Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6MTAyMDI7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 241909
[content] =>
Szumiban egy 27 éves nő meghalt császármetszés után, az eset miatt egy nőgyógyász ellen vádat emelnek hivatali kötelesség nem megfelelő teljesítése miatt. Az ügyészség már benyújtotta a vádiratot a bíróságra – közölte a Szumi Megyei Ügyészség.
A vizsgálat szerint a nő a terhesség 39. hetében kereste fel az egészségügyi intézményt, ahol másnap császármetszést végeztek rajta, a baba egészségesen megszületett.

A műtét során az orvos nem megfelelően varrta össze a sebet és nem biztosította a vérzés megfelelő kontrollját, ami súlyos belső vérzéshez és vérveszteséghez vezetett. A nő 2024. november 15-én életét vesztette az újraélesztési kísérletek ellenére.
A szakértői vizsgálat 2026-ban megállapította a varratolás hibáját, és nem zárta ki, hogy a halál megfelelő posztoperatív diagnózissal és ellátással elkerülhető lett volna.
[type] => post
[excerpt] => Szumiban egy 27 éves nő meghalt császármetszés után, az eset miatt egy nőgyógyász ellen vádat emelnek hivatali kötelesség nem megfelelő teljesítése miatt. Az ügyészség már benyújtotta a vádiratot a bíróságra – közölte a Szumi Megyei Ügyészség.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1777124820
[modified] => 1777054624
)
[title] => Császármetszés után meghalt egy 27 éves nő Szumiban – az orvos ellen vádat emeltek
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=241909&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 241909
[uk] => 241851
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 241852
[image] => Array
(
[id] => 241852
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/65d0a9bc5d4e5.webp
[original_lng] => 18566
[original_w] => 700
[original_h] => 370
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/65d0a9bc5d4e5-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/65d0a9bc5d4e5-300x159.webp
[width] => 300
[height] => 159
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/65d0a9bc5d4e5.webp
[width] => 700
[height] => 370
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/65d0a9bc5d4e5.webp
[width] => 700
[height] => 370
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/65d0a9bc5d4e5.webp
[width] => 700
[height] => 370
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/65d0a9bc5d4e5.webp
[width] => 700
[height] => 370
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/65d0a9bc5d4e5.webp
[width] => 700
[height] => 370
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1777043824:5
[_thumbnail_id] => 241852
[_edit_last] => 5
[views_count] => 970
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_1d71ed5a4ccf55641ca25f2efed04947] => 4 killed, 25 injured in Russian missile strike against Dnipro, State Emergency Service said. The doctors hospitalized the people who were wounded.
📹 DSNS/Telegram pic.twitter.com/bcWbvf8p0X
— Denys from Ukraine (@GlushkoDenys) April 14, 2026
[_oembed_time_1d71ed5a4ccf55641ca25f2efed04947] => 1777043828
[_algolia_sync] => 850393298002
[_oembed_8afebc9236239d919e950bcf8c0031dd] => BREAKING: A large fire has broken out at the Viva Dominicus hotel in Bayahíbe, located in the La Altagracia province of the Dominican Republic.
Fire at Viva Dominicus Resort Kills Italian Tourist, Evacuates 1,700 Guests pic.twitter.com/SR000ujfNz
— HDNewslive (@HDNewslive) June 20, 2026
[_oembed_time_8afebc9236239d919e950bcf8c0031dd] => 1783068829
[_oembed_cf0426749c6f7a112344a73dba3e36da] => {{unknown}}
[_oembed_3a54d2e42f6a2bf0c3d17bdd30487c12] => Girl, nine, is crushed to death by a falling rock while swimming at Spanish hot springs beauty spot https://t.co/BK5KPN2oxE
— Daily Mail (@DailyMail) July 14, 2026
[_oembed_time_3a54d2e42f6a2bf0c3d17bdd30487c12] => 1784392635
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 11
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 581
[1] => 10202
[2] => 33564
)
[tags_name] => Array
(
[0] => halálos áldozat
[1] => műtét
[2] => orvosi műhiba
)
)
[1] => Array
(
[id] => 229750
[content] =>
Kiengedték a kórházból csütörtökön a sérvműtéten átesett volt brazil elnököt; Jair Bolsonaro már visszatért a börtönbe, ahová a kormány megdöntésére tett kísérlet miatt került.
A sajtóhírt a DF Star magánkórház vezetősége megerősítette.

A nap folyamán Alexandre de Moraes, a brazil legfelsőbb bíróság egyik tagja elutasította a 70 éves exelnök jogi képviselőinek indítványát, amelyben arra kérték a testületet, engedélyezze, hogy Bolsonaro „humanitárius okokból” házi őrizetben tölthesse le büntetése további részét.
A 2019 és 2022 között hivatalban lévő Bolsonaro november vége óta több mint 27 éves börtönbüntetését tölti a kormány megdöntésére tett kísérlet miatt.
A volt államfőt a 2018-as kampánykörútján szúrták hasba, és azóta több műtéten is átesett, a legutóbbi orvosi beavatkozást pedig egy szövetségi bíró engedélyezte.
