Mintegy 250 millió méh szabadult el egy felborult teherautóból az Egyesült Államok Washington államában, miután a jármű 31 tonna aktív méhkaptárral az oldalára borult. A hatóságok figyelmeztetést adtak ki, és méhészek segítségével próbálják megmenteni a rovarokat – írja a BBC.
A jármű körülbelül 70 000 fontnyi (azaz közel 32 tonna) aktív méhkaptárt szállított, amikor eddig ismeretlen okból felborult az úttesten. A baleset után a Whatcom megyei seriffhivatal azonnali figyelmeztetést adott ki: „Kerüljék el a területet, mivel a méhek kiszabadultak, és rajzásuk veszélyt jelenthet.”
A rendőrség a mentési munkálatokhoz méhészek segítségét kérte, akik dobozkaptárokkal próbálták visszacsábítani a rovarokat.
A cél az volt, hogy a méhek visszataláljanak királynőjükhöz és a kaptárba, ezt a folyamatot a szakemberek szerint 24–48 órán belül sikerülhet lezárni.
A Whatcom megyei seriffhivatal a közösségi médiában számolt be a mentés részleteiről, és megköszönte a „csodálatos méhészközösség” segítségét, akik közül több mint húszan siettek a helyszínre, hogy részt vegyenek a rovarok megmentésében.
A hatóságok videófelvételt is közzétettek az esetről, amelyen jól látható, ahogy a teherautó körül hatalmas rajokban keringenek a méhek. A mentési munkálatok idejére az érintett útszakaszt teljesen lezárták.
A méhészet nemcsak a méztermelésről szól – sok gazdálkodó bérel méhkaptárokat a növényeik beporzásához. Az ilyen méhkolóniák kulcsfontosságúak az agrárszektor működéséhez, ezért is volt különösen fontos, hogy minél több méhet sikerüljön épségben visszajuttatni a kaptárokba.
[type] => post [excerpt] => Mintegy 250 millió méh szabadult el egy felborult teherautóból az Egyesült Államok Washington államában, miután a jármű 31 tonna aktív méhkaptárral az oldalára borult. A hatóságok figyelmeztetést adtak ki, és méhészek segítségével próbálják megmen... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1748767920 [modified] => 1748867888 ) [title] => Negyedmilliárd méh szabadult el egy felborult teherautóból az Egyesült Államokban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=205975&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 205975 [uk] => 205951 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 205976 [image] => Array ( [id] => 205976 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/baleset.webp [original_lng] => 39964 [original_w] => 800 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/baleset-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/baleset-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/baleset-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/baleset.webp [width] => 800 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/baleset.webp [width] => 800 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/baleset.webp [width] => 800 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/baleset.webp [width] => 800 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1748857099:5 [_thumbnail_id] => 205976 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2187 [_oembed_9c7574c06d2b98d64a87caef0f531f21] => [_oembed_time_9c7574c06d2b98d64a87caef0f531f21] => 1748757123 [_oembed_86104122e7fc0a770a9b27c6901ae503] =>
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
Breaking 4 dead, 23 injured with fractures, and 4 missing after a barge overturns in the Gulf of Suez. Egyptian Petroleum Company says urgent response underway following the barge accident in the Gulf of Suez.@AlHadathpic.twitter.com/qHUsqkZhhB
— ME24 - Middle East 24 (@MiddleEast_24) July 1, 2025
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
Seems like the fateful Plane got Stuck in a Flat Spin after breaking apart and losing the Tail Section. We can also observe the lost section coming down separately.
Nem mindennapi módszert vetett be az ukrán hadsereg az orosz katonákkal szemben: méhek segítségével sikerült menekülésre késztetni, majd likvidálni őket, miután egy épület pincéjében bújtak meg.
„Az ukránok megkezdték a méhek mozgósítását az Ukrán Fegyveres Erők soraiba” – írja a Facebook-oldalán a 225. különálló rohamzászlóalj, miután két méhkaptár segítségével sikerült likvidálni azokat az orosz katonákat, akik egy ház pincéjébe fészkelték be magukat Pokrovszk közelében.
A rohamzászlóalj beszámolója alapján a 225. különleges rohamzászlóalj Volodimirovics Hetman parancsnokságának gyalogsági csoportja éppen egy épületet tisztított meg Pokrovszk irányában, amikor egy orosz katonákkal teli pincére bukkantak. Már elhasználták az összes gránátjukat, azonban ennek ellenére is ellenálltak, és nem adták meg magukat. Miután az ukrán hadsereg katonái sehogy sem tudták előcsalogatni az orosz megszálló erőket, úgy döntöttek, hogy méhek segítségével csalják őket elő. Ennek eredményeképp végül két méhkaptár landolt az orosz katonák között, akik fejvesztve menekültek az épületből. Az ukrán hadsereg mindannyiukat likvidálta.
