyszíni beszámolók és a nemzetközi szervezetek dokumentumai egyre inkább alátámasztják az etnikai alapú támadások tényét. A város sorsa kulcsfontosságú: ha El-Fásir elesik, az RSF megszilárdíthatja uralmát Szudán nyugati része felett, miközben a hadsereg az ország északi és keleti területeit tartja ellenőrzése alatt. Ez a de facto felosztás tovább mélyítené a polgárháború okozta humanitárius katasztrófát.
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
It is heartbreaking to see Hong Kong experiencing a major housing estate fire affecting more than 4,600 residents. It has become global news, and even after 13 hours, it is still not under control. Sadly, 36 people have lost their lives, including a firefighter. Please keep them… pic.twitter.com/nY4SmkzJ67
A 2025. július 31-i reggeli rakétacsapás következtében Kijevben megrongálódott a muszlimok fő mecsetje, valamint az Iszlám Kulturális Központ épülete. Áldozatok nincsenek.
Erről Murat Szulejmanov, a Umma Szellemi Igazgatóság muftija számolt be.
A mufti megjegyezte, hogy ez Ukrajna egyik legnagyobb mecsete, amely péntekenként hívők ezreit gyűjti össze imára.
A mufti azt is közölte, hogy a rakéta körülbelül 50 méterre csapódott be a mecsettől, és a repeszek további károkat okoztak az épületnek.
„A mecset épületében minden ablak és ajtó betört. A komplexum területén gimnázium és az Ukrajnai Muszlimok Kongresszusának irodája is található, amelyek szintén jelentős károkat szenvedtek. Az Iszlám Kulturális Központ fontos spirituális központja Ukrajna muszlim, köztük krími tatár közösségeinek” – áll a közleményben.
Szulejmanov szerint a helyi muszlim közösség aktívan részt vesz a megrongálódott helyiségek helyreállításában.
Since the night hours, our rescuers, firefighters, medics, and all the necessary emergency services have been working at the sites of Russian missile and drone strikes. The Dnipro, Poltava, Sumy, Mykolaiv, and Kyiv regions have been affected. The capital was the primary target of… pic.twitter.com/Cn8VMXoijE
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 31, 2025
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
Feltehetően iszlámellenes indíttatású gyilkosság történt egy dél-franciaországi mecsetben – közölte szombaton François Bayrou miniszterelnök az X-en, hozzátéve, hogy a hatóságok mindent meg fognak tenni a tettes elfogása és felelősségre vonása érdekében.
A kormányfő együttérzését fejezte ki az áldozat hozzátartozóinak és a helyi muszlim közösségnek – számolt be az MTI-re hivatkozva a hirado.hu.
A dél-franciaországi La Grand-Combe falu mecsetében mintegy 50 késszúrással megöltek egy muszlim férfit pénteken.
Az elkövető – mielőtt elmenekült a helyszínről – a telefonjával videóra vette haldokló áldozatát, és közben az iszlám vallást szidalmazta. Rövid időn belül azonban észrevette, hogy mindeközben az épületben elhelyezett térfigyelő kamera is felvételt készít róla.
A gyilkosság után készített videóját az elkövető továbbította valakinek, aki közzétette az interneten, de később törölte.
Abdelkrim Grini, Ales város ügyésze szombaton közölte: a tettes továbbra is szökésben van, nagy erőkkel keresik. A terrorellenes ügyészség (PNAT) jelenleg vizsgálja, hogy hatáskörébe vonja-e az ügyet.
Nagyon komolyan vesszük a kérdést, nagyon súlyos bűncselekmény történt
– mondta az ügyész.
A támadás idején csak az áldozat és az elkövető tartózkodott a mecsetben.
A meggyilkolt férfit később találták meg, amikor a hívek gyülekezni kezdtek a pénteki imára. A helyi ügyészség tájékoztatása szerint az áldozat egy huszonéves fiatalember, aki rendszeresen járt a mecsetbe.
