A Securitaténak, a hírhedt román kommunista titkosszolgálatnak az irattárát vizsgáló bizottság azzal vádolta meg Mugur Isarescut, a Román Nemzeti Bank (BNR) harminc éve funkcióban levő elnökét, hogy 1989 előtt együttműködött a kommunista titkosszolgálattal és jelentéseket írt külföldi diplomatákról.
Az átvilágító bizottság már június első felében meghozta az erről szóló döntését. Megállapította, hogy Isarescu együttműködött a Securitatéval, egyben arra kérte a bukaresti ítélőtáblát, állapítsa meg ezt a tényt, ugyanis a román törvények szerint ez az átvilágítási eljárás. A bíróságon a per még nem kezdődött el.
Az ítélőtábla csütörtökön hozta nyilvánosságra a vádiratot. E szerint az átvilágító bizottság megállapította a rendelkezésére álló anyagokból, hogy Isarescu Manole fedőnév alatt jelentéseket írt a Securitaténak 1979 és 1989 között. Úgynevezett hálózatot támogató személyként használták, majd 1986-ban már a Román Kommunista Párt is beleegyezett a beszervezésébe.
Az átvilágító bizottság két, kézzel írt jelentésre hivatkozott, az egyik 1985-ből, a másik 1987-ből származik. Ezekben a nemzeti bank későbbi vezetője többek között diplomatákról is jelentett, akik elégedetlenek voltak a nyolcvanas években tapasztalható fűtési gondok miatt, hiszen a Romániában akkor meglehetősen nagy szegénység volt, hiány volt alapvető szükségleti cikkekből és a közműszolgáltatások is akadoztak. Israescu egy másik jelentésben azt írta valakiről, hogy elégedetlen volt a társadalmi helyzettel, a tömegközlekedéssel, a fűtési és élelmiszerellátási gondokkal, a televízióban sugárzott adásokkal. Az átvilágító bizottság szerint ezek a jelentések kimerítik a besúgást, hiszen az érintettek a román hatóságok látókörébe kerülhettek.
Isarescu múltjáról már három évvel ezelőtt is cikkezett a román média, akkor a Pressone.ro oknyomozó hírportál azt írta, hogy a BNR elnöke állítólag a román külföldi hírszerzés beszervezett embere volt rendszerváltozás előtt és után is. Isarescu ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott. Isarescu a román világgazdasági intézetben dolgozott kutatóként, ebből a pozíciójából eredően került kapcsolatba külföldi diplomatákkal.
1990-ben lett a jegybank elnöke, s ezt a tisztséget egy évi megszakítással – 1999 decemberétől 2000 decemberéig miniszterelnök volt – azóta is betölti.
Tavaly Traian Basescu jelenlegi európai parlamenti képviselőről és volt államelnökről derült ki, hogy Petrov név alatt jelentett a Securitaténak. Basescu 2004 és 2014 között volt Románia elnöke. Őt többször is átvilágították, hiszen számos választott tisztséget betöltött a helyi és a központi közigazgatásban, törvényhozó is volt, de akkor az átvilágító bizottság nem talált róla elmarasztaló iratokat.
A román média emlékeztetett, hogy a Securitate utóda, a Román Hírszerző Szolgálat mai napig sem adott át minden aktát az átvilágító bizottságnak, így ennek munkája meglehetősen szelektív a hiányzó vagy hiányos akták miatt. Ez hitelteleníti a grémium munkáját, amelyet az elmúlt harminc évben inkább politikai leszámolásra használtak, mint valódi átvilágításra, múltfeltárásra – vélik román elemzők.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A Securitaténak, a hírhedt román kommunista titkosszolgálatnak az irattárát vizsgáló bizottság azzal vádolta meg Mugur Isarescut, a Román Nemzeti Bank (BNR) harminc éve funkcióban levő elnökét, hogy 1989 előtt együttműködött a kommunista titkosszo...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1593183840
[modified] => 1593122929
)
[title] => Besúgással vádolják a Román Nemzeti Bank elnökét
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=16828&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 16828
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 16829
[image] => Array
(
[id] => 16829
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/mugur-isarescu-1.jpg
[original_lng] => 530716
[original_w] => 1250
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/mugur-isarescu-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/mugur-isarescu-1-300x173.jpg
[width] => 300
[height] => 173
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/mugur-isarescu-1-768x442.jpg
[width] => 768
[height] => 442
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/mugur-isarescu-1-1024x590.jpg
[width] => 1024
[height] => 590
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/mugur-isarescu-1.jpg
[width] => 1250
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/mugur-isarescu-1.jpg
[width] => 1250
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/mugur-isarescu-1.jpg
[width] => 1250
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1593112129:12
[_thumbnail_id] => 16829
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3832
[translation_required_done] => 1
[_oembed_abf94da18c011bb1a09d5b6a66d62660] =>