Legalább három ember életét vesztette egy hajóbalesetben Gavdos szigete közelében, Krétától délre. Erről az AFP hírügynökséget a görög parti őrség szóvivője tájékoztatta.
A szóvivő közlése szerint a migránsokat szállító hajó felborult az erős szélben. Az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex egyik hajója 56 embert mentett ki a vízből, és három holttestet talált.
A görög parti őrség közölte, hogy további eltűntek utáni kutatás is zajlik, mivel nem kizárt, hogy mások is életüket vesztették a balesetben.
A Gavdos-sziget közelében húzódik egy illegális migrációs útvonal Líbiából, amelyet gyakran használnak az embercsempészek Európába irányuló átkelésekhez.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) adatai szerint 2025 eleje óta több mint 1700 ember halt meg vagy tűnt el a Földközi- és az Atlanti-óceánon, miközben megpróbáltak eljutni Európába.
Az olasz mentők pénteken mentési műveletet folytattak azoknak a migránsoknak az életéért, akik a hajón tartózkodtak, amely az előző napon kb. 80 kilométerre délkeletre borult fel Lampedusa szigetétől.
A migránsokat szállító hajó péntekre virradó éjszaka szenvedett balesetet. A fedélzeten körülbelül 30 migráns tartózkodott.
Az olasz és máltai mentők, akik részt vesznek a műveletben, péntek estig 11 migránst mentettek ki, és találtak egy elhunyt személyt. Az eltűntek száma nem ismert pontosan, a túlélők szerint mintegy húszan hiányoznak.
[type] => post [excerpt] => Az olasz mentők pénteken mentési műveletet folytattak azoknak a migránsoknak az életéért, akik a hajón tartózkodtak, amely az előző napon kb. 80 kilométerre délkeletre borult fel Lampedusa szigetétől. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1760814480 [modified] => 1760801815 ) [title] => Migránsokkal teli hajó borult fel az olasz partoknál, egy ember életét vesztette [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=221765&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 221765 [uk] => 221747 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 221748 [image] => Array ( [id] => 221748 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image.jpg [original_lng] => 137576 [original_w] => 1209 [original_h] => 691 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-300x171.jpg [width] => 300 [height] => 171 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-768x439.jpg [width] => 768 [height] => 439 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image-1024x585.jpg [width] => 1024 [height] => 585 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image.jpg [width] => 1209 [height] => 691 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image.jpg [width] => 1209 [height] => 691 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/image.jpg [width] => 1209 [height] => 691 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1760791025:5 [_thumbnail_id] => 221748 [_edit_last] => 5 [views_count] => 930 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_afb74560d7209be5dfb59dbcc69f1af7] =>
A fire broke out aboard the KM Barcelona VA ferry off the coast of North Sulawesi, Indonesia 🇮🇩 (20.07.2025) pic.twitter.com/mNt231KVxF
*BREAKING NEWS* USS Midway suffers hit from pleasure boat - details still emerging but it looks like a glancing blow - tune to San Diego Webcam for more details - July 18, 2025
Tunézia partjainál, a Kerkenna-szigetek közelében migránsokat szállító csónakok hajótörést szenvedtek. A baleset következtében 27 ember életét vesztette, míg 83 embert sikerült kimenteni – közölték csütörtökön a helyi hatóságok, számolt be az MTI.
A közlemény szerint a migránsok az olasz partokat akarták elérni. A Kerkenna-szigetektől három tengeri mérföldre zajló mentésben a tunéziai nemzeti gárda és a polgári védelem egységei vettek részt. A két csónakban összesen 110, szubszahari országokból származó migráns utazott, az egyik csónak felborult, a másik pedig elsüllyedt.
Illusztráció
Zied Szdiri, a szigetek közelében, a tunéziai partvidéken fekvő város, Szfax polgári védelmi igazgatója elmondta, hogy a kimentett 83 ember közül tizenötöt kórházba szállítottak.
Nem ez volt az egyetlen hajószerencsétlenség a napokban. Hétfőn legkevesebb húszan eltűntek, miután elsüllyedt egy Líbiából Olaszország felé tartó migránshajó a Földközi-tenger.
