A fellebbviteli bíróság helybenhagyta a svájci szövetségi büntetőbíróság 2022-es döntését, amellyel felmentette Joseph Blattert, a Nemzetközi (FIFA) és Michel Platinit, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) volt elnökét.
Az ügyészség akkor fellebbezett, beadványában „az első fokú határozat teljes megsemmisítését kérte”, a Bázel melletti Muttenz törvényszéke pedig kedden hozta meg határozatát az ügyben.
A hatévnyi vizsgálódás után Bellinzonában 2022 június elején kezdődött perben a két sportvezetőt – más szabálysértések mellett – azzal vádolták, hogy megkárosították a FIFA-t kétmillió svájci frankkal, amelyet Platini 2011-ben kapott az 1998 és 2002 között végzett tanácsadói munkájáért. Az ügyészség húsz hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kért mindkét vádlottra, és Platinire 2,2 millió svájci frankos pénzbírság is várt – írja az MTI.
A védelem és a vád abban egyetértett, hogy a játékosként háromszoros aranylabdás, BEK-győztes, Európa-bajnok, vb-harmadik Platini valóban adott tanácsokat az említett időszakban, és a két fél 1999-ben írt is szerződést évi 300 ezer svájci frankos javadalmazásról, abban viszont már eltértek az álláspontok, hogy mi alapján érvényesített az UEFA-t 2007 és 2015 között irányító Platini kétmillió svájci frankos követelést 2011-ben.
A vád szerint hamis számláról volt szó, a most 89 éves Blatter és a 69 esztendős Platini viszont – miközben folyamatosan tagadták az ellenük felhozott vádakat – azzal védekeztek, hogy 1998-ban szóbeli megállapodást is kötöttek, és már eredetileg is nagyobb összegről volt szó, csak akkor a FIFA – pénzügyi nehézségei miatt – nem tudott többet fizetni.
A bíróság a 2022 júliusi felmentő határozatát azzal indokolta, hogy a csalás nem volt kétséget kizáróan megállapítható, ráadásul a bíró szerint a szóbeli megállapodás hihető, illetve valószínűtlen, hogy Platini kizárólag a szerződésbe foglalt „csekély összegért” dolgozott volna.
Az ügyre 2015-ben derült fény, a FIFA akkor hűtlen kezelésre hivatkozva – miután a kifizetésnek semmiféle szerződéses alapja nem volt – Platinit nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. Ezt később a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy évre csökkentette. Blatter 1998 és 2015 között volt a FIFA elnöke, a sportággal kapcsolatos mindennemű tevékenységre vonatkozó hatéves eltiltása 2021 októberében járt le, de aztán életbe lépett az a hat év és nyolc hónapra szóló büntetés, amelyet egyéb szabálytalanságok és törvénysértések miatt 2021 márciusában szabott ki rá a FIFA etikai bizottsága.
[type] => post [excerpt] => A fellebbviteli bíróság helybenhagyta a svájci szövetségi büntetőbíróság 2022-es döntését, amellyel felmentette Joseph Blattert, a Nemzetközi (FIFA) és Michel Platinit, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) volt elnökét. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1742995620 [modified] => 1742950918 ) [title] => Ismét felmentették a FIFA és az UEFA korábbi elnökét, Blattert és Platinit [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=199461&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 199461 [uk] => 199587 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 199462 [image] => Array ( [id] => 199462 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/blatter.jpg [original_lng] => 308990 [original_w] => 1108 [original_h] => 739 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/blatter-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/blatter-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/blatter-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/blatter-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/blatter.jpg [width] => 1108 [height] => 739 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/blatter.jpg [width] => 1108 [height] => 739 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/blatter.jpg [width] => 1108 [height] => 739 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1743074178:8 [_thumbnail_id] => 199462 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1915 [_oembed_0ea214751754854af73b016be04fe61e] =>
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
Beidézte a svájci bíróság Sepp Blatter volt FIFA-elnököt és Michel Platini egykori UEFA-elnököt – írja a The Guardian. A vád szerint a futballigazgatók kétmillió frankos, átszámítva közel 700 millió forintos csalást követtek el hat éven keresztül.
A beidézés oka, hogy Michel Platini 2011-ben írásban kérte a FIFA-t, hogy kompenzálja extra fizetéssel az 1998–2002 közötti munkáját, amikor Blatter tanácsadójaként dolgozott. Blatter a papírokat heteken belül elintézte, amire jó oka volt: éppen akkor indult újra a szervezet elnökségéért, amelyhez Platini komoly európai lobbierőt képviselt.
A pár állítja, hogy ezekről a fizetésekről már húsz évvel ezelőtt, szóban megegyeztek, mindazonáltal a 2015-ben kirobbant botrány mindkettőjük pozíciójába belekerült. Blattert és Platinit hivatalosan csalással, hűtlen kezeléssel és okirathamisítással vádolják.