„Talán ez nem felel meg a NATO normáinak. Talán ezek a katonák öltönyt viselhettek volna, és megbeszéléseket tarthattak volna valahol egy meleg irodában. De 2025 van, és Oroszország még mindig megpróbál elpusztítani minket, nem kímélve sem saját polgárainak életét, sem erőforrásait – és bizonyára nem áll szándékában abbahagyni” – tették hozzá.
Az ukrán hadsereg nem mindennapi akciójáról videót is közzétettek az interneten.
Mintegy ötmillió méh pusztult el a Delta Air Line amerikai légitársaság Alaszka felé tartó járatán. A légitársaság szóvivője sajnálatosnak nevezte az esetet, az ügyben vizsgálatot indítanak.
A méheket egy alaszkai méhész rendelte Kaliforniából azzal a céllal, hogy az Alaszkában nem őshonos rovarok almafák és facsemeték beporzásában segédkezzenek. A méheket az eredeti terv szerint Alaszka legnagyobb városába, Anchorage-ba szállították volna múlt hét végén, de a rekeszek túl nagy helyet foglaltak, és emiatt egy atlantai járatra kerültek át, onnan kellett volna Alaszkába jutniuk.
A 48 ezer dollár (17,2 millió forint) értékű szállítmány azonban valahogy lekéste a csatlakozást, és az atlantai repülőtéren már csak azt fedezték fel, hogy a méhek rekeszeit több órára kitették a szabadba, és az állatok többsége elpusztult a hőségben.
A Delta Air Lines szóvivője szerencsétlennek nevezte az esetet, és arról tájékoztatott, hogy a társaság felülvizsgálja belső szabályzatát annak biztosítására, hogy hasonló incidens ne fordulhasson elő a jövőben.
A légitársaság bocsánatot kért a megkárosított alasykai méhésztől, aki elmondta, korábban már több alkalommal sikerrel szállíttatott méheket Kaliforniából Alaszkába Seattle érintésével.
Kaliforniai beszállítója most ismét feladja neki a megrendelt méheket, és a méhész abban reménykedik, hogy a légitársaság is valamilyen módon segítséget nyújt majd az állatok ismételt utaztatásához. Azt azonban a méhész is elismerte, hogy az élő állatok szállítása komoly kockázatokkal jár – számolt be az MTI.
Franciaországban több méhész kaptárja is lába kélt. A méhészek szerint a profi méhtolvajok mögött nemzetközi hálózat állhat – írja a National Public Radio a honlapján.
„Ez hatalmas probléma Franciaországban” – mondta Frank Alétru, a francia nemzeti méhészeti szakszervezet elnöke a Weekend Edition rádióműsorban. Szerinte Nyugat-Európa szerte történnek hasonló lopások.
A tavalyi évben négyszáz méhcsaládot loptak el, 2021-ben ez a szám meghaladja a hatszázat.
A méhkaptár lopás mindig előfordult, de most új dimenzióba lépett. Régen a tolvajok közvetlenül begyűjtés előtt, egy-két kaptárt vittek el. Most viszont a méhészetek teljes kiürítésének vagyunk tanúi, több mint egy tucat kaptár tűnik el egyszerre. Márciusban négy embertől egyszerre 157 kaptárt loptak el.A méhpopuláció az egész világon csökken, ez azt is jelenti, hogy a fennmaradók ára jelentősen megnőtt.
A méhészeti szakszervezet elnöke szerint az, hogy egyszerre ilyen sok kaptárt ellopnak, az nagy szakértelemre utal, a tolvajok nem amatőrök, hanem profi méhészek, akik a lopott áru egy részét külföldi méhészeknek adják el.