[type] => post
[excerpt] => Kiengedték a kórházból csütörtökön a sérvműtéten átesett volt brazil elnököt; Jair Bolsonaro már visszatért a börtönbe, ahová a kormány megdöntésére tett kísérlet miatt került.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1767370020
[modified] => 1767362091
)
[title] => Sérvműtéte után mehet vissza a börtönbe a volt brazil elnök
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=229750&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 229750
[uk] => 229832
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 229751
[image] => Array
(
[id] => 229751
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/bolsonaro.png
[original_lng] => 1339699
[original_w] => 1315
[original_h] => 821
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/bolsonaro-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/bolsonaro-300x187.png
[width] => 300
[height] => 187
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/bolsonaro-768x479.png
[width] => 768
[height] => 479
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/bolsonaro-1024x639.png
[width] => 1024
[height] => 639
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/bolsonaro.png
[width] => 1315
[height] => 821
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/bolsonaro.png
[width] => 1315
[height] => 821
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/01/bolsonaro.png
[width] => 1315
[height] => 821
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1767426567:3
[_thumbnail_id] => 229751
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1099
[_oembed_b5c97b71bfbcb0c5596fdf5f8e1c82ad] =>
[_oembed_time_b5c97b71bfbcb0c5596fdf5f8e1c82ad] => 1767354896
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 655977689000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 7593
[1] => 28539
[2] => 10202
)
[tags_name] => Array
(
[0] => börtön
[1] => Jair Bolsonaro
[2] => műtét
)
)
[2] => Array
(
[id] => 222426
[content] =>
Életmentő műtéten esett át egy új-zélandi tinédzser, aki veszélyes online kihívást teljesített. A tizenéves közel 200 mágnest nyelt le, azok azonban összekapcsolódtak a beleiben, és szövetelhalást okoztak.
Életveszélybe került egy 13 éves új-zélandi fiú, miután közel 200 mágnest lenyelt, ezzel súlyos sérülést okozva a bélrendszerében – írja a Science Alert.



A tinédzser hasi panaszokkal ment a Tauranga Kórházba, ahol az orvosoknak elmondta, hogy egy héttel korábban körülbelül 100 darab mágnest nyelt le. Az orvosok az azonnali műtét mellett döntöttek, a feltárás során azonban kiderült, hogy a tizenéves közel 200 mágnest nyelt le.
A mágnesek egymáshoz tapadva összesen 4 láncot alkottak, amiket az orvosok a fiú bélrendszerének különböző szakaszaiból emeltek ki. A mágnesek több szövetben is nekrózist okoztak, a szövetelhalás miatt az orvosok a bélrendszer egy részét eltávolították.
Életveszélyes mágneses trend terjed
Az eset kapcsán a hatóságok újból figyelmeztetést adtak ki a közösségi médiában terjedő életveszélyes trendek miatt, amik akár halált is okozhatnak.
[type] => post
[excerpt] => Életmentő műtéten esett át egy új-zélandi tinédzser, aki veszélyes online kihívást teljesített. A tizenéves közel 200 mágnest nyelt le, azok azonban összekapcsolódtak a beleiben, és szövetelhalást okoztak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1761382080
[modified] => 1761335423
)
[title] => Újabb életveszélyes kihívás miatt került a műtőasztalra egy tini Új-Zélandon
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=222426&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 222426
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 222427
[image] => Array
(
[id] => 222427
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magnes.jpg
[original_lng] => 43156
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magnes-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magnes-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magnes-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magnes-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magnes.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magnes.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/magnes.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1761324624:12
[_thumbnail_id] => 222427
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1329
[_oembed_ac6017d53a848167af9bdce76b4c70ef] => Woman arrested for attempting to smuggle 22 pounds of meth wrapped as Christmas gifts in carry-on bag https://t.co/0DfBOml61q
— Fox News (@FoxNews) December 14, 2024
[_oembed_time_ac6017d53a848167af9bdce76b4c70ef] => 1761324628
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 474129161002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 32680
[1] => 10202
[2] => 1139555
[3] => 3231
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kihívás
[1] => műtét
[2] => tinédzser
[3] => Új-zéland
)
)
[3] => Array
(
[id] => 205647
[content] =>
A Kárpátaljai Megyei Gyermekkórházba került egy 6 hónapos, 7 kg súlyú kislány, aki véletlenül lenyelt egy hajcsatot. Ilyen esetekben – tekintettel a gyermek korára és testsúlyára – általában nyílt műtétet alkalmaznak, ami nagyobb kockázattal és hosszabb felépülési idővel jár.


Ezúttal azonban a modern technológiának és az orvosok szakértelmének köszönhetően egy endoszkópos beavatkozással sikerült eltávolítani az idegen testet. Ez volt az első alkalom Kárpátalján, hogy ilyen méretű tárgyat csecsemőből minimálisan invazív módszerrel távolítottak el.
A műtét sikeresen lezajlott, a kisgyermek már jól érzi magát – számolt be róla a kórház sajtószolgálata.
