A cseh államnak nyilvánosan bocsánatot kell kérnie azért, mert Milos Zeman köztársasági elnök egyik beszédében korábban valótlanságokat állított Ferdinand Peroutka neves újságíróról, amivel megsértette annak jó hírnevét. A hat éve húzódó, rendkívüli közérdeklődéssel kísért perben a cseh Legfelsőbb Bíróság a napokban hozta meg a végső ítéletet, amely csütörtökön jelent meg a testület honlapján.
Az államfő nevében a hatályos szabályok szerint hivatalosan a pénzügyminisztériumnak kell majd bocsánatot kérnie Terezie Kaslovától, Ferdinand Peroutka unokájától, aki 2015-ben feljelentette Milos Zemant nagyapjáról mondott szavaiért. „Örülök a döntésnek, de szívesebben vettem volna, ha közvetlenül az elnöknek kellene elnézést kérnie” – kommentálta Kaslová a bírósági határozatot a közszolgálati cseh rádióban. „A bírósági döntés annak bizonyítéka, hogy a köztársasági elnök sem rágalmazhat meg senkit következmények nélkül” – jelentette ki. Szerinte ez a most zárult per nem a Kaslová-Zeman-vitáról szólt. „Fontos üzenet nemcsak számomra, hanem minden állampolgár számára, hogy még a legmagasabban állók és a leghatalmasabbak sem bújhatnak tisztségük mögé, és állíthatnak valótlanságokat” – szögezte le Terezie Kaslová. A pénzügyminisztérium bejelentette, hogy tiszteletben tartja és elfogadja a bírósági döntést. Milos Zeman 2015 januárjában az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából a prágai Hradzsinban tartott konferencián elhangzott beszédében azt állította, hogy a 2. világháború idején neves cseh közéleti személyiségek is behódoltak a náciknak. „Ferdinand Peroutka, az egyik legnagyobb cseh újságíró a színvonalas Prítomnost folyóiratban „Hitler egy gentleman” címmel cikket jelentetett meg. Ez az újságíró a müncheni egyezmény aláírása (1938) után azt írta: Ha nem énekelhetünk az angyalokkal, vonítanunk kell a farkasokkal” – mondta beszédében Zeman. Történészek akkor azonnal cáfolták az államfő kijelentéseit, mert szerintük a közismerten náci- és kommunistaellenes Peroutka ilyen cikket sohasem írt. A Prítomnost régi számainak ellenőrzése során sem találta meg senki a Zeman által említett írást. Miután az államfő soha nem volt hajlandó beismerni tévedését, Terezie Kaslová, Peroutka unokája beperelte Zemant a bíróságon. A hat évig húzódó perben idén májusban a prágai városi bíróság Kaslovának adott igazat, és bocsánatkérésre kötelezte az államfőt. A legfelsőbb bíróság ezt a döntést most megerősítette, s ezzel a per véglegesen lezárult. Ferdinand Peroutka (1895-1978) a két világháború közötti cseh polgári újságírás egyik legismertebb személyisége volt. Erősen kommunistaellenes is volt, ezért a 2. világháború után 1949-ben Nyugatra emigrált, és az az Egyesült Államokban halt meg.
Forrás: mti.hu
[type] => post
[excerpt] => A cseh államnak nyilvánosan bocsánatot kell kérnie azért, mert Milos Zeman köztársasági elnök egyik beszédében korábban valótlanságokat állított Ferdinand Peroutka neves újságíróról, amivel megsértette annak jó hírnevét. A hat éve húzódó, rendkívü...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1634247000
[modified] => 1634239912
)
[title] => Cseh bíróság: Csehországnak bocsánatot kell kérnie az államfő korábbi valótlan állításaiért
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=63763&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63763
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 63764
[image] => Array
(
[id] => 63764
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/milos-zeman-1.jpg
[original_lng] => 92962
[original_w] => 925
[original_h] => 621
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/milos-zeman-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/milos-zeman-1-300x201.jpg
[width] => 300
[height] => 201
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/milos-zeman-1-768x516.jpg
[width] => 768
[height] => 516
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/milos-zeman-1.jpg
[width] => 925
[height] => 621
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/milos-zeman-1.jpg
[width] => 925
[height] => 621
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/milos-zeman-1.jpg
[width] => 925
[height] => 621
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/milos-zeman-1.jpg
[width] => 925
[height] => 621
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1634229236:4
[_thumbnail_id] => 63764
[_edit_last] => 4
[views_count] => 2516
[_oembed_05c04d6f1e2ee836607891c10e244262] =>
Kórházba került Miloš Zeman cseh elnök, napokkal az előtt, hogy kormányalakítási megbízást kéne adnia a szombati cseh választások után, melyen preferáltja, Andrej Babiš kormányfő pártja, az ANO elvérzett, és csak a második helyet tudta megszerezni.
A 77 éves Zeman egészsége az utóbbi időben megromlott, sokat gyengélkedett, kerekesszékbe kényszerült, a múlt hónapban is nyolc napot töltött kórházban.
Az elnök korábban leszögezte, hogy Babiš veresége ellenére is őt szeretné továbbra is a kormányfői székben látni, és vélhetően emiatt találkoztak volna vasárnap délben. Zeman rosszulléte miatt azonban a találkozóra nem került sor – írja a Reuters.