Intempéries en Wallonie : le bilan s'élève à 92 maisons touchées par une tornade à Beauraing, d'autres entités impactées par les orages https://t.co/HgwYmA9Yii
Tense scenes in Paris as thousands gather to protest the expanded covid passport that comes into effect on Monday. The health pass requires vaccination status or negative tests to use flights, trains or to enter recreational venues, malls & health clinics. pic.twitter.com/QLZZgBA2Tn
? Un homme s'introduit dans l'église Sainte-Agnès de Maisons-Alfort muni d'une arme blanche
Cet homme, «semblable à un sans-domicile fixe» a été interpellé par un équipage de police alors qu'il était assis sur un des bancs de l'église. https://t.co/yamPChriNJ
Clashes continue in the streets of Pointe-à-Pitre, Guadeloupe. Many young islanders are now joining protests against COVID tyranny/apartheid. COVID Brownshirts use of force & tear gas are being met with resistance & stone throwing by the demonstrators. pic.twitter.com/z818NKTQJS
Chaos cette nuit en #Guadeloupe. Le mouvement de grève générale contre le pass sanitaire, la suspension des soignants/pompiers non-vaccinés et les mauvaises conditions de vie, vire à l'ém*ute, avec des barrages et pillages. Un gendarme a été blessé par balle réelle au genou. pic.twitter.com/TdSzxBpmGe
Ecœurement : 1 an de travail des agriculteurs réduit à néant Cette pseudo-rébellion totalement hors-sol se rend-elle seulement compte que l' #agriculture lui permet de vivre préservée des famines qui menacent le monde actuellement ? Les responsables doivent rendre des comptes ! https://t.co/qLsA0qJlVu
Honteux ! Alors que la #guerreRussieUkraine démontre les tensions sur les livraisons #blé &que l’ @ONU_fr «redoute un ouragan de famines», des activistes aux ventres pleins détruisent votre alimentation en toute impunité &visage découvert!#justice rapide&ferme pr ces délinquants https://t.co/ICmBx2SkfO
Grève inédite des diplomates français et manifestation sur l'esplanade des Invalides à Paris contre la suppression du corps diplomatique voulue par Emmanuel #Macron. C'est la deuxième grève de l'histoire du Quai d'Orsay #diplo2metier
1/??Like most colleagues of the ?? Diplomatic service across the ?, I am on #strike ? today in defense of a professional diplomacy with its specific skills (including but not limited to languages #huelga#greve).
? Depuis hier soir, de virulents incendies touchent Landiras et la Teste-de-Buch en Gironde. Près de 1.400 hectares sont partis en fumée et 6.500 personnes ont été évacuées. (via SDIS 33) pic.twitter.com/jdm9AfZhzc
Les dégâts sont nombreux et particulièrement importants sur la commune de #Bihucourt dans le #PasdeCalais suite au passage de la #tornade. Des dizaines de maisons sont touchées, certaines voyant leur toit complètement arrachés. Photos : Anthony Choquet pic.twitter.com/7yjK3wuvTJ
?TORNADE confirmée ! Première vidéo du phénomène impactant la commune de Buhicourt dans le Pas-De-Calais. D’importants dégâts sont signalés. #France#orages#Tornade
Huge explosion on island - Jersey, Channel Islands, UK. Huge gas explosion, went off at about 4am, about 12 people are missing, few injured and one dead. It’s still burning as we speak. pic.twitter.com/P0NGwoe4GE
— Stefanie Kammerman/The Stock Whisperer (@VolumePrintcess) December 10, 2022
« Nous aussi, on passera en force ». A l’avant un groupe important de manifestants vêtus de bois et hostile à la police a déployé des parapluies pour se cacher du premier drone qui bourdonne dans le ciel lyonnais. pic.twitter.com/mPMSEJDyAu
#Update: Just in - Reports says that the driver who hit the 11 pedestrians in #Berck, #France was an elderly person who had some medical emergency at the time of the accident. pic.twitter.com/qEmbZmGj8k
? Vidéo impressionnante du #seisme qui a secoué l'ouest de la France ce vendredi en fin de journée. L'épicentre était situé entre Niort et La Rochelle.
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
En France, tous les jours des gens massacrés, plantés, molestés, agressés, aujourd'hui deux gamines de 6 et 11 ans attaquées au couteau à #Souffelweyersheim. Jusqu'à quand allons-nous tolérer l'intolérable? pic.twitter.com/RETdwIlS5q
🔴⚡️Alerte - Le château de #Versailles a été évacué. De la fumée se dégage du toit de l’édifice selon des témoins. Les pompiers sont sur place. - témoins pic.twitter.com/YIpp4QqfEq
Tempête #Caetano 💨❄️ Depuis plus de 24h, sur le terrain et dans les centres opérationnels, les acteurs de la @SecCivileFrance sont mobilisés au profit des populations impactées. 🚒 Plus de 1 200 interventions réalisées