[type] => post
[excerpt] => A Kárpátaljai Megyei Gyermekkórházba került egy 6 hónapos, 7 kg súlyú kislány, aki véletlenül lenyelt egy hajcsatot. Ilyen esetekben – tekintettel a gyermek korára és testsúlyára – általában nyílt műtétet alkalmaznak, ami nagyobb kockázattal és ho...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1748465580
[modified] => 1748453441
)
[title] => A kárpátaljai megyei kórházban egy 6 hónapos kislány gyomrából hajcsatot távolítottak el
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=205647&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 205647
[uk] => 205178
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 205176
[image] => Array
(
[id] => 205176
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/230520251748002887.png
[original_lng] => 2159630
[original_w] => 1200
[original_h] => 1600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/230520251748002887-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/230520251748002887-225x300.png
[width] => 225
[height] => 300
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/230520251748002887-768x1024.png
[width] => 768
[height] => 1024
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/230520251748002887-768x1024.png
[width] => 768
[height] => 1024
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/230520251748002887-1152x1536.png
[width] => 1152
[height] => 1536
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/230520251748002887.png
[width] => 1200
[height] => 1600
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/230520251748002887.png
[width] => 1200
[height] => 1600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1748442642:5
[_thumbnail_id] => 205176
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3325
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 22546097001
[_oembed_27bcde657047c2ac8c5a7c5f1b70a5b7] => Parents allegedly ditch their 10-year-old at airport — jetting off to vacation without him: ‘Completely surreal’ https://t.co/6xQSZ3gL3y pic.twitter.com/Ax6bKiQq5K
— New York Post (@nypost) August 1, 2025
[_oembed_time_27bcde657047c2ac8c5a7c5f1b70a5b7] => 1756303445
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 11
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kiemelt téma
)
[tags] => Array
(
[0] => 3221
[1] => 10202
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gyerek
[1] => műtét
)
)
[4] => Array
(
[id] => 198860
[content] =>
A gyermeket azért vitték kórházba, mert fájdalmat és kényelmetlenséget érzett nyelés közben, illetve idegen tárgyat érzett a torkában.
Mint kiderült, egy fogorvosi vizit során erős hányingerreflex következtében a fiú szájából kicsúszott a kofferdam és a garatba került. Az első fogorvosi vizsgálat nem észlelte az idegen tárgyat, azonban az orvosok endoszkópos vizsgálatot végeztek, és rátaláltak az objektumra, amely a gége alatt akadt el.

A tárgy alsó légutakba történő jutásának kockázata, valamint az esetleges szövődmények miatt az orvosok úgy döntöttek, hogy azonnali műtétet végeznek altatásban.
A fiú állapota a műtét után azonnal javult, de még néhány napra kórházban maradtak, hogy megelőzzék a szövődményeket.
Ez az eset ritka, de nagyon veszélyes! Ha idegen tárgy kerül a garatba vagy a légutakba, azonnal cselekedni kell, mivel fennáll a veszélye annak, hogy az a légcsőbe és a hörgőkbe kerülhet közölte a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház.
[type] => post
[excerpt] => A gyermeket azért vitték kórházba, mert fájdalmat és kényelmetlenséget érzett nyelés közben, illetve idegen tárgyat érzett a torkában.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1742489580
[modified] => 1742472247
)
[title] => Nyolcéves kisfiú szorult műtétre fogorvosi kezelés után Kárpátalján
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=198860&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 198860
[uk] => 198568
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 198566
[image] => Array
(
[id] => 198566
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/170320251742213655.jpeg
[original_lng] => 378960
[original_w] => 2048
[original_h] => 1365
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/170320251742213655-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/170320251742213655-300x200.jpeg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/170320251742213655-768x512.jpeg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/170320251742213655-1024x683.jpeg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/170320251742213655-1536x1024.jpeg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/170320251742213655.jpeg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/170320251742213655.jpeg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1742465049:5
[_thumbnail_id] => 198566
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3782
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508473226000
[_oembed_27bcde657047c2ac8c5a7c5f1b70a5b7] => Parents allegedly ditch their 10-year-old at airport — jetting off to vacation without him: ‘Completely surreal’ https://t.co/6xQSZ3gL3y pic.twitter.com/Ax6bKiQq5K
— New York Post (@nypost) August 1, 2025
[_oembed_time_27bcde657047c2ac8c5a7c5f1b70a5b7] => 1755681357
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 11
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kiemelt téma
)
[tags] => Array
(
[0] => 3221
[1] => 880416
[2] => 10202
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gyerek
[1] => Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház
[2] => műtét
)
)
[5] => Array
(
[id] => 143577
[content] =>
A Pentagon közlése szerint prosztatarák miatt műtötték meg Lloyd Austin amerikai védelmi minisztert, aki napokig nem tájékoztatta a Fehér Házat arról, hogy műtéti komplikációk miatt kórházba került, írja a BBC.

A Pentagon azt is elárulta, hogy a védelmi miniszter egy húgyúti fertőzés miatt szorult kórházi ellátásra a műtétet követően. Lloyd Austin jelenleg is lábadozik, de még nem tudni, mikor hagyhatja el a kórházat.
A Pentagon közleménye szerint az orvosok még időben fedezték fel a rákos megbetegedést a 70 éves Austinnál, akinek „kiváló a prognózisa”. A védelmi miniszternél tavaly decemberben diagnosztizálták a prosztatarákot. A hónap végén meg is műtötték, és mint kiderült, erről akkor sem szólt. Január elején, egy hétfői napon került kórházba a fertőzés miatt, de csak csütörtökön értesítette erről a Fehér Házat. Austin később elnézést kért emiatt.
