Az ENSZ Oroszországgal foglalkozó emberi jogi szakértője szerint Alekszej Navalnij haláláért Moszkva a felelős, mivel vagy a börtönben ölték meg, vagy a kínzásnak minősülő fogvatartási körülmények miatt halt meg – írja a The Guardian.
Tehát az orosz kormány így vagy úgy, de felelős a haláláért – mondta Mariana Katzarova a Reutersnek az ENSZ genfi székházában az orosz politikai foglyokról szóló rendezvény után.
Oroszország kémfőnöke korábban azt mondta, hogy Navalnij február 16-án természetes halált halt a börtönben. A Kreml tagadta, hogy köze lenne ehhez, de nyugati vezetők közölték, hogy a Kremlt tartják felelősnek az esetért.
Mariana Katzarova arra figyelmeztetett, hogy más oroszországi fogvatartottak is Navalnijhoz hasonló sorsra juthatnak. Mint elmondta, „nagyon aggódik” többek között Vlagyimir Kara-Murza ellenzéki politikus miatt.
Alekszej Navalnij halála óta nem múlik el nap anélkül, hogy ne kérdezném magamtól, ki lesz a következő Navalnij? – mondta, hozzátéve, hogy „ilyen szintű elnyomás mellett biztosan lesz egy következő”.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az ENSZ Oroszországgal foglalkozó emberi jogi szakértője szerint Alekszej Navalnij haláláért Moszkva a felelős, mivel vagy a börtönben ölték meg, vagy a kínzásnak minősülő fogvatartási körülmények miatt halt meg – írja a The Guardian.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1710274260
[modified] => 1710231210
)
[title] => Az ENSZ szerint az orosz kormányt terheli a felelősség Navalnij haláláért
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=150317&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 150317
[uk] => 150474
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 150318
[image] => Array
(
[id] => 150318
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/putyin-navalnij.jpg
[original_lng] => 91930
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/putyin-navalnij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/putyin-navalnij-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/putyin-navalnij-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/putyin-navalnij-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/putyin-navalnij.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/putyin-navalnij.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/putyin-navalnij.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1710323453:2
[_thumbnail_id] => 150318
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1031
[translation_required_done] => 1
[_oembed_32927e230a24320d927e340d752be805] =>
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024