A finn rendőrség pénteken bejelentette, hogy egy kínai hajó után nyomoz a külső behatás révén megrongált finn-észt gázvezeték ügyében. A finn külügyminisztérium pedig azt közölte, hogy diplomáciai csatornákon kapcsolatba lépett Kínával és Oroszországgal a vizsgálat kapcsán.
„A hongkongi zászló alatt hajózó NewNew Polar Bear mozgása egybeesik azzal az időponttal és hellyel, amikor és ahol a gázvezeték megrongálódott” – áll a finn Nemzeti Nyomozó Iroda közleményében. A kínai konténerhajó Kína és Európa között közeledik az Északi-sarkvidéken keresztül.
A nyomozók említést tettek a Szevmorput atommeghajtású orosz teherhajóról is, amely Murmanszk és Szentpétervár között közlekedik. A finn külügyminisztérium a hajóval kapcsolatban érintkezésbe lépett az orosz külügyminisztériummal, „tekintettel az ügy komolyságára”.
A Balticconnector gázvezetéket október 8-án zárták le szivárgás miatt.
A hatóságok bejelentették, hogy rongálást külső behatás okozta, sejtetve, hogy esetleg szabotázs történt.
A gázvezetékkel egyidőben megrongálódott egy Finnországot Észtországgal összekötő távközlési kábel is, majd hozzávetőlegesen az incidenssel egy időben egy Svédországot és Észtországot összekötő távközlési kábel is részleges károkat szenvedett, a svéd és észt hatóságok szerint az utóbbi rongálódás is feltehetően külső behatás következménye.
Az incidensek aggodalmakat ébresztettek az energiaszállítás biztonságával kapcsolatban és a NATO fokozta az őrjáratokat a Balti-tengeren. „Együttműködünk a svéd hatóságokkal a (kínai) hajó szerepének tisztázása ügyében” – mutatott rá közleményében Risto Lohi finn rendőrségi vezető.
A rendőrség megerősítette, hogy a gázvezeték megrongálódását „külső mechanikus erő” okozta, és egy nehéz tárgyat találtak a vezeték közelében a tengerfenéken.
A rendőrség megpróbálja a felszínre hozni a nehéz tárgyat, hogy megállapíthassák, van-e köze a megrongált gázvezetékhez.
A gázvezeték finn üzemeltetője szerint a helyreállítási munkálatok legkevesebb öt hónapig tartanak, ezalatt Finnország az inkoói LNG-terminálon keresztül tudja fedezni a földgázszükségletét.
Több mint egy éve – 2022 szeptember 26-án – tenger alatti robbanásokat követően négy óriási szivárgást észleltek az Európa földgázszükségletének nagy részét Oroszország irányából biztosító Északi Áramlat I. és Északi Áramlat II. vezetéken.
A robbanások körülményei máig feltáratlanok. A földgáz Finnország energiafogyasztásának mintegy 5 százalékát teszi ki, elsősorban az iparban, illetve áramtermelésre és fűtésre használják.
[type] => post [excerpt] => A finn rendőrség pénteken bejelentette, hogy egy kínai hajó után nyomoz a külső behatás révén megrongált finn-észt gázvezeték ügyében. A finn külügyminisztérium pedig azt közölte, hogy diplomáciai csatornákon kapcsolatba lépett Kínával és Oroszors... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1697887440 [modified] => 1697857587 ) [title] => Egy kínai hajót keresnek a finnek a megrongált gázvezeték miatt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=134322&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 134322 [uk] => 134352 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 134323 [image] => Array ( [id] => 134323 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/gaz-tenger-mti.jpg [original_lng] => 71179 [original_w] => 700 [original_h] => 401 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/gaz-tenger-mti-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/gaz-tenger-mti-300x172.jpg [width] => 300 [height] => 172 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/gaz-tenger-mti.jpg [width] => 700 [height] => 401 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/gaz-tenger-mti.jpg [width] => 700 [height] => 401 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/gaz-tenger-mti.jpg [width] => 700 [height] => 401 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/gaz-tenger-mti.jpg [width] => 700 [height] => 401 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/gaz-tenger-mti.jpg [width] => 700 [height] => 401 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1697877358:8 [_thumbnail_id] => 134323 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 3329 [translation_required_done] => 1 [_oembed_9f7b24edde9591ebc5e2fbbca6a39343] =>
Police officers are seen at the Viertola comprehensive school in Vantaa, Finland, where a number of children were injured in a shooting on Tuesday morning. A suspect has been apprehended, officials said. https://t.co/Y4SPERBOqwpic.twitter.com/ti2dMo0gqx
Police officers are seen at the Viertola comprehensive school in Vantaa, Finland, where a number of children were injured in a shooting on Tuesday morning. A suspect has been apprehended, officials said. https://t.co/Y4SPERBOqwpic.twitter.com/ti2dMo0gqx