Az Európai Unió Tanácsa további hat hónapra, szeptember 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi egységét, önállódását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető cselekményekért felelősekkel szemben bevezetett szankciókat – közölte az uniós tanács.
Az intézkedések utazási korlátozásokból, vagyoni eszközök befagyasztásából, valamint pénzeszközök vagy más gazdasági erőforrások tilalmáról rendelkeznek a jegyzékbe vett emberek és szervezetek részére. A szankciók hatálya továbbra is 177 ember és 48 szervezettel szemben maradnak érvényben.
Az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető cselekmények miatt az Európai Unió először 2014. március 17-én vezetett be korlátozó intézkedéseket. Az unió ezeken túl további intézkedéseket is végrehajtott az ukrán válság nyomán, többek között gazdasági szankciókkal sújtotta az orosz gazdaság egyes ágazatait, és korlátozó intézkedéseket rendelt el a Krím félsziget és Szevasztopol jogellenes elcsatolása nyomán kizárólag e két területre vonatkozóan. Az előbbi szankciók jelen állás szerint július 31-ig, az utóbbiak pedig június 23-ig vannak érvényben.
A szankcióval sújtott emberek és szervezetek jegyzékét a Tanács rendszeresen felülvizsgálja és rendszeres időközönként megújítja – tették hozzá.
Az említett szankciókat az unió azért foganatosította, mert egy oroszbarát kommandó 2014. február 27-én megszállta a dél-ukrajnai Krími Autonóm Köztársaság parlamentjét, a képviselők oroszbarát kormányt választottak, és népszavazást írtak ki az Oroszországhoz való csatlakozásról. E terület annektálását ugyanakkor a nemzetközi közösség nagy része nem ismeri el, így az Európai Unió sem.
Az uniós tagállamok vezetői 2015 márciusában a szankciók időtartamát a minszki megállapodások teljes körű végrehajtásához kötötték, azonban ennek maradéktalan végrehajtása még mindig várat magára.
#RCA : incendie ravage totalement les bâtiments de la délégation de l’Union Européenne à #Bangui, selon l'ambassadeur @UEDouglasCarp qui évoque aucune perte humaine. C'était ce lundi matin autour de 3h . Enquête ouverte mais pour l'instant, piste d'un court-circuit privilégié. pic.twitter.com/8tevsE5TBI
Ukrainian drones hit an fuel depot in Russian-occupied Sevastopol last night. The fire is so strong that it cannot be extinguished, easily, so that the fire continues to rage til the morning. #Sevastopol#Crimea#Ukrainepic.twitter.com/G6Y5OwRy3Y
A szükségállapot meghosszabbítását kéri a parlamenttől a cseh kormány, az erről szóló beadványt hétfőn fogadta el az Andrej Babis miniszterelnök vezette koalíciós kabinet – közölte Jan Hamácek kormányfőhelyettes és belügyminiszter.
Csehországban október 5-én hirdettek szükségállapotot, s ezt azóta már ötször meghosszabbították. Ez a jogi helyzet február 14-én jár le. Jan Hamácek kormányfőhelyettes és belügyminiszter szerint a kormány azt kéri a képviselőháztól, hogy engedélyezze a szükségállapot harminc nappal, azaz március 16-ig való meghosszabbítását.
Nem hivatalos értesülések szerint a képviselőház csütörtökön délután tűzi napirendre a kormány kérését. Ezt megelőzően kedden találkoznak a kisebbségi kormánykoalíciós és az ellenzéki pártok képviselői, hogy megpróbáljanak közös álláspontra jutni ebben a kérdésben.
A korábbi esetekben a koalíciós kormány kérését a kabinetet eddig kívülről támogató kommunista párt segítségével sikerült elfogadtatni a parlamenti alsóházban. Az ellenzéki kommunista párt vezetősége azonban pénteken elutasította a kormány beadványának támogatását arra hivatkozva, hogy a kabinet nem teljesítette a pártnak tett ígéreteit. A többi ellenzéki párt is különböző feltételeket szab a szükségállapot meghosszabbításának támogatására.
A cseh kormány a rossz járványhelyzetre való hivatkozással indokolja a szükségállapot meghosszabbítását. Hamácek szerint amennyiben nem sikerül meghosszabbítani a szükségállapotot, összeomlik a rendkívül leterhelt cseh egészségügy, mert a kormány nem fogja tudni biztosítani a működéséhez szükséges rendkívüli feltételeket, például a hadsereg vagy az orvostanhallgatók segítségét.