A térfigyelő kamera felvétele alapján az ügyészség azt közölte: az elkövetőt nem látták korábban a mecset környékén.
Las autoridades en Londres confirmaron la identidad del hombre que mató a un niño de 14 años con una espada samurái. Se trata de Marcus Aurélio Arduini Monzo, de nacionalidad española y brasileña https://t.co/RZv30oQA3Wpic.twitter.com/Tzi5linTzx
Zunilda Hoyos Méndez, la fisicoculturista colombiana conocida popularmente como la “Mujer Hulk“, fue hallada muerta en su residencia de la Costa del Sol, en España.
Según los reportes policiales, Méndez habría sido asesinada a martillazos probablemente… pic.twitter.com/CQPVfIvRP9
A series of gruesome knife attacks on Austrians in Vienna’s Favoriten district continues to cause outrage among locals. The latest incident, involving a police officer, was captured in disturbing footage once again, highlighting the… pic.twitter.com/H3qtH1s3P3
A brüsszeli ügyészség terrorakció kitervelése miatt előállított egy 14 éves kiskorút, aki egy brüsszeli mecsetben akart támadást elkövetni – közölte az illetékes ügyészség tájékoztatására hivatkozva a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap pénteken.
A brüsszeli ügyészséget szerdán tájékoztatták titkosítás alól feloldott bizalmas információk alapján arról, hogy egy szélsőjobboldali mozgalomhoz tartozó kiskorú támadást tervez elkövetni egy mecset ellen Brüsszelben 2025. január 24-én, pénteken – közölte az ügyészség.
Hozzátették, hogy csütörtökön nyomozás indult, és hajnalban házkutatást tartottak a gyanúsított otthonában.
Az érintettet előállították, letartóztatását kezdeményezték, és elzárását kérték a vallon ifjúságvédelmi intézetben (IPPJ) – írták.
A kiskorút terrorista bűncselekménnyel, nevezetesen gyilkosság tervezésével gyanúsítják az ügyészség szerint – tették hozzá.
A belgiumi muszlim tanács (CMB) az RTBF belga közszolgálati média internetes oldalának tájékoztatása szerint aggodalmát fejezte ki az előállított kiskorú által tervezett terrortámadás miatt, és arra hívták fel a figyelmet, hogy „az eset rávilágít a kiskorúak radikalizálódásának veszélyére, ideológiájuktól függetlenül”.
A CMB elnöke, Esma Ucan szerint az eset jelzés a társadalom számára. Az a tény ugyanis, hogy egy kiskorú ilyen terveket fontolgat, megmutatja, hogy a fiatalok mennyire kiszolgáltatottak a szélsőséges befolyásolásnak, és mennyire sürgető kezelni ezt a problémát – mondta.
A belgiumi muszlim tanács fokozott együttműködésre szólított fel a vallási közösségek, iskolák és hatóságok között. Közölték továbbá, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani az online radikalizálódásra, mivel – mint kiemelték – a közösségi média kulcsszerepet játszik a radikalizálódási folyamatok felgyorsításában. A CMB arra is felszólította a hatóságokat, hogy továbbra is szavatolják a vallási intézmények biztonságát.
Citizens of this country wished the police a Happy New Year 2025, sending them a little warmth on this chilly European night.🔥 pic.twitter.com/zuBmzkqFHe
🚩 Il n'y a pas de problème de sécurité à Bruxelles et l'on peut continuer à bloquer toute réforme, y compris celle de la police. L'essentiel est que @AhmedLaaouej obtienne par le bloquage institutionnel tout ce qu'il n'a pas pris par les élections. Métro Clemenceau ce matin ⬇️ pic.twitter.com/oJJPbYnkjJ
Due to a technical problem at air traffic control, air traffic in Belgium is currently disrupted. We unfortunately have no idea yet how long this will last. Further updates will follow as soon as more information is available > All information… pic.twitter.com/PUPmcGG6yL
🚨 BREAKING 🚨According to the information in the security establishment's possession, the bombs were supposed to explode this morning. The bombs were planted by a terrorist infrastructure from Judea and Samaria. This is the third bus. 👇 https://t.co/wl0nabt2Wgpic.twitter.com/w5D8t5EIsi
🚨‼️🇧🇪 #BELGIUM: Manhunt Underway in Brussels Following Shooting Near Clémenceau Metro Station:
➡️ Following a shooting, one person has died tonight (Saturday) at around 9.30 p.m. local time near to the Clemenceau metro station, in Anderlecht, Brussels. The perpetrators are… pic.twitter.com/cKuWYfk2XA
❗️Agents of the Main Intelligence Directorate of the Ministry of Defense of 🇺🇦Ukraine blew up the railway track of the 🇷🇺Trans-Siberian Railway near the settlement of Sosnovka, Khabarovsk Krai.