[type] => post
[excerpt] => A Pentagon közlése szerint prosztatarák miatt műtötték meg Lloyd Austin amerikai védelmi minisztert, aki napokig nem tájékoztatta a Fehér Házat arról, hogy műtéti komplikációk miatt kórházba került, írja a BBC.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1704882060
[modified] => 1704841445
)
[title] => Prosztatarákkal műtötték Lloyd Austint, csak elfelejtett szólni a Fehér Háznak, hogy kórházban van
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=143577&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 143577
[uk] => 143571
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 143572
[image] => Array
(
[id] => 143572
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/62992a7571fff291ff656ac180718cb0.webp
[original_lng] => 29634
[original_w] => 900
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/62992a7571fff291ff656ac180718cb0-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/62992a7571fff291ff656ac180718cb0-300x150.webp
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/62992a7571fff291ff656ac180718cb0-768x384.webp
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/62992a7571fff291ff656ac180718cb0.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/62992a7571fff291ff656ac180718cb0.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/62992a7571fff291ff656ac180718cb0.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/62992a7571fff291ff656ac180718cb0.webp
[width] => 900
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1704834245:12
[_thumbnail_id] => 143572
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3148
[_oembed_1720720c33abe306faf2761dcfbef7d9] => Girl, 2, dies after catching rare virus from a PIGEON - and doctors don't know how she got infected https://t.co/p8glWypKCA pic.twitter.com/yCEABnfci1
— Daily Mail Online (@MailOnline) December 7, 2023
[_oembed_time_1720720c33abe306faf2761dcfbef7d9] => 1704834251
[_oembed_87e4613ee88bc085237f1116349b5093] => Girl, 2, dies after catching rare virus from a PIGEON - and doctors don't know how she got infected https://t.co/p8glWypKCA pic.twitter.com/yCEABnfci1
— Daily Mail Online (@MailOnline) December 7, 2023
[_oembed_time_87e4613ee88bc085237f1116349b5093] => 1719589520
[_oembed_8d80a6836ab7c8daf072669ed83c607a] => Passengers 'dropping like flies' after suspected norovirus outbreak on P&O cruise ship
🔗 Read more
https://t.co/rMFPKeSzCx
— Sky News (@SkyNews) February 21, 2025
[_oembed_time_8d80a6836ab7c8daf072669ed83c607a] => 1743433325
[_algolia_sync] => 508335168000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 767
[1] => 330721
[2] => 10202
)
[tags_name] => Array
(
[0] => fertőzés
[1] => Lloyd Austin
[2] => műtét
)
)
[6] => Array
(
[id] => 112973
[content] =>
A hölgy azzal kereste fel az orvosokat, hogy nyolc hónap óta küzd nem csillapodó köhögéssel. A kórházban megröntgenezték a nő tüdejét, a hörgőiben egy fogdarabra bukkantak.

A fogat sikeresen eltávolították, a nő állapota azóta jelentősen javult. Meg kell jegyezni, hogy a nő több orvost is felkeresett a nyolc hónap alatt, azonban sehol nem tudtak rajta segíteni, röntgenfelvételt sem készítettek, mert szoptatta gyermekét.

Az információk szerint a fog a császármetszés közben került a hörgőkbe.
[type] => post
[excerpt] => A hölgy azzal kereste fel az orvosokat, hogy nyolc hónap óta küzd nem csillapodó köhögéssel. A kórházban megröntgenezték a nő tüdejét, a hörgőiben egy fogdarabra bukkantak.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1680207180
[modified] => 1680179114
)
[title] => Egy lembergi nő 8 hónapig élt egy foggal a hörgőiben
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=112973&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 112973
[uk] => 112921
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 112922
[image] => Array
(
[id] => 112922
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/image-6-1.jpg
[original_lng] => 50533
[original_w] => 840
[original_h] => 472
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/image-6-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/image-6-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/image-6-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/image-6-1.jpg
[width] => 840
[height] => 472
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/image-6-1.jpg
[width] => 840
[height] => 472
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/image-6-1.jpg
[width] => 840
[height] => 472
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/image-6-1.jpg
[width] => 840
[height] => 472
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1680168314:5
[_thumbnail_id] => 112922
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3198
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] =>
[_oembed_time_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] => 1704615558
[_algolia_sync] => 508211702000
[_oembed_6def6cda7aa8afa4f99ede188e5f79bf] =>
[_oembed_time_6def6cda7aa8afa4f99ede188e5f79bf] => 1770451432
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1363
[1] => 10202
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Lemberg megye
[1] => műtét
)
)
[7] => Array
(
[id] => 69688
[content] =>
A lembergi megyei Ohmatdit gyermekkórház orvosai bemetszés nélkül távolítottak el egy izzót egy négyéves kisfiú hörgőiből. A hírt az egészségügyi intézmény Facebook-oldalán közölték.