Tavaly tavasszal a koronavírusjárvány miatt több mint két hónapig volt szükségállapot Csehországban. Jelenleg ez az állapot már több mint négy hónapja tart.
Aktuální informace: 14 kamionu, 2 nákladní auta, 20 osobních aut, 2 ošetření na místě 2 převezeni do Hořovic (lehce zranění) 2 letech do Prahy (těžší zranění) a následně ještě nalezen třetí pacient, míří letecky do FN Motol. pic.twitter.com/jCve6bvoSo
Havarovaná vozidla jsou "rozeseta" na zhruba 150ti metrovém úseku dálnice. Odkláníme dopravu na exitu 37, objízdná trasa - sil II/605, sjezd Žebrák, Zdice.#policiestc
Christ: Participants in a “pro peace” rally in central Prague on Saturday attempted to remove a Ukrainian flag from the National Museum — the same building that for decades bore bullet holes from the 1968 Russian invasion of their own country…
❗️Noční požár v Brně je čtvrtý nejtragičtější od roku 1990. Zahynulo osm lidí. ❗️Požár vypukl po 2:00 ráno, hasiči jej zlikvidovali před 7:00. ❗️Jeho příčinu budou nyní zjišťovat @PolicieCZ a @hzsjhm ❗️Podle policie šlo o 12 spojených unimobuněk. pic.twitter.com/DCKQRuCKQE
☎️ Hasiči zřídili informační linku pro rodiny a blízké lidí zasažených událostí 950 640 000. ❗️Při nehodě u Brna se zranilo 76 lidí, z toho 14 těžce, jeden člověk zemřel. ? Ve směru na Brno by se mohla podle Policie ČR dálnice zprůjezdnit ve 22 hodin. Foto: ČT24/ČTK pic.twitter.com/ptYE30dzzH
JMK - Na 3. km D2 došlo ve směru na Brno poblíž Rebešovic k závažné dopravní nehodě dvou autobusů. Podle předběžných zpráv jeden z řidičů na místě zemřel, v obou autobusech jsou desítky zraněných. Na místě pracují všechny složky IZS. Komunikace je neprůjezdná. #policiejmkpic.twitter.com/vBEAbWpX9n
„Jsme v totálním šoku. Všichni doufáme, že se ty děti z toho dostanou ve zdraví,“ říká v rozhovoru šéf spolku Triangl Markvartice, který se stará o zřícenou rozhlednu. Popisuje, jak probíhaly revize.https://t.co/66xtAAiDCs
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
I am declaring a State of Emergency across New York City, Long Island, and the Hudson Valley due to the extreme rainfall we’re seeing throughout the region.
Please take steps to stay safe and remember to never attempt to travel on flooded roads.
Zasahujeme u pádu ultralightu u obce Tlustice na Berounsku. Dvě osoby jsme museli z letadla vyprostit. Jejich zranění byla natolik vážná, ze jim na místě podlehly. pic.twitter.com/XwpInvFyzs
Ve Vojenském výcvikovém prostoru Libavá před polednem vybuchla blíže neurčená munice. Uvedla to armáda na síti X. Na místě jsou zraněníhttps://t.co/lVXrWgejOq
At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
S hašením požáru cisteren s benzolem na železnici v Hustopečích nad Bečvou pomohou hasiči ze Slovenska. Přivezou velkoobjemovou cisternu a hasicího robota. Olomoučtí hasiči nyní zveřejnili záběry hořících cisteren z dronu - pohled z výšky nejlépe ukazuje rozsah mohutného požáru. pic.twitter.com/8vQRPk4Nl2
Elővigyázatosságból február közepéig hosszabbítják és szigorítják meg a járványügyi korlátozásokat Németországban, hogy megakadályozzák az új típusú koronavírus először Nagy-Britanniában azonosított, a korábbiaknál fertőzőképesebb változatának szétterjedését – jelentették be kedd este Berlinben.
Angela Merkel kancellár a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek tanácskozása után elmondta, hogy a járvány második hulláma miatt novemberben bevezetett korlátozások eredményesek, az új fertőzések és az intenzív kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma igen „bátorító” módon csökken.
Azonban a vírus B.1.1.7 jelzésű mutációja a járvány újabb robbanásszerű erősödésével és az egészségügyi ellátórendszer terheinek jelentős növekedésével fenyeget, és már meg is jelent Németországban. Meg kell akadályozni, hogy dominánssá, meghatározóvá váljék, ezért az eddigi korlátozások kéthetes, február 14-ig tartó meghosszabbításával és új intézkedésekkel fel kell gyorsítani a fertőződések számának csökkenését – mondta a kancellár.