This railway is used by Russia to supply weapons and ammunition, including from the… pic.twitter.com/KYvL3YLdcc
Lövöldözés tört ki egy mecsetnél Ománban, melynek következtében négyen életüket vesztették, és többen megsebesültek – közölte a helyi rendőrség keddi közleményében.
Hozzátették, hogy a hatóságok megtették a szükséges biztonsági intézkedéseket a helyzet kezelésére, és vizsgálják, hogy pontosan hogyan zajlott le a lövöldözés.
A súlyos incidens – amelyhez hasonlóról az Arab-öböl menti szultánságból ritkán érkezik hír – Maszkat tengerparti külvárosának egyik mecseténél történt.
Az Egyesült Államok helyi nagykövetsége figyelmeztetést adott ki az amerikai állampolgároknak, hogy kerüljék el a térséget.
Syrer vereinbaren mit Russen via Social Media einen Show down. Manche kommen dann unklugerweise nur mit Messern bewaffnet zur Schiesserei. Soll sein, aber wie kommt Wien-Brigittenau dazu, dass es dort zugeht wie im Wilden Westen? https://t.co/3JW0TaIjQr
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
Spirit Airlines flight NK951 attempting to land in Haitian capital Port-au-Prince has been struck by gunfire, forcing it to be diverted to the Dominican Republic.
At least one person, a flight attendant, was grazed by a bullet, a source said.
🚩 Il n'y a pas de problème de sécurité à Bruxelles et l'on peut continuer à bloquer toute réforme, y compris celle de la police. L'essentiel est que @AhmedLaaouej obtienne par le bloquage institutionnel tout ce qu'il n'a pas pris par les élections. Métro Clemenceau ce matin ⬇️ pic.twitter.com/oJJPbYnkjJ
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Suasana di sebuah kawasan sibuk di Inner West, Sydney, gempar apabila seorang lelaki melepaskan sehingga 100 das tembakan secara rawak. https://t.co/ssi0W9CqXn
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
Ismeretlen fegyveres nyitott tüzet a nyugat-afganisztáni Herát tartomány egyik mecsetében imádkozókra, hat ember meghalt, egy megsebesült – jelentette be keddre virradóra az afgán belügyminisztérium.
Abdul-Matín Káni belügyi szóvivőnek az X-en közzétett tájékoztatása szerint az incidens hétfő este, Guzara körzetben történt, az áldozatok mind civilek.
A Press TV iráni hírtelevízió úgy tudja, a támadás egy síiták által látogatott mecsetben történt, az áldozatok között pedig egy gyerek is van.
Kedd reggelig a támadás elkövetését egyetlen csoport sem vállalta magára.
Az országban az Iszlám Állam-Horaszán Tartomány (ISKP) nevű terrorszervezet többször hajtott végre merényletet, elsősorban az általuk eretneknek tartott síita muszlim kisebbség ellen, legutóbb április 21-én, Kabulban.
Bár Afganisztánban a közbiztonság kissé javult a tálibok 2021-es hatalomátvétele nyomán, az utóbbi években több, az Iszlám Állam által végrehajtott merénylet történt az országban.