Az információk szerint az eset karácsonyfa díszítés közben történt, a gyerek azonnal köhögni és fulladozni kezdett. A szülők értesítették a mentőszolgálatot, a kórházban pedig röntgenvizsgálatot végeztek a gyereken. A beavatkozás után kis idővel hazaengedték a gyermeket.
[type] => post
[excerpt] => A lembergi megyei Ohmatdit gyermekkórház orvosai bemetszés nélkül távolítottak el egy izzót egy négyéves kisfiú hörgőiből. A hírt az egészségügyi intézmény Facebook-oldalán közölték.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1639577280
[modified] => 1639571797
)
[title] => Karácsonyi égőfüzér lámpáját nyelte le egy négyéves gyerek Lembergben
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=69688&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69688
[uk] => 69548
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 69549
[image] => Array
(
[id] => 69549
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/2691841.jpg
[original_lng] => 109874
[original_w] => 610
[original_h] => 565
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/2691841-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/2691841-300x278.jpg
[width] => 300
[height] => 278
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/2691841.jpg
[width] => 610
[height] => 565
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/2691841.jpg
[width] => 610
[height] => 565
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/2691841.jpg
[width] => 610
[height] => 565
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/2691841.jpg
[width] => 610
[height] => 565
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/2691841.jpg
[width] => 610
[height] => 565
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1639564600:12
[_thumbnail_id] => 69549
[_edit_last] => 12
[views_count] => 79911
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a107bc143d3a0d77c40a558642bb4546] => {{unknown}}
[_oembed_d3e948cdc150d68d356c0655cca82dea] => {{unknown}}
[_oembed_0352fef92844b0bcab6365df94073bfe] =>
[_oembed_time_0352fef92844b0bcab6365df94073bfe] => 1640293578
[_oembed_9ec0e6b2298f1d0fb0122666531c6d5c] => Air raid sirens again in Kyiv just now pic.twitter.com/chKLNBWJuX
— Deborah Haynes (@haynesdeborah) April 16, 2022
[_oembed_time_9ec0e6b2298f1d0fb0122666531c6d5c] => 1651058705
[_oembed_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] =>
[_oembed_time_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] => 1704476926
[_algolia_sync] => 508093555000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 167
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Tanú
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 61791
[1] => 1363
[2] => 10202
)
[tags_name] => Array
(
[0] => karácsonyi dísz
[1] => Lemberg megye
[2] => műtét
)
)
[8] => Array
(
[id] => 62564
[content] =>
A Klaipeda egyetemi kórházban egy kiló szöget, csavart, csavaranyát és kést távolítottak el egy litván férfi gyomrából – jelentette a BBC a helyi LRT lapra hivatkozva. A háromórás műtét során eltávolított tárgyakról a lap a honlapján képet is közölt.

A férfi állítólag egy hónapig ette a tárgyakat, miután leszokott az alkoholról, mentővel vitték kórházba, miután rendkívül erős hasi fájdalmai jelentkeztek.
A műtét után az állapota stabil, kórházi felügyelet alatt áll.
(HVG)
[type] => post
[excerpt] => A Klaipeda egyetemi kórházban egy kiló szöget, csavart, csavaranyát és kést távolítottak el egy litván férfi gyomrából – jelentette a BBC a helyi LRT lapra hivatkozva. A háromórás műtét során eltávolított tárgyakról a lap a honlapján képet is közölt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1633290240
[modified] => 1633288014
)
[title] => Litvániában az orvosok egy kilogramm szöget és csavart távolítottak el egy férfi gyomrából
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=62564&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 62564
[uk] => 62522
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 62523
[image] => Array
(
[id] => 62523
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/1071208-881554-756x425-1.jpg
[original_lng] => 66286
[original_w] => 637
[original_h] => 425
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/1071208-881554-756x425-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/1071208-881554-756x425-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/1071208-881554-756x425-1.jpg
[width] => 637
[height] => 425
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/1071208-881554-756x425-1.jpg
[width] => 637
[height] => 425
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/1071208-881554-756x425-1.jpg
[width] => 637
[height] => 425
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/1071208-881554-756x425-1.jpg
[width] => 637
[height] => 425
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/1071208-881554-756x425-1.jpg
[width] => 637
[height] => 425
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1633277215:12
[_thumbnail_id] => 62523
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4242
[_oembed_a107bc143d3a0d77c40a558642bb4546] => {{unknown}}
[_oembed_d3e948cdc150d68d356c0655cca82dea] => {{unknown}}
[_oembed_d4b5621b17ddb113364581ae6396803f] =>
[_oembed_time_d4b5621b17ddb113364581ae6396803f] => 1633209735
[_oembed_0352fef92844b0bcab6365df94073bfe] =>
[_oembed_time_0352fef92844b0bcab6365df94073bfe] => 1651917828
[_oembed_7e8d31eb41134450d0e22fd4fa79b7e8] => Litauische Medien zeigen erste Bilder der #Gasexplosion in #Litauen. Laut Betreiber @AmberGrid habe es gegen 5 Uhr eine Explosion einer Pipeline bei Pasvalys gegeben, mit der #Lettland mit Gas versorgt werde. Warum werde nun untersucht. @tagesschau_eil pic.twitter.com/qFwB30htte
— Christian Blenker (@cblenker) January 13, 2023
[_oembed_time_7e8d31eb41134450d0e22fd4fa79b7e8] => 1674489852
[_oembed_8bafddca657ef68d1301a8c7a93f525a] => ❗️BREAKING❗️
First sound and video recordings from 'The Void' ?
