Az ukrán légvédelem több iráni gyártású drónt lelőtt. A hajnali támadásban legalább két civil meghalt.
Huszonöt orosz drón támadta meg az ukrajnai Odessza régió egyik dunai kikötőjét vasárnap kora hajnalban, megrongálva a helyi infrastruktúrát. A dunai hajózási infrastruktúrát ért légicsapásban legalább két polgári személy megsérült – közölte az ukrán déli hadszíntéri parancsnokság a Telegram-fiókján.
Az ukrán légvédelem a 25 iráni gyártású, Sahíd típusú drón közül 22-t lelőtt – közölte a légierő, hozzátéve, hogy a légicsapás három és fél órán át tartott, és a keletkezett tüzet gyorsan eloltották. A Duna alsó szakasza egyre fontosabb szerepet játszik az ukrán gabonaexportban azóta, hogy az ENSZ és Törökország által tető alá hozott fekete-tengeri gabonaexport-megállapodás júliusban összeomlott.
Egyes ukrán médiabeszámolók szerint robbanások voltak a romániai Galachoz közeli Reni kikötőjében, amely a két jelentős dunai folyami kikötő egyike Ukrajnában. Mindeközben ideiglenesen felfüggesztették a forgalmat a Krím félszigetet Oroszországgal összekötő hídon – közölte a létesítményt működtető orosz cég vasárnap hajnalban a Telegram-fiókján, anélkül, hogy további információkat adott volna a lépésről.
A Krími hidat az elmúlt hónapokban több légi és tengeri dróntámadás érte.
Last night @KpsZSU shot down 17 Shahed drones. Kharkiv was attacked by drones: 3 people injured, more than 10 houses, a kindergarten, & cars damaged. In Odesa, a person was hurt after a ballistic missile attack on the port infrastructure. Also, 11 attack drones were shot down… pic.twitter.com/Y5IFQujYgo
— Гюндуз Мамедов/Gyunduz Mamedov (@MamedovGyunduz) April 7, 2024
Last night @KpsZSU shot down 17 Shahed drones. Kharkiv was attacked by drones: 3 people injured, more than 10 houses, a kindergarten, & cars damaged. In Odesa, a person was hurt after a ballistic missile attack on the port infrastructure. Also, 11 attack drones were shot down… pic.twitter.com/Y5IFQujYgo
— Гюндуз Мамедов/Gyunduz Mamedov (@MamedovGyunduz) April 7, 2024
Az ukrán légvédelmi erők és eszközök megsemmisítették az összes orosz rakétát és kamikaze drónt, amelyekkel az orosz megszállók Odesszát és térségét támadták hétfőre virradó éjjel, az eredménytelenül végződött támadás három hullámban történt – jelentette Szerhij Bratcsuk, az Odessza Megyei Katonai Adminisztráció vezetője a Telegram-csatornáján,számolt be az rbc.ua hírportál.
Mint a katonai megyevezető közölte: „Az ellenség éjjel háromszor támadta Odesszát és környékét, két hullámban csapásmérő drónokkal, összesen 15-tel és 8 Kalibr típusú tengeri indítású cirkálórakétával. A légvédelmi erők minden támadást kivédtek.”
De mint a katonai adminisztrátor jelezte, a megsemmisült légi célpontok törmelékei megrongáltak egy szállót Odessza központjában, valamint egy szupermarketet. Ezenkívül 2 létesítményben volt tűz – tette hozzá.
„A robbanáshullám több épületben ablakait és erkélyeit, valamint a közelben parkoló autókat megrongálta. Két létesítményben tűz ütött ki. A tűzoltók dolgoznak az eloltásukon” – emlékeztetett Szerhij Bratcsuk.