Two Russian oil tankers, the Volgoneft-212 and the Volgoneft-239, are in distress in reasonably heavy seas 8 km off the Kerch Strait in Ukraine's Russian-occupied Crimea. The bow of one of them, (Volgoneft-212?) has broken off. 4.3K tons fuel oil could spill. pic.twitter.com/MXFJq5SoxC
*BREAKING NEWS* USS Midway suffers hit from pleasure boat - details still emerging but it looks like a glancing blow - tune to San Diego Webcam for more details - July 18, 2025
Hétfő este indult el Líbiából az a migránshajó, amely kedden elsüllyedt a Földközi-tengeren, Olaszország közelében. A vízből hét embert sikerült kimenteni, de legkevesebb húsz embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Az Afrika és Európa közötti tengeri migrációs útvonal a világ egyik legveszélyesebbje. A Nemzetközi Migrációs Szervezet adatai szerint 2014 óta csaknem 24 500 ember halt meg vagy tűnt el a Földközi-tenger középső szakaszán – számolt be az Index.
Hét embert sikerült kimenteni, de legkevesebb húszan eltűntek, miután elsüllyedt egy Líbiából Olaszország felé tartó migránshajó a Földközi-tengeren – írja a Reuters Lampedusa olasz szigetének polgármesterére hivatkozva.
Illusztráció
A kimentettek között van egy 8 éves szíriai kisfiú is, aki azt remélte, hogy csatlakozhat Németországban élő édesapjához. A veszélyekkel teli útra édesanyja is elkísérte, de őt a hajó keddi elsüllyedése óta még mindig nem találták meg.
A túlélők elmondták, hogy az eltűntek között öt nő és három gyermek is van.
„Nem jutottak ki a partra. Tudni, hogy ezek a szerencsétlenek olyan közel voltak, de mégsem sikerült nekik, még szívszorítóbb”
– mondta Filippo Mannino polgármester.
A kis hajó hétfőn késő este indult útnak a líbiai Zuwara városából, de kedd hajnalban felborult a tengeren. Holttesteket egyelőre még nem találtak.
Az Afrika és Európa közötti tengeri migrációs útvonal az egyik legveszélyesebb a világon, a Nemzetközi Migrációs Szervezet szerint 2014 óta csaknem 24 500-an tűntek el vagy haltak meg a Földközi-tenger középső részén. A legtöbb haláleset olyan hajókon történt, amelyek Líbiából és Tunéziából indultak útnak.
Az olasz kormány igyekezett visszaszorítani a migránsokat, mondván, hogy ezzel életeket lehet megmenteni a tengeren. A 2024-es évben mintegy 66 320 migráns partra szállását regisztrálta, szemben a 2023-as 157 651 és a 2022-es 105 131 migráns partra szállásával.
#Maltempo#Firenze, decine di richieste di soccorso sono giunte alla sala operativa dei #vigilidelfuoco del capoluogo toscano, soprattutto per allagamenti e autisti in difficoltà. Maggiori criticità a Sesto Fiorentino per l’esondazione del torrente Rimaggio [#14marzo 11:15] pic.twitter.com/FK2Y6s9bjC
🔥Vasto Incendio a Prato allo Stelvio, in Alta Val Venosta.
Secondo le prime stime, l’incendio ha già interessato un’area compresa tra i 50 e i 60 ettari di bosco. In azione tre elicotteri di Heli Austria e uno dell’Air Service Center. Foto di landes feuerwehrverband tirol pic.twitter.com/CZmA0GfQzJ
— Italia 24H Live 🔴 – Notizie dall'Italia (@Italia24HLive) April 10, 2025
‘Idiot’ tourists strike again: The moment a man sits on the 'Van Gogh chair' and breaks it. In an Instagram post, Palazzo Maffei in Verona, Italy, said it was “Every museum's nightmare come true”.https://t.co/DeMBEYIb34#museums#Italypic.twitter.com/8Nr0ZnZaQb
🇳🇬 Más de 40 desaparecidos tras el naufragio de un barco en Sokoto, #Nigeria 📍 🚤Embarcación llevaba a más de 50 personas rumbo al mercado de Goronyo; solo 10 fueron rescatadas ⚠️Autoridades investigan posible sobrecarga ⛈️Accidentes así son frecuentes en temporada de lluvias pic.twitter.com/vuL7724Ucc
Több mint 230 migránst mentettek ki egy rozoga hajóból a spanyol Kanári-szigetek közelében. A hírt a Reuters közölte.
A mentőszolgálatok szerint 231-en utaztak a csónakban, köztük 14 nő és három gyerek.