Jokes aside, apparently the town of #Pasvalys, #Lithuania had to be evacuated pic.twitter.com/4uhTz4hDpu
— Yves (@YvesUitGent) January 13, 2023
[_oembed_time_8bafddca657ef68d1301a8c7a93f525a] => 1674489852
[_oembed_eaffa0d318857a336bb8e840896d4459] => L’emittente pubblica LRT riferisce che la città di #Pasvalys, situata nel nord della #Lituania, è stata evacuata a causa della https://t.co/E3kXpl4KcA sindaco “ci sono stati suoni inaspettati e spaventosi, sembrava che aerei sorvolassero la città da qualche parte a bassa quota.” pic.twitter.com/KS88RWOoQX
— micaelaanna07 (@micaelaanna07) January 13, 2023
[_oembed_time_eaffa0d318857a336bb8e840896d4459] => 1674489852
[_oembed_0e4b6996ee0c71ab1fe85447265ee93a] =>
[_oembed_time_0e4b6996ee0c71ab1fe85447265ee93a] => 1674489852
[_oembed_d71a794761ed017f449858215253d681] => #WATCH 🔴 Following #France and #Germany, farmer protests have ignited in #Lithuania. Roads in the center of Vilnius are blocked since morning, with 1,300 tractors converging for the protest. It is reported that the protests in the capital of Lithuania will last for at least… pic.twitter.com/LV4NsVaCZy
— Voice of Europe 🌍 (@V_of_Europe) January 23, 2024
[_oembed_time_d71a794761ed017f449858215253d681] => 1706456875
[_oembed_86891824c0f56480588085e7ef5d8db3] => {{unknown}}
[_oembed_e4dd57507e240c87d230499d3fda954b] =>
[_oembed_time_e4dd57507e240c87d230499d3fda954b] => 1706629024
[_oembed_8cda3ca6c88121731f1bf46cc76190f6] => Сейчас Леонид Волков в больнице
Фото от Ивана Жданова (https://t.co/qaoYuCGYlg) pic.twitter.com/4d0llz0ozK
— Команда Навального (@teamnavalny) March 12, 2024
[_oembed_time_8cda3ca6c88121731f1bf46cc76190f6] => 1711894749
[_oembed_2670ec24b9f8ddd2116eabe7b9edba74] => Сейчас Леонид Волков в больнице
Фото от Ивана Жданова (https://t.co/qaoYuCGYlg) pic.twitter.com/4d0llz0ozK
— Команда Навального (@teamnavalny) March 12, 2024
[_oembed_time_2670ec24b9f8ddd2116eabe7b9edba74] => 1719639914
[_oembed_18bbcf33ed5e721f23b20b7279dfd1b6] =>
[_oembed_time_18bbcf33ed5e721f23b20b7279dfd1b6] => 1719639915
[_oembed_49031a0805a3ca26bea60c177d278745] => {{unknown}}
[_oembed_25a1c9db78a4a30e246bd6b60e04c1ff] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 508058589000
[_oembed_b556eaa9182b49433209cc9ea3dfc78f] => Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
— OSINTdefender (@sentdefender) April 1, 2025
[_oembed_time_b556eaa9182b49433209cc9ea3dfc78f] => 1746881540
[_oembed_5cb5975debca489b73bc02abda230cb0] => Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
[_oembed_time_5cb5975debca489b73bc02abda230cb0] => 1746881540
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 17
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Sürgős
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2780
[1] => 10202
[2] => 54787
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Litvánia
[1] => műtét
[2] => veszélyes tárgyak
)
)
[9] => Array
(
[id] => 60218
[content] =>
A koszovói férfi azért kereste fel az egyik helyi kórházat, mert fájdalmat érzett a gyomrában. A röntgenkép azt is megmutatta, miért.
A Metro beszámolója szerint egy 33 éves férfi egészben nyelt le egy Nokia 3310-es mobiltelefont, a készüléket pedig csak sebészi úton lehetett eltávolítani belőle.
Az orvosok szerint a beteg élete veszélyben volt, mert a gyomra nem tudta megemészteni a készüléket. Ez volt egyébként a szerencséje is, mert ha a gyomorsava szétmarja a telefon akkumulátorát, abba egész biztosan belehal.
A Skender Teljaku, az operációt elvégző orvosi csapat vezetője a Facebookon is megosztott egy röntgenfelvételt, amelyen jól látni a gyomorban lévő telefont.
Emellett egy másik fotót is megosztott, amin már a kioperált 3310-es látható.
A sebészeknek sikerült egy endoszkópos műtéttel kiemelniük a tárgyat, így nem kellett felvágni a beteg gyomrát. A szakember azt mondta, elégedett volt a műtéti végeredménnyel. A beteg egyébként saját maga jelentkezett a kórházban, miután a telefon lenyelését követően fájdalmat érzett a gyomrában.