Police officers are seen at the Viertola comprehensive school in Vantaa, Finland, where a number of children were injured in a shooting on Tuesday morning. A suspect has been apprehended, officials said. https://t.co/Y4SPERBOqwpic.twitter.com/ti2dMo0gqx
The recent floods in Baghlan province have caused widespread devastation. According to reports, it has taken numerous lives and destroyed hundreds of homes resulting in displacement. Kindly help the victims by donating 👇🏼https://t.co/vcB5AbI0DF#Baghlan#Afghanistanpic.twitter.com/4kR8nMusDn
— Bashir Gharwal غروال (@bashir_gharwall) May 10, 2024
Hrvatski nogometni savez je u utorak najoštrije osudio incident koji se dogodio u Osijeku gdje je propucan automobil kojim se koristi sportski direktor NK Osijek Jose Boto.👇https://t.co/dIczyugfKo
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
Syrer vereinbaren mit Russen via Social Media einen Show down. Manche kommen dann unklugerweise nur mit Messern bewaffnet zur Schiesserei. Soll sein, aber wie kommt Wien-Brigittenau dazu, dass es dort zugeht wie im Wilden Westen? https://t.co/3JW0TaIjQr
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
Franz Hofer, the mayor of Kirchberg ob der Donau, a village with around 1,000 residents in Upper Austria, was shot dead this morning. The suspect is currently on the run; the motive remains unclear. https://t.co/A8bpLdIRrK
Spirit Airlines flight NK951 attempting to land in Haitian capital Port-au-Prince has been struck by gunfire, forcing it to be diverted to the Dominican Republic.
At least one person, a flight attendant, was grazed by a bullet, a source said.
#BREAKING#Montenegro JUST IN: Mass Shooting in Cetinje, Montenegro: 7 Dead, Including Children
An armed attacker opened fire in Cetinje, Montenegro, leaving seven people dead, including children. Authorities report that the suspect is still at large.
🚩 Il n'y a pas de problème de sécurité à Bruxelles et l'on peut continuer à bloquer toute réforme, y compris celle de la police. L'essentiel est que @AhmedLaaouej obtienne par le bloquage institutionnel tout ce qu'il n'a pas pris par les élections. Métro Clemenceau ce matin ⬇️ pic.twitter.com/oJJPbYnkjJ
🚨‼️🇧🇪 #BELGIUM: Manhunt Underway in Brussels Following Shooting Near Clémenceau Metro Station:
➡️ Following a shooting, one person has died tonight (Saturday) at around 9.30 p.m. local time near to the Clemenceau metro station, in Anderlecht, Brussels. The perpetrators are… pic.twitter.com/cKuWYfk2XA
#BREAKING: Massive Explosion Rocks Kabul's Ministry of Urban Development and Housing
A su.icide attack has occurred inside the Ministry of Urban Development and Housing in Kabul, Afghanistan. The Interior Ministry of Afghanistan has confirmed the incident. The powerful explosion… pic.twitter.com/eWVt71WCyK
A bomb blast has killed at least five people and wounded seven in northeastern #Afghanistan, local police report. The blast took place at 8:35am on Tuesday near a #Kabul Bank branch in Kunduz province. No group has claimed responsibility for the blast yet.#PoliticalUprisingpic.twitter.com/wnXTXEM0OL
#BREAKING Last night in Murmansk: An armed shooter on a rooftop injured multiple people while security forces faced access challenges. pic.twitter.com/CofOF39PnB
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
Suasana di sebuah kawasan sibuk di Inner West, Sydney, gempar apabila seorang lelaki melepaskan sehingga 100 das tembakan secara rawak. https://t.co/ssi0W9CqXn
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
A palesztin Vörös Félhold (a Vöröskereszt társszervezete) szerint egy ember meghalt és többen megsérültek abban a helyi idő szerint vasárnap hajnali támadásban, amit Izrael mért a ciszjordániai Dzsenínben található egyik mecsetre, amely egy menekülttáborban található, írja a CNN. Az izraeli hadsereg a támadást azzal indokolta, hogy így akartak meghiúsítani egy küszöbön álló terrortámadást.
