Az ukrán hatóságok meghiúsították a Védelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának egyik tisztviselője elleni bérgyilkosságot, és Kijevben őrizetbe vettek egy, az orosz titkosszolgálatokhoz köthető ügynököt. Az elkövetőnek 100 ezer dollárt ígértek az ukrán katonai vezető likvidálásáért.
Az ukrán hatóságok beszámlója alapján a 38 éves kijevi férfit orosz megbízók szervezték be, akik a GUR egyik fontos egységének vezetője elleni merénylet megszervezéséért ajánlottak fel neki 100 ezer dollárt.
❗️Ukrainian law enforcement and counterintelligence officers have prevented an assassination attempt on a senior official of Ukraine’s military intelligence (DIU) and detained a #ruZZian agent in #Kyiv
Az összegből 10 ezer dollárt előlegként meg is kapott.
Az ügyészség közlése szerint a célpont a katonai hírszerzés egyik képviselője volt.
Nevét hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, nyílt források azonban Andrij Juszovként azonosítják.
A gyanúsított ellen előre kitervelt, nyereségvágyból, megrendelésre és csoportosan elkövetett emberölés előkészületének megszervezése miatt emeltek vádat, majd a bíróság letartóztatásba helyezte. A hatóságok továbbra is vizsgálják a megrendelő kilétét, az esetleges bűntársakat, valamint a bűncselekmény előkészítésének részleteit.
A férfit 10-től 15 évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés fenyegeti.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán hatóságok meghiúsították a Védelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának egyik tisztviselője elleni bérgyilkosságot, és Kijevben őrizetbe vettek egy, az orosz titkosszolgálatokhoz köthető ügynököt. Az elkövetőnek 100 ezer dollárt ígé...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1780937400
[modified] => 1780920745
)
[title] => Merénylet kísérlet Kijevben, az utolsó pillanatban léptek közbe a hatóságok
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=246805&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 246805
[uk] => 246768
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 246769
[image] => Array
(
[id] => 246769
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/photo-2026-06-08-09-15-47.jpg
[original_lng] => 97311
[original_w] => 1098
[original_h] => 813
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/photo-2026-06-08-09-15-47-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/photo-2026-06-08-09-15-47-300x222.jpg
[width] => 300
[height] => 222
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/photo-2026-06-08-09-15-47-768x569.jpg
[width] => 768
[height] => 569
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/photo-2026-06-08-09-15-47-1024x758.jpg
[width] => 1024
[height] => 758
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/photo-2026-06-08-09-15-47.jpg
[width] => 1098
[height] => 813
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/photo-2026-06-08-09-15-47.jpg
[width] => 1098
[height] => 813
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/photo-2026-06-08-09-15-47.jpg
[width] => 1098
[height] => 813
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1780909973:12
[_oembed_1808dd30e2f1356d09cc5bbac78a785f] =>
❗️Ukrainian law enforcement and counterintelligence officers have prevented an assassination attempt on a senior official of Ukraine’s military intelligence (DIU) and detained a #ruZZian agent in #Kyiv
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
Donald Trump nem sokkal az incidens után a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón számolt be a történtekről és közölte, a gyanúsítottról egyelőre annyit tudni, hogy Kaliforniából származik. Elmondta, hogy a lövések egyike eltalált egy rendőrt, akinek életét a golyóálló mellény mentette meg. Arról is beszámolt, hogy az incidensről beszélt Washington polgármesterével, a főváros rendőrsége pedig részt vesz a vizsgálatban.
Donald Trump megerősítette, hogy 30 napon belül megismétlik a Fehér Házi Tudósítók Vacsorája eseményt, mégpedig „biztonságosabban”.
Az elnök közösségi oldalán közzétette a támadásról szóló videót, amelyen az látható, hogy a támadó fegyverrel a kezében átrohan a hotelen belül felállított több ellenőrző pont egyikén, majd a rendőri hatóságok emberei azonnal fegyvert rántanak. Az elnök szavai szerint a férfit mintegy 50 méterrel a bálterem bejáratától tartóztatták fel.
@msnow President Trump and Vice President JD Vance were rushed off the stage after shots were fired at the White House Correspondents’ Dinner. #news♬ original sound – MS NOW
Szintén közösségi oldalán a földön fekvő, megbilincselt férfiról is nyilvánosságra hozott két fényképet, amelyen a támadó felsőruha nélkül látható.
A fehér házi sajtótájékoztatón Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter arról tájékoztatott, hogy már kezdeményezték a házkutatási engedély kiadását, és jelezte, hogy hamarosan vádat emelnek a gyanúsított ellen. A vádirat pedig több pontot tartalmaz majd – mondta, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nyomozás csak most indult meg.
Az incidens helyszínén tartott sajtótájékoztatón Jeffery W. Carroll, Washington ideiglenes rendőrfőnöke elmondta, hogy a támadó egy kézi lőfegyvert, egy puskát és több kést tartott magánál. Az előzetes vizsgálat szerint magányos elkövetőről van szó – hangsúlyozta.
Tájékoztatása szerint a Titkos Szolgálat egyik ügynökét találta el egy lövedék, őt kórházban ápolják, állapota kielégítő. Jeanine Pirro washingtoni szövetségi ügyész azt mondta, hogy a tettes a lehetséges legnagyobb károkozásra készült. Hozzátette, hogy egyelőre két vádpontot állapított meg, de a nyomozás során ezek továbbiakkal egészülhetnek ki.
A Fehér Házi Tudósítók Vacsoráját minden évben megrendezik, Donald Trump első alkalommal vett volna részt, és a tervek szerint beszédet mondott volna, közlése szerint a szólásszabadságot és alkotmányt ünnepelve. A washingtoni Hilton szállóban rendezett eseményre mintegy 2500 vendég volt hivatalos.
Police in Shreveport, Louisiana say 8 children were killed in a domestic shooting. The suspect was also killed by responding officers. The children were from ages 1 to 14. pic.twitter.com/lKs3KNxosN
❗️Ukrainian law enforcement and counterintelligence officers have prevented an assassination attempt on a senior official of Ukraine’s military intelligence (DIU) and detained a #ruZZian agent in #Kyiv
🇺🇸: Shots fired near 42nd Street and Broadway in Times Square, New York City
According to NYPD reports and eyewitness accounts, gunfire caused panic with crowds scattering. A suspect was quickly arrested, and a firearm was recovered at the scene. No injuries have been confirmed… pic.twitter.com/3Pbgnybtx1
+++ACHTUNG – Polizeieinsatz in der Dankersstraße in Stade+++ Derzeit kommt es in Stade zu einer polizeilichen Einsatzlage. Meidet den Bereich weiträumig! Einsatzbegleitende Informationen erhaltet ihr auf dem WhatsApp-Kanal der Polizei Stade unter:https://t.co/LeoOTiCZOzpic.twitter.com/12fvSVxH8I
— Polizeidirektion Lüneburg (@Polizei_LG) June 29, 2026
At least three students are confirmed dead and five others were injured in a #shooting incident at San Jose National High School in Tacloban City, the #Philippines on Monday. Two suspects, both minors, have been arrested.