[type] => post
[excerpt] => A koszovói férfi azért kereste fel az egyik helyi kórházat, mert fájdalmat érzett a gyomrában. A röntgenkép azt is megmutatta, miért.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1631299680
[modified] => 1631271011
)
[title] => Gyomorpanaszai jelentkeztek, miután lenyelt egy Nokiát
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=60218&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 60218
[uk] => 60270
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 60221
[image] => Array
(
[id] => 60221
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/nokia.jpg
[original_lng] => 111400
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/nokia-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/nokia-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/nokia-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/nokia.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/nokia.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/nokia.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/nokia.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1631293143:3
[_oembed_a107bc143d3a0d77c40a558642bb4546] => Posted by Skender Telaku on Monday, August 30, 2021
[_oembed_time_a107bc143d3a0d77c40a558642bb4546] => 1631231379
[_oembed_d3e948cdc150d68d356c0655cca82dea] => Posted by Skender Telaku on Monday, August 30, 2021
[_oembed_time_d3e948cdc150d68d356c0655cca82dea] => 1631231379
[_thumbnail_id] => 60221
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 4742
[_oembed_0352fef92844b0bcab6365df94073bfe] =>
[_oembed_time_0352fef92844b0bcab6365df94073bfe] => 1631231548
[_oembed_181ba4f4d046a1c374e6d5378f9c4a8f] =>
[_oembed_time_181ba4f4d046a1c374e6d5378f9c4a8f] => 1631231548
[_oembed_dd138cd1d7e3dccc1a625d63a519830d] => Kosovo President Hashim Thaci indicted for war crimes; Thaci's office says he has cancelled a trip to the White House for US-mediated talks with Serbia on normalizing relations. https://t.co/16NcD8QugM
— NBC News World (@NBCNewsWorld) June 24, 2020
[_oembed_time_dd138cd1d7e3dccc1a625d63a519830d] => 1631231548
[_oembed_b5bea38a33ae8afc598b89994d509fe7] => Kosovo’s Hashim Thaci, rebel-turned-politician accused of war crimes https://t.co/B9PWtYXQ7w #Politics
— 24matins.uk (@24matins_uk) June 24, 2020
[_oembed_time_b5bea38a33ae8afc598b89994d509fe7] => 1631231549
[translation_required_done] => 1
[_oembed_a15b523092ef0b8f92ac30e42ff9c577] => Preliminary investigations show that the burning of the Vehicle Registration Center in Zubin Potok was intentional. 2 hand grenades were also dropped in Zvecan, but fortunately didn’t explode. pic.twitter.com/dkQtyLgPgk
— Albin Kurti (@albinkurti) September 25, 2021
[_oembed_time_a15b523092ef0b8f92ac30e42ff9c577] => 1633301811
[_oembed_4ad5ad4faf73ed3a6986ceea5559598e] =>
[_oembed_time_4ad5ad4faf73ed3a6986ceea5559598e] => 1634749515
[_oembed_2e832e867704267673231a0a3587828c] => The violent incidents in the north of Kosovo need to stop immediately.
Unilateral and uncoordinated actions that endanger stability are unacceptable.
All open issues must be addressed through the EU-facilitated Dialogue. We are in contact with Belgrade and Pristina.
— Josep Borrell Fontelles (@JosepBorrellF) October 13, 2021
[_oembed_time_2e832e867704267673231a0a3587828c] => 1634749516
[_oembed_824f29945dd4ab93d07f8d5acac8a0bf] =>
[_oembed_time_824f29945dd4ab93d07f8d5acac8a0bf] => 1634749516
[_oembed_d863ba214d07f5f07d9e9ff0c65a2010] =>
[_oembed_time_d863ba214d07f5f07d9e9ff0c65a2010] => 1638825427
[_oembed_b240500965a771f1ac733281861182e2] => https://t.co/CNvDMBG11h pic.twitter.com/CxRubeqmtX
— Филип Фићовић 1244 (@FicovicFilip) July 31, 2022
[_oembed_time_b240500965a771f1ac733281861182e2] => 1659969119
[_oembed_3a5d6c39938d186f99f8c18b341ae2bd] => #Russian journalist Daria Aslamova was detained in #Kosovo on charges of espionage, reports the head of the Ministry of Internal Affairs of Kosovo Xhelal Sveçla. pic.twitter.com/NKATz07mop
— NEXTA (@nexta_tv) August 7, 2022
[_oembed_time_3a5d6c39938d186f99f8c18b341ae2bd] => 1661319432
[_oembed_1c150f20f82b888e6e973f06e4d46690] =>
[_oembed_time_1c150f20f82b888e6e973f06e4d46690] => 1685880359
[_oembed_06779e11461ac386fc11bb2219af9833] => Zvečan pic.twitter.com/L4MgPerv7N
— Dragiša Mijačić (@DragisaMijacic) May 26, 2023
[_oembed_time_06779e11461ac386fc11bb2219af9833] => 1685880360
[_oembed_aa141f145f3f4121c60c4b998962b6a8] => Clashes between Kosovo special forces and Serbs have resumed in northern Kosovo.