Jonathan Conricus, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője a CNN-nek azt mondta, hogy az IDF hírszerzési információi „arra utalnak, hogy a Hamász és az Iszlám Dzsihád közös osztagától várható a támadás”, amelyet az al-Anszar mecsetben lévő földalatti parancsnoki központból indítanának.
Conricus azt is mondta, hogy az IDF egyik művelete során fedezték fel a mecsetben lévő alagútrendszert.
[type] => post [excerpt] => A palesztin Vörös Félhold (a Vöröskereszt társszervezete) szerint egy ember meghalt és többen megsérültek abban a helyi idő szerint vasárnap hajnali támadásban, amit Izrael mért a ciszjordániai Dzsenínben található egyik mecsetre, amely egy menekü... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1697976720 [modified] => 1697968085 ) [title] => Mecsetre mért légitámadást Izrael [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=134415&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 134415 [uk] => 134444 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 134416 [image] => Array ( [id] => 134416 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/thumbs-b-c-d813cd82578cce9bd9a7d652cb3d1a3a.jpg [original_lng] => 481874 [original_w] => 864 [original_h] => 486 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/thumbs-b-c-d813cd82578cce9bd9a7d652cb3d1a3a-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/thumbs-b-c-d813cd82578cce9bd9a7d652cb3d1a3a-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/thumbs-b-c-d813cd82578cce9bd9a7d652cb3d1a3a-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/thumbs-b-c-d813cd82578cce9bd9a7d652cb3d1a3a.jpg [width] => 864 [height] => 486 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/thumbs-b-c-d813cd82578cce9bd9a7d652cb3d1a3a.jpg [width] => 864 [height] => 486 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/thumbs-b-c-d813cd82578cce9bd9a7d652cb3d1a3a.jpg [width] => 864 [height] => 486 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/thumbs-b-c-d813cd82578cce9bd9a7d652cb3d1a3a.jpg [width] => 864 [height] => 486 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1697968281:8 [_thumbnail_id] => 134416 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 2452 [translation_required_done] => 1 [_oembed_a2d842270061c0e456b82c5e9b300d9b] => {{unknown}} [_oembed_75698187c1e5c38bc920d88cb3980ba9] =>
KABUL, June 8 : An explosion took place inside a mosque in northern Afghanistan on Thursday during the funeral of the provincial deputy governor who was killed in an attack this week, a provincial pic.twitter.com/qk31cBdiG2
Mecsetben hajtott végre támadást egy öngyilkos merénylő az északnyugat-pakisztáni Haibár-Pahtunhva tartományban, a keddi merényletben legalább egy rendőr meghalt, a mecset nagy része romba dőlt – közölte a rendőrség.
A hatósági közlemény szerint Haibár körzeti rendőrsége azután érkezett a helyszínre, hogy bejelentést kaptak a körzetben tevékenykedő fegyveresekről, akik a bejelentő szerint a szóban forgó mecsetnél terveztek támadást elkövetni.
A rendőrség a mecset bejáratánál meg akarta állítani a robbanószerekkel felszerelt férfit, aki azonban a mecsetbe menekült, ahol aztán felrobbantotta magát.
Az épületben a rendőrség szerint nem tartózkodott senki, ellenben a robbanásban életét vesztette egy rendőr, aki az elkövető után eredt.
A helyszínre érkező mentőszolgálat megerősítette, hogy a detonáció miatt a mecset nagy része összeomlott.
A támadásért egyelőre egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget, noha az utóbbi hónapokban az afganisztáni tálibokkal szövetséges pakisztáni tálibok (Tehrik-i-Talibán Pakisztán, TTP) több hasonló támadást is elkövettek, miután felmondták a kormánnyal kötött tűzszünetet.