Hangsúlyozták, hogy 2024-ben ez a legtöbb ember, akiket hajóból mentettek ki Gran Canaria szigeténél.
A kormány adatai szerint január és október 15. között mintegy 32 878 migráns utazott Nyugat-Afrikából a Kanári-szigetekre, ami 39,7%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Egy 75 fős, Észak-Afrikából Európába tartó migránscsoportot mentettek ki egy sérült csónakból Kréta szigetétől délre. A hírt a Jevropejszka pravda közölte az AP hírügynökségre hivatkozva.
A parti őrség szerint a migránsokat, akik feltehetően Kelet-Líbiából indultak útnak, egy kereskedelmi hajó vette fel a Földközi-tengeren, miután vészjelzést adtak.
A hajó a parti őrség járőrhajója kíséretében egy dél-krétai kikötőbe vitte őket.
The Municipality of Volos has temporarily revoked the Blue Flag status from six beaches due to environmental concerns about the presence of dead fish in the Pagasitikos Gulf. This precautionary measure is taken to ensure the safety of swimmers and maintain environmental… pic.twitter.com/Dk1N8YJGaV
A bomb exploded near the Athens office of Greece’s Hellenic Railway company after a warning call claimed it would detonate in 40 minutes. No injuries reported. Investigation ongoing — AP. pic.twitter.com/4eqCgaZref
Legkevesebb kilenc ember életét vesztette, további 48 pedig eltűnt, miután szombat éjjel felborult egy illegális bevándorlókat szállító hajó a Kanári-szigetekhez tartozó El Hierro szigetétől 7 kilométerre délre, az Atlanti-óceánon.
A spanyol tengeri mentőszervezet közleménye szerint a nem sokkal éjfél után kapott riasztás után helyszínre érkezett egységnek 27 migránst sikerült kimentenie, az eltűnteket pedig még keresik – számolt be a Pesti Srácok.
A Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek az első csónak 1994 augusztusában történt sikeres megérkezése óta számítanak az Afrikából Európába tartó illegális migránshajók és csónakok egyik fő célállomásának. A spanyol belügyminisztérium adatai szerint az azóta eltelt 30 év alatt mintegy 200 ezer migráns érkezett így Európába; egy emberjogvédő szervezet becslése szerint pedig legalább 4800-an fulladtak az óceánba ezen az útvonalon.
Idén augusztus közepéig 22 304-en érkeztek a Kanári-szigetekre az afrikai országokból, ami 126 százalékos emelkedésnek felel meg a tavalyi év hasonló időszakában regisztrált 9864 migránshoz képest; miközben már 2023-ban is rekordot döntött a szigetekre érkező illegális bevándorlók száma, megközelítve a 40 ezer főt. A Kanári-szigetek régióelnökének becslése szerint az egyre több induló hajó és gumicsónak miatt az év végig érkezők száma az 50 ezret is meghaladhatja.
A szigeteket érintő migráció jelentős emelkedését tapasztalva Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök augusztus végén Afrikába látogatott, és Mauritániával és Gambiával is együttműködési megállapodást kötött az illegális migráció szabályozása és megfékezése érdekében.
Two Russian oil tankers, the Volgoneft-212 and the Volgoneft-239, are in distress in reasonably heavy seas 8 km off the Kerch Strait in Ukraine's Russian-occupied Crimea. The bow of one of them, (Volgoneft-212?) has broken off. 4.3K tons fuel oil could spill. pic.twitter.com/MXFJq5SoxC
*BREAKING NEWS* USS Midway suffers hit from pleasure boat - details still emerging but it looks like a glancing blow - tune to San Diego Webcam for more details - July 18, 2025
A szenegáli hatóságok közlése szerint legkevesebb 30 bomló holttestet találtak egy hajón Szenegál partjainál. A katonai hatóságok által az X-en közzétett bejegyzésből derült ki, hogy a haditengerészet értesült egy hajóról, mely a fővárostól, Dakartól mintegy 70 kilométerre sodródott a vízen.
A bejegyzésben megjegyezték, a mentési, azonosítási és átadási műveleteket rendkívül kényessé teszi a holttestek előrehaladott bomlási állapota. A hatóságok szerint az áldozatok vélhetően napokon át sodródtak az Atlanti-óceánon, mielőtt a halászok rájuk találtak.