In the community of Zvecan,special forces use stun grenades,in K. Mitrovica,Leposavich,Zubin Potok, columns of police cars are moving,in some settlements they are no longer moving and are on fire. pic.twitter.com/INU3hgnG3k
— Sprinter (@Sprinter99880) May 26, 2023
[_oembed_time_aa141f145f3f4121c60c4b998962b6a8] => 1685880360
[_oembed_7897f830d783f71fc63671e838449b0d] => Kosovo Security Forces and Police responded with Anti-Riot Operations across the North with Tear Gas and Rubber Bullets being utilized while Serbian Protesters reportedly threw Explosive Devices, Molotov Cocktails, and Rocks at the Police; eventually Security Forces were able to… pic.twitter.com/vkQHspU9ak
— OSINTdefender (@sentdefender) May 26, 2023
[_oembed_time_7897f830d783f71fc63671e838449b0d] => 1685880360
[_oembed_5537c02777d42408ce38a717830a8158] => Dramatic footage from the streets of Zvecan by @evropaelire. Kosovo police confirms five people were arrested, while at least 41 @NATO_KFOR soldiers were injured, most of them Italian and Hungarian troops. pic.twitter.com/GIM31Ue51y
— Marija Ristić (@Marien__R) May 29, 2023
[_oembed_time_5537c02777d42408ce38a717830a8158] => 1686651761
[_oembed_e4527b2bc1c900410c7d269ed96f5d6b] => #BREAKING #Serbia #Kosovo Northern Mitrovica at this moment. Kosovo* police on streets. pic.twitter.com/ZmTWBAWTZb
— National Independent (@NationalIndNews) June 26, 2023
[_oembed_time_e4527b2bc1c900410c7d269ed96f5d6b] => 1689150817
[_oembed_fc51cc8850fceb89819c95d4babcb999] => A hand grenade explosion triggered by a quarrel at a market injured 9 people in southern Kosovo https://t.co/9P4EhIHmau
— Devdiscourse (@Dev_Discourse) November 22, 2023
[_oembed_time_fc51cc8850fceb89819c95d4babcb999] => 1701450171
[_oembed_ba30ad9c412fa620be18495c58ae13a4] => {{unknown}}
[_oembed_4e85beba81759a1522c9d7355d3e8a9a] => {{unknown}}
[_oembed_b97f185703a8b33f55ca23e940af8ffd] => A hand grenade explosion triggered by a quarrel at a market injured 9 people in southern Kosovo https://t.co/9P4EhIHmau
— Devdiscourse (@Dev_Discourse) November 22, 2023
[_oembed_time_b97f185703a8b33f55ca23e940af8ffd] => 1719642911
[_oembed_3cc4d2059d864e20499668f8e42be9c8] => #BREAKING #Serbia #Kosovo Northern Mitrovica at this moment. Kosovo* police on streets. pic.twitter.com/ZmTWBAWTZb
— The National Independent (@NationalIndNews) June 26, 2023
[_oembed_time_3cc4d2059d864e20499668f8e42be9c8] => 1719642912
[_oembed_874825d4b6fa5d475962db3650621075] => Dramatic footage from the streets of Zvecan by @evropaelire. Kosovo police confirms five people were arrested, while at least 41 @NATO_KFOR soldiers were injured, most of them Italian and Hungarian troops. pic.twitter.com/GIM31Ue51y
— Marija Ristić (@Marien__R) May 29, 2023
[_oembed_time_874825d4b6fa5d475962db3650621075] => 1719642912
[_oembed_c319072faf68a531f0f338bf0f808455] =>
[_oembed_time_c319072faf68a531f0f338bf0f808455] => 1719642912
[_oembed_30b916fc373c20f8d4011545c5146936] => Zvečan pic.twitter.com/L4MgPerv7N
— Dragiša Mijačić (@DragisaMijacic) May 26, 2023
[_oembed_time_30b916fc373c20f8d4011545c5146936] => 1719642912
[_oembed_121a291dc4ba3a028bd77d698678baf4] => Clashes between Kosovo special forces and Serbs have resumed in northern Kosovo.
In the community of Zvecan,special forces use stun grenades,in K. Mitrovica,Leposavich,Zubin Potok, columns of police cars are moving,in some settlements they are no longer moving and are on fire. pic.twitter.com/INU3hgnG3k
— S p r i n t e r F a m i l y (@SprinterFamily) May 26, 2023
[_oembed_time_121a291dc4ba3a028bd77d698678baf4] => 1719642912
[_oembed_8ba04d7061ed302a653b67c868b8fc26] => Kosovo Security Forces and Police responded with Anti-Riot Operations across the North with Tear Gas and Rubber Bullets being utilized while Serbian Protesters reportedly threw Explosive Devices, Molotov Cocktails, and Rocks at the Police; eventually Security Forces were able to… pic.twitter.com/vkQHspU9ak
— OSINTdefender (@sentdefender) May 26, 2023
[_oembed_time_8ba04d7061ed302a653b67c868b8fc26] => 1719642912
[_algolia_sync] => 508057518000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 167
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Tanú
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 9405
[1] => 25067
[2] => 10202
[3] => 52414
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Koszovó
[1] => mobiltelefon
[2] => műtét
[3] => Nokia 3310
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 10202
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 10202
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[_domains] => Array
(
[podiji] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
műtét (1 Oldal)