Több mint 800 embert tartóztattak le egyetlen nap alatt egy, a világ több országában zajlott rendőrségi akció, a Trójai Pajzs keretében, melyben fontos szerepe volt egy új, titkos üzenetküldésre alkalmas platformnak, az Anomnak. Ezt a szolgáltatást használták ugyanis a bűnözők, miután elterjedt közöttük, hogy még a hatóságok sem látnak rá az ott folyó kommunikációra.
Ez azonban nem volt igaz: mint most kiderült, az Anomot valójában a Szövetségi Nyomozó Iroda, vagyis az FBI hozta létre és működtette.
Az Anommal kapcsolatos munka 2018-ban kezdődött, majd egy Törökországba menekült drogkereskedő segítségével alvilági figurákkal is megismertették. A csali bejött, ugyanis rövid időn belül százak kezdték el használni. A Gizmodo cikke szerint az Anom később 90 országban közel 12 ezer mobilkészülék megfigyelését tette lehetővé az ügynököknek, akik 300 különböző bűnszervezet napi kommunikációját böngészhették általuk.
A hatóság kedden tett bejelentése szerint az Anom segítségével több mint 450 ezer fényképet és összesen több mint 20 millió üzenetet nyertek ki a platformról. Ez úgy vált lehetségessé, hogy az Anommal zajlott beszélgetések minden esetben az FBI szerverein futottak át – a nyomozók tehát nem csak, hogy látták, mire készülnek a bűnözők, pontos leírást is kaptak az egyes cselekményekről.
Az ügynek magyarországi érintettje is vannak: a police.hu-n megjelent közlemény szerint Budapesten és Szekszárdon 12 embert fogtak el, akik szintén az Anomon kommunikáltak. A 12 ember tartózkodási helyein, lakóhelyein és a hozzájuk tartozó címeken (összesen 25 helyen) tartott kutatás során a nyomozók 57 kilogramm marihuánát, mintegy 3,5 kilogramm kokaint, 3,5 kilogramm amfetamint, extasy tablettákat, kristályos kábítószergyanús anyagot, fentanylt és a felütéshez használt 13 kilogramm koffeint találtak. A kényszerintézkedések alkalmával 140 millió forintot meghaladó készpénzt, 8,5 millió forintnak megfelelő értékű kriptovalutát és hét személygépjárművet foglaltak le.
[type] => post
[excerpt] => Több mint 800 embert tartóztattak le egyetlen nap alatt egy, a világ több országában zajlott rendőrségi akció, a Trójai Pajzs keretében, melyben fontos szerepe volt egy új, titkos üzenetküldésre alkalmas platformnak, az Anomnak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1623249720
[modified] => 1623249072
)
[title] => Az FBI trükkjével 800 bűnözőt fogtak el világszerte
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=49937&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 49937
[uk] => 50030
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 49939
[image] => Array
(
[id] => 49939
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/anom-akcio-focuspointscale-w846-h418-fx0-fy0.jpg
[original_lng] => 276270
[original_w] => 846
[original_h] => 418
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/anom-akcio-focuspointscale-w846-h418-fx0-fy0-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/anom-akcio-focuspointscale-w846-h418-fx0-fy0-300x148.jpg
[width] => 300
[height] => 148
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/anom-akcio-focuspointscale-w846-h418-fx0-fy0-768x379.jpg
[width] => 768
[height] => 379
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/anom-akcio-focuspointscale-w846-h418-fx0-fy0.jpg
[width] => 846
[height] => 418
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/anom-akcio-focuspointscale-w846-h418-fx0-fy0.jpg
[width] => 846
[height] => 418
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/anom-akcio-focuspointscale-w846-h418-fx0-fy0.jpg
[width] => 846
[height] => 418
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/anom-akcio-focuspointscale-w846-h418-fx0-fy0.jpg
[width] => 846
[height] => 418
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1623248801:3
[_thumbnail_id] => 49939
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 3798
[_oembed_c72f19c57d2a8bb2c5d77c6b08a6b223] =>
BREAKING: 2 FBI agents killed, 3 agents wounded while serving warrant at a home in Sunrise, Florida; suspect also dead; suspect was wanted on charges of violent crimes against children, FBI says. https://t.co/Hlvl6xNscd
These fake warning emails are apparently being sent to addresses scraped from ARIN database. They are causing a lot of disruption because the headers are real, they really are coming from FBI infrastructure. They have no name or contact information in the .sig. Please beware!