⚠️ A bombing at a mosque in Jamrud, Khyber district of Khyber Pakhtunkhwa province has taken place. The only confirmed casualty so far is a KPK Police Officer. pic.twitter.com/jeTTz9jZa8
Eight children were killed by a landslide while playing cricket after monsoon rains hit Shangla district in northern Pakistan Thursday. At least 50 people have died in the country from floods and landslides triggered by two weeks of rain.
Pray for the Christians of Pakistan. The world doesn’t care if they are slaughtered. This is what they face every day. #Pakistanpic.twitter.com/yqJu0R4U3q
#Pakistan On Wednesday, anti-Christian attacks following blasphemy charges against a Christian cleaner. The security situation remains very difficult. The local church asks us to pray. https://t.co/7Mtkc5s0kmpic.twitter.com/VgP9qSAl6X
— Aid to the Church in Need (ACN) Canada (@acn_canada1) August 16, 2023
At least 13 killed, more than 70 injured in suicide blast near mosque in Balochistan At least 10 people, including a police officer, were killed and more than 70 suffered after a suicide bomber blew himself up near a mosque in Pakistan’s Balochistan province on Friday (Sept 29).… pic.twitter.com/P8xxO3TMRQ
According to the Pakistan Rangers, this elderly man was a suicide bomber and an intelligence basd operation was conducted to arrest him. 5 innocent villagers have been martyred in this so called intelligence based operation.#Sakrandbleeds#سڪرنڊسانحو#sakrandbleedpic.twitter.com/zVMeXG4gKW
JUST IN: At least 22 people were killed and more than 30 were injured when a suicide bomber drove a vehicle into a security forces compound in Pakistan on Tuesday, local officials said. https://t.co/cmeFGCjZLG
#Pakistan: At least 29 killed as buildings collapse, #landslides block roads during #heavyrains. This year, the country is witnessing an unusual delay in winter rains, starting in February instead of November. https://t.co/RTa0blQbqj
School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
8 Days 4 Terror attack. Our 3 Soldiers Martyred & 2 Porters Killed. Now Gulmarg. Mother of Terrorists Pakistan again started terror launch in our Indian soil. It's killing people from all Religions. Soon Kashmiris understand this better for the Nation.#gulmarg#terrorattackpic.twitter.com/exoxnVZC8J
#BREAKING: Massive Explosion Rocks Kabul's Ministry of Urban Development and Housing
A su.icide attack has occurred inside the Ministry of Urban Development and Housing in Kabul, Afghanistan. The Interior Ministry of Afghanistan has confirmed the incident. The powerful explosion… pic.twitter.com/eWVt71WCyK
A bomb blast has killed at least five people and wounded seven in northeastern #Afghanistan, local police report. The blast took place at 8:35am on Tuesday near a #Kabul Bank branch in Kunduz province. No group has claimed responsibility for the blast yet.#PoliticalUprisingpic.twitter.com/wnXTXEM0OL
🔥 Massacre🔥 In the holy month of Ramadan , 12 innocent Muslim Pashtuns including women and children were mercilessly killed by a drone strike of Pakistan Military in Mardan, Khyber, Pakistan
Lövöldözés tört ki egy mecsetben a libanoni Bekaa-völgyben pénteken, egy ember meghalt – közölte egy biztonsági vezető, aki elmondta, hogy az elsődleges értesülések szerint személyes vitáról volt szó.
A lövöldözésben egyes források szerint három, más források szerint öt ember megsebesült.
Az NNA libanoni hírügynökség szerint a lövöldözés Bar Eliasz település mecsetjében történt, és a hadsereg a helyszínre indult. A lövöldöző a tűzpárbajban megsebesült, majd a katonák őrizetbe vették, válságos állapotban szállították kórházba.
A lövöldöző libanoni állampolgár. Az al-Arabíja pánarab televízió honlapja szerint az agyonlőtt és a megsebesített férfiak mind szíriai állampolgárok.
Bar Eliaszban számos szíriai menekült él, akik a tizenkettedik éve dúló polgárháború miatt hagyták el a szomszédos országot.