Az előzetes információk szerint az Odessza elleni támadásban hárman megsérültek, ők a szupermarket alkalmazottai. Mindannyian orvosi segítséget kapnak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán légvédelmi erők és eszközök megsemmisítették az összes orosz rakétát és kamikaze drónt, amelyekkel az orosz megszállók Odesszát és térségét támadták hétfőre virradó éjjel, az eredménytelenül végződött támadás három hullámban történt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1692009360
[modified] => 1692007537
)
[title] => Ismét eredménytelen volt az Odessza elleni hétfő hajnali támadás, a légvédelem minden orosz drónt és rakétát lelőtt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=126840&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 126840
[uk] => 126843
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 126841
[image] => Array
(
[id] => 126841
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ukran-katona-legvedelem.jpg
[original_lng] => 38364
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ukran-katona-legvedelem-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ukran-katona-legvedelem-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ukran-katona-legvedelem.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ukran-katona-legvedelem.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ukran-katona-legvedelem.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ukran-katona-legvedelem.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/ukran-katona-legvedelem.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1691996813:3
[_thumbnail_id] => 126841
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2072
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b8a32b146ff0a6fe2408210020227476] =>
[_oembed_time_b8a32b146ff0a6fe2408210020227476] => 1691997069
[_oembed_b2dc99c354974b615fe4dba8944c2c95] =>
Kupyansk, Kharkiv region. An aerial bomb dropped by russian terrorists destroyed the city's blood transfusion center. There are dead and wounded. Rescuers are putting out the fire. pic.twitter.com/JwbDiYvQEP
NEWS UPDATE | Kasalukuyang kinukuha ng Bureau of Fire Protection at QCDRRMO ang labi ng 15 katao na namatay sa sunog sa estabilisiyamento sa Kennedy Drive, Pleasant View Subd. sa Brgy. Tandang Sora, Quezon City, 5:30 kaninang umaga. | via @sheenatorno_pic.twitter.com/62IqwSOND2
?[DRAME] Au #Bénin, un incendie s’est déclaré samedi dans un dépôt clandestin d’essence frelatée dans la localité de Sèmè-Kraké. Un premier bilan fait état de 33 morts (calcinés). ??? pic.twitter.com/kzzL1JhEmM
Efforts are still ongoing to extinguish a serious fire at Luton Airport. We are continuing to protect surrounding airport infrastructure, vehicles and the Luton DART. For anyone whose travel plans may be affected, please refer to the advice being provided by London Luton Airport. pic.twitter.com/tNFo4hvRdX
U pogonu osječke tvrtke "Drava international" kod prigradskog naselja Brijest u srijedu poslije ponoći došlo je do požara uskladištene plastike na otvorenom prostoru, koji pokušavaju lokalizirati profesionalne i dobrovoljne vatrogasne postrojbe.https://t.co/erDA4QW2Xr
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
Update: Thirteen students were killed and another one injured in a fire that took place in a school dormitory in the county of Fangcheng, Nanyang City, central China's Henan Province, on Friday night, according to local authorities Saturday https://t.co/eg3MvSdJQ9pic.twitter.com/4fsl0gP3tp
⚡️ Air Force Commander Mykola Oleschuk reported the fall of the russian Su-35 after being shot down in the Sea of Azov.
"russian rescuers reported that the Su-35 pilot was drifting "face down" in the Sea of Azov. And the Cospas-Sarsat system again tells where to look for the… pic.twitter.com/amlh58PcFy
The Smokehouse Creek Fire has ravaged over a million acres in the Texas Panhandle, engulfing homes and ranches and claiming two lives. pic.twitter.com/o5tLCkVrLr
Numerous firefighters and other emergency crews are currently on the scene in Grand Prairie, Texas, battling a massive fire at an automobile salvage yard. Numerous… pic.twitter.com/gVXena4ITW
At least 1000 cattle have already been killed in Texas wildfires. This area houses some of the biggest cattle farms in the United States. Video from Ft. Worth Fire Dept. pic.twitter.com/qIpa2k2CxM
Début d'incendie en cours sur la flèche de la cathédrale de @Rouen. Origine inconnue à ce stade. Tous les moyens publics sont mobilisés. Merci de faciliter leur intervention. pic.twitter.com/Lnu1vMrw5p
— Nicolas Mayer-Rossignol (@NicolasMayerNMR) July 11, 2024
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
Enerhodar. We have recorded from Nikopol that the Russian occupiers have started a fire on the territory of the Zaporizhzhia Nuclear Power Plant.
Currently, radiation levels are within norm. However, as long as the Russian terrorists maintain control over the nuclear plant, the… pic.twitter.com/TQUi3BJg4J
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 11, 2024
🚨🚨TRAGEDY: 🚄🚅🚄 As it is atleast 12 train passengers killed in western India after being struck by another train on an adjacent track after they jumped from their coaches in panic to escape a rumored fire incident, the Press Trust of India reports. pic.twitter.com/dOi3vTus99
🚨#BREAKING: A major forest fire has broken out in parts of southern New Jersey, prompting evacuations as the blaze threatens nearby homes and buildings