Egyelőre nem tudni, hogy mikor és honnan indult a hajó, és hányan voltak a fedélzeten. Egy dakari hajótulajdonos a BBC megkeresésére elmondta, a halászok, akik több mint 60 kilométerre a partoktól járnak, gyakran találkoznak a vízen sodródó, élettelen testekkel teli csónakokkal, megjegyezve, hogy ez a helyzet tarthatatlan: „El kell kerülnünk az ilyen típusú utazásokat. Ez egyfajta öngyilkosság. Ez egy szomorú sors. Természetesen nem támogatom a kivándorlásnak ezt a formáját, de az emberek kétségbe vannak esve.”
Tons of Hezbollah walkie talkies are reportedly blowing up in Lebanon today, including at a funeral for some of the militants who didn’t survive yesterday’s carnage. pic.twitter.com/8S0HCHK3GD
An air strike by the Sudanese army on civilian areas in south Khartoum has left at least 23 dead and more than 40 injured. The attack, which took place on Saturday, targeted a bustling market area and residential buildings, causing significant destruction.pic.twitter.com/qVWLliLPVP
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Apr 29: twenty-two people were killed and three injured in a fire at 厨娘饭店 (Chuniang Restaurant) in Baita District (白塔区), Liaoyang (辽阳), Liaoning province…
Four people are dead, including children, after a car crashed through an after-school camp in Chatham, Illinois, authorities say https://t.co/pH4gvIFRK4
🚨 Four people are dead, including children, and several others are injured after a car crashed through an after-school camp in #Chatham, #Illinois, authorities said. pic.twitter.com/iKeqydzWwT
Tragédie dans le village de Tiaha. Plus d'une dizaine d'enfants sont portés disparus suite à un tragique accident survenu ce lundi 21 avril 2025, lors du retour de la fête Galilée. La pirogue à moteur a chaviré. ☹️ pic.twitter.com/ZsWSqyl3aa
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
Sri Muktsar Sahib, Punjab: A blast at a firecracker factory on Singhewala-Faridkot Kotli Road in Muktsar Sahib’s Lambi area caused the death of five workers and injured more than twenty. The collapse of a two-story building trapped several workers under rubble. Rescue operations… pic.twitter.com/BFWnwvq3Li
Siete reos murieron y once personas resultaron heridas tras un motín en el penal de Tuxpan, Veracruz.
El incidente se originó por denuncias de algunos reclusos ante abusos y extorsiones cometidos por el grupo criminal Sombra dentro de la… pic.twitter.com/CZzKwFA3Ob
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station. Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.
It is heartbreaking to see Hong Kong experiencing a major housing estate fire affecting more than 4,600 residents. It has become global news, and even after 13 hours, it is still not under control. Sadly, 36 people have lost their lives, including a firefighter. Please keep them… pic.twitter.com/nY4SmkzJ67
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.
Legkevesebb nyolc ember elhunyt, miközben megpróbált átkelni Franciaországból az Egyesült Királyságba. A gumicsónakon körülbelül 50 fő tartózkodott, többségüket sikerült megmenteni, miután a csónak már a francia partokhoz közel elkezdett süllyedni – közölte a francia parti őrség.
A gumicsónak vasárnapi hajnali egy órakor kezdett süllyedni a Pas-de-Calais-i régióban, a Boulogne-sur-Mer partjaitól északra. A csónak nem sokkal a part elhagyása után már bajba került, így a mentőszolgálat gyorsan elérte a menekülteket. A járművön körülbelül 50 ember utazott.
A baleset mindössze pár héttel azután történt, hogy egy tucatnyian életüket vesztették egy hasonló, Franciaországból Nagy-Britanniába történő átkelés során. 2024 szeptember negyedikén, az év legsúlyosabb hajótragédiájában összesen tizenkét illegális bevándorló vesztette életet, amikor felfújható csónakjuk szétszakadt.
Az, hogy rövid idő alatt két nagyobb baleset is volt a La Manche-csatornán, felhívhatja a brit és a francia kormány figyelmét a migráció legnagyobb problémáira. A BBC forrásai szerint az idei évben ugyanis legalább 21 ezren keltek már át az említett szoroson.
A brit belpolitika is szerepet játszik A La Manche-csatornán átkelő illegális migránsok kérdése a júliusi brit parlamenti választások egyik fő témája volt, ahol a Keir Starmer vezette Munkáspárt fölényes győzelmet aratott.