[type] => post [excerpt] => Lövöldözés tört ki egy mecsetben a libanoni Bekaa-völgyben pénteken, egy ember meghalt – közölte egy biztonsági vezető, aki elmondta, hogy az elsődleges értesülések szerint személyes vitáról volt szó. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1688820660 [modified] => 1688784520 ) [title] => Halálos lövöldözés tört ki egy libanoni mecsetben [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=122367&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 122367 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 122369 [image] => Array ( [id] => 122369 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/halalos-lovoldozes-tort-ki-egy-mecsetben-egy-ember-meghalt-600x315-crop.jpg [original_lng] => 154221 [original_w] => 600 [original_h] => 315 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/halalos-lovoldozes-tort-ki-egy-mecsetben-egy-ember-meghalt-600x315-crop-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/halalos-lovoldozes-tort-ki-egy-mecsetben-egy-ember-meghalt-600x315-crop-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/halalos-lovoldozes-tort-ki-egy-mecsetben-egy-ember-meghalt-600x315-crop.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/halalos-lovoldozes-tort-ki-egy-mecsetben-egy-ember-meghalt-600x315-crop.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/halalos-lovoldozes-tort-ki-egy-mecsetben-egy-ember-meghalt-600x315-crop.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/halalos-lovoldozes-tort-ki-egy-mecsetben-egy-ember-meghalt-600x315-crop.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/halalos-lovoldozes-tort-ki-egy-mecsetben-egy-ember-meghalt-600x315-crop.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1688773722:12 [_thumbnail_id] => 122369 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1845 [_oembed_d862dbfc9e1ba99ed3e3d469eec60d05] =>
?#BREAKING: Reports: At Least 4 Dead And Over 30 Wounded In A Mass #Shooting In #Maryland#Baltimore , Reports Suggest There Were Hundreds Of People Gathered For An Annual Celebration Known as “Brooklyn Day” Police Are Reportedly Holding A Press Conference Shortly #News#USApic.twitter.com/eIEqERIPzJ
— OfficialCanadianShackster News (@CanadianRadioT1) July 2, 2023
A fire was also reported at the Erasmus Medical Center in Rotterdam while the shooting was taking place. The suspect may have carried out two shootings, one near his home and one at a Rotterdam hospital. pic.twitter.com/BiL9I8tSrR
BREAKING: Suspect in Lewiston, Maine, mass shooting identified as Robert Card, a firearms instructor in the US Army reserve who was recently discharged from a mental health facility after reporting hallucinations. pic.twitter.com/ACmYdb0kBX
?? | ÚLTIMA HORA: Al menos 18 personas resultan heridas y 2 muertas después de un tiroteo masivo durante una celebración de Halloween en Ybor City, Tampa, Florida. pic.twitter.com/arilfpr8s3
Des policiers lourdement armés entourent le périmètre d'une entreprise à Sion. Une fusillade aurait éclaté ce matin. Le ou les suspects sont activement recherchés. @RTSinfopic.twitter.com/baTFaZ2hHZ
ALERT:#DPD is investigating a shooting in the 5000 block N Orleans Ct. Six victims located. Extent of injuries unknown at this time. Investigation is ongoing. Officers are working to develop suspect information. #Denverpic.twitter.com/xzYGU79nFT
🚨Breaking News: Terror attack occured in Jerusalem, near Maale Adumim. Two terrorists started shooting at civilians, nine injured, three in critical condition. ⬇️ Video from the scene: pic.twitter.com/qXqUS59Wyn
Police officers are seen at the Viertola comprehensive school in Vantaa, Finland, where a number of children were injured in a shooting on Tuesday morning. A suspect has been apprehended, officials said. https://t.co/Y4SPERBOqwpic.twitter.com/ti2dMo0gqx
Hrvatski nogometni savez je u utorak najoštrije osudio incident koji se dogodio u Osijeku gdje je propucan automobil kojim se koristi sportski direktor NK Osijek Jose Boto.👇https://t.co/dIczyugfKo
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.