A német légvédelem repülőgépei március 27-én azonosítottak és elfogtak egy orosz kémrepülőgépet az ország észak-keleti részén fekvő Rügentől keletre, majd addig kísérték, amíg el nem hagyta a NATO légterét.
A Bild információi szerint a NATO Egyesített Légi Műveleti Központja „tevékenységet észlelt a kalinyingrádi térségben”, majd tizenkét perccel később a mecklenburg-elő-pomerániai Rostock-Laage légibázison is riasztást adtak ki. Két Eurofighter típusú repülőgép felszállt, majd a német pilóták előbb 9:45-kor radar észlelésről, 9:49-kor pedig vizuális észlelésről számoltak be.
A német lap arról írt, hogy a német légvédelem egy Il–20M típusú (NATO-kódja: Coot-A) kémrepülőgépet fogott el, ami nem kapcsolta be a transzponderét (repülésben használt válasz-jeladó berendezés), nem reagált a rádióüzenetekre sem, ezért jelentős veszélyt jelentett a polgári közlekedésre. A német vadászgépek több kilométereken át kísérték az Iljusin típusú orosz gépet, amiről 9:56-kor egy fényképet is készítettek.
A Bild eközben légvédelmi forrásokra hivatkozva arról is ír, hogy ez nem az első eset, hogy orosz felderítő gép közelíti meg a német partokat anélkül, hogy megsértené a német, egyben a NATO légterét.
[type] => post [excerpt] => A német légvédelem repülőgépei március 27-én azonosítottak és elfogtak egy orosz kémrepülőgépet az ország észak-keleti részén fekvő Rügentől keletre, majd addig kísérték, amíg el nem hagyta a NATO légterét. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1743256320 [modified] => 1743247339 ) [title] => Elfogtak egy orosz kémrepülőgépet, miután megsértette Németország légterét [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=199776&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 199776 [uk] => 199750 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 199751 [image] => Array ( [id] => 199751 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2-50.jpg [original_lng] => 28822 [original_w] => 750 [original_h] => 497 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2-50-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2-50-300x199.jpg [width] => 300 [height] => 199 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2-50.jpg [width] => 750 [height] => 497 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2-50.jpg [width] => 750 [height] => 497 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2-50.jpg [width] => 750 [height] => 497 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2-50.jpg [width] => 750 [height] => 497 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/2-50.jpg [width] => 750 [height] => 497 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1743240140:12 [_thumbnail_id] => 199751 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2122 [_algolia_sync] => 831896163002 [_oembed_f5110ad4b2b56b11181c601a859ebc5f] =>
Once again, #NATO tasked the 🇩🇪 German Quick Reaction Alert detachment, consisting of two Eurofighters, to investigate an unidentified aircraft without a flight plan or radio contact in international airspace. 1/2 pic.twitter.com/Apmj1pqTp8