Legalább öt ember meghalt és másik harmincöt megsebesült, amikor szerda este bomba robbant egy mecsetben tartott ima közben a nigériai Borno állam északkeleti részén fekvő Maiduguri városában.
Közleményében a rendőrség azt írta, hogy feltehetőleg öngyilkos merénylő által elkövetett támadásról van szó, ugyanis a helyszínen megtalálták egy robbanómellény darabjait.
Borno állam kormányzója, Babagana Zulum elítélte, illetve barbárnak és embertelennek titulálta a támadást, és kiemelte, hogy mély brutalitásra utal, hogy egy imahelyet istentiszteletet közben támadnak meg.
A robbanás Nigéria északi régiójában történt, ahol az ország hadereje küzd a Boko Haram terrorszervezet szakadár csoportjaival és az Iszlám Állam nyugat-afrikai egységeivel. Az említett két csoport közül egyik sem vállalta magára a támadást, de azt tudni, hogy a Boko Haram és az Iszlám Állam is vett már célba mecsetet a régióban. Az öngyilkos merénylők bevetése inkább a Boko Haramra jellemző, Nigériában korábban már több hasonló merényletet vállaltak magukra.