Az új brit kormány egyik első intézkedése az volt, hogy elvetette azt az emberi jogvédelmi csoportok által is bírált tervet, miszerint a kis hajókon érkező migránsok egy részét Ruandába küldik, ahelyett, hogy Nagy-Britanniában kérhetnének menedéket.
Starmer ezt a tervet trükközésnek nevezte, és helyette úgy döntött, hogy a program elhagyásával megtakarított pénz egy részét egy megerősített határőrizeti erő felállítására fordítja, hogy megfékezhessék a kis csónakokkal érkezők mögött álló bűnbandák tevékenységét.
Egyre többen próbálnak átkelni A francia tengeri hatóságok közölték, hogy az elmúlt 48 órában megint megnövekedett az átjutni próbálók száma – összesen 18 átkelési kísérletet figyeltek meg. Ezek sokszor azonban problémákba ütköznek, így péntek és szombat között legalább 200 embert kellett kimentenie a parti őrségnek.
A vasárnap hajnali nyolc halottal együtt az idei évben eddig 45 menekült vesztette életét a La Manche-csatornán – az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete szerint 2021 óta ez a legmagasabb bejelentett szám.
PICTURED: Colorado dad Patrick Weier identified as gold mine disaster victim as loved ones share heartbreaking tributes: Patrick Weier, 46, died on Thursday after an incident inside the Mollie Kathleen Gold Mine near Cripple Creek. Weier worked at the… https://t.co/4g2I8Qy3NOpic.twitter.com/YchZhjUP4d
Four people are dead, including children, after a car crashed through an after-school camp in Chatham, Illinois, authorities say https://t.co/pH4gvIFRK4
🚨 Four people are dead, including children, and several others are injured after a car crashed through an after-school camp in #Chatham, #Illinois, authorities said. pic.twitter.com/iKeqydzWwT
Seems like the fateful Plane got Stuck in a Flat Spin after breaking apart and losing the Tail Section. We can also observe the lost section coming down separately.
Felborult egy bevándorlókat szállító hajó Jemen délnyugati partvidékénél, és a fedélzeten tartózkodó 45 ember közül biztosan csak négyen élték túl a balesetet – közölte csütörtökön az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
A hajó szerda éjjel borult fel az erős szél és a túlterheltség miatt az ország délkeleti részén fekvő Taizz tartománynál – számolt be az UNHCR az X-en. Mindössze 4 túlélőt találtak, amely rávilágít a Jemen és az Afrika közti tengeri út veszélyeire – tették hozzá.
A főbiztosság egyebek között a bevándorlásbarát Nemzetközi Migrációs Szervezettel (IOM) együttműködésben segít a túlélőkön.
Évente több ezer afrikai bevándorló kel tengeri útra Jemen partjai felé, ahonnan többségük a Perzsa-öböl menti államok felé utazik tovább munkát találni. A világszervezet adatai szerint csak tavaly 97 ezer migráns érkezett Afrika szarvának országaiból Jemenbe. Többségük a polgárháború dúlta országon keresztül Szaúd-Arábiába és az öböl partján fekvő más államokba akar eljutni megélhetés céljából, de az útjukat megszervező embercsempészek gyakran túlzsúfolt lélekvesztőkön szállítják át őket a Vörös-tengeren vagy az Ádeni-öblön.
Az IOM szerint az elmúlt tíz évben legalább 1860 ember halt meg vagy tűnt el ezen az útvonalon, közülük 480-an megfulladtak.
A Jemenbe érkező migránsok száma 2021 és 2023 között megháromszorozódott, mintegy 27 ezerről több mint 90 ezerre nőtt.
Júniusban legalább 49 migráns vesztette életét és 140-et eltűntnek nyilvánítottak, miután egy Szomáliából induló hajó 260 bevándorlóval a fedélzetén felborult a jemeni partoknál. Áprilisban legkevesebb 62 ember halt meg két hajótörésben Dzsibuti partjainál, miközben Jemenbe próbáltak eljutni.
The rescue operation to return the Iranian Moudge class frigate Sahand (IRIS-74), which had fallen on her side gone wrong, and the ship is now fully sunk. https://t.co/oVSchJaSzdpic.twitter.com/CIzoYPDaKP
On 23 August 1969, MV Noongah departed Newcastle with 26 crew. Two nights later, the ship was lost. Until now.
This is the story of how we use our ocean exploration capabilities and work with partners to help find and identify long lost shipwrecks. https://t.co/2iCNEFZEEz